Már három nap is eltelt, mióta hazaért, és egyre jobban visszarázódott az otthona légkörébe. Szegény házimanó és házvezető többször lett utasítva, mint két hét alatt, amíg távol volt. Hogy áll az az asztal? Nem azt a kanalat szeretem! Mi ez a kosz itt, már vagy két napos! És hasonlók hangzottak el, talán némileg feszült volt Claude. Már neki is feltűnt, hogy a készülődés és minden más egy kicsit idgesítette, meg az, hogy lenne dolga, de emiatt kivett egy hét szabadságot és megmondta, hogy ne zaklassák. Természetesen érkeztek baglyok, és csak egyet bontott ki ahhoz, hogy ideges legyen. A többi, talán egy tucatnyi ott hever az íróasztalán érkezési sorrendben és katonás rendben. Arra az egyre, az utolsónak érkezettre válaszolt is annyit, hogy ha még egy baglyot kap, mindenkit kirúgat, és oldják meg a problémákat egy hétig nélküle. Azóta nem érkezett több bagoly, és semmilyen üzenet, de már késő. Paprikás volt a hangulata és le kellett nyugodnia. Ezen Brigitte többet, Brice kevesebbet segített, így itt volt az ideje, hogy valahogy kiegyenlítse a számlát. A házvezetőnővel bevitette a fia szobájába az üzenetet, nem akarta már éjjel felkelteni vele. A kis papír reggel hétkor madárkává változott és csiripelni kezdett, hogy Brice kelljen fel. A rövid üzenetben pedig csak annyi állt: „Anyát lepjük meg, gyere le a konyhába. Fater” Soha nem írta még így a nevét, most sem tudja, hogy miért nem apát írt. Mire Brice megérkezik, már elő volt készítve minden egy jó kis reggelihez. Volt tojás, zöldségek, sajtok, kukoricapelyhek és még egy csomó minden, katonás rendben az asztalra készítve. Még körbejárta az asztalt, hogy nem hagyott-e ki valamit, de úgy tűnik van minden, a szolgálók mindent megfelelően kikészítettek. Itt-ott azért megigazít egy-két dolgot, hogy precízen álljanak, így már elégedetten várakozik. A pálcaja intése nyomán egy narancs meghámozódik és kifacsarja magát egy pohárba, majd lassan odalebeg a kezébe. Beleszagol az italba, a friss narancsillat kitölti az orrát, amire behunyt szemmel kortyol egy párat. Szinte látja maga előtt, ahogy szedték a gyümölcsöt, és valahogy elkerült a piacra, majd a kosarukba és végül Carla keze az asztalra tette. Elégedetten hümment egyet, leteszi a félig kiürült poharát, és várakozóan néz az emeletre felvezető lépcső irányába. Nem ideges, ráérnek, elvileg Brigitte eléggé fáradtan feküdt le, erről ő maga gondoskodott egy forró éjszakát átélve a nejével. Nem is kellett sokat várnia, Brice hamarosan feltánt a lépcsőfordulóban, Claude pedig elmosolyodott. ~Jó fiú.~ - Helló fiam, akkor felkészültél? – emelte meg a szemöldökeit vágyakozóan, mint aki valamilyen csíny elkövetésére készül. Elképzelhető, hogy mire végeznek, tényleg csak egy csíny marad az egészből, reggelinek álcázva.
Vendég
Vas. Dec. 05, 2021 2:24 pm
Claude & Brice
cooking disaster
Nem tudom, lehetséges-e egyáltalán fokozni az eddigieket, de apa hazaérkezése után még kevesebb kedvem van kimozdulni a szobából. Anya szemébe a bűntudat miatt vagyok képtelen belenézni, mert utálok olyasmit eltitkolni előle, ami, és ebben szinte biztos vagyok, még ha nem is értem teljesen, mit láttam akkor, fontos jelentőséggel bír. Sejtelmem sincs azonban, miként hozhatnám fel anélkül, hogy visszavonhatatlanul tönkretennék valamit. Apa azonban egész más tészta. Vele szemben végképp nem tudom, miként kellene viselkednem, hogyan tudnám eljátszani, minden rendben van, hogy nem látom majdnem minden éjszaka magam előtt azt, amit azon a napon, hogy ne kombináltam volna már legalább százféleképpen, minek is lehettem a tanúja tulajdonképpen. Talán őt kellene kifaggatni inkább és anyával akkor beszélni csak, ha megtudtam a részleteket. De mégis mi a biztosíték arra, hogy apa nem fog hazudni nekem? Hogy hajlandó lesz egyáltalán meghallgatni kérdéseimet? Hogy nem lesz egyszerűen csak dühös, hogy nem én leszek végül az, aki kérdőre lesz vonva? Túl sok a kérdés és egyikre sincs válaszom, a legjobb, amit tehetek, hogy inkább senki előtt se mutatkozok. Persze, ahogy azt már megszokhattam, a tervezés egy dolog, a megvalósítás egy egészen másik és az utóbbi többnyire nem kerül sorra. Ágyam szélén ülve, gyanakvón szemezek a csiripelő madárral, komolyan elgondolkozva azon, figyelmen kívül hagyom inkább és visszafekszek aludni. Ha fel se kelek a még hátramaradt időben, talán gyorsabban eltelik. A madár persze cseppet se türelmes, kezdetben még kellemesnek tűnő hangja, lassan, de biztosan megy át rikácsolásba és addig nem hajlandó elhallgatni, míg rá nem markolok. Homlokom ráncolva olvasom végig az üzenetet, többször is egymás után, de hiába, ugyanazok a szavak szerepelnek rajta továbbra is. Legszívesebben figyelmen kívül hagynám a cseppet se vonzó lehetőséget és visszafeküdnék, de van egy olyan érzésem, csak a saját helyzetem nehezíteném meg vele, megúszni nem tudnám az élményt. Arról már nem is beszélve, a közös reggelikészítés ugyan nem hoz lázba különösebben, anyának örömet okozni ellenben nagyon is szeretnék. Sóhajtva tápászkodok hát fel és készülök el, orrom alatt morogva szebbnél-szebb szitkokat az egész világra, de az továbbra is áll, rendületlenül, kénytelen vagyok hát levonszolni magam a konyhába, szembenézni sorsommal. - Reggelt – elégedetlenül szusszantok, meg is forgatva szemeimet. – Nem igazán. Kinőttem már az együtt főzőcskézésből – ennek ellenére mégis közelebb lépek hozzád, végigfuttatva tekintetem a kihelyezett hozzávalókon. Semmi kedvem ehhez az egész színjátékhoz és mégis, szinte elviselhetetlen vágyat érzek, hogy ugyanolyan legyen minden, mint régen. - Mi akarsz csinálni? – kérdezek rá végül mégis. Annyi mindent hajigáltál ki a pultra, hogy elég nehéz lenne magamtól rájönni, minek az elkészítését tervezted. Ha kigondoltál egyáltalán valamit és nem csak egy random merényletre készülsz anya ellen. Megint.
Vendég
Szer. Dec. 08, 2021 1:46 pm
Claude & Brice
Ahogy a konyhában tett-vett, már sokadszorra jutott eszébe a fia. Mindig is nagyon szerette őt, és ez mit sem változott. Igaz, most kaptak egy hírt az iskolából, hogy Brice leátkozott valakit egy sóbálvány átokkal, ami őt egyáltalán nem nyugtalanította. Emlékszik rá, hogy ő is párbajozott lányok miatt, vagy csak egy-egy komolyabb összekapás más háztársakkal is torkolhatott ilyen irányú revans vételébe. De azért szerette volna tudni, hogy nem-e valaki befolyásolta őt, vagy rossz útra szeretné téríteni, olyan útra, amivel ő nem ért egyet. Vannak dolgok, amit egyelőre nem mondhat el senkinek, de szeretné majd Brice-ot a jó irányba terelni, akár Brigitte ellenébe is. Most viszont máson jár az agya, elsősorban a feleségét szeretni meglepni egy fiús reggelivel, aztán ha szóba jön majd ez a dolog a sulival kapcsolatban, akkor azt is kibeszélik. Végül megérkezik Brice is, kissé álmos fejjel. - Kinőttél? Már túl nagynak képzeled magad, hogy meglepd édesanyád? – húzza fel a szemöldökét Claude, majd odalép a fiához, és megigazítja felsőjét. Ez mindig is idegesítő szokása volt, ahogy Brigitte-nek is, szeretik a rendet. - Grillezhetnél zöldségeket, én meg csinálok egy kis tojást, pirítóst, virslit… az első körben – mosolyog rá a fiára. Egy pálcaintéssel hívja oda a kötényeket, amik szépen rájuk is kötődnek, már, ha hagyja az ember őket. Egyébként harcolni kell, hogy megunják, néha szeszélyesek szoktak lenni. Claude egy serpenyőt vesz elő, és némi olajat locsol bele, majd amikor felhevül eléggé, beledobál néhány virslit, tojást – amik feltörik magukat közben -, majd némi fűsszerrel hinti meg az egészet. Újabb pálcaintés, a virslik szív alakba formálódnak át, a készülő tojások pedig belemásznak a szív közepébe, tökéletes pontossággal. Elégedetten pillant fel a fiára és figyeli, hogy hogyan állt neki a feladatnak. - Mesélj valamit a suliból, szinte alig tudunk rólad, mintha egy intézetbe lennél zárva. Én pedig szeretném tudni, hogy milyen érzések kavarognak benned. Esetleg van-e már barátnőd? Csak azért, mert olyan jóképű vagy, mint az apád – kuncog, miközben megigazítja a tojásokat, majd elindítja a toast sütőt. Kezdenek az illatok is megérkezni a konyhába, egyre jobb ötletnek tartja ezt az egész főzőcskézést.
Nem tudom, lehetséges-e egyáltalán fokozni az eddigieket, de apa hazaérkezése után még kevesebb kedvem van kimozdulni a szobából. Anya szemébe a bűntudat miatt vagyok képtelen belenézni, mert utálok olyasmit eltitkolni előle, ami, és ebben szinte biztos vagyok, még ha nem is értem teljesen, mit láttam akkor, fontos jelentőséggel bír. Sejtelmem sincs azonban, miként hozhatnám fel anélkül, hogy visszavonhatatlanul tönkretennék valamit. Apa azonban egész más tészta. Vele szemben végképp nem tudom, miként kellene viselkednem, hogyan tudnám eljátszani, minden rendben van, hogy nem látom majdnem minden éjszaka magam előtt azt, amit azon a napon, hogy ne kombináltam volna már legalább százféleképpen, minek is lehettem a tanúja tulajdonképpen. Talán őt kellene kifaggatni inkább és anyával akkor beszélni csak, ha megtudtam a részleteket. De mégis mi a biztosíték arra, hogy apa nem fog hazudni nekem? Hogy hajlandó lesz egyáltalán meghallgatni kérdéseimet? Hogy nem lesz egyszerűen csak dühös, hogy nem én leszek végül az, aki kérdőre lesz vonva? Túl sok a kérdés és egyikre sincs válaszom, a legjobb, amit tehetek, hogy inkább senki előtt se mutatkozok.
