Jagger & Jamie - Blackburne kúria

Apám hivatott a kúria falai közé. Ahol felnőttem, s végre kirepülhettem. Erre megint itt vagyok. De nem baj, az ok amiért itt vagyok, az a miértek. Sose hivat, csak ha nagyon de nagyon fontos! Most ez az, így kopogás nélkül állítok be hozzájuk. Az előtérben megválok a cipőmtől, kabátomat és zakómat felakasztom a fogasra, a manók köszöntenek és invitálnak befelé sürgetően. Ráérek, nem sietek, hiszen nem hajt a tatár. Kényelmes lábbelit húzok a lábamra, majd zsebre vágott kezekkel haladok tovább. Meg sem fordult a fejemben, hogy talán bemutatót szerveztek a feleségjelölttel a tudtomon kívűl. Miért is kellett volna erre gondolnom? Számomra nem sűrgős, ráadásul a 2 hónapból még úgy 2 hét vissza van, ha nem több... majd a legutolsó napon találkozunk. És szembesülünk, hogy a lány Blackburne lesz hamarosan. Csak éljem túl. A nappaliba érve édesanyám kivirult látványa fogad, szélesen mosolyog, üdvözöl és tárt karokkal fogad, melyett viszonozok is. Jól meg néz magának, megfejti kútfőből, hogy nem eszek eleget és többet kéne az evéssel foglalkoznom, mint az edzéssel. Mert fogytam...holott ez nem igaz! Érdeklődése jól esik irányomba, rég nem beszéltünk, túlajdonképpen akkor, mikor apával össze rúgtuk a port. Nem békülni jöttem, csak elfogadni (nincs is választásom) ezt az egészet, amit kitervelt ellenem. Házasodjak meg. Naná. Púp a hátamra, de akkor talán leszállnak rólam. Nem reméltem könnyű találkozót, se nehezet. Semmit sem remélek, mert egyáltalán nem ismerem annyira, hogy tudjam, vagy legalább sejtsem, mire számíthatok tőle ilyen téren. Szerencse, hogy nem szoktam fogadni, különben most buktam volna egy óriásit. Nevetséges és gyerekes a dac amit akkor nap produkáltam, most sem lesz másképp, csak ferdítek a saját valóságomon, hogy leszálljanak rólam.  Nem hiszem, hogy megvan a középút, az áhított megoldás, ám mikor apa is megjelenik a másik nappaliból és beinvitálja a fiatal lányt... hát tátva maradt a szám is. Nem a csaj látványa fogott meg, nem, hanem az, hogy ilyen hamar megtörténik a bemutatás, az eljegyzés, minden kötelező kör. Na meg az, hogy a leány edzője vagyok. Jagger! A jegyesség...a házasság... amik előtt nem háboroghatunk, mert a családaink vicsorogtatnának. Nekik ez fontos, a név fent maradjon, a vér tisztasága szent maradjon. Apám beszélni kezdett és nem igen akarta hogy félbeszakítsam, akaratosan megmondta, hogy mi ketten a hétvégén egybekelünk. Már a hétvégén? Tiltakozni akartam... ám mikor a lány nevét kiejtette... Lestrange... összeszűkültek a szemeim és vártam valamiféle magyarázatfélét. Miért Ő? Miért egy olyan lány, akit kviddicsben edzek? Véletlen lehet, vagy teljesen más elképzelések futkosnak az öregem fejében?
- Ahogy kívánod! - mondtam szokatlanul készségesen, majd végig mértem a fiatalabbat. Elhúztam a szám - jah, én se gondoltam, hogy ez megtörténhet, de magamat ismerve lassan semmin se kéne meglepődnöm. Apám  kérdésére nem feleltem egyből, csak álltam, némileg feszülten méregettem, mint egy ketrecbe zárt vadállat, úgy éreztem magam, s ennek megfelelően tettem meg pár céltalan lépést a lány felé. Ezt követően viszont türelmesebben képes leszek kivárni az egész nap végét. Jót tesz majd egy kis közjáték.
- Gondolom te is ugyanúgy repesve várod ezt az egész ceremóniát, mint én. - szólaltam meg mikor anyám és apám össze húzódtak beszélgetni tőlünk kicsit távolabbra.
- Üdv a Blackburn családban kislány... - ejtettem meg felé egy apró köszöntőt, ne tűnjek már annyira búnkónak. No nem mintha annyira repesnék ettől, de jobb előbb túlesni a formalitásokon. Ráadásul pont ő...az eszem megáll!

Csak szemöldököt húzok megszólalására, majd fejet ingatok...ez a lány! Olykor az örületbe kerget, ám kedvelem, hiszen mindent belead mindig!
- Nem nem, te vagy az aki a legjobban megváltozott... - mérem végig, de ennél tovább nem megyek, hiszen nem szavakkal fogok ellene harcolni, majd az edzésen megkapja  a magáét. De most nem érünk rá ezen fecserészni, más áll előttünk és nem látjuk ettől a megoldást.
A szüleink normálisak vagy sem ezen téren...nos náluk is így történhetett meg mindaz, hogy össze házasodtak...de hogy egy Lestrange és egy  Blackburn... több mint értelmetlen, de nem állok le apámmal veszekedni emiatt. Elfogadom...lehet hülyén hangozhat...
- Őszintén? Ha bevállaljuk ezt az egészet, akkor leszállnak rólunk. Nem lesz több kényszerítés, nem lesz ott a seggünkben senki, mehetsz amerre akarsz... - őszíntén? Hamarabb elszabadulok a folytonos ismétlésektől. Unalmas az álladó pesztra, így ha ebbe bele megyünk, ezek megszűnnek. Adnám, ha ő is így volna ezzel. Bár a szabadság ízét nem mostanában érezhetjük majd.