Lilou & René ~ my sister's roommate is my new girlfriend

Azt hiszem, Pippó felnőttként kezel engem. Hogy miért is gondolhatom ezt? A mai három együtt töltött óra és némi malackergetés után csupán öt alkalommal sápítozott hogy egyedül kell hagynia, amikor be kellett mennie az akadémiára valamiért. Persze, mindezt nekem elárulta, de én éppen JJ formás sonkáira akartam zoknit húzni, nehogy felfázzon szegénykém. Mert azt vihettük volna őt állatorvoshoz, és kötve hiszem, hogy a malacoknak lehetne TB-t, vagy mifenét kötni. Ez is egyébként valami fancy szó, amit anyától hallottam még sok-sok évvel ezelőtt, amikor összetörtem magam, de azóta se sikerült megfejtenem a jelentését.
Mindenesetre, amint becsukódik Pips után az ajtó, én is feltápászkodok a kanapéról, amelyen gubbasztva a szárnyas kis drágámat dögönyöztem ezidáig. Ő pedig hangos horkantásokkal adott hangot az elégedettségének, innen tudom, hogy baromi jó malactartó vagyok. Még akkor is, ha a nővérkém szolgáltatta a malacom lakhelyét, mert anyu irtóra mérges volt miatta.
− Azt ígértem Pipsy-nek, hogy nem fogom romba dönteni a lakást, de rohadtul éhes vagyok – csúsztatom a kezemet a pocakomra, miközben átlépem a földön heverő chipses zacskót, ami vagy egy másfél órája került oda.
Jadejynx hűségesen csúszkál a kis zoknijaiban körülöttem, miközben én átslattyogok a konyhába, hogy feltúrhassam a hűtő tartalmát. Azonban hiába böngészem, hiába kutakodok, nem találok semmi ételt, amit egyáltalán megennék. Így kelletlen fintorral az arcomon lököm be a hűtőajtót, és kezdem felkutatni a többi szekrényt, fiókot és polcot.
− Gyerünk, Pips! Csak nem vagy fényevő… Legyen valahol rendes kajád… − motyogok halkan, miközben sikerül levernem a nővérem kedvenc kávés bögréjét. A grimaszt vágva azonnal lehajolok összeszedni a darabkáit, miközben még JJ rávetné magát a törmelékre. Épphogy eltolom az orra elől a darabokat, és felpakolom őket a pultra, mielőtt megvágná magát. Szeretném, ha Pippa nem tudná meg a történteket. Csak egy bökkenő van: még nem vagyok tizenhét, így még egy Reparot se tudok ráolvasni a bögredarabkákra. Pedig nem szeretném bevallani, hogy mi történt, mert a tesómat ismerve utána ő cincálna szét engem. Bár… JJ még mindig nagyszerű fedősztorinak bizonyult. Hiszen egyszerűbb a malacot gyanúsítani, mint szegény ártatlan engem, aki olyan angyalarccal rendelkezett, hogy még a muglik kis Jézuskája is megirigyelhette volna.
Magamban tanakodok, hogy mitévő legyek, hiszen mégsem szeretnék ideje korán meghalni. Előtte még Harpert és Florát feleségül kell vennem, hogy a szép gyerekeink tovább vigyék a Yates-Newman nevet.
Gondolatban már épp a születendő gyermekeinket nevezem el, amikor megüti a fülemet a zárban való matatás. Azonnal megfagyok, ugyanis lehetetlen, hogy Pips máris hazaérjen. Mégis a legrosszabb jár a fejemben, így a malacot a hónom alá kapva a konyhapult mögé vetődök. Ő értetlenül röffent egyet, ezért kénytelen vagyok betapasztani a száját.
Valaki bejön. Nem értem, hogy mit mond, és a hangja csupán nyomokban sem tartalmazza a nővéremet, így óvatosan kidugom a fejemet a pult mögül.
És ekkor pillantom meg Őt. Fogalmam sincs, hogy kicsoda, hiszen még nem volt szerencsém Pipsy lakótársához, mégis a páratlan szépsége elvakít, és eldöntöm, hogy bár a szívem Harperért dobog, nyári kalandnak ő is tökéletesen megfelel.
− Ó, hello! – vetem be a szívdöglesztő mosolyomat, miközben elengedem a szárnyas disznót, aki ismerős röfögéssel köszönti a lányt. A hajamba túrok, majd azzal a lazasággal a pultra támaszkodok. Csupán a szerencsémnek köszönhetem, hogy pontosan beletenyerelek a szilánkokba, így halkan felszisszenve elkapom a kezemet, ügyesen felsértve ezzel a bőrömet.

Úgy vetődök a malaccal, mintha egy gránátot dobtak volna a közelbe. Egyébként tuti vicces látvány lehet, ahogy olyan kicsire húzom össze magam, hogy még a hajam se kandikál ki a pult mögül. Gőzöm sincs, hogy Pipsy rongyolt-e haza valamiért, a lakótársa jött meg vagy éppen a Varázsbűn-üldözési Kommandó tör-e rám, mert annyira jól nézek ki, hogy az már büntetendő.
Azon merengek, hogy vajon megpróbáljak-e elfutni, vagy bepréseljem-e magam az egyik konyhaszekrénybe, ugyanis én tényleg nem szeretnék Pippó haragjával szembe találkozni. Mert Pipsy amilyen savanyú, olyan sok hülyeséget tuszkolt a kis fejébe, úgyhogy válogatott középkori koboldkínzó módszerekkel tenne el láb alól. Nem úgy, mint a malacot, akit esküszöm, hogy jobban szeret, mint a saját, csodálatos, egyetlen és utánozhatatlan kis öccsét! Be is fogom perelni ezért Pippát. Nem a malacot, rá nem tudnék haragudni, de felháborít a tény, hogy Pippa előrébb sorolja az én kis drágámat, mint engem.
Így hát, amíg JJ elszalad, én rászánom magam, hogy felmérjem a terepet, és kikuksizok a pult mögül. És milyen jól is teszem! Hiszen, ahogy megpillantom a lányt a malacomat dönyögözve már tudom, hogy nekem itt annyi. Igyekszem lehengerelni őt egy hatásos belépővel, amivel kábé annyit érek el, hogy megvágom magam, és megint hetekre ki fognak tiltani a konyhából.
− Tényleg? És mennyit? – csillannak fel a szemeim az első megszólalása után, hiszen egy kis pénzszerzést sose tagadtam meg magamtól. Arról nem is beszélve, hogy ő bármiért fizethetett volna nekem. Az arcomon még mindig ott virít a szívdöglesztő mosolyom, csakhogy kénytelen vagyok elfordulni tőle. A sértetlen kezemmel megnyitom a csapot, és a hidegvíz alá dugom a vérző tenyeremet, miközben tovább hallgatom őt.
− Érted stalker is leszek, ha szeretnéd – fordítom oldalra a fejemet, miközben rákacsintok. Elvégre, ha lennének előnyei annak, hogy stalkolom őt, akkor egész életemben a sarkában lennék. Még Harpert is dobnám azért, hogy vele lehessek. Az sem izgat különösebben, hogy a nővéremmel egy idős lehet. A pár évvel idősebb csajok úgyis érettebbek, és jobban néznek ki.
A pulton tapogatózom egy konyharuha után, hogy beletörölhessem a kezemet, bár eszembe jut, hogy talán nem kéne, ugyanis Pippa mindenért is öl.
− Öhm. Amúgy bocsi a rendetlenségért. Pips itthagyott mindenféle kaja nélkül, épp keresgéltem valami után – lebiggyesztettem az ajkaimat, mintha amúgy ebben az egész szituban én lennék az áldozat. (Mert én is voltam, hiszen Pippa fényevő léte miatt nincs nála kaja. Bezzeg Mavisnél még prémium fagyasztott áfonya is van!)
− Segítenék rendet rakni, de… − emeltem fel a sérült kezemet, meg hát továbbra sem tudtam varázsolni, vagyis tudtam, viszont nem lehetett. Eskü alig vártam már, hogy betöltsem a tizenhetet, mert az őrületbe kergetett engem ez a varázstalanság.

El kellett ismernem, hogy Pippa, ha akart volna, akkor sem találhatott volna dögösebb lakótársat magának. Legalább egy jó csaj lakott ebben a lakásban, mert bár a nővéremet is szépnek találtam, de akkor nerd volt, hogy sikítva menekültek előle a pasik. Talán nem is csoda, hogy rengeteg időt töltött az idős professzorával, mert a korabeli srácok inkább nem hallgatták végig azokat a dumákat, amiket Bodovéri Dragomárról, vagy kiről tudott lenyomni. Vele ellentétben ez a lány azonban kifejezetten az esetem volt, sőt a talpraesettségéért egyenesen odáig voltam.
− Pedig, ha engednéd, akkor a csillagokat is lehoznám az égről a számodra – vigyorogtam rá bevetve a legszívtipróbb mosolyomat, hátha attól elalél majd, csak hát, ahogy elnéztem, nem igazán akarta beadni a derekát. Még szerencse, hogy türelmes ember voltam, és nem adtam fel olyan könnyen. Ráadásul, így egyszerűbb volt elterelnem a figyelmét bizonyos cikis dolgokról, mint például a tény, hogy Pipsy éheztette az egyetlen és csodálatosan nagyszerű kisöcsét (ami egyébként is nagy szemétség volt a részéről, hogy Miss Fényevő nem készült emberi étellel a kedves testvérének, bezzeg Mavisnél jókat lehetett enni!), vagy pedig az, hogy olyan disznóólat varázsoltam a konyhából, amelyben JJ is remekül érezte magát.
− Pedig apja lánya. Nem hiába a büszkeségem – tártam szét a karjaimat vigyorogva, és lehet, de csak lehet, hogy a padlóra cseppent a vérem. Arról pedig inkább csak hallgattam, hogy Jadejynx valójában fiúmalac volt, de ha Pips lakótársa leleményes volt, akkor úgyis rájöhetett erre.
A lány megjegyzésére elnevettem magam. Olyan aranyos volt, ahogy mérgelődött! Kedvem támadt volna megcsókolni érte, de volt egy olyan érzésem, hogy akkor nem csak a kezem, de az orrom is bánta volna a mai napot.
− Látszik, hogy nem ismersz. Lehet, hogy Pippó nem mesélt elég anek… Nekdot… Anekdotát rólam. – Végül tagolva ugyan, de csak kinyögtem azt a szót. Látszott, hogy én nem nyeltem le keresztbe semmilyen szótárat, vagy enciklopédiát, ugyanis Pips előttem már megtette. Mikor közelebb lépett, akaratlanul is odébb araszoltam, már csak azért is, mert félő volt, hogy megint leverek valamit.
− Ugyanis, ha valaki, akkor én mindenre is képes vagyok – húztam ki magamat büszkén, miközben magyarázatot adtam arra, hogy pontosan mi is járt a fejemben. Nem véletlenül tartottak a háztársaim őrültnek, pedig valójában csak egy meg nem értett zseni voltam, aki feleslegesen akart volna magyarázkodni másoknak.
A malaccal a lábam körül csak figyeltem, ahogy szinte egy csettintésre helyrerakott mindent. Ah, eskü alig vártam már, hogy én is varázsolhassak idehaza, mert megölt néha az unalom. Annyira, de annyira egyszerűbb minden, amikor csak suhintasz egyet a pálcáddal, és eltűnik a rumli. Bár, belőlem kiindulva inkább nagyobb káosz keletkezett, de ez részletkérdés volt.
− Ugye nem tervezed amputálni, vagy ilyesmi? – pillantottam rá ijedten, ugyanis még szükségem volt a kezeimre. Meg anya meggyilkolt volna, ha kéz nélkül mertem hazaállítani. Végül félve ugyan, de felé nyújtottam a kezemet, majd a gyógyító bűbáj után alaposan megszemléltem a bőrömet. Halványan ugyan, de még látszódott a vágás nyoma, de eggyel több, vagy kevesebb heg egyáltalán nem számított már.
− Köszi. Hálám jeléül adhatok érte egy csókot? Mármint, nyilván nem a szádra értettem, csak úgy… Na. De egy ölelés is megteszi. – Egyetlen percre sem hagytam abba a beszédet, hiszen végre értékeltem, hogy valaki rám figyelt. Mert bármennyire is imádtam Pippát, de annyira elmerült mindig a jegyzeteiben, hogy egyszerűen nem lehetett vele mit kezdeni.
− Ööö. Szereted a pizzát? Miután megállapítottam, hogy itt semmi kaja, arra gondoltam, hogy rendelni kellene valamit, de nem találtam sehol egy kajarendelős lapot. Hogy bírsz egyáltalán a nővéremmel élni? – A fél kezemet odaadtam volna egy jól megpakolt pizzáért, de ettől függetlenül érdekelt, hogy miként tudott együtt élni a testvéremmel, mert valljuk be: ég és föld volt köztük a különbség.