audiencia

Mennyi ideje álmodik erről. Hogy egyszer végre előrébb lép, feljebb, és az apja majd büszke lesz rá, ahogy a családja is. Elvégre mi lehetne annál nagyobb büszkeség, minthogy egy aranyvérű gyermek a minisztérium kilencedik emeletén dolgozhat? Damien el sem tud képzelni ettől nagyobb megtiszteltetést – legfeljebb az aurorparancsnokság vezetését. De arra sosem vágyott, szóval beéri a rejtély- és misztériumügyi főosztály.
És most, úgy tűnik lehetősége van az előre lepésre. Legalábbis megpróbál tenni érte, hogy legyen. Kért meghallgatást az osztályvezetőtől, hogy legalább megpróbáljon utánajárni, hogy és mint folyik pontosan a bekerülés. Mert vannak elképzelései, hallott pletykákat, de konkrétumokkal eddig senki nem tudott szolgálni. Kicsit olyan érzése van, mintha az egész bekerülés is maga egy nagy rejtély lenne, amit először meg kell oldania a belépőnek, hogy teszteljék, tényleg alkalmas-e a munkára. És őszintén, így, hogy nincs birtokában minden információnak csak jobban izgatja ez az egész.
Munkaideje leteltével sietve robog hát fel, kikerülvén a lifteket. Ott ilyenkor mindig nagy a tömeg, sok az ember, egészen biztosan nem haladna. Kész szerencse, hogy ilyen sportos alkat, így, ha nem is könnyűszerrel, de sikerrel veszi a hét emeltnyi lépcsőt. Időben odaér, sőt, még hamar is van van, így legalább kifújhatja magát, és kisimíthatja ingén a nem létező ráncokat. Mert természetesen megjelenése ma is makulátlan, ahogy azt illik. El nem indulna úgy munkába, hogy nem néz ki tökéletesen, és erről Mrs Wilson alaposan gondoskodik is – hiszen a ház ura nem léphet ki az utcára úgy, mint akit a kutya szájából rántottak elő. Ilyen fontos munkával legalábbis biztosan nem.
Harminc másodpercenként pillant az órájára, de csak akkor kopog be, mikor a nagymutató áthaladt a tizenkettesen. Épp időben érkezik, összeszedetten és rendezetten. Igyekszik a lehető legjobb benyomást kelteni.