Lars Haugen

Varázslatosan szűkszavú vagyok, akkor beszélek, ha kell. Nem fecseg túl sokat, talán csak akkor, ha barátaim és a helyzet úgy hozza, hogy lehetőségem nyílik kifejteni ténylegesen a véleményem (ha van és a témát jól ismerem). Sokszor a "némaságom" és tudatlanságom bölcsé tesz mások szemében. Don't feed the troll. Nem etettem a nagy trollokat bárhol (Drumstrang, Roxfort, internet) legyenek is. Annak ellenére, hogy keveset beszélek, néha halálos és fárasztó a humorom, amivel mások energiáit szívom el, mint az energia vámpírok.
Kik azok, akik megcáfolják a szűkszavúságomat? Tatiana és szobatársaim.

Varázslatosan mélabús vagyok, mert sosem tudok mosolyogni. Általában a csajok egy jelentős részének bejön ez a távolságtartó és kicsit befordult énem. Ezek a lányok között meg bújik néhány olyan, aki kétségbe esetten pont az ilyen srácokat keresik (vagy csak beléjük botlik), akit ők megmenthetnek és akik nekik célt adnak. Én nem kérem őket, hogy mentsenek meg, mégis ez a tapasztalatom velük, hogy szívesen megváltoztatnának. Szerintem kevés az önbecsülésük, hogy jobb emberi lénnyel társalogjanak és jobb partit találjanak tőlem, de a komorságon és bánatos arcomon kívül semmit se kapnak. Csak a felszínt kapargatják, amit egy idő (órák, napok, hetek, hónapok) után megunnak és leszállnak rólam. Én vagyok a búsképű szőke norvég monstrum.
Kik azok a személyek, akik nem mélabúsként tekintenek rám? Akik láttak már mosolyogni vagy vigyorogni és nevetni. (Tatiana, Drumstrangos nemzetségem, Malin, Sakk szakkör tagjai, amikor ép úgy gondolom nyerni fogom a partit).

Varázslatosan komoly lennék, vannak azok a személyek, témák és helyzetek, amiket nem veszek félvállról, mert fontos. Megerőltettem magam és tényleg mindent megteszek, hogy lássák rajtam, hogy 100%-an ott vagyok és nem csak tréfából. Talán ilyenkor varázslatosan odaadó is vagyok, mert mégis csak vannak olyan dolgok (mint a hoki vagy a túrázás), amik jobban érdekel engem, mint a repülés és a kviddics.
Kit kérdez? Akinek már meséltem a hobbijaimról és tanultak velem olyan tantárgyakat, amiket szeretek vagy szerelmet vallottam neki.

Varázslatosan kitartó lennék szerelemben. Eile mit Weile. Ez a közmondás a lassan jársz tovább érsz a kitartásomra a legigazabb. Voltak olyan tantárgyak, amikből majd nem megbuktam voltak olyan varázslatok, amik nem sikerültek negyvenkettedik próbálkozásra sem, de a lassú és kitartó küzdelemnek is meg van az előnye, hogy sokkal biztosabb alapokon nyugszik a tudásom, mint másoké. Sokáig próbálkoztam a kviddiccsel, 9 évig jártam a Viktor Krum edzőtáborokba, de sosem tudtam teljesen legyőzni a félelmeimet. Még mindig rosszul vagyok, ha azt mondják, hogy seprűre kell ülnöm és úgy kell utaznom.
Az első bukásom után még kell több kudarc is, hogy megtörjek és feladjam azt, ami csúfosan a padlóra küldött.
A barátaim mellett is kitartóan kiállok, annyira szemét mégsem vagyok, hogy hátba szúrjam őket egy rossz ötletük miatt és kutyaszorítóba hagyjam őket.
Kit kérdez a elszántságomról, akik elmondják erről őszinte véleményüket? A családomat, a tanáraimat, barátaimat és az iskolatársaimat.

Varázslatosan konfliktuskerülőnek tartom magam. Hogy miért? Mert ha felhúznak és kihoznak a sodromból meggondolatlanná válok és másokat könnyebben megbántok mind fizikailag és mind lelkileg.  Volt egy alkalom, amikor szerintem majdnem marandó sérülést okoztam egy srácnak, mert olyan dolgokat mondott nekem, amikkel vérig sértett. Kerülöm az olyan társaságokat, ahol bajba kerülhetek és végül valami zárkába dugnak engem a felelőtlen és aggresszív viselkedésem miatt. Kerülöm az igazán bosszantó embereket. Egyébként a tűréshatárom magas. Sok az idegesítő alak a világban, akik az évek során megdolgoztattak. Olykor leperegnek a sértések rólam és nem csesznek fel, de ha mégis felhúznak, akkor kitör belőlem a sebzett vadállat, aki mindenkire veszélyes.
Kik azok, akik leginkább tudják, hogy kerülöm a konfliktusokat? Durmstrangos diáktársaim.

Varázslatosan bátor, néha igen is megmutatkozik ez a jellemem is. Néha kilépek a komfortzónámból és olykor kezdeményező is vagyok. Mikor vagy hol mutatkozik meg a bátorságom? Nagyjából olyankor csillan meg ez a vonásom, amikor elég motivációt kapok számomra fontos emberektől, hogy lépéseket tegyek. Lássuk például azt, amikor képes voltam szembe szállni a szülői kényszerrel és elmondtam sosem akarok olyan sportoló lenni, akit belőlem faragni akartak. Mégis ha elgondolkodom azon, hogy mi is a bátorság? Rájövök, hogy mindennap amikor szembe nézek egy-egy félelememmel, bátornak mondhatom magam és mikor nem akkor pedig gyávanak titulálhatnám magam. A bátorságom göröngyös ösvényén van pár kidőlt fa és gödör, mint a néha rám törő önbizalomhiány vagy bizonytalanságom és döntésképtelenségem illetve a kényelemesnek tűnő barlangom, ahol téli álmot alszok.
Ki látott már gyávának? Aki már találkozott velem.

Varázslatosan tanult, nem mondanám magam egy zseninek, de azért a kedvenc tantárgyaimból mindig is jó tanuló voltam. Nem vagyok egy igazi könyv moly, de szeretek kutatni és főleg olyan témákban, amik érdekelnek. Lehet, hogy nem vagyok stréber, de nincs szükségem arra, hogy mindenből a legjobb legyek, mert rég (elsősként) lemondtam arról, hogy a szüleim figyelmét a tanulással keltsem fel.
Kik tudják azt, hogy nem vagyok okos? Azok, akik jobb tanulnak nálam.

Varázslatosan szemlélődő megfigyelő talán ez legújabb jellemvonásom, amire rádöbbentem a önvizsgálatom során. Szeretek másokat megfigyelni a környezetemben. Ott vannak a szobatársaim és diáktársaim, akik ha nem is nyitott könyvek számomra, de néha életük egy pillanatának szem és fül tanúja vagyok. Nem gondolom magam kukkolónak (vagy mégis). Talán csendesen ítélek el és dicsérek meg embereket, de a eltudom mondani magamról, hogy próbálom megismerni a világ azon részét, amelyik közvetlen hatással van rám.
Ki tekint leskelődőnek? Talán én.

Varázslatosan szeretetéhes vagyok. A tiszta (ha létezik akkor a feltétel nélküli) szeretet hajt engem, ahogy sok embert. Szüleimtől nem kaptam annyi szeretetet, amennyit talán más normálisabbnak tűnő családban kap egy gyerek. Elég lett volna, ha az év egy napján tényleg én kerülök a központba és nem a munka vagy a tehetségesebb gyerek. Volt több olyan születésnapom is, mikor egy képeslapot sem kaptam a szűk családomtól. Leginkább az elismerő szavakkal és apró kis szívességekkel töltenek fel az emberek és adnak erőt nekem, hogy én is a magammódján tudjam szeretni azokat, aki számomra olyan kedvesek. Minden egyes dicséret jól esik, amikor a tanárok kiemelik a teljesítményemet, hogy fejlődtem valamiben, akkor nem csak büszkeség tölt el, hanem boldogság is.
Kik ismeri a szeretetnyelvemet? ...

Varázslatosan nagy utazónak és természetbolondnak tartom magamat. Már egész apró voltam, amikor anyai nagyapám elvitt túrázni és az évek során később hegyet mászni. Számára fontos voltam, (ahogy az anyai nagyanyámnak is). A szemeimben az ő nagyapját vélte felfedezni. Sokszor hívott a második keresztnevemen Vetlenek.
Vele jártam be az egész Skandináv-félszigetet. Minden növényről és állatról tudni akartam, hogy mi az és ő tanított és okított. Vele láttam először az északi fényt és Svalbardon jegesmedvét.
Ha ő nem lett volna, akkor én is olyan betegesen könyvmoly srác lennék, mint a legtöbb Hollóhátas a Roxfortban.
Egyszerűen elvarázsolnak azok a tájak, ahol csak néha fordul meg egy-egy ember. Nem mondanám azt, hogy könnyen lenyűgözhető vagyok, de egy természeti csoda felfedezése majdnem sokkal jobban feltölt, mintha csak otthon ülnék és a napot lopnám.
Ki tudja, hogy természetrajongó vagyok? Szüleim, barátaim.

Varázslatosan haragtartó emberként jellemezném magam, mert minden rosszat megjegyzek. Leginkább azokat, amikkel vérig sértenek. Legtöbbször csendes és hosszú a haragom. Nehezen bocsátok meg főleg akkor, ha bocsánatot se kérnek és ha bocsánatot is kérnek, akkor se tudom teljesen elengedni a múltat. Kegyetlenül nehezen tudom félre tenni a sértettségemet. A bocsánatot kérő és megbocsátó szavak nem érnek semmit, ha nem gondoljuk komolyan. Nem tudok második esélyt adni anélkül, hogy ne legyenek fenntarásaim és ezzel már be is skatulyázom az embert egy olyan helyre ahonnan talán nem is fog soha kikerülni.
Ki ismer haragtartónak? Például, aki két éve összevert.

Varázslatosan lusta el kell ismernem, hogy ez egy olyan vonásom, amin nem tudok változtatni. Amikor elvesztem a motivációmat, akkor súlyosabb ez a trehány életvitelem, akkor semmit se csinálok száz százalékosan. Összecsapom a leckét, szanaszét hagyom a ruháimat és végtelenül sok chipset falok be, ahogy a plafont bámulom vagy mások drámáját (tv helyett) nézem.
Ki ismeri ezt a Larsot? A Drumstrangos nemzetségem a Medvék és roxforti házam a Griffendélesek.

Varázslatosan következetlen ez lesz az utolsó varázslatos jellemvonásom, mert úgy gondolom ezzel juttok el a varázslatos énem egyik legmélyebb és kiirthatatlan gyomjához. Próbálok összeszedettnek és észszerűnek tűnni, de a szív (az érzéseim) beleszól mindenbe. Ettől vállok sebezhetővé és ettől vállok én azzá az emberré, akit mindenki csak Larsként ismer, aki olykor ilyen és máskor olyan. Néha megfelel az emberi viselkedés normáinak és máskor, pedig nem, tehát emiatt lennék a fura Haugen fiú, aki csak egy kis plankton a tengerben.

Hajam világos barna. Szemeim színe kék és olykor főleg olvasáshoz szemüveget is viselek. Súlyom valahol a 86 kg körül mozog. Elértem a 186 cm-es magasságot. Robosztus testalkatom van ez tény. Cipőm mérete 44-es.
Az iskola időben nagy valószínűséggel mindig az iskolai egyenruhámban látnak az emberek engem, néha kócos szél fújta hajjal. Egyébként, pedig beleolvadok az átlag öltözködési szokásokba. Talán, ami gyakrabban fordul meg rajtam, mint másokon hétköznapi viselet szempontjából az a túra bakancsom vagy cipőm.