Otto & Mortimer - évfolyam találkozó

Nottól vásárolt információk sokkal hasznosabbnak bizonyultak, mint azt gondoltam volna. Bár elismerem, hogy semmi kétségem nem volt afelől, hogy minőségi szolgáltatást nyújt, elvégre egyértelműen látszik, hogy milyen pozíciót tölt be a szigetország életében, mégis pozitívan csalódtam. Magam sem tudtam, hogy pontosan mire is számítsak, hogy mennyi az az információ, amit meg tudok majd róla szerezni. Az viszont rendkívül elégedetté tett, hogy le tudtam követni a programjait. Eléggé meg is lepett, sose gondoltam volna, hogy kávézót fog nyitni, de valahol talán illik hozzá. Hangulatos és nyugodt, egyértelműen rá emlékeztet. Mindössze az idegesít, hogy abban a pillanatban, hogy betenném oda a lábamat, hanyatt-homlok menekülne, és ami a legrosszabb az egészben, hogy igaza lenne. Nem érdemlem meg, a vérének a színe még mindig itt van a szemem előtt, akárhányszor rá gondolok, csak a könnycseppektől áztatott arca lebeg a szemem előtt.
- Abernathy - ciccentve biccentek a hosztnak, aki a vendégeket fogadja. Nem tetszik, hogy megzavart, miközben éppen rá gondoltam. Még meg kéne terveznem, hogy pontosan hogyan is kapjam el anélkül, hogy el tudjon menekülni. - Ackerley megérkezett már? - kérdezem ellenvetést nem tűrő hangom, a férfi zavartan kezdi lapozni a listát, de meg sem várva a válaszát, amint kiszúrom, hogy a neve ki van pipálva, ott is hagyom. Sietnem kell, amíg még van elég bátorságom hozzá, hogy elé álljak. Bár, ha már mindketten itt vagyunk ezen az évfolyam-találkozón, lehetetlenség, hogy elkerüljük egymást, még ha meg is gondolnám magamat. Mégis, az izgatottságtól úgy dobog a szívem, mint még soha. Megtorpanok, ahogy megpillantom azt az ismerős vörös loboncot. Mindig-mindig háttal van nekem, még véletlenül se tudom szemből elkapni, mintha csak ki lennék zárva az életéből.
- Ackerley! - A hangom tisztán cseng, azt vártam, hogy majd rekedtes lesz, remeg, esetleg elcsuklik... Az izgatottság viszont erőt ad, látni akarom, ahogy szembe fordul velem, ahogy a szemembe néz. Bár nem tudom, mire számítsak, félelem, megvetés, vagy utálat, újat úgy sem tud mutatni. Csak nézzen végre rám, és csak engem lásson.