Toto Trelawney

Jack Russell Terrier: Mindig mozgásban vagyok, nem érzem jól magam a bőrömben, ha tétlen lustálkodással kell töltenem az időmet. Szeretem a folyamatos pörgést, az utazást, jól terhelhető embernek tartom magam mind a munkámban, mind a magánéletemben. Sőt, egyenesen igénylem is a terhelést, örülök, ha mindig van egy kitűzött cél, megoldandó feladat előttem. A korlátokat nehezen tűröm, mindent a magam módján, a magam tempójában szeretek csinálni. Sokan zabolátlannak, hebrencsnek és öntörvényűnek tartanak, amit tulajdonképpen nem is tudnék cáfolni. A szabályokat nem kedvelem, a tekintély és hierarchia nem érdekel, szeretem feszegetni a határokat, habár az utóbbi években sokat csillapodtam az egykori önmagamhoz képest.
Pembroke Welsh Corgi: Jól bírom a gyűrődést, és bár empatikusnak és inkább érzelmektől vezéreltnek tartom magam, mégsem vagyok érzékeny. Korán meg kellett tanulnom, hogy leperegjen rólam minden, könnyedén leplezem, ha bánt valami. Hajlamos vagyok elviccelni a problémáimat, addig, amíg már én is elhiszem, hogy valójában nincs is semmi baj. Nem okoz gondot viccet csinálni saját magamból, nem is kedvelem azokat az embereket, akik túl komolyan veszik magukat. Gyerekként önként vállaltam magamra "az osztály bohóca" szerepkört, egyfajta önvédelmi mechanizmusként. Szerintem a legtöbb helyzetben megtalálom a pozitívumot, szeretem élvezni az élet adta lehetőségeket és nem túl sokat keseregni. Szerintem mindenből kihozható valami jó, csak tenni kell érte.
Shetlandi juhászkutya: Szívesen vagyok a társaság középpontjában, sokan azt gondolják, hogy hajlamos vagyok túl harsányan, túl hangosan viselkedni, bár azzal még soha nem vádoltak meg, hogy az egyszerű csípős humoron túlmutatóan bántó lett volna a viselkedésem. Bár könnyen és talán túl gyakran magamhoz ragadom a szót, de szívesen hallgatok is másokat, kifejezetten érdeklődőnek és figyelmesnek tartom magam. Nem azért, mert ez elvárt viselkedés, hanem azért, mert tényleg őszintén érdekelnek a körülöttem megforduló emberek.
Német juhász: Annak idején a Teszlek Süveg nem tévedett, kétségkívül a Griffendélben volt a helyem a sok túlságosan vakmerő, meggondolatlan húzásommal. Én voltam az, aki belógott a hippogriff karámba, aki kiszökött a Tiltott Rengetegbe, és a mai napig gyakran alulműködik a veszélyérzetem. Magabiztos vagyok, a tudásomban és a döntéseimben sosem kételkedem, éppen ezért sokan arrogánsnak tartanak. Szerintem nem vagyok az, nem szokásom lenézni senkit és jobbnak sem tartom magam másoknál, csupán tisztában vagyok a saját értékemmel és a tudásomban, tapasztalatomban maximálisan megbízom. Akkor is, ha az esetleges beszélgetőpartnerem idősebb, többet látott vagy a rangjánál fogva neki kéne igazat adnom. Nem kedvelem a felesleges udvariassági köröket és a mellébeszélést sem. Egyenes ember vagyok, másoktól is ezt várom.

- Anya, kelj fel - szólongatta a hatéves forma kisfiú az anyját. A sálakba és rongyokba burkolózott törékeny nő összerezzent, mintha csak egy veréb rázta volna meg ázott tollait a vihar után, majd egy horkantással feje oldalra csuklott, a csillogó anyagú, színes kendők takarásába. Az éjszaka csonkig égett füstölők bódító gyógynövény illata és a kitárt ablakon beáradó bányászváros mocskos levegője sem nyomhatták el az olcsó sherry szomorúságszagát, amely körbelengte az anyját. - Anya, üres a hűtő, éhes vagyok.
Toto a pizsamájában toporgott, a bárányos pamutnadrág a bokája fölé ért, érezte a beáramló huzat hűvös csiklandozását csupasz lábán. Várt, de Sybill nem reagált semmit, mellkasa ütemesen emelkedett fel és le, a szemhéja néha megrezdült zaklatott álmában, de fia szavai nem jutottak el hozzá. Toto sóhajtva pokrócot hozott, gyengéden az asszonyra terítette, majd levette édesanyja bogárszemre emlékeztető, széles szemüvegkeretét, óvatosan összecsukta a szárait és a dohányzóasztalra helyezte az üres alkoholos üvegek mellé.
Visszament a szobájába, egyedül átöltözött, mint egy igazi nagyfiú, majd végigjárta a házat galleonok, knútok és sarlók után kutatva. Talált két galleont anyja feneketlennek tűnő táskájában, egyet a konyhafiókban, Sybill titkosnak hitt italkészlete mellett - Toto már több mint egy éve tudta, anyukája hol rejtegeti az üvegeket -, három sarló lapult az üres hűtőszekrény alatt és miután felnyitotta a saját furkász alakú perselyének erszényes kis pocakját, talált még tíz knútot - ez egy jó nap volt, Sybill nem itta el a szünidei fizetésének hóvégi maradékát. Az érméket kopott térdű nadrágja bő zsebébe rejtette, pulóvert húzott, csókot nyomott alvó anyja borvirágos arcára, végül kulcsra zárta maga után az ajtót és elment egyedül bevásárolni. A boltos néni úgyis szerette Totót, mindig teátrális kacsintással csúsztatott a bevásárlószatyorba egy-egy szelet csokit, egy zacskó cukorkát, máskor felvágottat vagy péksüteményt, tekintetében leplezetlen szánakozással, a kisfiú csontos kis kezét paskolgatva.

- Hogy táncol egy tündérmanó? - kérdezte Sybill széles mosollyal, miközben feltekerte a mágikus zenelejátszón a hangerőt, a basszus mély brummogása visszaverődött a kis albérlet plafontájékon penészfoltos falairól.
Toto felugrott a kanapéra, szélesre tárt karjai között anyja kobaltkék, ezüstszegélyű kendőjét feszítette ki, mint egy tündérmanó hártyás kis szárnyát. Körbe-körbe forgott a kanapé süppedős párnái között, felugrott, puhán landolt a recsegős padlón, majd ott táncolt tovább, mit sem törődve vele, hogy a mozdulatai cseppet sem voltak fiúsak.
- És hogy táncol eeegy... holdborjú? - lépett közelebb hozzá az anyja, majd elkapta Toto kezét és együtt táncoltak tovább, nagy léptekkel, eltúlzott fejmozdulatokkal, mint egy holdfényben szökdécselő holdborjú. Toto nevetett, szorosan anyjához bújt, akinek most nem volt sherry szaga - már két teljes hónapja! -, virágos szappant és olcsó parfümöt érzett rajta, keveredve a jósláshoz használt gyógynövényekkel.
- Most legyen a bólintér, legyen a bólintér - könyörgött Toto, kezeivel utánozva egy bólintér ágszerű karmozdulatait. Sybill nevetett, lekövette fia alaposan megkoreografált mozdulatait.
Csak táncoltak, nem számított semmi: a konyhaasztalon tornyosuló számlák, a bizonytalanság, hogy következő szeptemberben Sybill taníthat-e még, az Anonim Alkoholisták gyűléseinek ijesztő rutinja, a sarki kisbolt polcain sorakozó üvegek tele a könnyen jövő boldogság reményével, a soha nem látott édesapa hiánya, a lakótelepen élő fiúk bántó szavai mind csupán távoli, jelentéktelen semmiségek voltak. Csak ők számítottak, Toto és az anyja, az, hogy szerették egymást.

- Hazaviszlek, megfürdetlek és adok neked enni - suttogta Toto, miközben óvatosan a karjába emelte a kukás zsákból kiszabadított kölyökmacskát. A cica panaszosan nyávogott, szemei sárgás váladéktól, gyulladtan tapadtak össze, szőre csapzottan, mocskosan simult csontsovány kis testére, de a fiút nem zavarta, úgy ölelte magához, mintha a legnagyobb kincs lenne a világon. - Zsálya lesz a neved, szerintem az nagyon szép név.
- Zsálya lesz a neved, az nagyon szép név - szólalt meg valaki magas, affektáló hangon Toto mögött, a szeme sarkából látta a gúnyolódó telepi fiú lányosnak szánt csuklómozdulatait, ahogy Plutot utánozta. - Na, mi van te kis buzi, az alkesz anyád végre halálra itta magát és pótolnod kell valamivel?
Toto nagyot nyelt, görcsösen szorította magához a kismacskát, érezte az apró mancsok ideges karmolászását a mellkasánál, pólója anyagán keresztül is fájdalmat okozott neki.
- Hagyj békén, semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok... - Toto rémülten hátrébb lépett, nem mert a nála két fejjel magasabb és három évvel idősebb Paddy O'Connor sárbarna szemeibe nézni. Paddy megint utánozni kezdte, vékonyra változtatta mutáló hangját, Toto képtelen volt kizárni a lányos vinnyogást.
Paddy mugli volt, Toto pedig azt kívánta, bárcsak lenne már pálcája. Csúnya átkokat képzelt el, amelyeket a fiúra szórhatott volna, rontásokat, amiktől hatalmas foga nő vagy leesik az orra, de Toto egyetlen ilyet sem ismert. Anyja pedig nem volt sehol, hogy megvédje - megint inni kezdett, Pluto pedig a nap nagy részét egyedül töltötte, bóklászott a lakótelepen, kóbor állatokat szedett össze és nevelgetett a lakásukban, elfutott a többi fiú elől, akik a nyári szünet legnagyobb mókájának élték meg Toto terrorizálását. Általában csak megkergették, rágógumit köpdöstek utána, a sóder picike kavicsait hajigálták utána marokszámra, ellopták a kisboltban kapott édességét. Azonban ahogy Paddy pillantása Toto karjára tévedt, tudta, hogy ez másmilyen alkalom lesz.
- Csinálok neked belőle kesztyűt. Mit szólsz, te kis buzeráns? Megnyúzom a rühes macskádat. - Toto futni kezdett, ahogy csak a lába bírta, de alig húsz-harminc méter után, a játszótér vas szerkezetei közé érve erős kéz markolt a pólója hátuljába, Paddy a földre rántotta, szakadt tornacipője Toto feje felé lendült. A rúgás erejétől csillagokat látott, a szorítása lazult a kölyökmacskán, érezte, ahogy Paddy egyetlen mozdulattal elrántja tőle, a grabancánál fogva emelte fel a keservesen nyávogó állatot.
- Ereszd el, ereszd el, te barom! - Toto torkát könnyek mardosták, fel akart kelni, de Paddy visszanyomta, majd meglengette a kiscicát a levegőben és úgy tett, mintha ki akarná törni az állat nyakát.
Toto becsukta a szemét, látni sem bírta - így csak hallotta, ahogy a játszótér egyik rozsdás hintájának váza váratlanul darabokra tört, a súlyos vascső egyenesen Paddy fejére zuhant, bezúzta a koponyáját, úgy terült el a homokozó mellett, mint egy marionettbábu, aminek elvágták a zsinórjait. Toto rémülten pislogott, a tagjai bizseregtek az indulattól kiszökött mágiától, amely végzetes csapást mért Paddy O'Connorra. Legalább két percig mozdulatlanul feküdt, majd felkelt, felemelte a sokktól lemerevedett kismacskát és hazáig futott.
Paddy O'Connort sosem tudták rendbe hozni a mugli orvosok, hátralévő életét nyáladzó hústömegként élte le a lakótelepen. Toto és az édesanyja szeptemberben a Roxfortba utaztak - ezúttal már a fiú is diákként. A Minisztérium eltekintett a szerencsétlen incidenstől, hiszen ilyenek a gyerekek, még nem tudják kontrollálni a mágiát.

- Anya, így nem mehetsz be órát tartani... - Toto nagyot nyelt, az ujjait tördelve nézte, ahogy Sybill karmazsinvörös sálat teker a nyaka köré, kétszer, háromszor, négyszer megcsavarja a díszes, hosszú anyagot, mit sem törődve a félregombolt blúzával és féloldalasra feküdt hajával.
- Nekem te ne mondd meg, hogy mit csinálhatok, fiatal úr! - Anyja az ujját rázta felé, majd nagyot hörpintett a maradék sherryből. - És különben is, ez egy remek nap lesz. Láttam.
- Anya, nem láttál semmit. Kérlek... Kérlek, így nem mehetsz be órát tartani. Részeg vagy. - Toto sírni tudott volna, de már nem maradtak könnyei, túl régen elsírta őket anyja hol javuló, hol romló alkoholizmusa díszpáholyos nézőközönségeként.
- Badarság. Beszélsz itt hülyeségeket... Add azt ide -  nyúlt Sybill idegesen az olcsó parfümös üveg után, hogy aztán öt erőteljes fújással szantálfa illatával próbálja elnyomni az alkohol pállott szagát maga körül. - Hálátlan vagy, Toto. Az anyád vagyok, nem beszélhetsz így velem. Tudod te, hogy esik ez nekem? Úgy csinálsz, mint aki szégyell engem. Felneveltelek, szeretetben és békességben, mindent megkaptál, és ez a hála. Hogy ilyeneket mondasz rólam és látványosan szégyellsz. Mégis mit gondolsz te magadról, Toto?
Toto lesütötte a szemét.
- Bocsánat, Anya, ne haragudj. Nem akartalak megbántani. Én nem úgy gondoltam, csak... tudod... - Elhallgatott. Mégis hogyan mondhatta volna el az anyjának, hogy az iskolában mindenki rajta nevet? Kigúnyolták az anyja részeg károgása, nevetséges, abszurd jóslatai miatt, bolondnak nevezték mindkettejüket, Sybillt - vagyis Trelawney professzort - kurvának nevezték, akit felcsinált egy részeg senkiházi valami kocsmában, úgy beszéltek róla, ahogy semelyik másik tanárról nem beszéltek volna. Toto hamar megtanulta, hogy nincs értelme megsértődni, végképp nem megadni nekik az örömöt, hogy lássák az elkeseredését. Rájött, hogyan védheti meg magát: még azelőtt nevetségessé vált, még azelőtt kinevette saját magát, hogy a többiek megtehették volna. Őrültségeket csinált, szándékosan hergelte a professzorokat, szabályt szegett, csúnyán beszélt, ellopott a tanári asztalról dolgokat, beszökött a hippogriffek karámjába, éjszakénként tilosban járt, a pad tetején obszcén dolgokat ordított a szünetben, ha anyját szidták, csak legyintett, hogy "és még nem is láttátok milyen, amikor igazán becsiccsent", félvállról vett mindent, csapta a szelet a lányoknak és utánozta a többi fiút, férfias járásukat, határozott mozdulataikat, hogy ő is normális fiúnak tűnjön és ne mondjanak rá olyanokat, mint régen a mugli lakótelepen... Így egyszerűbb volt. Totót mindenki vicces srácnak tartotta, akin lehet nevetni, mert ő is együtt nevet mindenkivel, még ha a szeme szomorú is volt, de ez ugyan kinek tűnt volna fel, mikor olyan jól szórakoztak rajta? Nem mondhatta el az anyjának. Mit érdekelte ez Sybill Trelawney-t? Mit érdekelte bármi is Sybill Trelawney-t a sherryn és a jósgömbjein kívül?
- Igazából csak azt akartam mondani, Anya, hogy csinos vagy. Jól áll neked ez a szín, kiemeli a szemedet.

- Igazgató asszony, ne csinálja már, ez rohadtul igazságtalan. - Karba tett kézzel, dühös tekintettel dőlt hátra az igazgatói iroda párnázott székében. - Nem tanácsolhatnak el egy ilyen semmiség miatt...
- Mr. Trelawney, ugye nem gondolja, hogy az illegálisan az iskolában rejtegetett crupja ámokfutása egy semmisség? - ráncolta a homlokát McGalagony. És ha McGalagony a homlokát ráncolta, az sosem jelentett jót...
- Az nem volt ámokfutás. Talán Clyde Hornbynak nem kellett volna a cuccaim között kutakodnia és ez az egész meg sem történik - vágta rá Toto indulatosan, kitartóan belebámulva az igazgató asszony szigorú szemeibe.
- Trelawney, Merlin szerelmére, a crupja leharapta Clyde Hornby ujjainak a felét és elcsúfította az arcát! - fakadt ki McGalagony. - A Szent Mungó medimágusai sem tudják helyrehozni a kezét, hát egy csepp bűntudatot sem érez?
- Nem, egy cseppet sem. Clyde a cuccaim között turkált és belerúgott a kutyámba. Csak magának köszönheti. - Toto vállat vont, érdektelennek akart tűnni, noha a szíve a torkában dobogott. Nem akarta, hogy eltanácsolják, darabokra törjék a pálcáját és még annál is jobban a társadalom peremére lökjék, mint ahol most érezte magát. Az anyja szíve megszakadna, nem bírná elviselni ezt a megrázkódtatást, tudta. Bűntudatot érzett, de nem Clyde Horny három szétmarcangolt ujja és az arca jobb felét elcsúfító sebhelyek miatt. Clyde megérdemelte, belerúgott a crupjába, és Toto látta, hogyan fogdossa akaratuk ellenére a lányokat, hogyan rúgja fel az elsősöket a folyosón, hogyan terrorizál bárkit, aki gyengébb nála. Talán megvolt az oka, hogy ilyen lett, de Plutót ez cseppet sem érdekelte. Paddy O'Connorra emlékeztette azóta, hogy először próbálta meg felgyújtani Toto dedikált Newt Scamander kötetét. Miatta nem volt bűntudata, csupán az édesanyja miatt. Nem akarta egyedül hagyni az iskolában, ő volt az utolsó szalmaszál, ami egyben tartotta Sybill Trelawney kaotikus életét - ha ő nem lesz itt, Sybill rövid úton elveszíti az állását, így is kész csoda volt, hogy még nem rúgta ki.
- Nézze, Pluto, nem gondolom, hogy ön rossz szándékú ember lenne. De ez nem maradhat büntetlenül, súlyos sérüléseket okozott a gondatlanságával egy diáktársának. Csak az édesanyja iránti együttérzés és kollegiális hűség miatt nem tanácsolom el és veszíti el a pálcáját. Írtam az Ilvermorny igazgatójának, Fontaine professzornak, azonnali hatállyal átveszik és szemet hunynak az itt történt incidens felett. Látom, hogy ellenkezni próbál, de eszébe se jusson. Vagy átiratkozik az Ilvermornyba, Trelawney, vagy kénytelen leszek kirúgni. Kímélje meg ettől az édesanyját, így is törékeny a nos... ő egy igazán törékeny asszony.
Pluto lesütötte a szemét. Itt már nem volt helye ellenvetésnek. Három nappal később már egy interkontinentális zsupszkulccsal tartott Amerikába, egyetlen bőröndbe zsúfolva a korábbi életét. A crupját elkobozták és veszélyesnek nyilvánították - az altatástól csupán Newt Scamander közbenjárása mentette meg az állatot, ennek azonban Pluto már nem volt a részese, csupán az anyja által küldött Reggeli Prófétából kivágott cikkből tudta meg, hogy a kutya megmenekült.

- Ha raknék rá egy kalapot, olyanok lennétek, mint két tojás. - Pluto széles vigyorral Carwyn Buckley arcába nyomta a rózsaszín tündérvarangyot, mire a lény kiöltötte hosszú nyelvét és a két szeme között megcsapta vele a fiút. - Efrognak fogom hívni.
- Szerintem a Toto jobban illene hozzá. - Pluto csak nevetve vállat vont, miközben pipettával nektárt csepegtetett a tündérvarangy széles szájába, Carwyn pedig pergamenre jegyzetelte az állat viselkedését. Ez már legalább az ötödik közös LLG projektjük volt, amióta Totót átvették az Ilvermornyba, a csapatmunka olyan természetességgel működött kettejük között, mintha mindig is ismerték volna egymást.
- Ha a prof megengedi, muszáj megtartanom. Nincs még egy ilyen életképtelen lény a világon. Tesztelhetnénk, hogy tényleg összekeveri-e az emberi füleket a virágokkal... - Újból Carwyn feje felé közelítette a tündérvarangyot, de a fiú még időben elhajolt.
- Biztosan azért küldtek el a Roxfortból, mert ott is tündérvarangyokkal molesztáltad a többieket - vette ki Carwyn (Totónak igazából csak Breki) az állatot barátja kezéből.
- Honnan tudod? Lehet valójában veszélyes vagyok, erre még nem gondoltál, Breki?
- Aha, nagyon veszélyesnek tűnsz, tényleg... Magyar mennydörgőt rejtegettél az ágyad alatt vagy mire gondolsz?
- Majdnem. - Toto mosolya még szélesebbre húzódott, és még azelőtt gyorsan témát váltott, hogy Breki érzékelhette volna, kezd kellemetlenné válni számára ez a beszélgetés.
Pluto szeretett az Ilvermornyban tanulni. Népszerű diák volt, itt senki nem ismerte a félbolondnak tartott édesanyját, nem tudták, mi történt a Roxfortban, itt egyszerűen csak egy furcsa akcentussal beszélő diák volt, aki mindenkinél jobban értett a varázslényekhez, mindenkit megnevettetett és ösztönösen kedveltette meg magát másokkal. Életében először úgy érezte, hogy valahol őszintén befogadták, annak látták, aki volt és elfogadták. És mindennek a kellemes érzésnek a közepén ott ült Carwyn Buckley, az édes göndör hajával, a furcsa ruháival, a megmagyarázhatatlan szorongásaival és az indokolatlanul sok növényével, amelyeknek a számát Pluto minden természetben tett kirándulása után gyarapította. Szerette Carwynt, ó, de még mennyire.
Talán rajtuk kívül mindenki előre látta a néhány hónap múlva kettejük között elcsattanó csókot. És talán Carwynon kívül senkit nem is érdekelt volna. Azonban Carwynt nagyon is érdekelte - néhány másodperc leforgása alatt tört darabokra a barátságuk.

- Jó kislány, hát ki az én okos ügyesem? - Toto megvakargatta a Fecske névre keresztelt crup füle tövét és szárított húsdarabot nyomott a kutya szájába, aki az imént dobott a lába elé egy földből kiásott, különös kék színű gyökeret. Kisebb vagyont érő bájital-alapanyag volt, megfelelő keresőcrup vagy más mágikus lény segítsége nélkül gyakorlatilag lehetetlen volt hozzájutni.
Pluto leült egy kivágott farönkre, hátát egy magas tölgyfának vetve nézte, ahogy a crup falkája az aljnövényzetben rohangál, orrukat mindvégig a földön tartva. Talán soha, semmi nem hozott ilyen megnyugvást a fiatal férfi számára. Akárcsak gyerekként, majd később gondterhelt kamaszként, most is a természetben, állatok közelében érezte a legboldogabbnak magát. Itt nem létezett semmi más, csak az erdő friss illata, a kutyák csaholása és a madarak csicsergése, a fű zörrenése a bogarak és vadak nyomán... Néha szerette volna egy túrahátizsákba pakolni az egész életét és örökké itt maradni. Még akkor is, ha Pluto Trelawney huszonnyolc éves korára tulajdonképpen nem is lehetett volna elégedettebb az életével. Félreértés ne essék, Toto boldog volt. Mágikus állatokkal foglalkozhatott, crupokat tenyésztett és dolgozott velük, két éve felengedték a Docendo Discimus katedrájára, már két könyvet kiadott a munkacrupok tenyésztéséről és képzéséről, jelenleg egy harmadikon dolgozott a mágikus lények genetikájáról. Ennél többre nem is vágyhatott. És mégis... valahogy nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy hiányzott valami. Hogy még mindig, ennyi siker és elismerés után is csupán valaminek a peremén áll és ő maga sem tudta, hogyan érezhetné a világ részesének magát. És erre még az édesanyja jósgömbjeitől sem kaphatott választ...

Magas vagyok, vékony, de nem vézna - hidd el, ha minden napodat több kilométer túrával indítanád és tizenkét kilós tápos zsákokat cipelnél, rajtad is lenne izom -, alapvetően teljesen átlagos. A hajszínemet elméletileg anyámtól örököltem, unalmas, jellegtelen barna, ami általában pontosan úgy áll, ahogy reggel kikeltem az ágyból.
Rosszul vagyok minden ruhától, ami formális és elegáns, többnyire az akadémiára is sárfoltos túrabakancsban libbennek be kurzust tartani. Szeretek mindent, ami kényelmes és praktikus, minden más szempont sokadrangú. A kutyaszőrnél jobb kiegészítő pedig nem létezik.