Napoleon ma nem volt itthon, ezért jobb ötlet hiányában bemásztam az ágyába és ki se bújtam onnan sokáig. Ha a házi manók nem kezdenek el kitessékelni onnan és fésülni a bundámat, hogy egy kicsit rendbe szedjenek, akkor valószínűleg az egész napot azzal töltöttem volna, hogy haza várom a bátyámat. Tudom, hogy ma nem fog haza jönni bármennyire is várom. Mindenhová ő sem vihet magával, főleg mert szerinte én nem tudok vigyázni magára. Pedig ha tudná… Nagyon jól tudja, de nem érdekli. Valószínűleg a bundámra tapadó és ragacsos varázsló vért nem tudnám mivel megmagyarázni az itthoniaknak, talán jobb is ez így, hogy nem keveredem most még bajba. Csak a bátyám kedvéért fogadtam meg, hogy nem bántok senkit sem amíg nem szűkségszerű vagy tör az életemre. Mondjuk a fia torkát egyszer kétszer nagyon elharapnám, amiért nem tud viselkedni, de megfogadtam, hogy nem ártok a családomnak. Még akkor sem, hogyha egy-két harapást megérdemelne ez a fiú. Kiugrottam az ágyból – még mielőtt az egyik házi manó rám aggatta volna a piros masnit amitől kifutni támad kedvem a világból is. Lefogadom, hogy erre is Seb vette rá a mostani próbálkozó kedvű manókat. Ki más tenne ilyet? Napoleon nincs itt, nem parancsolgat, Ingrid-et nem érdekli mit aggatnak rám, a lányokat annyira nem érdekelhetem, csak az a minden lében kanál kölyök tehet róla. Még akkor is, ha ezek a házi manók önállóan cselekszenek. Rá is morogtam az egyikre, amikor valami fura kutyáknak való kötött kezes lábassal jött felém. Merlinre! Honnan szerezték ezt be? Mondjuk elég melegnek látszik, de van bundám és nem fázok még. Túlságosan kimelegített a pihe-puha paplan, ahhoz, hogy fázzak, addig is amíg feküdtem és elrejtőztem benne, olyan volt, mintha a bátyám mellettem lenne és beszélne hozzám. Elégé unalmas, hogy alig törődnek velem. DE amíg nem figyelnek rám, addig megfigyelhetem őket! Ilyen a mostani alkalom is, amikor kimerészkedek a folyosóra és apró csendes léptekkel előre haladok. Csak idő kérdése, hogy egy házi manó az utamba álljon és megállítson, de valószínűleg gondolkodás nélkül lököm fel majd ha így lesz. A mostani jelölt Sebastian lett. Kíváncsi voltam rá. Ezért egy darabig az ajtaja alját kaparásztam, hogy észre vegyen és beengedjen az a galád kölyök. De mindhiába. Bűzlött ez a hely tőle, de ha itt lenne akkor már biztosan rám ordibált volna, ezért csak megcsaptam a farkammal a szoba ajtaját, de csak óvatosan, nem fájdalmat akartam okozni magamnak, csak makacskodást színleltem egy kicsit. Ha így állunk, akkor máshol kell megkeresnem őt. Bekukucskáltam a nappaliba fél fejjel, az ajtó félfa és a fal mögé rejtettem az arcom másik felét. Nem akartam ijesztő lenni vagy ilyesmi, egyszerűen csak arra voltam kíváncsi, hogy az a gyerek itt van-e vagy sem. De itt volt. Oh de mennyire! Ott pöffeszkedett a kanapén, ahol a bátyám is ülni szokott amikor engem simogat, mert tudja, hogy az mennyire megnyugtat. Nekem sem kellett több ennél! Szépen felugrottam a kanapéra és odafurakodtam Sebastian ölébe egy kis simogatásért. ~ Simogasd a bundámat! – kérlelem, hátra dőlve a hasamat mutatva felé és forgolódva jobbra-balra, hogy észre vegyen, ha eddig nem vett volna észre.
Ha bárki azt hiszi, hogy csak egy jelentéktelen kis házi kedvenc vagyok a Mulciber családban, akkor az nagyon jó úton halad a naiv hiszékenység csapdájában lefelé. Nem hangoztattam, mert egyes dolgokra már én magam sem emlékeztem tisztán, csak az érzésekre vagyok figyelmes, amit a közelemben Napoleon érez. Sajnál. Legalábbis én ezt tudnám mondani rá, hogy ő valójában miként éli meg ezt az egészet, arról senkinek sem beszél. A megjátszós színészkedésben a fia is rá ütött, ehhez semmi kétségem sem fér, most ezért is döntöttem úgy, hogy meglesem min töri az agyát éppen, de amikor láttam, hogy semmi érdemlegeset nem zavarnék meg a jelenlétemmel, akkor szépen fogtam magam és rátelepedtem, mint valami ragályos betegség és nem számított semmi sem. Az se érdekelt, hogy éppen leöntött minket Whisky-vel, megszárad a bundám és majd újra megfüröszthetem majd magam az egyik házi manóval. Seb nemhogy nem tenne nekem ilyen, hanem magam mellé sem engedne be a kádba, amit meg tudok érteni. Egyrészt kíváncsi sem vagyok rá, túl sokszor láttam őt ahhoz, hogy a privát részei, ügyei érdekeljenek engem. ~ Nem kell egyből francokat emlegetned. – pillantottam fel rá, de még mindig kiterülve a lábán, hogy véletlenül se legyen esélye sokat mozogni. Most jó kedvembe talált, nem hízelegtem ki eléggé magam és mivel mást nem igazán van kedvem zaklatni ezért ő marad, ha tetszik neki ha nem. Még fészkelődök egy kicsit, hogy kényelmes legyen nekem, hogy ő hogyan érzi magát, az már más kérdés. Engem kevésbé érdekel, hogyha kényelem kell neki, akkor abba helyezi majd a testét és kész, én biztosan nem mozdulok meg. ~ Minden nap megfürdetnek! Nem hozok haza bolhát! Ha nem fürdenék, olyan szagom lenne, mint a többi közönséges rókának! Bűzlenék! – felháborodottságot színlelek, de még mindig nem áll szándékomban távozni innen, az se érdekel, hogy nem csak a bundám sínyli meg, de már a bőrömön is érzem a Whisky-t. Hiába morgolódott itt, tudtam, hogy törődni fog egy kicsit velem, alig ért a bundámhoz én máris ellazult bizsergető állapotba kerültem. Szeretem ha simogatnak. Szeretem ha törődnek velem és észre vesznek. ~ Nincs kedvem megint a házi manókat terrorizálni, panaszkodnának az apádnak és nem tudnám kimagyarázni, hogy miért tettem. A virágágyásokban sincs most hangulatom kutató kotorékebet játszani. Ezért rád esett a választásom, veled még kommunikálni is tudok és nem vagy unalmas. – próbáltam szándékosan dicsérni őt, nem mintha nem tudná ezeket az információkat magáról, de biztos jól esett ezt egy állattól viszont hallani. ~ Mesélj valamit, miközben babrálod a bundámat. – kérleltem, az mindegy volt, hogy hazugságot mesél vagy igazságot, a végén úgyis könnyen kiderült ha kamuzik nekem.
Annyira sóvárgón néztem rá, amennyire csak lehetett és a fejében megszólaló hangot is aszerint próbáltam formálni, hogy milyen kedvem volt éppen. Szóval most kapott egy sóvárgó Minnie-t, aki csodák csodájára vele akar lenni, mellette, akiről biztosra tudom, hogy kiköpött Napsi, csak mindkettő van annyira makacs, hogy ezzel ne értsen egyet. Azt hiszem elég ha én tudtam róla, nem kellett és nem is nagyon emlegettem ezt kettejük elméjében, főleg ha mindketten egy légtérben voltak. Olyankor ugyanis, el kellett törnöm egy méregdrága vázát, hogy észre vegyenek. Tudtam, hogy Ingrid érzékeny az ilyesmire, pont ezért csináltam ilyesmit ha a család két fele hülyeségen kezdett el veszekedni. ~ Azért kell mindent tönkre tennem, mert csak így tudom magamra vonni mindenki figyelmét Seb. – mondtam el az igazat neki, ha már ennyire kíváncsi volt rá. Még nem ereszkedtem rá túlságosan, ezért neki volt esélye szépen letenni a kezéből a whiskeys poharat, igazán meg is köszönhette volna a figyelmességemet, de nem, ő ehelyett elkezdett nevetni. Nem morogtam rá, pedig tényleg készültem rá, aztán rájöttem, hogy sokkal, de sokkal fontosabb az babrálja egy kicsit a bundámat. Ez mindig megnyugtatott és kihozta belőlem a legkedvesebb oldalamat is, ha jól simogatott és megtalálta a legkedvesebb pontjaimat. Ilyen volt a nyakam és a fejem teteje például, a hátam csak ráadás volt. ~ Ajánlom is, hogy csak viccelj! – ha rókaként tudtam volna mindenféle mimikát produkálni, amit igazán szerettem volna, akkor most szúrósan néztem volna rá, helyette csak úgy tűnt mintha behunytam volna a szemeimet és nagyon de nagyon rákoncentrálnék valamire. Mondjuk arra, hogy megjelöljem őt valamilyen formában, mert megérdemelné komolyan, de nem tettem így. Jól simogatott és én húzódtam is az ujjai után, hogyha úgy éreztem megint rossz helyen vannak. ~ Ha megeszem őket vacsorára, akkor nem lenne kit rémisztgessek! – okoskodtam, mert ugye volt kinek és tényleg szívesen húzódtam a kezeihez, hogy simogasson még tovább és tovább. Amikor feltette a kérdését, hogy mit meséljen, nem tudtam elsőre mit válaszoljak, mert bármiről szívesen hallottam volna tőle, amíg az a normalitás keretein belül van. A kitalált meséiről, hogy hány lánnyal volt, nem érdekeltek egyáltalán és ezt szerintem már ő is tudta nagyon jól. ~ Igen, az apád azóta sem jött rá, hogy csináltad. – rókaként elkezdtem kacagni, elég borzalmas volt, de a hatás kedvéért mindent megtettem, hogy elérjem a célomat vele. ~ Vagyis talán… szerintem ő is csak értetlenkedik ezen az egészen. Ennyire szereted a Roxfort-ban, hogy maradni akartál? – billentem kíváncsian oldalra a fejem. Őszintén szólva nem tudtam arról, hogy mennyi mindent tudhat az apjáról a kis Seb és nem is én akartam lenni az aki felvilágosítja erről őt. Nem az én dolgom.
Felé pillantottam, amikor azt mondta, hogy vannak más módszerek is. Őszintén megvallom, hogy kíváncsi lettem vajon milyen módszerekre gondol vagy neki milyen ötletei vannak, de nem adhattam okot arra, hogy többnek lásson, mint ami valójában voltam. Hiszen én csak egy róka vagyok. Egy nagyon tehetséges róka, akivel beszélgetni tudna ha nem az elméjén keresztül zaklatnám fel szegényt már egy jó ideje. ~ Mesélj ezekről a módszerekről, kíváncsi vagyok. De első sorban, most inkább szeress és törődj velem is, ne csak azzal a pikkelyes jószággal! – féltékenységet színleltem, mert a figyelmére vágytam és az idejére. Őszintén szólva egy kívülálló nem tudom hogyan reagálna rám vagy mennyire ijedne meg tőlem, éppen ezért nem is nagyon próbáltam a családtagjaimon kívül máshoz beszélni. Nem láttam túlságosan nagy értelmét. ~ Szeretem ha fürdetnek, azzal nem tudsz ijesztgetni Sebastian. – kuncogtam egy kicsit az elméjében, akármilyen ijesztően is hathatott ez a számára, nem féltem tőle, sem a manóktól, a manók inkább zavartak, mert piros masnit akartak kötni rám mindig, hiába mondtam nekik, hogy azt dobják el, mert én nem fogom felvenni soha, de soha. Mégis mindig előkerül valahonnan, hogy idegesítsen a tudat, bármikor rám köthetik. A farkam végére, a nyakamra, bárhová ahol szerintük jól nézne ki rajtam és nem igéznének meg. Mintha engem pont ez érdekelne basszus! ~ Tudom, de nem keverhetem most gyanúba az apádat. – jegyeztem meg csüggedten. Be kellett látnom, hogy mindent amit tettem azt két dolog miatt tettem. A családnevem és a bátyám miatt. Én nő vagyok, rám senki sem hallgatott volna igazán, de ha még én is az ő útjait egyengettem volna… ~ Van benne valami. – egyeztem bele abba, hogy az embereknek nem is kell nagyon megerőltetniük magukat, hogy butáknak tettesék önmagukat mások előtt. ~ Miből gondolod, hogy ki is fog kelni és nem lesz belőle záptojás? – csak viccelődtem vele. Tudta jól, hogy a kígyók nem éppen a kedvenceim és erről is csak ő tehet. Éppen ezért minden egyes alkalmat megragadtam arra, hogy cukkoljam vele. ~ Remélem sikerülni fog a terved. – feltápászkodtam egy kicsit és a hasamra készültem feküdni, de előtte még egy kicsit odadörzsöltem a fejem az állának, hogy érezze én büszke vagyok rá. Ha nem csak egy róka lennék, biztosan támogatnám a céljait és kiállnék érte az apja ellen is. De ehelyett csak újra leereszkedem és hagyom, hogy szeretgessen még egy kicsit. Megunhatatlan érzés ez a számomra, az már más kérdés, hogy az ő türelme ettől függetlenül egyre csak fogy. ~ A te baziliszkuszod nem hím? Csak úgy mellékesen kérdezem, hogy te honnan szerzel hozzá nőstényt? – nem mintha nem tudta volna megoldani, de ha még egy dög beköltözik a házunk én esküszöm megmarom Seb-et, hogy felébredjen és rám is gondoljon már egy kicsit.
Ha nem lenne itthon Seb, most biztosan halálra unnám magam és csak az ágyban fetrengnék vagy ami rosszabb átaludnám az egész napot, mert azon sajnálkozom, hogy megint elpazaroltam egy egész napot az életemből, már ha ezt életnek lehet nevezni. Szívesen ellenkeztem volna vele, hogy nem biztos, hogy minden helyes abból, amit ő gondol, de aztán úgy voltam vele, hogy én csak egy róka vagyok, úgysem hallgatna rá. Bezzeg ha másképpen alakultak volna a dolgaim… ~ Mert az is vagyok, amikor velem is foglalkozhatnál, repkedhetnél körülöttem a seprűdön és azt képzelném, hogy esetleg el tudlak kapni, mert én is tudok repülni, helyette csak azt az izét fogdosod és csókolgatod. – az utóbbiban nem voltam biztos, de simán kinéztem volna ezt Seb-ből maradjunk annyiban. Nem akartam elrontani az esélyeimet arra, hogy jól érezzem magam a társaságában és esetleg felháborodjon az ilyen megjegyzéseim miatt, de most nem érdekelt. Nyilván nem fogom sohasem elérni, hogy hagyja azt a hidegvérűt és foglalkozzon velem csak kimondottan. Szóval nem is erőlködtem. A megjegyzésére, hogy esetleg lenne valami a fürdővizemben csak lenézően – már ha lehetséges ez egy rókánál – pillantottam rá, nem akartam azt mondani, hogy tudja mi lesz az ő fürdő vízében ha velem szórakozik, de nem tudtam mivel fenyegetőzni, ezért inkább maradt az amihez értek. A pillantások, mi más ugyebár. ~ Mindkettőtökért aggódom egy kicsit, ne kérdezd miért nem tudom megindokolni, csak nem akarom, hogy bajotok essen. – ez elég egyszerű lett volna, hogyha újra régi erőmben pompáznék és nem kellene magyarázkodnom semmi miatt sem. De nem voltam abban a kiváltságos helyzetben. ~ Nem tudom, hogy az apád mit szabotál és mit nem. De én nem vagyok az ilyesmire vevő. – nem akartam gyanúba keverni magam feleslegesen, csak azért jelentettem ezt ki neki, hogy véletlenül se jussak az eszébe, mint opcionális lehetőség. ~ Baziliszkusz, nem baziliszkusz egyik opciót sem szívlelem. Így már azért egy kicsit megnyugodtam, hogy megölni csak akkor tudna, ha megmérgezne vagy megfojtana. – nem értettem a kígyókhoz, én csak szimplán utáltam őket, de ha a létezése kevesebb gonddal járt, akkor már nem kellett annyira tartanom tőle vagy Seb haragjától, hogyha becsempészek egy-két döglött pockot a szobájába. Vagyis csak becsempésznék, hogyha nem lenne folyton zárva előttem az ajtó. ~ Bevinnél engem a Roxfortba ha engedné? – megbillentem a fejem és úgy nézek Seb-re. A többi megjegyzése természetesen nem megy el a fülem mellett, de ez az ami véget vethetne az egyhangú napjaimnak. De ha nem lennék az apja közelében, akkor meg az lenne a bajom, szóval ez egy elég nagy patthelyzet. Inkább nem foglalkozom ezzel. ~ Kijössz velem sétálni a kertbe Seb? – nem mintha meguntam volna a simogatását, de ki akarok ásni valamit és az idebent nem fog menni.
Elnyúltam Seb-en amikor hozta az unalmas és merev oldalát azzal kapcsolatban, hogy ő nem fog a kedvemért a seprűjén röpködni. Mondjuk valahol sejtettem is, de nem tettem szóvá, hogy tőle pontosan ezt vártam el, semmi egyebet. Csodálkoztam is volna, hogyha belemegy a játékomba. Nyilván nem fog. Ezért inkább csak megnyaltam az arca szélét, egyfajta puszi képen, hogy átment az én vizsgámon vagy nem tudom. Ettől függetlenül azért mégis reméltem, hogy egy nap azért láthatom őt seprűn is, függetlenül attól, hogy mekkora marhaságnak tartotta az egészet. Valóban az volt, de szerettem nézni ahogy, mint kis apró bogarak ide oda repkednek. ~ Most megnyugodtam. – ellentétben azzal, hogy összefekszik a kígyójával már nem, de azt nem tettem szóvá, inkább figyelmen kívül hagytam és nem ~ Nem tudsz te rólam semmit. – ellenkeztem vele, nem akartam elfogadni, hogy ebbe a bőrbe vagyok zárva, de nem tudtam megakadályozni, hogy ne ezt gondolja rólam, mert valamilyen szinten mégis igaza volt. Ő nem láthatta a gaztetteimet, nem is hallhatott róluk, néha nekem is úgy tűnik, mintha csak egy álom lenne az egész. Nem tehettem semmit sem, mint, hogy lenyugtassam magam és arra koncentráljak, hogy Seb mennyire jól simogatja a bundámat. Be is hunytam a szemeimet és hízelgősre húztam a számat, mondjuk mindig úgy néz ki, kivéve ha kitátom, de ez részlet kérdése, ami most nem is annyira fontos. ~ Jól van, a te állatod, a te várad. Csak távol legyen tőlem. – felnéztem rá, hogy mennyire tűntem komolynak és határozottnak nos, ez jó kérdés, ezt most annyira nem is foglalkoztatott. Csak azt szerettem volna, hogyha tudja meg tudom érteni a miértjeit. ~ Meglátjuk. – vagyis nem fogjuk meglátni. Már most is nagy szívfájdalom, hogy Napoleon nincs itt, és a kígyóbűzös mini vele – Seb-el – kell ezt az űrt pótolnom. ~ Számít, hogy most feküdtél el? – persze, hogy nem, de azért a biztonság kedvéért mielőtt lelökött volna magáról feltápászkodtam róla és leugrottam a szőnyegre, hogy ő is összeszedhesse magát és követhessen engem odaki. ~ Meg akarom mutatni neked a rejtekhelyemet, te még beférsz oda, az apád már annyira nem. – emeltem fel a fejem felé már amennyire sikerült, hogy lássa a magasság különbség ellenére is figyelek ám rá. ~ Megtennéd, hogy nem beszél neki arról, hogy oda vittelek?
Holtbiztos, hogy Seb volt a legkiválóbb jelenleg élő Mulciber mind közül, ő ugyanis minden volt amire büszkén gondoltam. Ezt gyakran fel is emlegettem az apjának, amiért természetesen Napoleon meg is rót, hogy a gyerekek közül ha lehet akkor ne bátorítsam semmire se az ő fiát, mert akkor… Nem tudna semmit sem tenni velem, ahhoz túlságosan szeret engem, mint a húgát, még ha ebben a szánalmas kis testben is vagyok, amibe beleszorultam. ~ Nekem édes mindegy, csak amit teszel arra mindig vigyázz, hogy ne kapjanak el. Csak ennyit kérek, nem mintha nem figyelnél te magadtól is az ilyesmire… – sóhajtottam volna legszívesebben, csakhogy ez egy rókától elég furcsa mutatvány lett volna, azt meg most inkább nem akartam neki produkálni. ~ Talán majd máskor, most nincs nagy kedvem hozzá. – terelem a témát, hát persze, mint mindig. Szívesen mesélnék neki arról, hogy mi mindenről nem tud, de az egész nem ért annyit, hogy megbonyolítsam a bátyám kapcsolatát az amúgy is lázadó fiával – aki csak szerinte lázad ellene, szerintem pedig mindent a legjobban csinál, mert ő Seb. ~ Jó, akkor most ezt a tanácsodat megfontolom és valószínűleg meg is fogadom. Nem zargatom a házi kedvenced, ha ez boldoggá tesz téged. – ez már nem volt csupa üres szó, tényleg békét akartam kötni vele és a kígyójával, de őszintén szólva leginkább vele, mert Asmo-val nem hiszem, hogy szót tudnék érteni, nem beszélek kígyóul. ~ Bocsiiii. – elnyújtottam hosszasan az i betűt, hogy érzékelje tényleg sajnálom egy icipicit. ~ Mert szépen megkérlek rá, máskülönben tágas hely az én zúgom ahová viszlek! Csak nem mindenkit engedek oda be. – megcsóválom a lompos vöröses fehér végű farkacskámat, majd ha végre kiérünk, akkor nem félek a virágok közé bevinni Seb-et. Irigylésre méltó virágoskertünk van, ha valaki mást merne erre mondani, ezt gondolkodás nélkül torkon harapnám. Ha utána nem kellene számolnom azzal, hogy vannak dolgok, amit nem tehetek meg csak úgy. ~ Remélem is. Rajta kívül csak rád tudok bízni bármit is, a lányok megbízhatatlanok és túl pletykásak. – mormogok ezen egyet. ~ Különben nem ez az első alkalom, hogy ott jársz, csak nem tudtál róla, hogy én befészkeltem oda magam, akkora ha nincs kedvem odabent kuksolni. – jóízűen kacagok egyet tipikus róka módra.
