fogadjunk, hogy

Nem mondanám, hogy hosszú és fényes volt a pályafutásom hajtóként annakidején, a Roxfortban – egy év után leáldozott a csillagom. De, persze, már akkor is voltam annyira öntudatos, hogy én akartam, hogy így legyen: nem érdekelt annyira a játék-, vagy maga a sport, hogy az edzéseket a tanulás elé helyezzem. Ettől függetlenül nem utasíthattam vissza egy ilyen meghívást a Próféta főszerkesztőjétől, és egyben régi jó barátomtól. Ezúttal egyedül kellett jönnöm, annak ellenére is, hogy két jegyet küldött – a másikat, értelemszerűen, Logannek -, akinek sajnos halaszthatatlan dolga akadt az Auror Parancsnokságon, Spencert pedig nem akartam kikérni az iskolából egyetlen napra, és nem szeretem kitenni a média ilyen-olyan-bármilyen formájának. Túl fiatal, és be kell látnom, hogy Logannek valahol igenis igaza van, már, ami a fiunk biztonságát illeti az én hírnevem fényében.
Persze, itt fönt, az emberek feje fölött méterekre magasodó, elefántcsonttornyokban nem is annyira az számít, hogy vajon a Falmouth Falcons seggbe rúgja-e a Porpicyt, vagy sem. Fent inkább a kapcsolatok számítanak, hogy ki-kinek a jó barátja, ki-kivel milyen régóta nem találkozott, és amúgy is mi újság a Minisztériumban, vagy az adott kúria háza tájékán. Vastag fogadások köttetnek, csak hencegős poénból, amiből mások napokig jól lakottan feküdhetnének le, nem pedig korgó gyomorral, a zsíros jattok unott egykedvűséggel csusszannak jobb esetben a tálcákra – egyébben pedig a nadrágok farzsebébe -, és a világ kisebb-nagyobb dolgairól még így is több szó esik, mint a kviddicsről, amiért elvileg ide jöttünk ma délelőtt.
Persze én meg nem azért jöttem, hogy ítélkezzek, de négy év múlva mindenkinek a bűnéhez mérten lesz kiszabva a büntetés – jobb is, ha ennyiben maradunk. A cseppet sem kedvesen és visszafogottan érdeklődő riporternek nyilvánvalóan nem ezt mondom, amikor az arcomba mászik, és arról kérdez, hogy mit gondolok a Koalíció-, és ezzel együtt Shacklebolt vereségéről, hogy vajon miért lehet ez. Hiába lépett bele a személyes terembe, nem hátrálok, csak elmosolyodok, és úgy felelek röviden:
- Úgy tűnik, a Protegónak erélyesebb volt a kampánya – és stabilabb alapokon nyugszik – gondolom, de nem mondom ki, ahogy azt sem, hogy úgy hiszem, hogy Granger Shackleboltra való leváltása sem épp a legideálisabb ötlet volt, de kussolok és mosolygok. A téma a ruhámra terelődik, aztán arra, hogy egyedül vagyok, pedig tudják, hogy férjnél vagyok, aztán pedig arra, hogy melyik csapatnak szurkolok. Nem is tudom, milyen mélyen szántó témák kivesézésére számítottam egy ehhez hasonló eseményen... de nem is bánom, azt meg pláne nem, hogy a meccs kezdése előtt egy órával már itt voltam, úgyhogy mindenkivel tudtam pár szót váltani, aki fontos, vagy annak véli magát.
Aztán leülök a helyemre, egy nagy kalapos boszorka mögé. Én még igen-, de a szomszédasszony aligha lát bármit is a pályából.
- Nem hiszem, hogy a meccs bármely pontján is eltűnik – szólok a mellettem ülő, fiatal boszorkának, sokat sejtetően bökve állammal az előttünk ülő asszony süvegére. – Ha gondolja, üljön a másik oldalamra, biztos forrásból tudom, hogy szabad marad a hely – mert, hogy az Logané volt eredetileg, ugyebár.

A boszorka lehelete az előtte ülő asszony süvegjének egyik ékével – egy tollal, annak is finom pihéjével – játszadozik, én pedig elmosolyodok.
- Nekem ugyan semmi bajom nem lesz belőle, jöjjön csak – invitálom az ifjú hölgyet a másik oldalamra. – Igazán nincs mit – biccentek röviden, miután ő feláll, összeszedi a cókmókját, hogy aztán letelepedhessen Logan helyére.
Nem feltétlenül munkaügyben jöttem ide, nem akarok én most semmit, legszívesebben azt a riportert is elkerültem volna, vagy kitértem volna előle, hiszen a szavazás már megtörtént, visszafordíthatatlannak tűnik jelenleg, a Briggs kormány sziklaszilárd alapokon terpeszkedik, trónol az őt meg nem illető helyén. Nincs mit tenni, kár. És nem is gondoltam volna, hogy barátkozni szeretnék, de, ha már így alakult, gondolkozás, kérdés nélkül felajánlottam a helyet a másik szőkeségnek. Kedvesnek lenni nem kerül semmibe, és úgy tűnik, hogy a fiatal nő is hálás a gesztus miatt. Elvégre, moziba sem azért megy az ember, hogy az előtte ülő fejét fixírozza hátulról.
Amikor megszólal, felé fordítom az arcomat.
- De, igen, az vagyok – újabb, szelíd mosoly, amely csak szélesedik, miközben hallgatom. Félreértés ne essék, nem kinevetem, vagy nem azon derülök, szórakozok magamban, hogy nem tudja, hogy ki vagyok, éppen csak arról van szó, hogy meglehetősen bájosnak tartom a hölgyeményt. – Veda Vaughn – nyújtom felé a jobbomat, amikor befejezi a szabadkozást, és közben azért fohászkodom egy felsőbb hatalomhoz, hogy e miatt ne kezdjünk semmiféle politikai diskurzusba, vagy vitába, mert tényleg, komolyan gondoltam, amikor megfogalmazódott bennem: csak szeretném jól érezni magamat, amennyire csak lehet, kötetlenül, nem interjúk miatt vagyok itt, ma nem szavazókat gyűjtök, én is csak egy vendég vagyok. Csak most az egyszer! Holnap reggel úgyis visszamegyek a Minisztériumba, és akkor úgyis a párt ügyes-bajos dolgaival fogok foglalkozni, meg tervezgetni a kampányt, amit négy évig fogunk folyamatosan építgetni majd. – És, kinek szurkol? – kérdezem, ezzel egyidejűleg vagy lezárva a személyemet érintő témát, vagy elterelve a szót.