Imádom a mugli cuccokat, aki ismer, tudja rólam, hogy élek-halok mindenféle kütyüért, és bizony a stílusom is jobban passzol az általuk készített ruhadarabok, mint a talárok, amiket az Abszol úton lehet kapni. Arról nem is beszélve, hogy ha talárban akarnék eljárni kocogni, akkor bizony eléggé ostobának néznének az emberek. Nekem viszont szükségem van egy új futószettre, ugyanis mostanában a tanulmányaim miatt kicsit idegesebb vagyok az átlagnál, és másképp nem tudom levezetni az energiámat, mint futással. Így keveredek a Westfield Londonba, amely vásárlás szempontjából az egyik kedvenc helyem. Nem meglepő, hogy Shawnt is folyton iderángatom el, amikor nem edz, vagy meccsre készül. Most azonban teljesen egyedül vagyok, és egy kicsit élvezem, hogy kedvem szerint nézelődhetek a kirakatok között, bár itt nem a ruhaboltokat értem, hanem úgy nagyjából minden másra gondolok. Ruhák kapcsán célirányos vagyok, viszont szeretem megnézni a legújabb kínálatot a többi üzletben is, hátha akad valami, ami megtetszik. Az Apple-nél bámulom egy darabig az új telefonokat, de azt hiszem, Shawn sikítófrászt kapna, ha kijelenteném, hogy megint cserélni akarok, amikor nemrég vettük az előzőt, így gyorsan elhajtom magam onnan, mielőtt még elvetemült lépésre szánnám el magam. Helyette a Candles & Oudnál bámészkodok egy sort, ahol különleges gyertyákat és olajokat lehet kapni, de annyira tömény illatok terjengenek az üzletben, hogy nem bírok sokáig ott lenni. Amikor elhaladok a Disney Store mellett, eszembe jut, hogy kedveskedhetnék valamivel Alva ördögfiókáinak, de végül arra jutok, hogy a kölykök nem érdemlik meg, mert múltkor is romba döntötték a lakást. A LEGO bolt előtt lélekben zokogva haladok el, ugyanis bentről gyereksírás zaja töri meg a pláza nyugalmát, és ez épp elég ahhoz, hogy sebesebben szedjem a lábaimat a Sports Direct irányába. Oda belépve kedvesen köszöntöm az eladókat, majd elindulok a sorok között, hiszen nem csak cipőt, de ruhákat is keresnem kell. Azonban nem szeretnék egyszerre sokat markolni, így a falak mellett lévő cipők között böngészek, hátha akad valami kedvem való. Már negyedórája állhatok előttük, amikor egy furcsa gondolatnál fogva körbepillantok, és elindulok beljebb az üzletben, hátha a ruhát előbb találok magamnak. Arra azonban nem számítok, hogy leghátul egy ismerős alakot vélek felfedezni. A homlokomat ráncolva pislogok kettőt, azt hiszem, csak a szemem káprázik. − JORDI! – kiáltok oda neki, amikor felemel valami képregényes pólót, mert ez volt az utolsó dolog, ami biztosított arról, hogy valóban ezt a hülye gyereket látom. Azonnal megindulok az irányába, már csak azért is, mert fél évvel ezelőtt meghívtam az esküvőmre, és szeretném tudni, hogy miért ignorálta, hiszen olyan volt, mintha a fogadott öcsém lett volna.
