Mindig jól jött a segítő kéz az üzletben, pláne, ha Bertie nem volt elérhető. De hát neki nem ez volt az elsődleges feladata, a munkája jelenleg a színházhoz kötötte. Ha rajtam múlik, ez nem marad így sokáig, mivel feltett szándékom volt Bertie-ből üzlettársat varázsolni magam mellé. Erről persze nem tudott, nem akartam hamis reményeket kelteni benne, mivel ahhoz, hogy ez megtörténhessen, még nagyon sok mindennek terv szerint kellett történnie. Például a főzettel sikerrel kellene járnunk, szabadalmaztatnunk kellene és a befolyó összegből egy nagyobb üzlethelyiséget venni. Ez azonban nem most fog megtörténni, és ha egyáltalán nem jutnánk el idáig, nem szerettem volna csalódást okozni neki. De Tala itt volt, én pedig nagyon örültem a segítségének. Tudtam, milyen otthonosan érzi magát itt és mennyire szeretett a polcok között szlalomozni vagy hátul az üstök körül figyelni a lassan rotyogó főzetek alakulását. Neki való hely volt, mégsem engedtem ide sokszor. Nem azért, mert önző voltam, hanem mert tudtam, milyen emberek járnak errefelé, akikkel nem egy siket kislánynak kellene megbirkóznia. Nem mellesleg az otthoni és iskolai feladatait sem hanyagolhatta el, bár erre nem gyakran volt példa. Mindenesetre jobban szerettem, ha otthon van a falka többi tagjával, biztonságban. Egyébként is igazságtalannak éreztem volna, ha helyettem dolgozik. Kivéve ilyen helyzetekkor, mint most, amikor én is pocsékul festettem. Nem történt semmi különös, csak egy újabb telihold, egy újabb kísérleti bájitallal, aminek nem voltak valami kellemes mellékhatásai. Rengeteg vért veszítettem azon az éjszakán, ki tudja, miért, és mintha a belső szerveim nem rendeződtek volna vissza, amikor kihajnalodott. De nem panaszkodtam, hiszen erre volt szükség ahhoz, hogy minden vérfarkas életét megkönnyítsük a jövőben. - Kicsit mintha szétszórt lennél ma -jegyeztem meg Talának, amikor hosszú, az üstök mellett töltött percek után felém fordult. Közben persze a kezeimmel is rásegítettem, hogy könnyen megértse, amit mondok neki. Meglehetősen jó eszköz volt ez a jelbeszéd. -Minden rendben van?
Tala & Eddie
Vendég
Kedd Nov. 02, 2021 11:15 pm
Tala & Eddie
Annyira szeret az üzletben sertepertélni. Sok minden boldoggá teszi, de ez igazán. Ez amolyan apa-lánya program Tala szemében. Ilyenkor történnek meg a nagy beszélgetések, amiket esetleg otthon nem tud megejteni, mert mindig túl sokan vannak körülöttük. Ami nem feltétlenül baj, mert imádja a többieket is, de néha neki is szüksége van ezekre a pillanatokra. Épp ezért jó, hogy Eddie nem is engedi be túl sokszor ide, mert ez ilyenkor mindig egy abszolút különleges alkalom, egyfajta ünnep a lánynak. Mindemellett persze felelősséget is tanul, mert itt nagyon nem mindegy, hogy mit csinál, akár a kotyvasztásban, akár az eladásban segít éppen. Ez itt már komoly, nem olyan, mint az iskolában, ahol, ha valamit elszúr egyszerűen csak kiönti, és nem történik semmi. Ha nem is életekkel játszik, mégis ott érzi azt a felelősséget, még ha legtöbbször nincsenek is komoly feladatai. Jelenleg úgy érzi, hogy ő vigyáz a férfire. Tudja, még ha nem is mondja el, hogy nincs minden rendben, hogy a kísérleti bájital megint nem úgy sikerült, ahogy akarta, és ez tette be ennyire a kaput nála. Nem hülye, össze tudja rakni a képet még akkor is, ha szeretnék megkímélni az részletektől. Mivel mindenki csak egy szegény szerencsétlen ártatlan kislányt lát benne, ezért előszeretettel fecsegnek el neki olyan dolgokat, amit egyébként nem kellene meghallania, megtudnia. Mindenki azt mondja, hogy van valami olyan a kisugárzásában, amitől megered az ember nyelve. Hosszú percek telnek el, hogy csak áll, és mered a semmibe. Úgy néz ki, mint aki elbambul, mint akinek kikapcsol az agya néhány percre, holott közben gondolatai vadul cikáznak. Tudja, hogy hülyeség, de arra próbál megoldást találni, hogy hogyan lehetne javítani a bájital receptjén, hogyan lehetne mindezt tökéletesíteni. Mikor aztán visszatér a valóságba és felpillant Eddiere, széles mosolyt költözik arcára. – Nem, nem. Csak kicsit fáradt vagyok, és elgondolkoztam valamin – jeleli töretlen mosollyal arcán, hogy bizonyítsa, nincs semmi baj.
A megállíthatatlan émelygésem ellenére jobban foglalkoztatott a falkám sorsa mint a saját egészségem. Alapból minden alfa felelősséggel tartozott azokért, akikkel megosztotta az életét, de ez az én esetemben még inkább igaz volt. Hiszen csak kölykökkel vettem körbe magam, az egyetlen, aki már átlépett a tizenhét éven, az Hunter volt. Ő viszont… nos, akármennyire szerettem, nem volt a legfelnőttesebb a fiaim közül. Aztán ott voltak a legkisebbek, a páréves kiskölykök, akiknek minden új volt, minden rémisztő volt, és egész éjjel az édesanyjuk után sírtak, aki magukra hagyta őket. Nem tudtam hibáztatni az anyákat. Volt, amelyik őszinte undorral rakta le nálam a gyermekét, de a legtöbb inkább utolsó reményként tekintett rám, és abban a reményben hagyta nálam a kicsit, hogy majd én tudok segíteni rajta és megtanítom neki, hogyan éljen teljes életet vérfarkasként. De egyik verzió sem volt rosszabb a másiknál, a kölyök szempontjából biztosan nem. Hiszen határozottan jobb helyre, jobb körülmények közé került, mint ahol eddig volt. Vérfarkasként ez nem egy egyszerű feladat. És végül itt volt Tala, a legkülönlegesebb kiskölyköm. Tudom, hogy egy szülőnek nem lenne szabad kedvenceket választania, de nem tehettem róla, hogy Hunter mellett ő volt az egyetlen, aki ennyire fontos volt nekem. Ők ketten voltak nagyon sok éve nálam, és Tala még speciális igényű kislány is volt. Emlékeztem rá, amikor először elmondták, hogy siket, én pedig a kezdeti meglepettség után azonnal tanfolyamot kerestem, ahol tudnék jelnyelvet tanulni. Merlinre, milyen béna voltam benne… Csodálkozom, hogy nem nevetett ki mindenki, amikor először próbáltam összefüggő mondatokat alkotni a kezeimmel. Aztán persze belejöttem, most már teljesen automatikusan mennek a mozdulatok, és álmomból felkeltve is tudnék gond nélkül jelelni. Mindenesetre ezek a dolgok mind meghatározták azt, hogy kikért vagyok a leghajlamosabb túl sokat aggódni, és ebbe a kategóriába Tala is beleesett. - Megtudhatom, hogy mi az? -kérdeztem vissza. Nem akartam tolakodó lenni, de ha valami ennyire fontos volt neki, akkor arról szerettem volna tudni. Felemeltem egy kisebb kosarat a pultra, mellétéve egy papírt, amin az egyik rendelés adatai álltak. Össze kellett állítanom ezt a csomagot, mielőtt baglyot küldök a megrendelőnek, hogy átveheti a bájitalait. Elolvastam a listát, mielőtt ismét Tala felé fordultam volna. - Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz? -jeleltem neki beszéd közben. -Nem tudsz olyat mondani, ami miatt másképpen néznék rád vagy megutálnálak. Ha tudok, segítek is a problémában. -Mindig igyekeztem megerősíteni a kölykökben, hogy én értük vagyok és fontos nekem az, hogy segíthessek nekik.
