"Lehet, hogy a bátrak nem élnek örökké, de aki óvatos, egyáltalán nem él."
Nem: Nő
Kor: 16 év
Vér: félvér
Születési hely: Bristone
Iskola/ház: Hollóhát
Munka: diák, mentorált magnix megfigyelő
Családi állapot: hajadon
Patrónus: sivatagi róka
Pálca: 11 hüvelyk akácfa és unikornis szőr
Amit szeretnek bennem
Kétes megnevezés, mert amit bennem szeretnek még nem feltétlenül imponál nálam. Míg ami bennem tetszetős, az visszataszító lehet másoknak..de gondolkozzunk általánosan... • Az egyik - s nem különben félreismert - kisugárzásom törékenysége mellyel a legkőszívűbb troll is képes vendégszertő széttárt kezeket bontani. Amit gyakorta az aktuális tárgynak a polc legfelső részének levételével éreztetnek a legtöbbet velem. Hogy egyem a zúzájuk ~ ahogy ezt egy magnix vénasszony mondaná jelképesen. • A másik - a nem különösebben nagy különlegességnek örvendetes - humánust megszégyenítő kitartás, mely lassan de biztosan ott díszeleg majd a kihaló félben lévő egyedek listáján. Hacsak a "nagy összecsapás" után képesek leszünk ismét ugyanolyan tettre-készen reagálni a zsarnokoskodás ellen mint annak idején a nagy betűs Hármas.
Ami zavar bennem másokat
Hát ez ismét egy beugratós kérdés? Én magam elég ritkán veszem észre, ha valakinél abszolút elvágom toleranciát. Hiszen nem is arra helyezem a legtöbbet figyelmemet kinél milyen fajta kirohanást gerjesztek...de ha mégis akad ilyen, nem a miértjét fontolgatom erősen, hanem leginkább az okát. Sérelmek, sebek, emlékek, ezek mind apró ürügyek, hogy az emberfia nézeteltéréséből fakadóan negatívumot lásson másba. Gondolnád, hogy ilyen egyszerű?
Életem története
2019. december 21. Repkedő tűlevelek, hervadt varangydudvák rengetege hirdette, hogy beköszöntött a zord és hidegként ismeretes tél. Az iskolában, a hagyományos tüzelésű kandallók nagyobb hőfokot diktáltaknak. Szinte már olyan elviselhetetlen melegséget, amitől az álom is gyorsan elillan. Ködös hajnalra ébredek, s az ablakom szegletéből pásztázom a hamus szürkeséget. Egy visszatérő álom kísért, immáron a harmadik hete. Egy bukást előidézve. Az egyetlen olyan cselekvésem bukását, amitől az életem függhet. Mert ha ténylegesen elbukom, akkor soha nem tudom meg a valódi igazságot. Legfőképp a miértre, s az azután következő "miért te?". A legfőbb vágyam volt, - már kiskoromtól kezdően, - hogy megkapjam a kérdéseimre a válaszokat. Hiszen nem elég csak sajnálkozni, és együttérzésünket kimutatni. Az elhallgatás nem nyújt védelmet mint azt oly sokan gondolják. Inkább csak tovább mérgezi a kérdésekkel-teli elmét! Ahogyan most. Én már régóta nem úgy élem meg a reggeleimet, mint hasonló diáktársaim. Állandós kérdések futják át, a még frissen ébredt elmém. Vajon sikerül elérnem, amit kitűztem? És ha igen, vajon vigasz nyújt a dühömre? Gyors ütemben cserélem le hálóruhámat, iskolásöltözékre. Természetesen az uniformist hétvégére kilőhetem. S mivel hétvége, s kora reggel, egy beütemezett séta, talán lelassítja kérdéseim. A hollóhát tornyát elhagyva, a lépcsőkön át, egyfelé vettem az irányt. A sírkertbe. Többnyire azért, mert akkor, ilyen tájban, nem tartózkodik ott senki. Én pedig nyugalomra vágyom, minden lényeges kérdésemet fejben megválaszolva. Amint kiérek az apró udvar-helységre, a toronyóra pontosan hat órát üt. Pirkadni kezd. A téli évszakban azonban egyre sötétebbek a reggelek. Épp csak annyi fény pásztázza át a épületet, amivel útmutatást nyerhetek. Egy kőpad-szerűségre ültem. Majd neheztelten kizárva magamat a külvilágból, belemélyedtem a kérdéseimbe. Nem mindenki képes rangsorban, majd a rangsor után csoportosítva az egyéneket ebben az iskolában. Csak annak sikerül külön kategóriát fenntartania, aki valóban tudja milyen az illető habitusa és sajátos álcája. De leginkább az apró hétköznapi cselekvésekben megmutatkozik meg, milyen is az ember. A fennhéjázó nyolcadéveseket a fülsiketítő vinnyogásukról, és apró mégis pitiáner eszmecséréjükről ismeri fel az ember. A mardekárosok külön kategória. Hiszen ott, egy házra jut a becsvágy és arrogancia. Réges régen Nevilt az ügyetlensége népszerűsítette s egyúttal emelte ki társai közül. Harryt a borzalmas tragédiája, valamint az idegesítő győzelmi szerencséje és kivételezése. A hasonlóságok révén lépünk közös útra. A különbözőségek révén maradunk együtt. Milyen igaz, bárki is volt ennek a szó-szólója. Bennem önkénytelenül is szimpátiát ébreszt, hogy jellemünktől s házunktól eltérően, egy mozgatórugó hajt minket. Nah persze, amennyi ember annyiféle értelmezése van ennek a kitűzött célnak. Van aki a rövidtávú, lightos változatát követi. Én a múltba visszagyökerező fajsúlyosat. Az élet morálunk továbbra is hasonló. Az egész élő-társadalmat egy láthatatlan kötelesség tartja mozgásban. Ha valamelyikünkben felmerül az ellenállás szikrája, azonnal riválissá válunk a másiknak. Egyesek úgy tarják, a látszat önvédelmi, mi több sajátos megoldása valódi énünk eltitkolásának. Mások azt állítják, a fiktív kép, amit magunk elé helyezünk nem más mint a hőn áhított alteregónk. Valaki az egész életét egy képmás látszataként éli le...valaki pedig ennek a vágyálomnak a hajkurászásába áldoz egy egész életet. Én sosem tudtam képmutatást nyújtani...hisz az első lényeges pillanatban hiteltelen műsort nyújtottam. Érzéseim rendszerint elárultak. Hiába próbáltam nyugodt és ostobának tűnni. A közhír által elterjesztett pletykákban én mindig is a nincstelen öntörvényű hollóhátos leszek. Mindenkiről kialakul egy jellemet leíró, egyedi ismertetés. Mindenkinél megfordul egy bajkeverő, egy örökmozgó, egy stréber, egy titokzatos, akinek a névtelensége is rejtély. Egy különc, aki furán öltözködik és viselkedik. Az összes évfolyam, rendelkezik ilyen arcokkal. Szinte már az lenne abnormális, a helyzet nem így alakult volna. Senki nem jelentéktelen ebben az iskolában. Mert ha akarja ha nem a potenciális áldozat, valamilyen megkülönböztető jel ráragad. A szokás hatalma ártalom. Naphosszat azon tűnődöm, ugyan mit is kezdenék magammal, ha nem koptatnám lépteimet a Roxfortban. Talán elvállalhattam volna valamilyen mugli munkát. Így legalább a nyár végeztével sem kellene házi-dolgozatokat vésnem a pergamenre. Ehelyett mégis itt vagyok, a tudattal, hogy amúgy sincs hova mennem. Első körben, kihez? Egy fontos családtagom meghalta másik pedig mitha csak papíron létezne. Lássuk be, a Roxfort az egyedüli otthonom. Mégis néha úgy érzem, nem a tanulás bölcsőjében hanem a rabság börtönében vagyok. Minden lehetséges feltérképezett helységgel a hátam mögött, már nem igen tud meglepetést okozni ez a hely. Ráadásul, a merész kalandvágyókat eltiltják a Tiltott rengetegtől, a legfelső emeleti szobáktól. Nem mintha főbb célom lenne bajba-kerülni. Csak tudod, akinek megállás nélkül kattognak az agytekervényei, azt nehezen lehet leállítani. Mi diákok, kötelességnek, s némi stressz-feloldásának vesszük, ha megsértünk egy napirendi szabályt. Mert egy gyenge fokozatú törvény-szegés még nem minősül főbenjáró bűnnek. Tudtommal. Ennek dacára, mégis adatnak olyan tanárok ebben az intézményben, akik a hűtlenség halvány szikráját is azonnal kioltanák. Merészségemből fakadóan sosem vetettem meg egy-egy szabálysértés, még ha az a kicsapást is egy kalap-alá veszi. Hiszen a jóért megéri rosszat cselekedni. Ez a könnyű megállapítás azonban hatodévesként sem éri el az a szintet, hogy a tanárok kézlegyintéssel reagálják le az egészet. S mégis...próbáltam el képzelni magam, egy olyan világban, ahol a hazugság csakis őszinte formában hagyja el az emberek szájt. Ahol a "hogy vagy?" kedélyállapot után érdeklődő tipikus kérdést, nem a beletörődő és hallgatag "rendben, köszönöm." hanem a nyílt és őszinte "nem, nem vagyok jól, azért..." kifakadás követ. Ahol a "kérlek, mond, hogy nem igaz"-ra a válasz "sajnálatos módon de, ez történt". Hány évszázadnak kell még eltelnie ahhoz, hogy az emberek őszintén forduljanak egymáshoz, semmilyen anyagi juss vagy cselszövés nélkül? Mert mi nem csak a szárazföldön folytatunk háborút, idestova kitudja hány ezer éve, amióta az emberiség létezik. Lélekben is hosszú és zsarnok háborút szítunk őszinteség és hazugság között. S ez nem egyenlő a jó és a rossz ellentétével. Ez annál sokkal komplexebb téma, hogy lényegében átgondoljam egy hideg padon ülve.
Ha tükörbe nézek
Nem látok mást, csak egy jó egészségnek örvendő hollóhátos tinédzsert, akinek a szokásosnál fehérebb a színe, ajkai vérvörösek és haj erősen derék hosszúságúnak eresztett. S talán ez a véla félvérem miértjeként fogható fel...vagy mert túlságosan különbnek tekintem a tükörképem. Bármi is legyen, alacsony mégis karcsú örökletességeimmel úgy érzem ugyanannyi lehetőséggel indulok mint bármelyik diáktársam.
Családom
Édesapám
Timothy Hallewell - a kapcsolat? Nos erősebb mint egy "megyszokott" apa-lánya viszony, kezdve azzal a magyarázattal, hogy egyedüli megmaradt rokonom. De természetesen csakis hónapok után sikerül összehozni egy találkát, mely igen szűk időben alig 30 perces időintervallumot jelent. Hisz a papa a mugli világ egyik legelismertebb olimpia vívója. Vétek is ennyi értékes percet rabolnom tőle!
Édesanyám
- nem ismeretes csupán az alapvető tény, hogy tőle örököltem véla örökségemet. Családi mendemondában elvileg szülésben vesztettük el, míg a saját iskolámban az öngyilkosságtól kezdően mindenféle történet pletyka hírként terjeng.
Testvéreim
- jó lett volna egy egész alom, de sajnos a szüleim csak egy egykére voltak hajlandók.
Apróságok
Amortentia
fahéj, mandarin, szegfűszeg, levendula, vanília.
Mumus
egyetlen szülőm elvesztése, melynek lét érzése egyenlő lenne nekem az emberiség kipustulásával.
Edevis tükre
elfogadni a múlt sérelmeit.
Hobbim
karate (zöld öv szint), naplóvezetés, elektronikus kütyük tanulmányozása, ,,főbb" újságrovatok kivágása és tánc minden-mennyiségben.
Elveim
egy mai földhöz ragadt nő jogi elvei, képviseletei...minden ami nem megy túl az emancipáción de azért a hímsoviniszta keretek azért kellően súrolja. Nem különben nagy etikett elveket követek, amit nem szégyenlek kimutatni egyetlen társaságban sem.
Amit sosem tennék meg
leginkább indokolatlanul bűnbakot hírdetni, becsetelnül pocskondiázni és manipuláltan hazudni.
Ami zavar
a felsorolás tárhaza végtelen, mégis ami a legjobban kiugrik közülük az a "de". A de és de és társai. Avagy a kifogások tömkelege.
Ami a legfontosabb az életemben
a női tartásom fenntartása bármi áron.
Ami a legkevésbé fontos számomra
mi más mint az ,,enyveskezű" pénz.
Amire büszke vagyok
nos erre még nem került sor s ez nem önértékelési gond! Hanem mert tényleg abszolút nem tettem még le semmilyen magasztos nagy tettett az asztalra.
Ha valamit megváltoz- tathatnék
lenne itt az anyám halála, meg az elmúlt évem silány bizonyítványa...jah, igen és Friccs már igazán elpatkolhatna!
Így képzelem a jövömet
Őszintén, nem akarok zászlót se tiarát a frufrum fölé. Életem hátra lévő részét teljesen kiakarom használni. Megbánás nélkül, teljes lendülettel.
Egyéb
lenne is itt valami...a véla származásomat illetően - ki kigondolta volna - bizony szert-tettem egy olyan bűbájra, ami akaratomtól független. Noha ennek a varázslatnak a létrejöttéhez két megszabott egybeesés kell hogy találkozzon. Egy Hold tölte után virradó napfelkelte és egy személy ki a férfi társadalmat ismérveit hordozza. Ennek a korlátozott véletlennek a végkimenetele nem mást okoz mint az állatoknál legösztönibb lételemet. A hamardik főbűnt a Biblai szerint. S hogyan jöttem rá? Ne is kérdezd!
Nagyon tetszik a stílusod! Mindenképpen fontosnak tartottam ezt leírni először, mert már az első mondatoknál megakadt rajta a szemem és úgy sodort tovább, hogy szinte észre sem vettem, már a történeted végére értem. Szeretem a Selinához hasonló karaktereket, éppen olyan álmodozónak tűnik, amilyen én magam is vagyok néha (talán éppen ez az oka), és a világmegváltó gondolataiban is végképp magamra ismertem. Nagyon vártam már, hogy elfogadhassalak, rengeteg karakterről tudom, hogy tűkön ülnek, hogy veled játszhassanak és nem is fogom vissza őket tovább. Futás foglalózni, aztán tiéd a játéktér!
