A mai napon talán a lelátókon kellene ülnöm, és drukkolni neki, azonban nem érzem azt, hogy a helyem lenne ott a Griffendél-Mardekár kviddics mérkőzésen. Különben sem rajongok azért a sportért, csupán azért jártam le a Mardekár meccseire, mert ő ott volt. Most viszont késztetést sem érzek arra, hogy drukkoljak neki, így élvezem a klubhelyiség nyújtotta csendes békét. A hónom alatt az átváltoztatástan könyvemmel megyek le az emeletről, hiszen arra gondoltam, hogy az egyik fotelbe süppedve olvasgatok egy keveset. Ahogy leérek a tekintetemmel Gildy-t keresem, hiszen tudom jól, ő sem szereti a kviddicset, így valahol a klubhelyiségünk és a könyvtár között találok majd rá. Most azonban nincs idelent, ezért lehuppanok a kedvenc fotelembe, amely az ablak alatt található, és már rojtos egy kicsit a karfája. Leveszem a cipőimet, és felhúzom a lábaimat, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni, aztán felnyitom a könyvemet. A hatvannyolcadik oldalra lapozok, ugyanis megpróbálok előre felkészülni a tananyagra, így már nem vettük még azt a varázslatot, de igyekszek mindent megtanulni róla akkor is, ha a gyakorlatban nem próbálom ki. Próbálok a nyomtatott szavakra koncentrálni, de hiába olvasom el őket újra és újra, valahogy nem tudom értelmezni őket. Mindig elkalandoznak a gondolataim a kviddicspálya irányába, főként akkor, amikor a csukott ablakon keresztül is elcsípek egy-egy mondatfoszlányt a kommentátoroktól. Bosszant, hogy nem tudom, mi zajlik odakint, ahogyan az is, hogy ennyire könnyedén eltereli a figyelmemet, így felpattanok a helyemről, a cipőimet a lábfejemmel odébb tolom, és átülök az egyik kanapéra, ami messzebb található az ablaktól. Ismét a könyvlapokra szegezem a tekintetemet, megint olvasni kezdek, viszont még most sem megy. Ma valahogy nem tudok erre koncentrálni, pedig korábban már a hálóteremben is próbálkoztam, és végső soron azért is jöttem le ide, mert reméltem, itt könnyebben kizárom majd a felesleges, negatív gondolataimat. De ez egyáltalán nem így működik. Sóhajtva csukom be a könyvemet, és teszem le magam mellé, miközben előre dőlök, és mindkét kezemmel a hajamba túrok. Ritka pillanatok egyike, hogy kibontva hordom a hajamat, ma viszont úgy terveztem, hogy a klubhelyiséget legfeljebb csak étkezés alkalmával hagyom el, így nem volt kedvem vesződni vele. Halkan mormogok az orrom alatt, hogy Thales elmehet a fenébe a hülyeségeivel, de mivel egyedül vagyok, nem kell attól tartanom, hogy bárki meghallja. Percekig ülök a térdeimre könyökölve, és bámulom a harisnyámat. Teljesen elveszek a gondolataimban, így megugrok, amikor valakinek a hangja kizökkent a kis világomból. A mellkasomhoz kapok, közben pedig a hang irányába fordítom a fejemet. − Te jóságos Merlin! Gildy! A frászt hoztad rám! – pillantok rémülten a srácra, hiszen fogalmam sincs arról, hogy mióta volt itt. – Egyáltalán hogyan kerültél ide? Amikor lejöttem és körbe néztem, nem voltál sehol… Érdekelne egyébként, hogy mindezt miként csinálta, mert ha tudtam volna arról, hogy ő is itt van, akkor talán nem ijedtem volna meg ennyire. Arról pedig nem is szólva, hogy ha Gildy-vel beszélgetek, csak úgy repül az idő, és nem is jár az eszem más dolgokon.
Vendég
Pént. Aug. 13, 2021 11:48 am
Lynn & Gildy
A kviddicsmeccs egyet jelent azzal, amit a roxmortsi hétvége is képvisel, a diáksereg kiözönlik az iskola épületein kívülre és marad a békés magány egy jó könyv vagy partner társaságában, ha vitázni támadna kedvünk. Sokan nem értékelik az érvelési szokásainkat, ezért is korlátozzuk sokan egy lefoglalt helyiségre a hét egyetlen napján, amikor mindenkinek is jó. Most speciel inkább a könyvre esett a választásom, amivel alaposan beépítettem magam az egyik fotelbe, de olyannyira, hogy lapozni is nagy ritkán tettem, azt sem túl feltűnően. Nem is kérdezte meg senki tőlem, hogy én nem megyek-e, amire egyébként a szokásos válaszom lett volna, hogy nem érdekel egy olyan sport, amiben tizennégy tökkelütött kerget egy labdát, egy cikeszt és kergeti őket két gurkó. Ha feszültséglevezetést keres valaki, én előnyben részesítem inkább a szóbeli formáját. Már nem a rendezetlen, alpári és közönséges formáját, hanem a sokkal szofisztikáltabbat. De tudom, hogy nem sokan kaptak olyan nevelést, mint én és nem sokakat érdekelnek olyan dolgok, amik amúgy nem olyan izgalmasak és nem közkedveltek. Nem is baj, nem vagyok tucat. Még én magam sem veszem észre Lynnt az elején, ahogy lejön, mert ő képes úgy közlekedni, ahogy azt egy könyvtárban is elvárt lenne, akár egy macska. De a szavai már megütik a fülem. Előbb meglepetten pillantok el feéé, majd tekintetem felemelem a plafonra, ahol egy darabig szemezek a csillagokkal és azon mélázom, vajon megszólaljak-e, de végül úgy döntök, hogy hozzászólok. Nem tudom úgysem megállni. Főleg úgy, hogy Thales is azok közé tartozik, akik szó nélkül végignézik, ahogy a haverjai bántanak másokat. Néha nekem is fáj egy-egy olyan öklös, mindegy hová kapom. - Mintha egyébként bármit megérdemelne. - összegzem teljes nyugalommal és ha kell, fel is veszem Lynnel a szemkontaktust. Picit megmosolyogtat, ahogy a frászt hozom rá és itt ijedezik, de hamar rendezem a vonásaimat. Nem illő kinevetnem ilyen dolgokkal, én is bármikor megilletődhetek. - Látod, csak kívánnod kellett, hogy itt legyek. - jegyzem meg újfent mosolyogva és én is becsukom a könyvem. Máskor is tudom azt folytatni, különben is remek alkalom nyílik arra is akár, hogy a helyiség távolabbi pontjaiból nyugodtan tudjunk társalogni anélkül, hogy megzavarnának minket. - Nem értem mit szeretsz az erőszakos fiúkban. - tudom, hogy jóban voltak, ahogy azt is, hogy Thales egy idő után látványosan kerülte a lányt. Nem vagyok vak annak ellenére, hogy az ilyen emberi kapcsolatok távol álltak tőlem. Nem véletlen, hogy nincs annyi barátom, nincsen sok tapasztalatom sem.
Vendég
Vas. Aug. 15, 2021 1:35 am
Lynn & Gildy
Kissé vegyes érzéseim vannak a kviddiccsel kapcsolatban, hiszen még mindig egy ostoba sportnak tartom, mégis mielőtt elharapództak volna a dolgok, addig szerettem kijárni a Mardekár meccseire, hogy szurkoljak Thalesnak. Azt hittem, vagyunk annyira jóban, hogy megérdemelten rászánjam az időmet, de ebből is látszik, én sem vagyok tévedhetetlen. Ráadásul, mostanában a kviddics iránti érzéseim a mérleg negatív irányába billennek, így nem csoda, ha magamban azon bosszankodok, hogy a diáktársaink szurkolása még ilyen távolról is utat talál a Hollóhát tornyáig, amikor tanulni szeretnék. A lenti fotel kényelmes, puha anyagába süppedek, és próbálok az előttem lévő tananyagra koncentrálni. Tényleg, még a cipőimtől is megszabadulok, hogy teljesen átadjam magam a kényelemnek, de a háttérzaj csak további frusztrációt szül bennem, amit szinte azonnal követ Gildy megszólalása. − Ezzel nem tudok vitatkozni – felelek neki nemes egyszerűsséggel, miután a vérnyomásom visszaáll a normálisra, és nem kell attól aggódni, hogy elájulok az ijedtségtől. Hihetetlen, hogy Gildy mennyire mestere annak, hogy beleolvadjon a környezetébe. − Ezer más dolog szerepel a kívánságlistámon, de az nem, hogy megijesszél. Nem kérhetnék valami mást? Mondjuk egy finom teát, vagy éppen egy hangszigetelt klubhelyiséget?– mosolyodok el engedékenyen, hiszen valahol szórakoztat Gildy stílusa. Lehajolok, és ismét belebújok a cipőimbe, hiszen mások jelenlétében sose szoktam ilyet csinálni, a könyvemet pedig az ölembe veszem. − Nem szeretnél átülni mellém, hogy ne kelljen kitörni a nyakamat? – kérem meg, miközben finoman megpaskolom a mellettem lévő helyet, remélve, hogy a barátom áttelepedik mellém, hiszen látom ám, hogy félreteszi a saját olvasmányát. Ebből tudom, hogy ő is szeretne beszélgetni. − Először is: nem szeretek semmilyen fiút, az erőszakosakat pláne nem kedvelem – pillantok rá szúrós szemmel, hiszen ha látom, hogy valahol nagyon elszabadul a pokol, akkor a diákelnöki posztommal élve közbelépek, és elhajtom a piszkálódókat. Egyszer-kétszer mellé is beálltam már, így pontosan tudja, hogy mennyire elítélem ezt a viselkedésformát. − Másodszor pedig, mint mondtam, Thales Lestrange egy hatalmas birka, és elmehet a fenébe. Szóval, kikérem magamnak, hogy kedvelném! – És az első mondatommal remekül össze is foglalom az álláspontomat a mardekáros sráccal kapcsolatban, aki előszeretettel követte a tömeget, és annak idején hiába próbáltam célozni neki arra, hogy merje felvállalni a véleményét, szerintem csak a saját árnyéka annak a személynek, aki lehetne valójában. − De nem akarok még egy szót rá pazarolni. Szóval, mit olvastál? – terelem a témát, miközben összefogom a hajamat, ugyanis zavar, hogy folyton előre csúszik, és az arcomba lóg. Így nem mindig látom Gildy arcát, ez pedig eléggé bosszantó, ha beszélgetni szeretnék vele.
