Lynette & Eunice ~ sometimes the bravest and most important thing you can do is just show up

Pontosan öt perccel már a tanfelügyelőnő irodája előtt állok, és az órámat bámulom. A táskámban ott lapulnak a gondosan összeszedett jegyzeteim és terveim, amiket a Diákönkormányzattal találtunk ki, most pedig arra készültem, hogy Bagman tanfelügyelőnő elé tárjam őket, abban a reményben, hogy némelyikre rábólint majd.
Kínosan lassan halad előre az idő, azonban vele szemben nem szeretek sem korán érkezni, sem pedig túlságosan későn. A mutató fokozatosan araszol tovább, de éveknek érzem azt az időt, amelyet az ajtó előtt töltök. Aztán végre eljön a perc, amikor kopogtatni kezdek az ajtaján. Három finom koppintás. Éppen elég, hogy tudja, én vagyok az. Egyébként is számítania kellene rám, hiszen a találkozónk előre megbeszélt, ráadásul mindig időben érkezem.
Amikor meghallom a hangját, nagy levegőt véve megragadom a kilincset, és benyitok. Odakint gyengéden süt a nap, kellemes délutáni időben sokan kint töltik a szabadidejüket, de engem a kötelességem ide vezérelt. Némileg nyomasztó számomra ez a helyiség, vagy csupán a nő kisugárzását vélem fojtogatónak, mégis udvarias mosollyal köszöntöm őt.
− Jó napot kívánok! – Becsukom magam mögött az ajtót, és óvatosan teszek egy-két lépést, miközben kicsatolom a táskámat. – Remélem, nem zavarok, és nem is szeretném túlságosan rabolni az idejét, hiszen tudom mennyire elfoglalt… Csupán szeretném egyeztetni Önnel a Diákönkormányzat által kitalált és megbeszélt néhány programot, amelyre a jóváhagyását szeretnénk megkapni.
Szinte azonnal a tárgyra térek. Egyáltalán nem teketóriázok, bár megvárom a válaszát, és csupán akkor ülök le, ha ő maga hellyel kínál, hiszen meglehet, hogy az időpont éppen nem alkalmas. Nem akarok láb alatt lenni, azonban szeretnék mindezen elég hamar túlesni, mégis úgy érzem, ha egyszer belekezdünk, akkor nem fogok egyhamar szabadulni. Ellenben nincs okom a panaszra, én vállaltam, ez az én feladatom, és bármilyen kellemetlen is, nem bújhatok ki előle.