Lucky or unlucky?// Gina & Lulu

To: Gina

Türelmetlenül telik ez a nap. Nem tudok oda figyelni az órákon. Csak az jár a fejemben, am történt. Találkoztam Gina-val, találtunk egy érdekes madarat, írtam apámnak, hogy nem e tudna egy kis pénzt adni. Természetesen leírtam neki mindent, miért kell meg mennyit. De válasz még nem érkezett.
Kezemben a hárfám, vállamon a kis táskám. Így indultam el a megbeszélt helyre. Odaérve a Rengeteg szélére vártam. Tudom korán jöttem, de nem volt jobb dolgom. Addig a fákat néztem és az erdő sűrű, sötét belsejét. Vajon tényleg olyan veszélyes oda menni? Gina többször is volt már ott. De én nem vagyok Gina. Én gyenge vagyok, gyáva. Egyszóval egy selejt, aki nem jó semmire. Félénk vagyok, antiszociális nem is értem miért élek még. Annyiszor utolérhetett volna már a végzetem még sem történt meg. Eleve megszületnem sem kellett volna. Kyle Briggs-nél is megfulladhattam volna, még sem ez történt. Bármennyire is azt akarja a sors, hogy a halál kezei közé kerüljek, valahogy sosem sikerül.
Ezen elmélkedtem, mikor észbe kaptam már a Rengetegben álltam. Hátra fordulva még láttam a mezőt, ahol eddig álltam. Magam elé nézve viszont nem tűnt olyan félelmetesnek a hely. Visszakellene mennem, de valami vonz. Kíváncsi lettem. Talán bizonyítani akarok magamnak. Bizonyítani, hogy tévednek. Hogy nem vagyok gyáva, hogy nem vagyok túlontúli szerencsém. Átlagos vagyok. És minden bizonnyal bolond, hogy beljebb léptem.
Nem tudom milyen mélyen lehetek, de kezdem megérteni, miért nem engedik ide a diákokat. Hirtelen olyan érzésem támad, hogy valaki van mögöttem. Hátra fordultam, de nem láttam senkit. Reflexből tetem hátra pár lépést és ekkor történt a baj. Hátulról valami megragadott. Felemelt a levegő és rám csavarodott. Tapintásra növénynek tűnt. A fájdalomtól, amit a szorítása okozott alig bírtam kinyitni a szememet. Éreztem ahogy a pánik elönti a fejemet. Mit tegyek? A torkomra csavarodott nem tudok beszélni. A kezem is tehetetlen...itt fogok megfulladni? Vagy megint megleszek cáfolva és túlélem. Hirtelen...nem is tudom melyiknek örülnék a legjobban. Szeretném azt hinni, hogy nem vagyok különleges, de meghalni sem akarok.

From: Lulu

To: Gina

Ostobaság volt idejönnöm. Még most sem értem, hogy léptem át a Rengeteg határát, de az már az én hibám, hogy tovább merészkedtem benne. És most itt lógok a fához szegezve, testemet körbe öleli egy inda és nem tudok védekezni. Egyre erősebben csavarodik rám és szinte érzem, hogy pár csavarás és eltöri a nyakam. Egyre jobban erősödik bennem a tudat, hogy megfogok halni. Ami a legbizarrabb, hogy annyira nem is zavar. Mindig is megakartam cáfolni magamat a tekintetben, hogy nem vagyok egy szerencsés ember. Hiába meddő az anyám és nem lehetet volna terhes, átlagosnak tekintettem magam.
Egyre sötétebb lesz körülöttem minden. Levegő után kapkodok, de hiába nem jut el a tüdőmbe. Már szinte nem is küzdök. Erőm sincs hozzá. Behunyom a szemem és átadom magam az érzésnek. Régi "barátom" már biztosan vár. Annyi ideje próbál megkaparintani, még sem sikerült neki eddig. Most legalább ő is nyugodhat egy kicsit.
De ekkor egy sikítást hallok és elereszt a növény. Hirtelen kapok levegőt és annyira kapkodom érte, hogy köhögni kezdek. Kell egy kis idő mire elég levegőt kap az agyam, hogy rendesen lássak. Ekkor pillantom meg Gina-t. Na...most kapni fogok.
- Jól vagyok, persze ne aggódj. - mosolygom kicsit zavarodottan, magam elé téve kezem tiltakozóan. - Tudtam még épp az eszem. De ki tudja talán túl sok volt neki az oxigén hiány. Különben is, ha már holtan találtál volna rám megtehetted volna, hogy sarkon fordulsz és úgy teszel, mintha nem láttál volna semmit.
Lehet, hogy egy kicsit elviccelem a dolgot, de nem akarom, hogy Gina túl aggódj magát. Nem tudom mennyire látszik, de ezért is utálom a törékeny bőrömet. Minden meglátszik rajta és napokig ott marad.
- Ne aggódj, kutya bajom. - mosolygok rá szelíden. - Különben is már megszoktam.
Lehet, hogy ezzel a kijelentéssel nem nyugtatóm meg és elkezd minden félét gondolni, mitől szokhattam volna meg a halálos életveszélyeket, de hátha...
Kérdésére viszont nem válaszoltam. Nem ígérek meg semmi olyat, amit a végén nem tartok be. Megragadom földre esett pálcámat és felállok, hogy kimenjek Gina-val a tisztásra.

From: Lulu

To: Gina

Lábaim remegnek minden egyes lépésnél, amit megteszek. Nem a félelem vagy a sokk miatt, szimplán az oxigénhiánytól. Arcomon nyugodtság látszódik. Talán tényleg megszoktam már, hogy folyamatosan életveszélyben vagyok és megmenekülök. Bár igaz egy perccel ezelőtt azt hittem, hogy most sikerül a halál karmai közé kerülnöm, de tévedtem. Úgy tűnik nincs semmi, ami a halál tehetne, hogy megkaparintson.
- Hát...igaz ez most új volt...én az életveszélyre gondoltam. A halál születésem óta próbál visszatenni méltó helyemre, de a szerencsém mindig kicibál a karmai közül. Hiába esek be egy tóba, mikor nem tudok úszni valaki mindig ott van, hogy kihúzzon...Ha rám borul egy könyvespolc mindig sikerül úgy állnom, hogy azt az egy lyuk megtaláljon és max csak poros legyek. - avatom be dolgokba. Lehet, hogy elsőre hihetetlen lesz számára és nem hisz nekem, de ha eltölt velem egy kis időt rájön, hogy igazat mondtam. Az, hogy megvéd, vagy csinál bármit is az már az ő dolga. - Amúgy, ha ez megnyugtat akkor nem tudom, hogy kerültem az erdőbe. Mikor hátra néztem már alig láttam a tisztást....jó bevallom onnantól én mentem tovább, de hogy odáig hogy jutottam el...arra nem emlékszem.
Leülök a lepedőre és nagyot szívva a levegőből sóhajtok egyet. Nyakamhoz emelem a kezem és végig húzom bőrömön ujjaimat. Érzem, hogy kissé felsértette a növény így gondolom lila is.
Gina-ra nézek ahogy leül mellém és kutakodni kezdett a táskájában. Majd megpillantottam egy vadászgörényt. Kíváncsian néztem a kis állatra és ahogy hoz Gina-nak valamit. Nem szólok a lányra ahogy a látszólag nem az övé és elteszi. Nincs hozzá közöm mit csinál és miért. Mosolyogva nézem a kis állatot és enyhén oldalra döntöm a fejem ahogy az ölembe telepszik. Finoman végig simítom a szőrét és kényeztetni kezdem. Szeretem az állatokat.

From: Lulu

To: Gina

Szavaira nem tudtam mit mondhatnék. Jobbnak láttam csendben maradni és elgondolkodtam. Miért is vagyok ilyen?
- Tudod...talán csak azért vagyok ilyen, mert a szüleim próbálnak egy olyan jelzőt rám rakni, ami nem igaz és nem értek vele egyet és ez...kikészít. Ha az apám nem is mondja ki nyíltan az anyámtól naponta megkapom és már azon vagyok, hogy megcáfoljam őt. Szerinte én más vagyok, mert megszülettem miközben ő meddő és azóta mondogatja ezt. De én nem akarok más lenni és ez mentálisan kikészít, nem tudom hogy kezeljem. - mondom el neki az egészet. Más már ott leragad, hogy az anyám meddő és 100%-ig az ő gyereke vagyok. Ezért sem szoktam másoknak mesélni erről, de most olyan jól esett ezt kimondani. Éreztem, hogy egy kő esik le a szívemről.
- Jaj, ne, ne tedd! A végén te kerülnél bajba az meg nekem esne rosszul. Különben is nem történt baj még idejében közbe szólt egy Hugrabug-ros srác. - tiltakoztam, hogy Gina megverje Briggs-et. Nem szeretném, ha miattam kerülne bajba. - Különben is én nem vagyok ilyen...inkább nincs merszem megvédeni magam. Mindig mikor szembe kéne szállnom valakivel leblokkolok.
Ezért is voltam könnyű célpont mindenki számára. Ahogy az ölembe telepszik a cukiság finoman megsimogatom és elkezdem kényeztetni. Mosoly jelenik meg arcomon.
- Oh engem nem zavar, ha elveszi egy csatom. - azzal kiveszek egyet a hajamból. Csak annyi dísz van rajta, hogy pár galleonnál kicsit többet ér. Mancsába helyezem és mosolyogva nézem. Sok ilyenem van még a ládámban. Eggyel kevesebb nem számít. Amúgy is a csattok mindig eltűnnek mindenkinél. Az enyémek mondjuk nem, mert mágiával zárom a ládát és csak az én érintésemre nyílik ki. Szóval nekem nincsen csattokban hiány.

From: Lulu

To: Gina

Fogalmam sincs mit kéne mondanom, gondolnom. Olyan zavar van a fejemben, amit évek óta próbálok rendezni. Ezért sem szeretek másokkal beszélgetni, olyankor mindig belegondolok dolgokba és ez a zavar is előjön. Ha egyedül vagyok tudok olvasni, az olvasás meg olyan szinten elterelni gondolataimat, hogy megszűnik az egész világ számomra és csak az a történet játszódik le szemeim előtt, aminek cselekménye bele vannak vésve a papírba. Viszont az, hogy  nem szorulok szociális kapcsolatokra talán abból fakad, hogy egyedül a Roxfort szellemeivel tudok gondtalanul elbeszélgetni. Az egyetlen, akivel rendszeresebben beszélgetek az a mások által csak Szürke hölgyként ismert Hollóhát Heléna-val. Megtudom érteni a magányát és az érzéseinek emlékét. Arcán mindig látom a szomorúság emlékképét, ám szemei üresek, halál érintette. Nem értek az elméhez, de sok könyvet olvastam, amik a szellemekről filozofálnak, miért is sikerült megtartaniuk személyiségüket, vagy annak töredékét. Számomra ezek a könyvek értelmezhetetlenek, nem teljesen tudom, mit is akarnak velem közölni. Bár köztudott néhány ilyen könyv írójáról, hogy igen csak szerették az alkoholt.
- De igen aggódóm! Nem szeretném, ha miattam kerülnél megint bajba. Nem tudom hányszor szoktál bajba keveredni, de ha így folytatód nem maradsz itt, a tanárok türelme is véges. Értelmes lány vagy Gina kár lenne olyanok miatt bajba keveredned, amiknek nincs értelme. Lehet, hogy a múltad nem volt olyan, amilyennek kellett volna lennie, de ez nem jeleni azt, hogy ne tehetnéd a jövődet szebbé. Nem élhetsz lopásokból életed végéig. Te ennél többre vagy érdemes. – nem tudom miért tartok itt hegyi beszédet úgy sem fog rám hallgatni. És hülye sem vagyok. Pontosan tudom mit szokott csinálni. Vagyis… hallom. Ez az egyik legjobb ok arra, hogy jóban legyél a tanárokkal és csendben hallgasd az osztályodat. Így nem kell szocializálódnod és mindent tudsz. Arról nem is beszélve, hogy a viselkedése és a beszéd stílusa is eléggé árulkodó, mit csinál szünetekben.
- A szüleim éveikig próbáltak megtanítani úszni. Mindig egy hajszálon múlt, hogy belefulladjak a medencébe, végül a tanárom mondta, hogy hagyjuk nincs rá esély és inkább kerüljem a mélyebb vizeket. – szomorú, de igaz. Alkalmatlan vagyok megtanulni egy ilyen egyszerű dolgot, de minden más megy. Ahogy egy ismerősöm mondta „valamit valamiért.”
- Nem is tudom, Gina sosem voltam elég „agresszív” ahhoz, hogy megtudjak ütni valakit. – sosem tudtam rászánni magam, hogy behúzzak valakinek, hogy megvédjem magam.
Nézem ahogy a görény kimászik az ölemből kezében a csatommal.
- Hát, ha sikerül is eladnod az 50 csatot eladnod 12 galleonért, szerinted 600 galleon elég lesz? – kérdeztem. Megy nekem a számisztika így ezt a kis szorzást nem volt nehéz elvégezni fejben. De, ha sikerül is összeszednünk azt a 600 galleont nem lesz elég. Olyan kis részletek is kellenek, majd amiket szintén finanszírozni kell.

From: Lulu

To: Gina

Nem értem... Azt mondta mindent meglehet szokni, de csak olyan dolgokat kell megszoknunk,amiket nem szeretünk. De, ha nem szereti ezt az élet stílust miért nem tesz ellene. Miért nem próbál meg változtatni azon, amit tud. Nem értem...
- Szeretem a vizet, úszni is szeretek, de a mélyebb vizekben elveszek. - nem azzal van a baj, hogy félnék a víztől inkább azzal, hogy fizikailag képtelen vagyok fent tartani magam. Ez volt az egyetlen baj akkor is.
- Megpróbáltam. Mikor Briggs oda jött hozzám mondtam neki, hogy menjen el és hagyjon békén....de ezen felhúzta magát és megragadott. Éreztem a kezén, hogy lendületet vesz, hogy behajítson a tóba ekkor jelent meg a srác. - néha veszem a bátorságot és elküldök bárkit a világ másik végébe is, de az esetek többségében nyugodt vagyok és ettől előjön az antiszoc énem. Nem egyszerű az élet. Néhány nappal azután, hogy ez történt elmentem a házvezetőmhöz. Tudtam, hogy ezen változtatni kell, de nehéz volt megszólalnom. Fogalmam sem volt mit reagál, majd ha megemlítem Kyle-t. Természetes kiakadt és aggódni kezdett. Nem ez volt a célom így hamar elment az a kis önbizalmam is, amit akkor sikerült összekaparnom.
Hallgatom Gina szavait és jól gondoltam. Nem lesz elég ez a pénz mennyiség. Gondolkodóba esem.
- Először is találjuk ki hova rakjuk azt a sok pénzt. Egy fiókba, vagy ládába nem érdemes rakni túl nagy veszélynek van kitéve. Másrészt én beszélek apámmal és összeírom mire lesz szükségünk és mennyibe kerül. Te addig próbálj meg néhány csatot eladni addig. - vettem fel. Közben ki veszem a másik csatot is a hajamból és odaadom neki. Ha sikerül összehozni belőlük a 600 galleont akkor könnyebb lesz a dolgunk.
Megérzem, hogy valami az ölembe mászik. Lenézve ismét a görényt pillantom meg, aki hízeleg nekem. Önkéntelenül elmosolyodom és elkezdem simogatni. Aranyos egy jószág. Bár lenne nekem is állatom. Egy bagoly, vagy macska, vagy bármi. Én mindennek örülnék. Talán most sikerül meggyőznöm a szüleimet, hogy had kapjak egy állatkát. Úgy is nem sokára itt a születésnapom.

From: Lulu

To: Gina

Nem tudom mit mondhatnék Gina szavaira. Nem szoktam aggodalmaskodni. Már gyerekként sem tudott megrémiszteni a víz. Talán azért, mert a szüleim óvva intettek, minden baj forrástól. Csak akkor hagyott anyám egyedül fürdeni, mikor 6 évesen, már rászóltam, hogy hagyjon békén nem lesz semmi baj. Tudom, hogy egy szem gyerekként védeni akarnak mindentől, de ez már beteges.
Továbbra is csak csendben maradok. Tény fogalmam sincs, hogy védjem meg magam másokkal szemben. Egyszerű azt mondani, hogy mit hogy csináljak, de a valóságban leblokkolok, ha ilyen történik. Ilyenkor úgy nézek ki, mint egy rakás szerencsétlen. Ilyenkor én is szívesen húznék be magamnak, de...ismerve magamat még erre sem lennék képes.
Kérdőn nézek Gina-ra ahogy feláll. Milyen helyet ismerhet, ahova senki sem merészkedik? Némán követem Gina-t a Rengeteg sűrűjébe. Félénken nézek szét. A fák lombjait fürkészem. Vajon milyen fajta kígyók élhetnek itt? Vannak itt még kentaurok? Olyan jó lenne eggyel találkozni. Más az, amikor könyvből olvasol róluk és más, mikor élőben. Arról nem is beszélve, hogy a könyvek hitelessége megkérdőjelezhető. Főleg, hogy a kentaurok egy értelmes faj, ők is tudnak fejlődni, nekik is vannak hagyományaik.
Mikor elérünk egy barlangot érdeklődve figyelem meg a vájat kialakulásának nyomait. Időnként olyan kecses vonásokat tud maga után hagyni a természet, hogy annak megfigyelése egy külön kiváltáság érzetet ad az embernek. Mindig is csodáltam az anya természetet, ahogy ellátta ezt a világot megannyi csodálatos teremtménnyel. Bár mennyire is hátborzongató, vagy rémes egy-egy élőlény, mindegyiknek meg van a maga varázsa. A bennük lejátszódó biológiai és kémiai folyamatok. A reflexeik, a reagálásuk a környezetükre. Ezek mind olyan csodálatos dolgok, amiket nem lehet szavakba önteni.
Amikor megpillantom a kígyót lefagyok. Nem a félelemtől. Egyszerűen csak...még nem láttam egy ilyen szép kígyót. Az ezüst és lila szín pompa elegánsá teszi ezt a gyönyörű kúszó-mászót, hogy nehéz nem csodálni szépségét.
Nem undorodom el a patkány láttán. Sőt, megragadom és szakszerűen adom oda a kígyónak. Gyönyörű példány ez a columbrida. Lassan nyújtom kezem felé, ha hagyja meg simogatom. Ahogy a puha kezem végig simít, Sly pikkelyein... Érzem mennyire is erős ez a teremtmény, hogy egyetlen perc sem kellene neki, hogy összeroppantson egy embert. De az ereje mögött ott van a kecsesség is. A kecsesség, ami a kígyókra jellemző. Ahogy lassan, elegánsan körbe csavarodnak az áldozatukon és a végső csapást bemérik. Olyan hatalmas...
Lassan elszakadok a kígyótól és követem Gina-t be a barlangba. A nyirkos, nedves fal néha megérinti a kezem és egy jellegzetes borzongás fut végig rajtam. Ahogy elérjük a deszkákat nézem ahogy Gina előkotor egy régi dobozkát. Biztos vagyok benne, hogy Gina-nak fontos az, ami eddig benne volt, de inkább nem kérdezek rá. Nem akarok olyan sebeket feltépni, amiket nem kéne.
- Attól nem félsz, hogy esetleg én fogom ellopni a gellonokat? - tudni akartam mennyire bízik meg bennem. Elvégre egyikünk sem ismeri a másikat teljesen és ez egy nyomós ok a feltételezésre.

From: Lulu