Also sprach Zarathustra - Cressida & Adrian

A legnagyobb képmutatást mindig nyilvánosan csinálták. A rendezvények, a kiállítások mind-mind hamiskás valóságot tükröztek, olyat, amelyet akkor sem hihettünk el, ha az számunkra túlságosan is hízelgővé vált. A megannyi üres csevegés, az eszmecserék, a végtelenségig unt történetek és az erőviszonyok felmérése számomra már rettentően unalmasak voltak. A vacsora jó volt, a bor mennyei, a tálalás pedig ízléses. Az este egyetlen bármire értékelhető pontja a kiállítást elindító közös vacsora volt. Az ember nem beszél annyit evés közben és szerencsémre csöndes asztaltársakat kaptam. Nem is maradtam a kelleténél tovább velük egy légtérben, inkább töltöttem még egy pohár bort magamnak, kényelmesen a mutató és a középső ujjam közé csúsztattam a szárát és úgy indultam felfedező útra. Volt mit megtekintenem, mert bizony néhány antik eszközt is kiállítottak itt. Volt rá érkezésem, az egyiknél talán még fontolóra is vettem, hogy lehet licitálok rá, amennyiben lehet. Nem kimondottan licites estnek indult, én legalábbis nem óhajtottam részt venni rajta, csupán amolyan társadalmi elvárásnak tettem eleget, hogy itt is tiszteletemet tettem. Szerettem tudni a varázsvilág elitjének minden ilyesfajta megmozdulásáról még akkor is, ha magát a művészetet nem tartottam olykor többre bolondos hóbortnál.
Az egyik kép azonban magával ragadta a figyelmemet. Régi, talán tizenkilencedik századi lehetett ismeretlen festővel, de igényes volt, aprólékos és realista. Szerettem a realista, kicsit talán szenvedélyesebb beütésű alkotásokat szemügyre venni, de ebben láttam valami furcsát. Nem tudtam eldönteni, hogy az idő vasfoga ejtett rajta nyomokat vagy nettó hamisítvánnyal álltam szemben. Némi tanulmányozás után azonban inkább hajlottam arra, hogy hamisítvány, de az is a legjobb fajtából. Az én szemem ráállt a trükkökre, mert ezzel is foglalkoztam többek közt, több antik darab járt már a kezemben, mint kéz összességében. De sosem állapíthattam meg teljesen, hogy kimaxoltam a szakmát. Ez egy olyan folyamatosan fejlődő ágazat volt, amivel sosem ártott lépést tartani. A kérdés csupán annyi volt a részemről, kinek szerették volna ezt felkínálni és miért. A távolból halkan csendült fel az Also sprach Zarathustra, mert ugyebár egyesek kedvelhették a mugli komolyzenét is biztosan. Talán az egyetlen olyan dolog volt tőlük, amelyet nem tartottam haszontalannak. Talán mégis tudtak valamit mágia nélkül is sikeresen, ha már másban rettentően visszamaradottak voltak. Nem becsültem alá a saját maguk által szerzett tapasztalataikat, de egy valamiben biztos voltam, ritkán forogtam olyan körökben, ahol velük kellett szóba elegyednem. Hosszas magányomból és magammal fojtatott eszmecseréből egy társaság érkezése szakított ki. Kortyoltam hát még egyet a borból és megszólítottam, mert úgy volt illő. És mert örültem annak, hogy egy rég látott személyről volt szó, nem pedig egy idegen bakfis téblábolt mellettem.
- Igazán mély a tónusa a képnek itt-ott. Vajon még érlelni kellett volna kicsit? – voltak már korábban is vitáink a művészetek berkein belül, amit én olykor roppant módon élveztem, ő talán kevésbé. Ez részben abból fakadt, hogy nagyon magasra tettem azt a lécet, amit a művészek nagy része nem igazán tudott megugrani. De csak mert ha már a régészet érdekelt minden téren, igyekeztem magam más területeken is kiművelni. Sajnos ami felé haladunk, az nagy csalódás.
- De pazar alkotás, le a kalappal a megálmodója előtt.