Régi barátok - Benben x Lala

Benben & Lala

Ki gondolta volna, hogy az élet ekkora játékos. Mármint eljövök fesztiválozni, ülök a VIP szekcióban, erre elsétál előttem Benjamin Hill, úgy mintha sosem ismertük volna egymást. Akkor és ott nem tűnt alkalmasnak az idő, hogy utánamenjek, és a nyakába ugorjak, de eldöntöttem, hogy most már csak azért is meg kell találnom. Erre mit ad ősszakállú Merlinke, hát itt állok a színfalak mögött nézve, hogy hogy tombol több ezer ember a zenéjükre. Mikor legutóbb láttuk egymást, ha jól emlékszem legfeljebb száz ember, ha eljött a kis garázszenekaruk fellépésére. Akkor sem voltak rosszak, ő ugyanolyan karizmatikus maradt, mint akkor volt, csak most már sokkal flegmábban néz le a színpadról a kiscsajokra. Hát esküszöm zabálnivaló a fiúcska.
A zenéjük egész jó, nem lesz a kedvencem, de azért hallgatható. Mondjuk tuti hogy én nem tombolnék ott az első sorban, de hát azt hiszem ki is nőttem én már ebből. Tíz évvel ezelőtt simán meg is téptem volna valakit, csak hogy közelebb legyek álmaim férfijához, minden vágyképem megtestesüléséhez, most meg többre becsülök egy jó tizenkét órás alvást, minthogy bármilyen férfihez közel kerüljek. Na igen, ebből látszik, hogy öregszem, de azért annyira még nem vészes a helyzet, hogy elkezdjek aggódni.
Na de minden jónak vége szakad egyszer, így ők is lejönnek a színpadról, hála Merlinnek végre. Kap tíz percet egyedül, mielőtt becserkészném. Hátulról támadok, aljas módon, mint macska az egérre, és lendületből ugrok fel a hátára, csak hogy érezze a törődést. Lássuk be, a súlyom sem annyi mint tíz évvel ezelőtt. – Ugye nem gondoltad, hogy megúszol? – duruzsolom a fülébe, mielőtt azzal a lendülettel, amivel feljutottam le is másznék róla, hogy alaposan szemügyre vehessen. Na hátha így már megismer majd.