Claude x Brigitte

Fáradtan érkezett haza, kimerítő volt az utazás. Nem ült még repülőn, de most muszáj volt kipróbálniuk, hogy pontosan hogyan is működik ez az egész. Biztos furcsa volt az ott dolgozó mugli alkalmazottaknak, amikor kérdezősködött, hogy mégis, hogy sikerül a gépnek a magasba emelkednie. Azt hitték csak viccel, hiszen már a gyerekek is tudják sokan a mugliknál. Erre kicsit mérgesebb lett, és azt állította, hogy sajnos sok emléket veszített el, amit a vele tartó munkatársa, Alicia is megerősített. Ő volt a gondozója, így könnyebb volt eladni a hazugságot a mugliknak, mert, amikor „kiderült az igazság”, mindjárt másképpen álltak hozzá. Nagyjából két hetet voltak távol, tudományos megfigyelésként. Az más kérdés, hogy kihasználták az alkalmat és amennyit csak lehetett együtt töltöttek, szórakoztak. Persze Claude nem tehette meg, hogy csak az ágyban (és más helyeken) szórakozzanak, dolgozni is kellett. Kicsit jobban utánanézett a dolgoknak, már egészen ügyesen használta az internetet. Aliciát lenyűgözte Claude tudása, sokszor meg is jutalmazta a szeretőjét. De most már letelt a két hét, haza kellett térnie az otthonába. Közeledett a felesége szüleinek házassági évfordulója, így kötelező volt a megjelenés, pedig még maradt volna egy hetet. Egyébként semmi gondja nem volt az apósáékkal, kedvelte őket és sokat segítettek nekik az elején, jobban, mint az ő szülei. Szóval szívesen tért vissza a Danet-Fauvel házba, hogy beszálljon a szervezésbe, még ha valószínűleg – Brigitte precizitása miatt – már nagyjából minden le van vajazva. A karja érintésével nyitotta ki a kaput és felsétált a nem túl hosszú feljárón. Óvatosan nyitott be, majd az előtérben levette a kabátját, felakasztotta a fogasra, kicsit megigazította magát a tükörben, letette a táskáját, majd elindult befelé. A nappaliba érve mosolyogva lépett be, mivel meglátta a felesége barna haját. Talán nem vette észre őt Brigitte, talán nem akarta, de nem fordult felé, ő pedig óvatosan megközelítette a feleségét. Óvatosan túrt bele a hajába, évtizedes gyakorlattal, tehát gyorsan rá fog jönni, hogy ki az, aki szórakozik vele. Áthajolva felette próbálja megcsókolni őt, majd megkerüli a fotelt és mosolyogva néz a feleségére.
- Megjöttem, történt valami? Remélem hagytatok valamit a szervezésből?! Bryce megjött? – torpedózza meg kérdések áradatával kedvesét. Az elmúlt két hét fáradalmai után jólesik újra látnia Brigittet. Végül leül ő is a felesége közelében és várja, hogy esetleg miben van szükség rá.

Az otthon illata. Amint belépett már a kertbe, ismerős illatok csapták meg. Mikor pedig már a házba, teljesen elöntötte az illatokkal telített érzés: hazatért. Jóleső érzések fogták körül, miközben a táskáját és a kabátját is letette, és máris mosoly jelent meg az arcán, amikor meglátta a takaróba tekert kedvesét. Emellett kettős érzése is lett, hiszen az előbb jött el egy másik nő társaságából, aki felé szintén vannak érzései. Nagyon furcsa számára, hogy megférnek egymás mellett, úgy érzi, hogy ez árulás, mégis nagyon szereti mindkét nőt. Egyelőre nem foglalkozott ezzel, hogy mikor melyikőjük karjaiban van, de amikor egyikőjükében sincs, fel-felhorkan a kérdés a mélyből, hogy tulajdonképpen miért is nem tud dönteni. Persze a kötelezettségek a családja felé szentek, így ebből a szempontból nyilvánvaló, hogy a fontos Brigitte. De a kötelezettségek mellett tényleg szereti a nőt is, és nem akarna elválni. Valami nincs rendben a természetével, de nem érzi azt sem, hogy változtatnia kellene. Amíg Aliciának így jó, neki is tökéletes, és át tud kapcsolni férj és szerető üzemmódba is. Az már más kérdés lenne, hogy ha a két nő egy légtérbe kerülne, milyen érzések fognák el. Egyelőre erre semmi esély, mert nem szokta „hazavinni a munkát”. Óvatosan közelíti meg imádott feleségét, majd nem sokkal később már csókolja is. Más az érzés, de a szívét melengeti ez is. Talán neki tényleg szüksége van egy feleségre is - bármilyen kegyetlenségnek hangzik is – ahhoz, hogy értékelni tudja, hogy milyen szerencsés. Öröm az, hogy a kényszerházasságukat ők is propagálták, mert a szerencsés véletlen úgy hozta, hogy már egy pár voltak, amikor a szülők előálltak a „házasítsuk be a gyerekeinket egy aranyvérű családba és ezzel megmentjük a hírnevünket is” akciótervvel.
- Helyes – nyugtázza, hogy a fia hazatért. Mindig is szerette Brice-ot, az egyetlen fiuk volt és figyelemmel követte a tanulmányait is titokban. Bár nem volt vele számonkérő, folyamatosan érdeklődött a hogyléte és a tanulmányai felől, a fiú pedig nem hazudott sosem neki. Vagy ha mégis, az nem volt számottevő az érdeklődésének központjában, így nem is igazán érdekelte.
- Te is nekem, Gigi – mosolyodik el. Mostanában ritkábban becézte a feleségét, a munka eléggé leterhelte, meg egyébként sem szeret becézni senkit igazán. A kérdésre csak egy apró sóhaj hagyja el a száját, megfáradtnak tűnik most az arca. Szorosan magához öleli a Brigittet, és a fülébe súgva válaszol.
- Késett a repülőgép, amivel jöttünk. Tudod, milyenek ezek a muglik – ad egy pár puszit a nyakára a kedvesének. Végül csak elengedi asszonyát, s szembe helyezkedik vele. – Mi a vacsora? – kérdezi nagy vigyorral az ajkain, mintha csak ez érdekelné. – Hogy érzed magad? Milyen a munka? Ugye most nem volt semmi csúnya dolog – kérdezi. Szereti magáról elterelni a figyelmet, és egyébként pedig tényleg éhes. Nem bánná, ha vacsoráznának is hamarosan.

Jól esett újra a karjaiba zárnia Brigitte-t. A becézés csak úgy ötletként jött, semmit nem akrt igazán vele. Mégis, amikor meglátta őt, olyan, volt, mint amikor az akadémián újra találkoztak. Régen volt már el ennyi időre távol tőle, talán ez hozhatta fel a régi hangulatot.
- Csak hiányoztál – szökik közben mosolyra az ajka. Szereti őt mosolyogva látni, megnyugtató az is, ahogy a szemei csillognak. Érzi, hogy Brigitte eléggé hiányolta, ez pedig még jobban megerősíti benne, hogy hiányoztak egymásnak. – Eszembe jutottak azok az idők, amikor még többször hívtalak így – emlékszik vissza újra arra az esetre. Gigi elég trendi ruhában járt akkor, mindig is értett a divathoz. Ráadásul úgy mutatott sokat, hogy semmit sem mutatott igazán, de ezt szinte csak Claude vette észre, mert csodálta a lányt. Még arra is emlékszik, hogy alig tudott megszólalni először, aztán valahogy mégis kihozott az egészből egy kevésbé kínos találkozást. Most is érezni kezdi, hogy az emlék hatására kissé elpirult. A késésről gyorsan beszámolt, a megjegyzés viszont nem töltötte el örömmel. Meg kell játszania, hogy nem igazán ért a mugli dolgokhoz, és ez őszintén zavarja. A hazugság zavarja, nyilván, de valószínűleg Brigitte emiatt a hazugsága után lenne a legkevésbé mérgesebb. A férfi pedig teljesen értetlenül áll az egész mellett, hogy miért nem tud választani sem a két nő között. Mindkettőt szereti, mindkettőt máshogy, mégis odaadóan. Ő úgy döntött magában, hogy önző, csak még nem ismerte fel, vagy el. Egy olyan dolog van, amiben a két nő közül biztosan választani kellene: ha a családja forogna veszélyben. Szereti a fiát, a feleségét és ezt az egységet senki kedvéért nem bontaná meg, most ezen az állásponton van.
- Pedig nagyon érdekesek. Képzeld, a repülőgép szárnyait úgy alakítják ki, hogy alatta gyorsabban, felette meg lassabban áramoljon a levegő. Ennek hatására nyomáskülönbség keletkezik és felemelei. Mondjuk azt nem tudom, hogy ez pontosan mit is jelent, de eléggé lenyűgöző, nem? – dicsére az általa nem igazán kedvelt muglikat. Annyi mindent magyaráztak neki a repülésről, hajtűműről, menetidőről, meg hogy miért érnek vissza hamarabb, mint oda. Ezekből a nagy részét fel sem fogta igazán, de azért ragadtak meg benne komolyabb gondolatok is, és összességében tetszett neki az út.
- Nem, teljesen más érzésed van, mintha nem is mennél. Persze hangos, és sokáig tart az utazás, de nem félelmetes – mondja csillogó szemekkel, és még csak meg sem kell játszania magát hozzá. Ezt pedig Brigitte is tudja, hogy szereti a mugli ketyeréket, még ha nem is ért hozzájuk.
- Ú, de édes vagy! – lelkesül fel, mert a húzott nyiszhús az egyik kedvence. Ezzel egyidőben kár volt fellelkesíteni, mert egyből érezni kezdi a gyomrát is, kezd nagyon éhes lenni. Nem baj, majd addig elterelik egymás figyelmét. Hogy ez meg is történjen és ne csak róla legyen szó, azonban szeretett asszonya nem mond semmit, kicsit sajnálja is érte. A munkájáról Brigitte tud csillogó szemekkel is beszélni, akkor most vagy olyan történt, amit nem szeretne elmondani, vagy tényleg egy hét szokásos dolog volt, semmi említésre méltóval.
- Jó ötlet, úgyis feszengtem már benne, miközben te ilyen könnyed ruhát vettél magadra. Lehet, később átöltözöm – simít végig a felesége arcélén, majd egy rövidebb csókkal kedveskedik neki. Hagyja magát, hogy a felesége megszabadítsa a zakótól, majd el is helyezkedik a kényelmes kanapén. – Egy angyal vagy – nyög egy hangosabbat, mikor kezelésbe veszik a nyakát és a vállát. Kíváncsi, hogy mik a hírek, nagyon sok az ő érdeklődési körén kívül eső történésről a kedvese tájékoztatja.
- Brice-szal? Micsoda? – fordítja oda a fejét egy pillanatra kíváncsian, eddig még csak dicséretet hallott a hollóhátas fiáról. Persze, ahogy kamaszodnak a gyerekek, óhatatlan, hogy egy-két rossz döntést hozzanak.
- Nocsak! És miért? – nem akarta egyből elítélni a fiát, akár önvédelemről is lehetett szó, vagy valami párbajról… mondjuk egy lányért. Persze teljesen érthetetlen volt számára is ez, de mindent el kell kezdeni egyszer. Egyáltalán nem biztos, hogy Brice olyan lesz, amilyennek nevelni próbálták. Az alapokat megkapta tőlük, de a közeg, amiben él nagyon sokat fogja még alakítani. Persze az, hogy nem mardekáros azért ad egy alapot, de miért ne lehetne oka rá, hogy használjon egy ilyet.
- Kiről van szó? Büntetőmunkát kapott érte? – mert akkor az is le van tudva. Jól működik a Roxfort büntető rendszere, úgy tudja. Persze az igazgató levele nem ezt sugallja, és remélhetőleg nem egy aranyvérűnek látta el a baját. Persze, az sem feltétlenül baj, ha megtudják, hogy a Danet-Fauvel család is meg tudja védeni magát. Végül nem akarja túldolgoztatni a feleségét és óvatosan leveszi a kezét a válláról.
- Ülj ide, beszéljük ezt meg. Bár jobban szeretném, ha inkább ide feküdnél – mutat mosolyogva a lábaira, finoman megpaskolva azokat kétszer. Jó lenne, ha még közelebb érezné Brigittet, tényleg nagyon hiányzott neki. Még akkor is, ha ő nem unatkozott.

Jót derült az emléken, amit Brigitte felhozott, a mosoly szinte azonnal megjelenik borostával körbevett ajkain. – Biztos, hogy én csaltalak oda, nem pedig te? – kérdez vissza suttogva, bár a tényekkel nehéz vitatkozni. Egy nagyszerű bulin voltak, és már nem először táncolták el a macska-egér harcukat, az incselkedés a vérükben volt akkoriban, legalább is Claude így emlékszik vissza. Az ő szerepe biztosan ez volt, és egy két forró táncolás után megemlítette, hogy Brigitte nagyon izzadt, nem bírja a tempót. A nő visszaszúrt, hogy ő bármilyen tempót bármeddig bír, az akkoriban még fiatal srác pedig kapott az alkalmon, és addig szekálta a másikat azzal, hogy nem tudja bebizonyítani, amíg Brigitte bele nem ment a dologba. Persze nagyon nem kell noszogatni a feleségét sem, ez nyilvánvaló volt, ha bárki rájuk nézett. Ennek fénye Claude szerint mit sem kopott, inkább átváltozott valami mássá, de nem lett halványabb. Mindig jólesik neki, ha hozzáér, valahogy a kedvese pontosan tudja, hogy mikor mit kell tennie, akár szavakkal, akár érintésekkel, esetleg ezek elegyével. Talán azért lehet, mert gyógyító és jobban ismeri a varázslók és boszorkák testfelépítését, mint a legtöbben, vagy csak különleges érzéke van ehhez.
- Én benne vagyok, ha lesz megint ilyesmi és repülővel kell menni, mindenképpen szerzek neked egy olyan belépőjegyet a repülőgépre – ígéri, és valószínűleg ezt még simán be is tudná tartani. Az más kérdés, hogy éppen rá fognak-e érni mindketten, mert a munkájukban is elég precízek. Élvezi, ahogy Brigitte nem csak a mosolyával, de újabb érintéseivel gondoskodik róla, mindig is szerette, ha nem kell a hivatalnokot megjátszania otthon, hanem önmaga lehet. Ekkor már érezte, hogy éhes, így kedvese pont jókor hozta fel a vacsorát, és még a zakójától is megszabadította egy érzéki és izgalmas nő. Azért mindig is érezte, hogy jó dolga van a felesége mellett, de igyekezett mindent visszaadni neki. Még akkor is, ha valami furcsa ficam rávitte arra, hogy legyen még egy nő az életében, aki nem a gyermeke, hanem hasonló a feleségéhez. Talán csak tényleg egy élvhajhász, akinek semmi sem elég, de ezt ő maga sem tudta elképzelni, vagy megmondani, hogy miért van. Vagy csak magának sem akarta, merte bevallani, hogy ilyen. De a hangulatot nem akarta elrontani, és erre pont jól jött a témaváltás, hogy Brice leátkozott valakit. Ő sosem mondta a fiának, hogy hogyan viselkedjen, inkább Brigitte próbálkozott ezzel, ő azt szerette volna, ha Brice megfelelő pofonokat is megkapja az élettől, ami egy határozott és jó varázslóvá teszi. De ő maga nem nevelte a fiát úgy, ahogy mások, persze a véleményét elmondta, és ha muszáj volt, akár meg is büntette a fiút, de valójában inkább a jóbarátja akart lenni a fiának, mint az apja. És úgy érzi, hogy ezzel sokkal többet elért, a fiú jó tanuló és jó fej is volt, eddig a pillanatig nem is volt fegyelmi ügye.
- Nem kell egyből kipécézni őket sem, amíg nem tudunk pontos dolgokat. Lehet, hogy valami csaj miatt volt, ki tudja? Mégiscsak kamasz már – von vállat végül, mert persze lehet, hogy Brigitte-nek igaza van, és valamelyik Malfoy kölyökbe kötött bele, vagy Potterékbe, vagy ki tudja melyikekbe. Mindig is voltak kivételezések, miért lenne most másképp az egész? De őt nem aggasztotta addig az egész, amíg ki nem derül, hogy mi történt.
- Nem hiszem, hogy ez elvárás lenne részükről, amikor azt sem tudjuk, hogy mi történt. Azt persze az igazgató elfelejtette megírni, igaz? – forgatom meg a szemeimet. Talán csak Brice-ot akarták védeni azzal, hogy figyeljünk egy kicsit jobban rá, ha már ilyesmit művelt, és magyarázzunk el dolgokat neki. Arra, hogy ő mennyire rossz csak felemeli a szemöldökeit mosolyogva, és átkarolja kedvesét, kicsit a fenekéhez csúsztatva az ujjait. De Brigitte nem tágít a témából és finom nyaggatásba kezd.
- Tuti titkol dolgokat, mégiscsak felnőtt már. Drágám, nem lehet mindig az az aranyos kisfiú, és nem bánom, ha néha elszór egy-egy átkot, ha az jogos. De beszélek vele, szerintem nem nagy ügy – egyezik végül bele, de a felesége minden mozdulatából az árad, hogy hiányzik neki, és valahogy fel kéne vidítania. Egy újabb csók, ami egy ígéretet fagyaszt be, mert válaszolni már nem tud rá Claude, és hagyja magát elragadtatni. Kár, hogy a házimanójuk közbelép, hogy ne lehessen több ennél az egészből.
- Igen, Nabu rosszkor jött – ingatja rosszallóan a fejét, miután elszakad felesége édes ajkaitól. Kicsit bosszantó is, hogy a manó ilyen indiszkrét, de tudja jól, hogy ezt el kell engednie, hogy Brigitte jól érezze magát. Ő a maga részéről helyre tenné a manót, de ma nem akar ebbe belemenni, mikor ilyen kedvesen fogadták.
- Miért? Brice maximum fujjogna, vagy beszólna valamit. Az viccesebb lett volna – mosolyodik el az állon paskolt férfi, majd az utasítást fogva el is indul a mosdó felé. De nem jut el odáig, mert egy forró kérdéssel megállítják. Kicsit zavartan fordul vissza és nézi, amit mutat neki Brigitte.
- Aliciáé lehet, egymás mellett ültünk a repülőn. Tudod, mondtam, hogy jönni fog ő is. Majd mondom neki, hogy jó lenne, ha nem dobálná rám a hajszálait, mert térdelnem kell az asszony előtt – mosolyodik, majd el is kuncogja magát, sőt, ezután közelebb is lép, majd letérdel a ház asszonya elé.
- Most büntiben leszek? – néz fel rá, kérdőn, de eszébe jut valami. – Rohadtul nem fogom neki ezt elmondani, mert akkor már két nő nevetne rajtam – áll fel álbosszúsan, majd egy új csókot ad Brigitte-nek. Mehetek kezet mosni, vagy menjek a sarokba? – mosolyog tovább és láthatóan jól szórakozik ezen. Miközben odabent a szíve majd kiesik a helyéről…