Maxwell & Lyanna ~ celebrate your people's success, not your own

Pént. Nov. 19, 2021 10:33 pm

Maxwell & Lyanna

✰ Together Everyone Achieves More✰

Hazudtam volna, ha nem kiabálva kaptam volna el Clemet, és pörgettem volna meg, miután elkapta a cikeszt. Akkor is hazudtam volna, ha letagadnám, hogy az egész csapatot – Darian örömére – odavontam magamhoz, hogy megölelgessük egymást.
Sokat edzettek, rengeteget készültek erre a mérkőzésre, és bizony sokan végre esélyt kaphattak arra, hogy bizonyítsák a rátermettségüket, ugyanis Clyde nem volt itt, hogy a hülye ötleteivel gátolja a győzelmünket. Alig vártam, hogy az orra alá dörgölhessem az első győzelmünket, azonban most a csapatommal akartam ünnepelni.
Az öltöző felé megdicsértem Melody-t és Yolandát. Amikor elhaladtam Darian mellett, akkor biztatóan vállon veregettem, amolyan „csak így tovább” ösztönzésképp, Clemet már korábban istenítettem, bár megjegyeztem neki mikor átöltöztünk, hogy ne lépjen meg, mert mindenkit várok a klubhelyiségben. Miután visszabújtam a hétköznapi ruhámba, és elpakoltam, odakint még elcsíptem Masont, és neki is hálálkodtam egy sort, amiért beállt a karikák elé, holott tudtam, hogy annyira nem rajongott érte. Már csak egyetlen embert vártam, de őt egyébként is félre akartam hívni, így addig szobroztam az öltöző előtt, amíg Maxwell is megérkezett.

− Maxwell! De jó, hogy itt vagy! – vigyorogtam rá. Azt hiszem, az elmúlt év során senki nem látott még ennyire mosolyogni, márpedig most dúlt bennem az adrenalin, és szörnyen boldog voltam, amiért a csapatunk győzedelmeskedett a tavalyi bajnokkal szemben, mert ha őket meg tudtuk verni, akkor a másik két csapat ellen is voltak esélyeink.
− Elkísérnél a konyhába? Megkértem a manókat, hogy készítsenek nekünk valamit, és kellene egy kis segítség, hogy felcipeljem a klubhelyiségbe meg amúgy is szerettelek volna megdicsérni a mai teljesítményedért! – csapódtam oda hozzá, mert valljuk be, azért harminc ponttal igencsak hozzátett a mérkőzéshez, és tényleg rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest. Ha Clyde most látna minket! Tuti megenné az irigység azért, mert sikerült valamennyire összefogni a csapatot – vagy jött volna a tudálékos fejével, hogy ő megmondta −, de ez a terveim szerint még csak a kezdet volt.

✰ Sok szeretettel <3 ✰

Hétf. Nov. 22, 2021 7:55 pm

Tatiana & Maxwell

M

egint jó meccsben volt részem. A csapat győzött, az én teljesítményem is rendben volt, szóval csupa olyan dolog, aminek én, na meg mindenki más is örül…vagyis pontosabban mindenki, aki Hollóhát játékos, illetve szurkoló. A Hugrások valószínűleg le lehettek törve, no de nem sokat tudok róluk, hogy mennyire viseli őket meg ez az egész, meg bizonyára az a tudat vigasztalja őket, miszerint még jó pár mérkőzés hátra van a kupáig. Tavaly mi nyertünk, mégis volt pár húzós helyzet, szóval nekünk se szabad elbízni magunkat. Már csak Clam maradt hátra, aki meg is jegyezte, hogy mindig én vagyok az utolsó, ki elhagyja az öltözőt.
- Van egy mugli mondás, lassan járj, tovább élsz cimbora. – teszem hozzá, miután felkapom magamra a télikabátom. Clam ezt persze nem hagyja szó nélkül, s valami olyat mond, hogy „kviddicsben azért ne e szerint játsszak” elmosolyodok, s már ki is ment az ajtón. Már csak a sálat kapom magamra, ám már közben én is megcélzom a nyitva maradt ajtót, csakhogy kilépjek a folyosóra. Meglepettségemre Lyanna álja el az utam, kire érdeklődve pislogok.
- Te itt vártál rám, csak nincs valami baj? Netán a miatt a pár luftdobás miatt akarsz megdorgálni…vagy találtál jobb hajtót? – érdeklődve várom a választ, s habár egyik lehetőség se hangzott jól, mégse mutatok ki érzelmeket. A Turpin lány elég szép, s rátermett csapatkapitány, akivel csak nyerhetünk, szóval logikus, hogyha a bandát hátráltatom, akkor levált, legalábbis én így gondolkozok. Még persze volt egy lehetőség…nagyon mosolyog szóval, talán ki szeretne velem kezdeni. Már nem kell tovább találgatnom fejben, mert már meg is kapom a választ.
- Nocsak. – fejezem ki magam meglepetten. – Ez igencsak kedves tőled, habár először gondoltam is, hogy minek kéne ehhez két ember, csak egy jó lebegtető bűbájra van szükség, de persze szívesen segítek neked. Ennyivel amúgy is tartozok, amiért megmentettél attól a piszok gurkótól.
Még megvártam a csapatkapitányt, hogy elinduljon és egy pillanatra rá csatlakoztam hozzá a balján. Az út közben ránézek a Lyannára, majd valami beszédtéma után kutatok, hiszen már jó pár métert úgy jöttünk, miképp egyikünk se szólalt meg.
- Még nem is jártam a konyhában. Hallottam, hogy ők csinálják a kaját, mármint a házimanók. Fura, fiatal diákként nem is tudtam mit gondoljak, azt hittem maga az igazgató varázslattal megteremti a sülteket, meg a desszerteket a semmiből és kész. – mondtam el neki az egyik béna elméletem még a múltból. – Egyébként jó lenne valami menő szendvicset összerakatni velük, olyan jó kiadósat, vagy egy pizzát. Szerinted ismerik a pizzát?
Nem is tudom, általában eléggé hagyományos ételek kerülik az asztalra, mint a csirkecomb, sültborda, kalács, sajttorta vagy az almás pite. A tipikus mugli gyors ételek nyomát se láttam eddig, vagy lemaradhattam róla? Remélem, a manók tudják, hogyan kell pizzát csinálni, ám ha nem egy szendviccsel is beérem.
- Majdnem el is felejtettem elmondani valamit. Gratulálok a csapatkapitánysághoz, szépen kikupáltad a Hollóhát kviddics brigádját. Remélem az összes meccsünk ilyen jól sikerül. – jegyzem meg, majd kíváncsi szemeimmel, máris pásztázom a lehetséges helyeket, ami a konyha bejáratát rejti. Bizonyára nem egy egyszerű ajtó, mert akkor folyton minden diák bejárkálna megdézsmálni a desszerteket, meg repetázni.

Pént. Nov. 26, 2021 12:25 pm

Maxwell & Lyanna

✰ Together Everyone Achieves More✰

Még mindig hevesen vert a szívem a meccs miatti adrenalin miatt, hiszen ez volt az első meccs, amikor úgy éreztem, hogy végre minden a terv szerint alakult. Nem titkoltam azt sem, hogy Clyde orra alá dörgöljem a srácok összeszedettségét, hiszen valljuk be, az unokatestvérem minden volt, csak éppen szervezett nem.
− Dehogy, miért tennék ilyesmit? – ráncoltam össze a homlokomat, hiszen nem érhetett találatot minden dobása. Így is elég sokat javult a technikája a tavalyi évhez képest.
− Nincs semmi baj, és másik hajtót sem kerestem. Nyilván van még mit csiszolni a dobásaidon, de nagyon sokat fejlődtél. Különben is mindenkinek van mit javítania. A segítséged kell – feleltem még mindig vigyorogva. Nem értettem, hogy miért fordult meg a fejében a győzelmünk után, hogy le akarom cserélni őt. Nem voltam ilyen, sőt jobban ragaszkodtam ahhoz, hogy megtanulják az alapokat, és jól érezzék magukat. Ha a csapattagok között kialakítok egy kapcsot, akkor az a pályán is meg fog mutatkozni. Ezért volt most szükségem Maxwellre.
− Mert nem kell mindenre varázslatot használni, és szerettem volna beszélgetni – vontam meg a vállamat, hiszen attól még, hogy aranyvérű boszorkány voltam mégis csak a hétköznapiság talaján álltam. Az elmúlt időszak eléggé nehéz volt számomra, sok embertől elzárkóztam, de igyekeztem ezen változtatni. Legalább a csapat felé nyitnom kellett, így magasról tettem azokra a pletykákra, amelyekkel a családomat illeték. Nehezemre esett beismerni, de Clyde-nak abban igaza volt, hogy valamivel le kellett foglalnom magamat.
− Ugyan, ez a dolgom – legyintettem egy halvány mosollyal az arcomon, hiszen én azért voltam, hogy őket védjem, és az ellenfélnek okozzak bosszúságot. Azt hiszem, a mai meccsen mindkettőt sikerült elérni, de még mindig vártam Yanovich felbukkanását, bár lehet időközben elcibálták őt a gyengélkedőre, hogy ránézzenek a fejére.

− Én is nagyon ritkán járok le oda, tekintve, hogy tőlünk elég messze van. – A Hollóhát-torony nem volt a legközelebb a konyhához, sőt igazából nagyon távolesett mindentől, így ha éjszaka kiruccanni támadt volna kedvem, akkor is elvetettem az ötletet.
− Szerintem elég sokan töprengenek azon, hogy miként kerül étel az asztalunkra, mondjuk manapság már eléggé ismert a konyhának a helye még akkor is, ha a bejutás egy kicsit trükkös – magyaráztam sétálás közben, bár én is a haspók kuzinomtól tudtam meg, hogy egyáltalán miként lehetett bejutni oda. Az évtizedek során azonban azt hallottam, hogy eléggé népszerű hely lett a diákok körében, bár nem biztos, hogy ezt a házimanók díjazták. Velem mégis rendesek voltak most, szóval egy szavam nem lehetett rájuk.
− Én süteményt csináltattam velük, de ha úgy gondolod, hogy szendvicseknek jobban örülnének a többiek, akkor vihetünk azt is – vágtam át az udvaron, bár a pályáktól még sokat kellett gyalogolni a kastélyig. Le kellett sétálni egészen a függőhídig, az óratorony udvaron át feljutni a toronyba, onnan átjutni a nagylépcsőházba… Kiadós séta elé néztünk, de egyáltalán nem bántam.
− Nem vagyok benne biztos, de ha adsz nekik egy receptet, akkor biztosan szívesen elkészítik – pillantottam oldalra Maxwell irányába. Igazából, sose kérdeztem őket, hogy mit tudtak megcsinálni, bár le mertem volna fogadni, hogy akadt egy-két manó, akik előszeretettel bővítették a tudásukat.
− Hát, köszönöm. De ez nem csak rajtam múlt, hanem a ti hozzáállásotokon és kemény munkátokon. – Ha ők nem így fogadták volna a kinevezésemet – amit egyébként még mindig Clyde erőltetett a leginkább −, akkor ilyen rövid idő nem tudtunk volna ennyire felkészülni. Nem igazán kifogásolták a kapitányi pozíciómat, sőt igyekeztem nagyon türelmes és megértő lenni mindenkivel szemben. Egyetlen játékos volt, akivel szemben a sarkamra kellett állnom, az pedig nem volt más, mint Darian Krum, aki élvezettel szúrta el az összes válogatót, mióta itt volt. Idén viszont megfenyegettem, hogy ha nem veszi komolyan, akkor nem edzhet velünk, sőt felveszem a kapcsolatot az apjával is. A fenyegetőzésem bevált, a csapatunk pedig gazdagabb lett egy jobb játékossal.
− A következő meccsünk a Mardekár ellen lesz. Az első mérkőzésük alapján nem fognak finomkodni, szóval mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy kíméletesek legyünk. Shelby az egyik erősségük, tehát az edzések során főként titeket, hajtókat szeretnélek valahogy felkészíteni. Mason nem biztos, hogy szeretne beállni megint védeni, így gondolkozok rajta, hogy átveszem az őrző szerepét, és akkor Brice a pályára léphet terelőként. Dariant megkérem majd, hogy fektessen egy kicsit több figyelmet Brice-ra, és gyakoroljanak együtt. Nekem pedig szükségem lesz majd rátok, hogy megint belerázódjak az őrzésbe. Nem lesz egy egyszerű mérkőzés, de nem lehetetlen, főleg akkor, ha a csapatukon belül széthúzás marad – vázoltam fel neki az esélyeinket az alapján, amit a Griffendél-Mardekár mérkőzésen láttam, ugyanis én voltam talán az egyetlen bolond, aki jegyzeteket készített a taktikáikról. Dariant is befogtam erre a feladatra, sőt még a nővérétől is kértem tanácsokat, hiszen ő pártatlanul segít bármely csapatnak, amely megkéri rá.
Ahogy magyaráztam, lassan de biztosan elértünk az alagsorig is, ahol megindultam a festményekkel borított falak mentén keresve azt az egyet, amely a konyhába való bejutásunkhoz kellett.

✰ Sok szeretettel <3 ✰

Szer. Dec. 01, 2021 7:16 pm

Tatiana & Maxwell

I

gazán hálás vagyok azért, miszerint a csapatkapitány nem azt fontolgatja, miszerint kitesz a csapatból, vagy hogy alaposan megmossa a fejem, amiatt a pár hibás dobás miatt. Sőt...sőt még amikor azt mondja sokat fejlődtem, akkor még egy zavart mosolyt is kap.
- Hát, a csapat kedvéért már csak igyekszek. - teszem hozzá, a másikra rá se pislantva, inkább a cipőmet nézem. Nem igazán tudom, honnan jött ez a nagy pesszimizmus, inkább csak nem értettem miért szeretne velem találkozni Lyanna. Hiszen nem vagyok egy túl érdekes személyiség se, akihez annyira oda akarnak menni az emberek.
- Szóval csak, erről lenne szó. Rendben segítek neked, s szívesen elcseveghetünk. Egyébként is szerintem a többiek néha túlságosan egy hegyi mormotának tartanak engem, szóval ez már rám fér. - jegyzem meg kissé gúnyt űzve magamból. A sok elvonulásom, mostanság valószínűleg másoknak is feltűnt, de vannak ilyen korszakaim sajna. A varázslatokhoz való hozzáálláshoz meg csak annyit tudnék mondani, hogy nem is baj az, ha nem használjuk minden nap. Igaz megkönnyíti az ember dolgát, csak hát ellustulunk. Néha persze engem is zavar, hogy otthon nyaranta nem használhatom a varázspálcám, de túl kell lendülnöm a problémámon.
- Ugyan már, túlságosan is szerény vagy. Csupa jó ütéseid voltak, még a baseball ligában is megirigyelnék. Remélem tudod miről beszélek. Néhányan furán néznek rá, hogyha a mugli dolgokról beszélek nekik. - mit is mondjak, ha aranyvérű személyekkel beszélgetek, azok gyakran csak néznek rám, mint egy űrlényre, ha hasonló dolgokkal hozakodok fel. Ezek után rátérünk a manókra, illetve az ételre, amely csak úgy készen, ropogósan kerül az asztalra. Nem mások csinálják ezeket a finom fogásokat, mint a házimanók, akik már kitudja mennyi varázslótanoncról gondoskodtak eddigi életük során.
- Hát én azt se tudom hol van, szóval számomra messze is lehetett. Minden esetre most már tudni fogom a titkot. - a trükkös részre felfigyelek, majd azt várnám a másik folytassa az érdekes témát, csakhogy ez nem történik meg. - Hogy érted ezt?
Egyébként, nem arról van szó, hogy jobb ötlet szendvicset gyártatni velük, csak magamat ismerve izé...én annyira nem vagyok édesszájú. Otthon se eszek csokit, inkább chipset majszolok, ha már egészségtelenül akarok élni. - fordulok a másikhoz csintalan kacsintással megfűszerezve a mondanivalómat. Még jó pár percnyi séta áll előttünk, ráadásul még ott van az a sok lépcsőzés, de arra gondolok, hogy a sok gyaloglás után, mennyire jól fog esni az ünnepi vacsora.
- Még a végén a manók kedvence lesz a pizza. A saját receptemet megosztom velük, eléggé egyszerű, mégis finom. Az egyik ismerősömtől tanultam, akinek a bátyja a helyi pizzériában dolgozik. Szóval még azért én magam is vállalom a felelősséget. - fogalmam sincs evett e már Lyanna pizzát, mégis röstellem megkérdezni. Mert, ha tévednék, akkor azt feltételezheti, hogy nagyon lenézem.
A következőkben megdicsérem a kapitányi munkáját. Bár ő szerénykedésbe kezd, amin meg se lepődök, hiszen a boszorkány nem éppen egy arrogáns alkat, kinek csak hízna a mája a dicsérettől.
- Mondjuk azt...mindannyian kellettünk hozzá. - biztatom, még mindig dicsérő hangnemben, hiszen azért össze kell fogni egy csapatot és az a csapatkapitány feladata.
- Darian Krum-al azért meggyűlt a bajod nem? - még emlékszem, hogy párszor eléggé szépen egymásnak mentek, legalábbis szavakkal. - A Mardekárral vigyázni kell, ők nagyon rámenősek. Nagy bennük a versenyszellem, és mondhatni bármit megtesznek a győzelemért. Igen, vele meg fog gyűlni a bajunk, jók a reflexei. Hmmm vissza álljak én védeni...csak vicceltem. Nekem egy életre elegem volt a kapus szerepből, vagyis a védő szerepből. Mindenféleképpen gyakorlunk veled, hogyha szeretnéd. - széthúzás hallatán összeráncolódott bosszúsan homlokom. - Nem értem, miért nem lehet arra a kis időre mindenkinek kijönnie. Mit látsz mi a legnagyobb gond, kik közt van nagy hajbakapás.
Végre meglátom a festmények dzsungelét, s ide-oda kapkodom a szememet, hiszen Lyanna is ezt teszi. Bizonyára valamelyik kép mögött lesz a bejárat, mint a Griffendélesek klubhelysége. Egy csendéleten ragad meg a szemem, amely egy teljesen átlagos gyümölcsös tálat takar.
- Ennek nem lehet köze a dologhoz. - egyszerű kikövetkeztetés, vagyis én erre gondolnék, hogyha a konyhához vezetne valami.

Csüt. Dec. 02, 2021 11:35 am

Maxwell & Lyanna

✰ Together Everyone Achieves More✰

Visszafojtottam a nevetésemet, bár még mindig nem tudtam napirendre térni afelett, hogy a győzelmünk után Maxwell komolyan azt gondolta, hogy másik hajtót akarok keresni. Nem voltunk profi liga, nem volt kötelező mindenkinek top játékosnak lennie. Hiába vágytam arra, hogy egyszer ténylegesen megmutassuk a többi háznak, hogy mire voltunk képesek, nem voltam sem szívtelen, sem pedig könyörtelen.
− Elsősorban az a fontos, hogy élvezd, amit csinálsz, aztán magadat sorold előre, és utána jöhet a csapat. De azért tényleg értékelem az igyekezeted – löktem meg játékosan a vállánál. Nálam kicsit felborult a sorrend, ugyanis kapitányként kötelességemnek éreztem a csapatot előrébb sorolni, ráadásul, amíg másokkal foglalkoztam, addig nem kellett szembenéznem a saját problémáimmal.
A homlokomat ráncolva kezdtem méregetni Maxwellt, amikor nagyon negatívan beszélt magáról. Vajon én is ilyennek tűntem, amikor magam alatt voltam?
− Miért gondolják ezt a többiek? – puhatolóztam óvatosan, hiszen életre kelt az az elemző énem, aki az iskolaújság pszichológiai rovatába szokott írni. Ha pedig Maxwell így vélekedett magáról, akkor annak biztosan megvolt az oka, a kérdés csak az, hogy hajlandó volt-e beavatni engem.
− Csak megpróbáltam a legjobb formám – nevettem el magam a dicséret hallatán, azonban a baseball említésére zavartan pillantottam Maxwell irányába.
− Nem igazán tudom, de gondolom valami mugli sport – ingattam a fejemet, hiszen fogalmam se volt a dologról. – Pedig mára már kevesebben vannak az aranyvérűek, és akik azok, mint én is, azért nekem is van némi elképzelésem a varázstalan világról, csupán a sportjaikra nincs nagy rálátásom.
Ez lehetett volna az egyik ok, ami bántotta? Mert ezt nem kellett volna szégyellnie, sőt olyan világot éltünk, ahol inkább nekem kellett volna kellemetlenül éreznem magam, amiért ezt nem tudtam. Pedig a mi családunk nem tartozott a sznob réteghez, mi nem zárkóztunk el a mugli technológiától, de mivel egyikünk se ebbe született bele, ezért mindent mi sem ismerhettünk.
− Majd megtudod – mosolyodtam el sejtelmesen, pedig nem is volt olyan nagy titok a konyha pontos helye. Elmagyaráztam Maxwellnek, hogy én is egy saját receptet adtam a manóknak, utasításokkal, amely alapján elkészítették az édességet.
− Látod, erre nem gondoltam, de ha odaértünk, akkor orvosoljuk majd a problémát. – Ez egyébként hogy nem jutott eszembe? Maxwell furcsa kacsintása pedig egy pillanatra még jobban összezavart, de hamar túllendültem rajta.
− A diákok biztos értékelnék – mosolyodtam el, már csak magamból kiindulva, hiszen néha már unalmas volt, hogy hat éve nagyjából ugyanazok az ételek kerültek asztalra.
− Erről mesélhetnél. Mármint, miként lett saját pizzareceptet? – kíváncsiskodtam, mert azért nem sok emberről hallottam, aki maga sütött volna pizzát, főleg nem a mi korunkban.

− Ez így van – mosolyodtam el halványan, s talán ez volt az, ami Clyde-nak nem sikerült, vagy csak én nem fordítottam arra figyelmet, hogy ő mennyit foglalkozott a csapattársaival. Bár, az unokatestvérem mentségére szóljon, hogy az amúgy is dilinyós fejét az utolsó másfél-két évében sikerült úgy összezavarni, hogy vele kapcsolatban már semmin nem csodálkoztam.
− Dariannel nincs olyan hatalmas gond egyébként, csak emlékeztetnem kellett arra, hogy írok az édesapjának, amiért nem hajlandó komolyan venni a válogatókat sem, de a csapattal szeretne edzeni. Azt hiszem, ez épp elég volt arra, hogy összeszedje magát, most már csak a száját húzza meg morog, ha nem tetszik neki valami – kacagtam, hiszen elég hamar sikerült megtalálnom a bolgár srác gyengepontját. Lehet, hogy Clyde elnézte a kispadon való ücsörgését, és hagyta, hogy elpazarolja a tehetségét, de az első mérkőzésen bizonyította, hogy igazam volt, és a kezdőben volt a helye.
− Valóban azok. A csalásra is hajlamosak, amióta nem Leo Lestrange a csapatkapitányuk, ezért mindenre fel kell készülnünk – hümmögtem, hiszen valóban elég sok észrevételt írtam fel magamnak, amikor kint voltam a meccsükön. Az a Byrne lány még komoly gondokat fog okozni, de bíztam benne, hogy Darian megcsillogtatja majd a Durmstrangban szerzett tudását, és leköti majd Medit.
− Érthető, és nem is kérnék olyasmit, ami nem komfortos nektek. A terelő mellett őrzőként játszottam, szóval bőven elég, ha az edzéseken arra a felállásra készülünk, hogy én fogok védeni. – Nagyon jól tudtam, hogy Maxwell mennyire kellemetlenül érezte magát a gyűrűk előtt, igazi húsvér céltáblaként. Megtehettem volna, hogy beteszem a Gaunt fiút a karikák elé, de a srác olyan csapongó volt, hogy még egyáltalán nem állt készen rá. Brice-nak azonban örömmel adtam át a helyemet, és biztos voltam benne, hogy remekül fog teljesíteni.
− Az egyén sokszor felülírja a csapatot – vontam meg a vállamat egykedvűen. – Lássuk csak, nem biztos, hogy mindenki értékeli azt, hogy Medea idén érkezett az iskolába, de már kapitány lett. Ez adhat okot belső feszültségre. Aztán ott van, hogy Maya még mindig nem a legerősebb hajtójuk, és hallottam, hogy megjegyzést tettek rá. Regulus elég fiatal és sebezhető, nem véletlenül sérül le folyamatosan a Griffendél elleni meccseken. Thalest nemrég tették be terelőnek, de a csapaton kívül hatalmas a feszültség közte és Mulciberrel. Mulciber maga egy stresszfaktor mindenkinek, ha pedig a haverjával, Shelbyvel kinyitják a szájukat a pályán, akkor akár a saját csapatukat is felhergelhetik. Mindegyikük valamilyen úton-módon bosszúságot okozhat a másiknak, talán még Scorpius zavarja a legkevesebb vizet a csapatukból. Igazából, ha el tudnánk érni, hogy egymásnak ugorjanak a pályán, már az hatalmas előnyhöz juttatna minket – sétáltam elgondolkodva Maxwell mellett, s bár gonosz dolog volt kimondani az utolsó gondolataimat, de nem kételkedtem abban, hogy a Mardekár nem fog kesztyűs kézzel játszani, így nekünk is ott kellett támadni, ahol sebezhetőek voltak.
− Ó, pedig pont azt kerestem – léptem vigyorogva a Maxwell által talált festmény mellé, hogy megcsiklandozzam a gyümölcsöstálban lévő körtét. Kisvártatva megjelent a kilincs, így hatalmas lendülettel nyitottam be a konyhába, és üdvözöltem a bent sertepertélő házimanókat.
− Most már te is tudod a „titkot” – fordultam még mindig mosolyogva Maxwell felé, aztán gyorsan elmeséltem a manóknak a győzelmünket, ők pedig a kezembe adtak egy hatalmas dobozt, amiben a sütemények lapultak.
− Akkor vigyünk magunkkal szendvicseket is? – kérdeztem a fiút, hiszen valóban jó ötletnek tartottam a korábbi felvetését, és talán adhatott volna arra is tippet, hogy akkor milyen szendvicseket kérjünk.

✰ Sok szeretettel <3 ✰

Kedd Dec. 14, 2021 9:08 pm

Tatiana & Maxwell

-J

ó-jó igazad lehet, nem kéne úgy ráfeszülnöm, hiszen ez csak egy játék, csakhogy a szurkolók annyira lelkesek. Nem akarok őket elkeseríteni. – mondom meg az igazat, amit vallok. Talán a karikáknál tényleg nagyon ráfeszültem az egész kviddicsre. Minden esetre most legalább vannak sikereim, s szép pillanataim, igaz néha nem sikerül bedobnom, de ha mindig betalálnék a karikába, abban semmi izgalom nem lenne. A váll lökésre egy szép nagy mosolyt villantok a hölgyre.
A kisebb depresszívebb bevezető miatt Lyanna kíváncsisága felélénkül, hogy sajnálatból, vagy inkább csak valami szaftos beszédtémára vágyik azt nem tudom, de max egy-két morzsát elszórok neki, amin rágódhat.
- Hát tudod, néha nem igazán tudom, mit kezdjek magammal. Vannak olyan pillanataim, mikor szeretném büszkévé tenni apámat, de az számomra egy járhatatlan ösvény. Nemsoká karácsony, s otthon leszek, de igazából csak édesanyám vár haza. – mondom el neki, bár ügyelve arra, hogy érzelemnek egy csöppnyi jelét se mutassam ki.
– Na és te hol töltöd Az ünnepeket? - a témát mindenképpen megpróbálom elterelni, mivel talán túl sokat is árultam el a boszorkánynak. Nem szeretem kimondani a valódi érzéseimet, hiszen az olyan sebezhetővé tesz, s egy győzelmi pillanatot se szeretnék elrontani, holmi lelkizéssel.
Lyanna teljesítményét, egy mugli sport megemlítésével hozom összefüggésbe, amelyre mint kiderült számára ismeretlen. Nem csodálkozom, sok aranyvérűnek nincs rálátása a varázstalanok életére.
- Hát, nem rossz sport, de én valahogy jobban kedveltem a kviddicset. Izgalmasabb annyi szent. – nem igazán tudom, mit mondjak, elmagyarázni a sport lényegét, eléggé időigényes lenne neki, szóval remélhetőleg ezzel a kis sajátos meglátásommal megelégszik most.
Ahogyan tovább folytatjuk az utunkat, lassan énrajtam lesz úrrá a kíváncsiság, hiszen nem tudtam hol is van az a bizonyos bejárat, amelyről annyi szó esett eddig. A manók konyhája számomra eddig rejtve ékelődött be a kastély egyik zugában, amelyet nem csak én, de számos diáktársam se ismerte a pontos helyét. Lyanna tudta hol van, s már receptet is adott az ott dolgozók kezébe, szóval segítőkész lényekről van szó. Én varázstalan származásom révén eddig nem tapasztaltam meg a már-már beteges odaadásukat ezeknek az értelmes lényeknek.
- Biztosan értékelik. – jegyeztem meg, amikor a kissé újító ötletemet a csapatkapitány elé tártam. Valószínűleg pik-pakk összeütik a pizzát, szóval a magam részéről kételynek egy nyoma sincs.
- Az egy jó történet. A szüleim elutaztak egy hétre nyaralni, s rám hagyták a házat. Pénzt is hagytak nekem, de kezdett elfogyni, miután öt nap, folyamatosan ételeket rendeltem, szóval megpróbáltam a maradék két napot kigazdálkodni, így haveromat áthívtam, hogy tanítson meg pizzát készíteni…mondhatni az első próbálkozásom, amely haverom érkezése előtt két órával történt meg, annak inkább meg se kellett volna történnie. – jegyzem meg elnevetve a végét. Inkább volt szén, mintsem pizza, amit először kivettem a sütőből.
A következőkben az ételről a csapat jövőéről is ejtünk pár szót, na meg arról hogyan jutottunk el idáig. Mint kiderült Dariannel jó sok fejtörést okozott Lyannanak, de ennek az orvoslásán jó nagyot nevettem. Igaz az előbbi kijelentés vicces volt, mégis a Mardekárral kapcsolatos aggodalmak, már kevésbé ilyen derűsek. Na, igen, Leo mondhatni kihúzta a kígyó méregfogát, ám nélküle tért hódít majd a sok szabálytalankodás. Néha nem is értem, miért kezelik ennyire lazán ezt az igazán veszélyes sportot.
- Legalább akkor van tapasztalatod. Nekem sajna nem volt, mikor a karikák elé repültem. – vakarom meg a tarkóm, a kissé kellemetlen élmény hatására. – Egyébként ha a kvaffot olyan ügyesen tartod majd távol a kaputól, mint a gurkót tőlünk akkor nem aggódok.
A hosszú elemzést, mely a Mardekár csapat lélektanáról szól csak ámulva hallgatom. Én ezt még csak észre se vettem, igaz inkább csak nem érdekelt. Valahogy nem vonzz a kígyó címeresek körme alá nézni, ám ez most kifizetődött.
- Ez igen, nem tudtam, hogy ennyi baj van ott is…sőt az elmondásod szerint az egész csapatuk egy puskaporos hordó, amely bármikor felrobbanhat. – jegyzem meg, s nekilátok a folyosón megkeresni a konyha bejáratát. Szólok Lyannának, amint megtalálom a csendéletről festett gyanús képet. A körtét megcsikizi, s már ott is egy kilincs.
- No fene, nem hittem volna, hogy így lehet bejutni…egyébként megnyugodhatsz, én biztos őrizni fogom a titkot. – kacsintok a másik felé huncutul, majd szépen szétnézek a körénk gyűlt díszes társaságon. Minden manó tettre készen, és kedvesen próbál a kedvünkre tenni, valaki a kérést várva, valaki pedig a vacsoráról megmaradt ételt, vagy éppen süteményeket kínálgatva.
A borszi megkapja a hatalmas dobozt, pár másik manón, akik átvergődnek a kisebb tömegen, majd ekkor a leány eszembe juttatja a nemrég felvetett ötletem emlékét.
- Majdnem ki is ment a fejemből. - jegyeztem meg, mikor egy vajjal megkent pirítóst elfogadtam az egyik csontosabb kéztől.
- Manók szükségünk lenne pár ízléses szendvicsre. Legyen a fele szalámis, a másik fele meg sonkás, igazán leköteleznétek vele minket. – jegyzem meg, mire szinte az összes házi manó elfoglalja a helyét, és szorgosan nekilátnak a hozzávalók módszeres felaprításához, valamint összeillesztéséhez. A manók száma, illetve a varázserejük révén jó gyorsan elkészül, a több száz háromszögre szelt harapnivalóval.
- Az összes manó nevében, jó étvágyat kívánunk nektek! – sipította egy hang, amelyhez tartozó test, szinte ki se látszott a szendvicsekkel zsúfolt doboz alól.
- Köszönjük nektek! – illedelmesen átveszem a nekünk szánt élelmet, s megvárom Lyannát, vagy egy manót, aki ajtót nyit, mivel ezt a komoly mennyiséggel igencsak nehéz a közlekedés.
- Nektek van manótok? – teszem fel a kérdést, miután bezárul mögöttünk a csendélettel elrejtett ajtó.

Szer. Jan. 05, 2022 1:02 pm

Maxwell & Lyanna

✰ Together Everyone Achieves More✰

− Feleslegesen stresszelsz emiatt. Nem játszunk profi szinten ahhoz, hogy a nézők véleménye miatt kellene aggódnod, mi több a háztársaink többsége egész megértő. Ráadásul, minél jobban ráfeszülsz valamire, annál gyakrabban hibázhatsz. Próbáld meg elengedni magad – tanácsoltam neki. Teljesen megértettem, hogy izgult a meccsek során, de a teljesítményén ezzel inkább csak rontott, hiszen tiszta fej kellett ehhez a játékhoz. Ráadásul, rengeteget fejlődött amióta kikerült a karikák elől, így egy rossz szavunk se lehetett rá.
Csendesen hallgattam őt, ahogy felemlegette a szüleit, s akaratlanul is egy pillanatra elfogott a szomorúság, ahogy arra gondoltam, hogy apa idén nem lesz velünk. Megráztam a fejemet. Inkább nem is szerettem volna elképzelni, hogy mit műveltek vele a börtönben.
− Miért gondolod, hogy ez lehetetlen? – fordítottam a figyelmemet inkább Maxwell és az édesapja konfliktusára, hátha tudtam neki abban segíteni valamiben. De megértettem azt a helyzetet is, hogy csak az édesanyja várta haza. Nekem még a nagymamám is ott volt, azonban minden esély megvolt rá, hogy ő már nem is fog emlékezni rám.
− Odahaza. Anyukámmal, a nagymamámmal és az öcsémmel – feleltem neki valamivel csendesebben. A nővéremet és édesapámat szándékosan nem soroltam közéjük, hiszen az előbbi biztosan vígan élte valahol az életét, az utóbbit pedig olyan vádak miatt börtönözték be, amelyeket el sem követett.
− De lehet meglátogatom majd Clyde-éket is – tettem hozzá elgondolkozva, hiszen néha bármennyire szerettem volna letagadni őket, mégsem tehettem meg, hiszen mégis csak az unokatestvéreim voltak.
− Ha otthon leszek megpróbálok utánanézni. Itt nem hiszem, hogy túl sok dolgot találnék erről a baseballról – fűztem hozzá, hiszen a témához sajnos tényleg nem tudtam hozzászólni, ellenben sosem éreztem magam kellemetlenül, ha bővíteni kellett a tudásomat.
− Téged csak úgy egyedül hagynak a szüleid? – kíváncsiskodtam, hiszen nálunk ez nem nagyon fordult elő, mióta a nagyi hozzánk került. Valaki mindig otthon tartózkodott. Sőt, nem is nagyon emlékszem olyan esetre, amikor teljesen egyedül maradtunk volna. Bár lehet csak az én emlékeim koptak meg túlságosan.
Egyébként szívesen megkértem volna arra, hogy dobjunk össze egy pizzát a többieknek, de senkit nem akartam megváratni, így is elhúztuk az időt. Főként én azzal, hogy részletes elemzést adtam Maxwellnek a Mardekár csapatáról. Hatalmas szerencséjük volt, hogy megnyerték azt a mérkőzést.

− A családomban elég sok a kviddics-rajongó, nem sok választásom volt – mosolyodtam el halványan, hiszen Clyde és Bonnie mellett tényleg nem úszhattam meg a játékot. Meg aztán, idővel rájöttem, hogy jó érzés játszani, és még jobb, ha úgy gondolod, hogy tartozol valahová.
− Nos, az utóbbi majd edzéseken meg a következő meccsen kiderül – tettem hozzá, és reméltem, hogy valóban jól fogok teljesíteni majd a Mardekár ellen is.
− Hiába a sok tehetség, ha túl sok az egó – vontam meg a vállamat egykedvűen, hiszen ez pontosan jól tudtam, hogy ez lehetett a vesztük. Csupán fel kellett húzni őket, vagy éppen viszályt szítani köztük, hogy máris meglegyen a baj.
A konyhába érve a manók hatalmas örömmel fogadtak minket, az egyikőjük megkérdezte a meccs eredményét, én pedig büszkén osztottam meg velük a győzelmünk hírét.
− Pedig egészen nyílt titok már. Generációról generációra száll az információ – feleltem, hiszen annak idején nekem Hazel mesélte, Hazelnek pedig apának, apának pedig nagyapa és így tovább… A Roxfort nem tudta minden titkát megőrizni az évszázadok során.
Kedvesen mosolyogva megköszöntem a süteményt, és átvettem a dobozt, közben pedig hagytam, hogy Maxwell intézze a szendvicseket. Elkerekedett szemekkel néztem, ahogy szorgosan készültek a szendvicsek, és szépen elcsomagolták őket a kedvünkért. Sose találkoztam még olyan jólelkű teremtményekkel, mint ezekkel a házimanókkal.
− Köszönjük szépen. Szép napot nektek! – búcsúztam el a manóktól, és a süteményes doboz társaságában kibújtam az ajtón. Maxwell kérdése azonban megtorpantotta a lendületemet, amellyel a klubhelyiségünk felé indultam meg.
− Már nincs. Korábban volt, manapság mindent magunk csinálunk – feleltem neki. Régebben egyszerűbb és kényelmesebb volt manót tartani, viszont a legutolsó megöregedett, nemrégiben elhunyt, azóta pedig nem szereztünk újat, pedig anyának hatalmas segítség lett volna.
− Indulhatunk akkor? – fordultam vissza, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy a többiek bármit képesek lettek volna felfalni, és nem akartam tovább várakoztatni őket.

✰ Sok szeretettel <3 ✰

Kedd Jan. 18, 2022 9:09 pm

Tatiana & Maxwell

-A

csapatkapitány, most is igyekezett rendet tenni a fejemben, amit talán el is várhatok tőle, mivel neki pont ez lenne az érdeke, hogy a csapatának tagjai mind kiegyensúlyozva álljanak pályára. Amolyan fejmosás volt ez, de nem is bánom, néha rám fér pár helyes útra terelő szó.
Hamarosan felemlegetődik a szüleim hozzáállása az én hazatérésemhez, s azok külön-külön hozzáállása. Úgy veszem észre Lyanna próbálja kissé jobban kibogozni a probléma gyökerét, vagy csak kíváncsi a folytatásra, de ezt magam se tudom eldönteni.
- Lényegében apám nem tudta elfogadni azt, ami vagyok, ezért úgymond számára néha olyan mintha nem is léteznék. Amolyan konok mugli, bizonyára másnak is van ilyen családtagja, hogy nem képes elfogadni a varázserő felbukkanását a családban. Szóval őt csak olyan dologgal tudnám büszkévé tenni, hogyha elismert mérnök, vagy üzletember, esetleg más mindenkiállttal közkedvelt szakmát művelő varázstalan ember lennék. - jegyzem meg, kissé elgondolkodva, hiszen magam se tudom mit kéne mondanom a másiknak, amivel meggyőzhetném. Most viszont figyelem az ő mondanivalóját, amellyel a kérdésemre válaszol. Érdekes, miszerint az édesapját nem teszi a felsorolt személyek közé, de bizonyára megvan rá az oka. Csak selyteni vélem, hogy történt vele e valami, vagy szintén elhidegültek, mint ahogyan én, valamint apám. Valószínűleg megint elbambultam, mert a padló fürkészéséből csakis Clyde nevére tekintek fel.
- Nocsak Clyde-val? Akkor bizonyára jól fogtok mulatni. - mosolyodok el. - Jó lenne, ha ünnepek alatt, én is tudnék pár magam korúval mulatni, még ha csak rokon is az.
- Igen engem néha egyedül hagynak, de nem olyan rossz az. Legalább kissé szabadabb vagyok, na meg van egy kis magánéletem. Az én szüleim nem olyan aggodalmasak, azt hiszem hallottam olyanról is, hogy vannak boszorkák, akiknek a családtagjaik tartózkodás helyét mutató elvarázsolt tárgyaik vannak. Na, az már eléggé vicces féltési szint, szerencsére ilyenben nincs részem, bár nem is lehetne. - viccelődök kicsit, csakhogy egy vidámabb oldalamat mutassam Lyanna felé. Túl sok szomorú dologról beszéltünk, szóval jó néha ezt valamivel elütni. Még a pizza se rossz téma erre, meg legalább egy varázsló számára nem csak pozitív de érdekes téma egy mugli étel felemlegetése. Igaz most annyira nincs rá időnk, de majd legközelebb talán ezt az olasz étket se hagyjuk ki a csapat ünnepélyéből.
A Mardekár csapat ismertetője után az se marad ki, miszerint a csapatkapitány, egy igazi kviddics rajongó családból származik. Szerencsés, legalább tud kivel edzeni a szünetekben is, ráadásul már iskola előtt is képben volt a dolgokkal, én sokáig még a szabályokat se tudtam. Az egoval kapcsolatos mondanivaló jól megmosolyogtat.
- Ez máris egy jó stratégia.
A konyhába érünk, mely eddig számomra nem ismert területet rejtett. A manók szerfelett kedvesek voltak velünk, már-már mézes mázasak, s szinte minden szavunkat itták, főleg Lyanna-nak, aki a meccs győzelmének részleteibe is bevezette őket. A manók lelkesedése nem csak a meccs részleteire, hanem a szendvics gyártásra is kiterjedt, mert olyan gyorsasággal dolgoztak, amelyet akármelyik McDonalts megirigyelné.
- Igen! Köszönünk mindent! – mutatom ki a hálámat a házimanóknak, majd szépen komótosan kibattyogok a szendvics toronnyal a folyosóra.
- Hát figyelj, lehet nem is baj. A varázslat amúgy is sok dolgot megkönnyít, nem is értem, hogy minek még hozzá manó. Persze nyilván ez sokaknak nem is a fáradalmas munkáról szól, ez inkább itt amolyan presztízs. – hát igen, nem igazán értek pár dolgot még ebben a világban, azonban később lehet minden értelmet nyer. El sem tudom hinni, milyen sorsa lehetett ezeknek a lényeknek, mielőtt nem kezdték el őket viszonylag emberszámba venni a varázslók.
- Persze mehetünk vissza! Lemerném fogadni, hogy ezt mind el fogják pusztítani a többiek. – a lépcsőn felfelé menet ide-oda kapkodtam a fejem, még mindig tudtak újat mutatni ezen festmények, majd valami váratlan történt. Egy ártás pattant le a lépcső egyik korlátjáról, majd onnan egyenesen az egyik festményt kapta telibe, melynek tulajdonosa éppen csak le tudott bukni.
- Mi történt?! – pár kacagó zöld palástos leányt láttam elszaladni a nagy étel torony mögül.
- Úgy nézem a Mardekárosok, már most kóstolgatnak minket? Lelkes rajongók lehettek, vagy játékosok? – érdeklődök a másiktól, és azt veszem észre, miszerint a kisebb ijedségem ára négy darab szendvics volt, melyek a kőpadlón landoltak. – Ohhh a francba, ne haragudj.
Szépen leteszem a nálam lévő tálcát, azután a pálcámat elővéve, rámutatok a leesett darabokra.
- Reducio! – a négy étek apróra zsugorodik, majd egy zsebkendőbe rakom, végezetül meg a zsebembe csúsztatom. – Így azért csak jobb, meg nem hagyunk rendetlenséget.

[/b]

Vas. Jan. 23, 2022 1:16 am

Maxwell & Lyanna

✰ Together Everyone Achieves More✰

Clyde talán ott szúrta el, hogy nem ismerte eléggé a csapatát, de ki tudja, talán mindenkivel foglalkozott… Nem tudom, sose figyeltem rá, hogy az edzéseken kívül mennyire tartotta a kapcsolatot a csapattal, mégis úgy éreztem, hogy csapatkapitányként kötelesség volt megismerni és megérteni az engem körülvevő embereket. Még akkor is, ha valaki nyitott könyv volt számomra, mert ezer éve ismertem már, vagy pedig ha valaki olyan zárkózott volt, hogy úgy kellett kirángatni a komfortzónájából. Maxwell valahol a két véglet között lehetett, mégis örültem neki, hogy sort kerítettünk erre a beszélgetésre.
− Ez igazán szomorú… Mármint nem haragudhat rád, vagy büntethet téged azért, ami vagy – csóváltam a fejemet, hiszen a varázslat talán a muglik számára elsőre ijesztő, de mégis csodálatos dolog volt. – Tudom, hogy nehéz elfogadni azt, hogyha az egyik családtagod elítél valami miatt, amiről nem is tehetsz, de szerintem jóember vagy, és próbálj meg arra fókuszálni, ami téged boldoggá tesz – próbáltam biztatni egy kicsit, bár nekem sose kellett szembenéznem hasonló problémával. Mégis, ez nem gátolt meg abban, hogy empatikus legyek az irányában, hiszen szörnyű lehetett úgy szembenézni egy családtagoddal, hogy ő elzárkózott tőled.
− Ettől félek is… − nevettem el magam zavartan, hiszen az unokatestvéreim hatalmas bajkeverők voltak, és pillanatok alatt az egekbe tolták a vérnyomásomat. A mondanivalója második felére szívesen mondanám azt, hogy összefutok vele, de a karácsony számomra cseppet sem volt kellemes ünnep apukám és a nagymamám miatt, én pedig nem akartam lehúzni őt ezzel. – Csak akad olyan barátod, aki szívesen összefutna veled.
− Magánéleted enélkül is van. De nem tudom… Nem olyan fura lenne – vontam meg a vállamat, hiszen manapság anyu folyton otthon volt a nagyival, ha pedig ez megszűnt volna, az csak rosszat jelentett volna. Így hát nem is akartam azt, hogy megszűnjön a jelenlegi állapot.

− Ilyenünk mondjuk nekünk sincs – tettem hozzá, bár talán jobb is, mert hát ki akarna azzal szembesülni, hogy apa az Azkabanban, a nővérem pedig tök ismeretlen helyeken tartózkodik? Ezért hamar ejtem a témát, és át is evezünk egy ennél semlegesebb terepre.
− Mivel nem fognak szépen játszani, ezért nekünk is meg kell ragadnunk minden alkalmat a győzelemhez – tettem hozzá, mielőtt még a konyhába értünk volna. A házimanók lelkesedése talán egy kicsit rám is átragad, s végül Maxwell-lel kettesben elindultunk a klubhelyiségünk felé.
− Valakinek az, valakinek tényleg segítség. De én nem szeretek ilyenekkel foglalkozni, a legtöbb aranyvérű tök feleslegesen van elszállva magától – rándítottam meg a vállamat, bár a flegmaságom nem a háztársamnak szólt, hanem annak a sok sznob idiótának, akiknek egyszer valaki belenyomhatta volna a fejét Myrtle vécéjébe.
− Ó, abban biztos lehetsz – nevettem el magam, bár a nevetésem hamar elhalt, amikor valaki egy rontással találta el a korlátot.
− Engedd el. Pár mardekáros idióta nagyon viccesnek érzi magát. Siessünk a klubhelyiségbe – ingattam a fejemet. – A szendvicsek miatt ne aggódj. Így is akad bőven a többieknek. Inkább menjünk, mielőtt még kénytelen leszek én pálcát rántani ezekre a hülyékre – morogtam az orrom alatt, amíg Maxwell rendet rakott. De ha nem is átkoztam volna el őket, Christől megtanultam úgy ütni, hogy eltörjem az orrukat, szóval nem jártak volna jól azzal, hogy tovább hergeltek.
− Tökéletes. Gyere, siessünk! – szaporáztam meg a lépteimet, miközben a hónom alá csaptam a süteményes dobozt, s elővigyázatosságból a varázspálcámért nyúltam.

✰ Sok szeretettel <3 ✰

Hétf. Feb. 14, 2022 9:01 pm

Tatiana & Maxwell

-T

alán érdekesnek nevezném azt, ahogyan Lyanna pont engem választott ki erre a nemes célra, de kisebb félreértések után belementem abba, hogy a csapatunk tagjainak ételt szervírozzak. Miközben a kastély felé vesszük az irányt, mindkettőnk családja előtérbe kerül, amolyan időtöltő csevegésben, vagy csak pusztán kíváncsiak vagyunk rá, melyikünknek milyen élet jutott a Roxfort falain kívül. Nem értem miért bízok meg a boszorkányban, de elkezdem olyan dolgokról bevezetni neki, amelyeket eddig mélyen elzártam magamban.
- Hát nyilván nem kéne rám emiatt haragudni, de az emberi természet már csak ilyen. – kisebb hallgatás után, érdeklődve nézek a másikra, és mikor már nem tudom türtőztetni magam megszólalok. - Tudod milyen az?
Nagyot nyelek, majd érdeklődve nézek a másik irányába, hátha elmondja a saját piciny titkát, ha másért nem is, de rokonszenvből, amiért már tudja az enyémet.
- Talán a szomszédom, bár vele is csak szünetben találkozok. Próbáltam neki egyszer-kétszer bagolypostát küldeni, de az apja nem örült neki, vissza se engedte küldeni a levelét, egyből elhessegeti. – jegyzem meg kissé elkuncogva magam, mivel igencsak röhejes számomra az, hogy manapság annyi minden van, amivel üzenetet lehet küldeni, de én ilyen eszközökkel vagyok kénytelen levelet feladni. Már a sima postát is alig használják a muglik világában, csakis csomagküldésre. Még egy-két dolgot megtudok a Turpin családról, azonban nem is oly sokára már a kviddics kerül újra témába.
- Szóval mindent a győzelemért? Ez tetszik, viszont gondolom, azért játszunk tisztességesen nem? – érdeklődök a másik irányába, hiszen csak nem kell a mardekár szintjére lesüllyedni. Az iskola történetében, Mardekár Malazár diákjai, mindig is a szabályok laza értelmezéséről voltak híresek, ám az én gondolatmenetem szerint, ettől még nekünk nem kell csaláshoz folyamodni. Miután megtörtént a kérdés, jól megrakodva indulunk el a csapattársaink irányába.
- Na, igen, nem hiába tört ki háború is, és többek közt ennek köszönhetően. – jegyzem meg hangomban némi szomorúsággal. Hogyha azokban az időkben élnénk, akkor sárvérűnek bélyegeznének, és a jogaimat porba tipornák, még csak emberszámba se vennének. Szörnyű időszak, amibe rossz is belegondolni. A baljós töprengésemből, csakis egy rontás ébreszt fel. Néhány kutyaütő zöld taláros az, akik viccesnek hiszik magukat. Lyanna inkább futásra int minket, és azt mondja hagyjam hátra a szendvicseket, mégis nekem nincs kedvem ennyi mindent csak úgy hagyni kárba veszni. Inkább magammal viszem, és ha leejtődik is egy-kettő, akkor azt az áldozatot még meg tudom érteni. Sietve szedem a lábamat, egészen a klubhelység bejáratáig, ott fújtatok egy darabig. Miután végre levegőhöz jutottam jöhetett a talány.
- Magas vagyok fiatalon, és alacsony vagyok, ha öreg vagyok. Mi vagyok?
- Gyertya. – vágtam rá, pár percnyi töprengést követően, azután az ajtó egyszerre kinyílt. Észre sem vettem, de a nálam lévő szendvicskupac mostanra jócskán megfogyatkozott, már csak az államig ért, és eléggé szétcsúszott a gondosan felépített torony.

[/b]

Szomb. Ápr. 23, 2022 9:32 pm

Maxwell & Lyanna

✰ Together Everyone Achieves More✰

− Akkor sincs benne logika – zártam le a témát, hiszen Maxwell tényleg nem tehetett erről. Nem úgy, mint mondjuk a nővérem, aki szánt szándékkal hagyta el a süllyedő hajót, és hagyott minket a szarban. Szerintem, a kettő között bőven volt különbség, ezért sem értettem, hogy Maxwell miért próbálta felmenteni az apját, aki indokolatlanul haragudott rá. Micsoda badarság volt!
− Merlinre, ez szörnyű… Hogy lehet valaki ennyire korlátolt elméjű? – ingattam a fejemet, hiszen az én szüleim nyitottak és együttműködőek voltak, csak hát… Apát azóta lecsukták, anyának meg annyi gondja akadt, hogy nem akartam terhelni a saját problémáimmal. Ettől függetlenül bármikor számíthattam volna rájuk.
− Annyira játszunk tisztességesen, amennyire velünk szemben is azok. Ha például a Mardekár csal, és olyan eszközöket vet be, amik által sérülhettek, akkor ti se kíméljétek őket! – vontam meg a vállamat egykedvűen, hiszen bár a sportszerűséget támogattam, de azt nem toleráltam, ha a háztársaimat bántani merték. Azt hiszem, ezt a mentalitást Dariannek sem kell majd kétszer elmagyaráznom.

− Mindez csak parasztvakító hülyeség – morogtam az orrom alatt, hiszen továbbra is vallottam, hogy nem a származás számított. Én inkább intelligenciahányados alapján ítélkeztem emberek felett, és bizony, sokan még az átlagot se tudták megütni.
Még szerencse, hogy nem mentünk jobban bele ebbe a témába, hiszen a mardekárosok kis közjátéka megzavart minket, így inkább jobbnak láttam, ha minél hamarabb felérünk a klubhelyiségünkbe, úgy már vártak minket.
A bejárat elé érve hagytam Maxwellt kibontakozni, a mai nap után nem volt energiám a fejtörőkhöz, így csak hálás mosollyal konstatáltam, hogy ő hamar megoldotta a feladványt. Bent mindenki örömmel fogadott minket – vagy éppen a kaját −, csupán a sarokban gubbasztó Darian aggasztott engem.
− Köszönök mindent Maxwell. Majd még beszélünk, addig is érezd jól magad! – tettem le az asztalkára a süteményeket, majd hagytam, hogy a háztársak ünnepeljék az újdonsült hajtónkat, amíg én megkörnyékeztem az igen csak morózus hangulatban lévő Darian Krumot.

//Köszönöm szépen a játékot! <3 //

✰ Sok szeretettel <3 ✰