A mai nap csendesnek ígérkezett.
Kevesen voltak az üzletben, így egyedül is képes voltam figyelni mindenre. Norma nénikém pedig végül átmehetett a Madam Malkin talárszabászatába az egyik barátnőjéhez. Ilyenkor élveztem a csendet, hiszen a bolt olyan békés volt a nénikém nélkül.
Bekapcsoltam a pulton lévő régi rádiót, hogy meghallgathassam az aktuális híreket. Szinte egy lélek se tartózkodott idebent, hiszen a legtöbb ember ilyenkor a munkaidejét töltötte, akárcsak én is. Felnyaláboltam egy dobozt a pult mögül, és annak a tetejére helyeztem azt.
Ki akartam pótolni a polcon lévő hézagokat, feltölteni a készletet, hogy az esetleges vevők ne szenvedjenek hiányt semmiben. Ehhez azonban elsősorban ki kellett pakolnom a dobozból, rendszerezni az alján lapuló köteteket, majd megkeresni a polcokon lévő helyüket.
Az ajtóval szemben álltam, rálátásom nyílt a bejáratra még így, rendezkedés közben is. A hírekben épp a Briggs-kormány újraválasztásáról beszéltek. Amióta lementek a választások, sőt még azelőtt is a csapból politika folyt. Sosem érdekelt különösebben, s bár elmentem szavazni, én nem voltam annak a pártnak a támogatója. Erősen elleneztem azokat az elveket, amiket vallottak.
Sóhajtozva kapcsoltam ki inkább a rádiót, mielőtt még újabb politikai hírt olvastak volna be. A gondolataim teljesen más körül forogtak. Továbbra is bosszantott az a pökhendi alak, aki elhajtott az üzletükből. Segítséget kértem tőle, mégis olyan faragtalan volt, hogy egy darabig kerülni akartam azt a helyet. Nem csak a viselkedése miatt, hanem attól, hogy szabályosan rosszul éreztem magam a közelében.
Az a mennyire harag, indulat és gyűlölet, ami sugárzott belőle… Még egy olyan személynek is a kedvét szegte volna, aki nem rendelkezett a képességemmel. Nekem sokszorosan kellemetlen érzés volt, ahogy szédülni kezdtem a jelenlétében, és annyira hasogatott a fejem, hogy amikor hazaérkeztem, kénytelen voltam fájdalomcsillapítót bevenni.
Fel nem tudtam fogni, miként lehetett valakinek ennyire keserű az élete, hogy a saját fájdalmát ilyen mindent elsöprő negatív energiává alakítsa át. Irtóztam tőle.
Mégis, ahogy csilingelt az ajtó feletti csengő, és egy idegen belépett az üzletbe, ismét elfogott ez a rossz érzés. Felemeltem a fejemet, bár ne tettem volna. Az ajtóban ugyanis az a férfi állt, akire az imént gondoltam.
Szívem szerint én is kipenderítettem volna az üzletemből, mégsem tettem így. Helyette lehelyeztem az utolsó könyvet a pulton lévő kupacra, és mosolyt erőltettem az arcomra, még akkor is, ha émelyegni kezdtem.
− Szép napot! Miben segíthetek? – üdvözöltem őt, félretéve a korábbai ellenérzéseimet, hiszen ebben a helyzetben a vásárlónk volt, így köteles voltam kiszolgálni őt. Vele ellentétben, én ismertem az illemet.
