A legkevésbé sem arra számítottam, hogy egy ex-Roxfortos ismerőssel fogok összefutni így Monaco környékén, arra pedig még kevésbé, hogy Eric Briggs lesz az a valaki. Relatíve közel voltunk egymáshoz, ugyanabban a társaságban lógtunk, még annak ellenére is, hogy két évvel felette jártam. Bár én sosem zaklattam senkit, ő inkább volt a tettek embere, a hallgatással ugyanolyan bűntársa lettem, mint azok, akik vele együtt bántották a többieket. Mégsem utáltam soha egy pillanatra, még ha alapvetően a kettőnk jelleme az ellentétei is egymásnak, a bajtársiasság valahol összefogott minket. Részben ezért sem rántottam el a tekintetemet, amikor több kör alkalmával is véletlen összetalálkozott és a felismerés apró szikrái megcsillantak. Másrészt meg azért, mert a verseny előtt egy borkóstoláson vettem részt, így az a kevés alkohol, ami a szervezetembe bekerült, kellő bátorságot adott, hogy a zárást követően személyesen megkeressem őt. Kissé meg is lep, amikor a kijáratnál szembe találkozok vele, rám mosolyog, és még a saját önbizalmam is meglep, amikor lelkesen viszonzom azt. - Eric Briggs, micsoda meglepetés. Nem gondoltam volna, hogy pont itt találkozunk újra. Hogy vagy? - A mosoly nem lankad az arcomról, ahogy kissé közelebb lépek hozzá, hogy kényelmes hallhassuk egymást, közben pedig mégse legyünk útba másoknak, akik szintén erre haladnának el. Szívesen meghívnám magammal valahova, biztos vagyok benne, hogy lenne miről beszélnünk, ahogy a hangulat is megvan részemről, hogy esetleg beüljünk inni valahova, de nem tudom, vannak-e már tervei a többi póló játékossal.
Vendég
Pént. Júl. 23, 2021 5:44 pm
Hera & Eric
A monacói hippogriff-póló verseny
Gyönyörű időnek néztünk elébe, és a mérkőzés is fordulatokkal teli volt. Azonban, amikor a lelátón kiszúrtam Hera Lestrange-t, azok után valahogy nem érdekelt, hogy melyik csapat fog győzedelmeskedni. Ezer éve nem láttam már a lányt, így érdekelt miként keveredett ide, hiszen nem tűnt egy sportembernek. A srácokat elküldtem magam mellől, amikor a verseny véget ért, hiszen szerettem volna pár szót váltani a lánnyal. Kicsit másabbnak tűnt. Talán felszabadultabbnak. A kijáratnál vártam rá, miközben a fiúk visszavonultak a hotelbe, de így sem maradtam egyedül. Valahol a háttérben figyelt Holden egyik embere, bár ő annyira szerencsétlen volt, hogy könnyedén kijátszottam őt. Amúgy sem zavart sok vizet a pasas, de ettől függetlenül jó érzés volt a nagybátyámat és a beosztottjait szapulni a leveleimben, mert tudtam, felidegesíti magát rajta. Azt is megkockáztattam, hogy nyakon vág majd, ha egyszer hazaérek, ha egyáltalán hazamegyek valaha. − Hera Lestrange! – tártam szét a karjaimat, miközben közelebb léptem hozzá, és ha engedte, akkor úriemberhez méltóan csókot leheltem a kézfejére. – Számomra is meglepetés, azonban egy igencsak kellemes meglepetés – mosolyodtam el azzal a tipikus, megnyerő mosolyommal, amelyet talán apámtól lestem el annak idején, amikor le akarta nyűgözni a környezetét. − Remekül, köszönöm a kérdést. Épp egy apró nyaralást iktattam be a barátaimmal így a tanév letelte után. Elvégre ki kell ereszteni a gőz, és erre semmi nem jobb annál, hogy ha kicsit kimozdul az ember – bólintottam aprót, miközben tettem hátrébb egy lépést, hogy elengedjek egy embert, aztán ismét Herára emeltem a tekintetemet. − És te miként keveredtél ide? Nem is tudtam, hogy érdekel a pólóverseny – billentettem oldalra a fejemet, miközben végigmértem őt. Határozottan másabbnak tűnt, de nem igazán tudtam megfogalmazni magamnak, hogy miben változott azonkívül, hogy közvetlenebbül viselkedett. − Mit szólnál ahhoz, ha meghívnálak valahová, és ott elmesélhetnéd, hogy veled mi történt mostanában? – javasoltam, elvégre mégis csak kényelmesebb lett volna egy kávézóban, vagy étteremben, mint a tolongó tömegben beszélgetni. − Természetesen, csak ha ráérsz, és nem sietsz semerre. A világért se tartanálak fel. – A modorom hízelgő volt, már-már túlságosan is udvarias, és a kedves hangvétel ellenére benne volt némi manipuláció, hogy igenis szerettem volna, ha velem tart. Mindenesetre megvártam a válaszát megvártam, bár ellenkezést továbbra sem tűrtem volna el, így mindenáron azt lettem volna, hogy meggyőzzem: időt akart velem tölteni.
zene • 369 szó •
Vendég
Hétf. Aug. 16, 2021 4:06 pm
Fancy meeting here
Eric & Hera
Ugyan féltem a lebukástól, egyenesen rettegtem a gondolattól, hogy édesapám, vagy az ő emberei egyszer csak felbukkannak és haza rángatnak, a félelmen túl még ott mozgolódott bennem a szabadság izgalma. Képtelen lettem volna egész nap a házban ülni, ahogy az sem nyújtott elég szórakozást, hogy időről időre eljártam táncórákat tartani. Többre vágytam, mindig, mindig csak többre, a szabadság édes íze szinte már függőséget okozott. Részese akartam lenni annak a világnak, amit eddig egy kalitkából figyeltem. Eric pedig valaki olyan volt, aki mindig két kézzel habzsolta az életet. Szinte, de csak szinte, már egy példakép volt, éreztem, hogy szeretnék én is olyan szabad lenni, mint ő. Csak élvezni, ami jön, és nem aggodalmaskodni. Ezért is örültem, amikor megismert, a mosoly az arcán, a kézcsók, amit kaptam engem is egy újabb mosolyra késztetett. Legszívesebben felkacagtam volna, hogy mennyire nem változott semmit. - Ugyan, részemről a szerencse, Eric. - Szerencse, véletlen, vagy akárminek is nevezzük ezt, ma egymáshoz vezetett minket. Hálásnak kellene-e lennem, vagy aggódnom... Mostanra már minden ilyen érzés a háttérbe szorult, ahogy hallgatom őt, csak arra tudok gondolni, hogy milyen irigylésre méltó a szabadsága, és, hogy csak példát kellene vennem róla. - Mi tagadás, mindannyiunknak szüksége van egy kis szórakozásra. Na és, hogy telnek az akadémiai éveid? - A tekintetemmel követem a mozdulatait, de közben én magam is próbálok nem útban lenni az el-, elhaladó emberek számára. A kérdésére egy aprócska mosoly játszik az ajkaimon. Azt semmiképpen nem mondhatom, hogy megszöktem otthonról, ha nem tudja, az azt jelenti, hogy a családunk direkt nem verte nagy dobra a hírt, ami jó nekem, és szeretném, ha így is maradna. - Csak egy szerencsés véletlen, éppenséggel a környéken jártam egy kiállítás miatt, és úgy éreztem, túl kora van még ahhoz, hogy haza menjek. Ekkor hallottam, ahogy pár boszorkány és varázsló arról beszélgettek, hogy egy verseny kerül ma megrendezésre. Gondoltam, miért is ne ugorhatnék akkor be ide... - finoman megrántom a vállaimat, éppen csak imitálva a mozdulatot. Nem igazán stílusom a testbeszéd ezen formája, ámbár egyre több régi szokásomat vetkőzőm le, amióta elhagytam szülőhazámat. Ez pedig igen csak örömmel tölt el, szinte már túlságosan is elégedett vagyok a változásokkal. - Ugyan, sosem tartanál fel… - Halkan felkacagok, őszintén szólva még örülök is neki, hogy felajánlotta. Az elmúlt négy hónapban nemigen volt lehetőségem társaságba menni, ahogy barátokat is igen nehezen tudtam szerezni így, hogy leginkább csak mulgikkal keveredtem. Elvégre, azt nem hagyhattam, hogy elterjedjen a híre, hogy itt tartózkodom, Eric viszont pont nem abba a körbe tartozott, akikkel édesapám, vagy az ő emberei keveredtek volna. - Örömmel csatlakoznék hozzád, ismerős vagy a környéken, van esetleg egy hely, amire gondoltál? - Érdeklődve pillantok rá, ha ő netalántán nem lenne ismerős errefelé, ajánlhatok egy-két helyet. Bár leginkább csak bárokban szoktam járni, egy lazító italozásra, de megfordultam pár étteremben is a városban.
Vendég
Vas. Aug. 29, 2021 12:15 am
Hera & Eric
A monacói hippogriff-póló verseny
Az egyetlen dolog, ami miatt igazán élveztem a kiruccanást, hogy addig sem kellett apám ostoba rendezvényein úgy tetszelegnem, mintha valami kirakatbábú lettem volna. Márpedig ő előszeretettel pakolta ki a családunkat a média elé, ami leginkább a húgomra volt rossz hatással. Naomi sokat idegeskedett azért, hogy megfeleljen az elvárásoknak, én mostanában igyekeztem finom módszerekkel lázadni apa akarata ellen. Ez egyik ilyen volt a mostani nyaralásom is, amellyel kapcsolatban nem kértem engedélyt, csupán tényként közöltem a családdal. − Valóban ezer éve volt már, hogy láttalak. Már el is feledkeztem arról, hogy milyen gyönyörű a mosolyod. – Rábíztam, hogy a szavaimat bók, vagy pedig flört gyanánt értelmezte, de az tagadhatatlan tény, hogy Hera Lestrange egy gyönyörű nő volt. Az ilyen nők pedig megérdemelték, hogy időről-időre kiemeljék a szépségüket, még akkor is, ha nem kifejezetten olyan szándékaim voltak vele, hogy ágyba vigyem. Bár, mi tagadás, egyszer szívesen kipróbáltam volna… Neki azonban nem kellett tudnia az ilyesfajta gondolataimról, amelyek az udvariasság álarca mögött bújtak meg. Ha Hera annak idején bármit is akart volna, akkor sose ellenkeztem volna vele. Még a kor különbség is elhanyagolható tényezőnek tűnt, de mivel sose így közelítettünk egymás felé, ezért a mostani alkalommal sem voltak ilyen szándékaim. Csupán élvezni akartam az utolsó napjaimat ebben az országban egy régen látott ismerős társaságában. − Ezzel nem vitatkozhatok. Az élet még csak most kezdődik igazán, innentől kezdve csakis nehezebb lesz – süllyesztettem a zsebeimbe a kezeimet, miközben ő a tanulmányaimról érdeklődött. − Egész jól, bár nyilván hallottál az unokatestvérem haláláról… Akkoriban kicsit nehezemre esett koncentrálni, és Mr Dearborn sem könnyíti meg a dolgomat. Úgy érzem, pusztán a létezésem miatt gyűlöl, de igazából csak egy kis ember a tömegből – vontam meg a vállamat, amikor a professzorról beszéltem, és Kyle-t is épp csak annyira említettem meg, amennyire szükséges volt. Ezzel igazából csak arra voltam kíváncsi, hogy mennyire volt tisztában az aktuális pletykákkal, amik a családomról keltek szárnyra. − Nos, én örülök annak, hogy végül úgy döntöttél, ellátogatsz ide. Szomorú lett volna, ha kiderült volna milyen közel is jártunk egymáshoz, mégsem futottunk össze. – Újabb tökéletes mosoly jelent meg az arcomon. Jól begyakorolt, mindenképpen udvariasságot sugárzó, már-már kedvesnek nevezhető mosoly volt ez. Talán némiképp szelídebb változata apám hamiskás vigyorának, amivel a szavazókat akarta megnyerni. − Miféle kiállításon jártál? – érdeklődtem, hiszen kíváncsivá tett, hogy miféle művészetek vonzották őt ide, s talán, ha elég érdekesnek hangzott, akkor én is beiktathattam volna a menetrendembe. Műmosolyomba némi elégedettség vegyült, hiszen pontosan az volt a tervem, hogy néhány órát kellemesen eltöltök majd Hera társaságában, remélhetőleg úgy, hogy a közelemben lévő aurorok nagyon alaposan beépülnek a tömegbe, és nem lesz zavaró a jelenlétük. − Épp annyira vagyok ismerős, hogy pár napja érkeztünk ide a barátaimmal, de nyitott vagyok az újdonságok felfedezésére. Ha szeretnél beülni valahová, akkor történetesen megfordultam egy-két kávézóban, vagy étteremben, de ha valami izgalmasabbra vágynál, a város felfedezésére, akkor én nem leszek semmi jónak az elrontója – tártam szét finoman a karjaimat, miközben a tömeg szép lassan elvonult, így mi is elindulhattunk kifelé anélkül, hogy ez a túlbuzgó, agyatlan csorda eltaposott volna bennünket. − Én a te igényeidhez alkalmazkodok – tettem hozzá, bár nyilván volt egy mérce, amelynél nem adtam, mégis kapható voltam bármire, ami a komfortzónámon belül esett.
