Néha én magam is elcsodálkozom rajta, hogy hogy nem bírok megmaradni a hátsómon. De tényleg, a szó szoros értelmében mindig úton vagyok... hol az Akadémián vagyok, hol meglátogatom a Weasleyket, Pottereket a Roxfortban, hol Roxmortsban bóklászom, máskor pedig csak úgy céltalanul, amerre a lábam visz. Mondjuk ez utóbbi még veszélyes is lehet, hiszen sajnos vagy nem sajnos, de nem szokott elkerülni a kaland és a veszély. Vagy én őt? Nem tudom, de igazából azt hiszem nem is számít. De legalább biztosan nem unatkozom. Sem én, sem a környezetemben lévők. Az már más kérdés, hogy nem mindenki viseli olyan jól, hogy mindig mehetnékem van és esetenként bajba keveredek. Mint például Domi sem, de szerencsére vele is lerendeztük a dolgokat, így aztán nem kell attól tartanom, hogy esetleg a fejemet venné. Legalábbis egyelőre biztosan nem. A másik, akitől nem kell tartanom ezen a téren, hiszen ő is benne van mindenféle kalandban, az Zara. Nem olyan rég találkoztunk és barátkoztunk össze. Bár még nem ismerjük egymást olyan rég, mégis érzem, hogy őt se kell félteni, ha őrültségről, meggondolatlanságról van szó. Leginkább azért, mert neki is elég őrült, meggondolatlan ötletei tudnak lenni, hogy először én is csak nézek, aztán persze rábólintok, hogy naná, csináljuk. Mert miért ne. Valószínűleg most is egy ilyen miatt szeretne velem találkozni.... bár ebben nem vagyok biztos, mert a levélben csak annyi állt, hogy találkozzunk Roxmortsban, a szokásos helyen. Én meg persze jöttem, mert hát miért ne. Magunkat ismerve tuti nem fogunk unatkozni... a többi pedig már csak mellékes.
Zara && Teddy
Vendég
Vas. Júl. 25, 2021 11:45 am
Teddy & Zara
Mióta
Londonba költöztem, az életem gyökeresen megváltozott. Annyi minden történik hirtelen és mondhatni egyszerre, hogy vannak napok amikor azt érzem, hogy már túl sok és lassan megbolondulok. Ha nem lennék már így is az. Mondjuk a bolondabb énemet még jól kordában is tudom tartani, ha akarom. Mondjuk, ha valamiért úgy érzem, hogy szükségem lenne rá és magamtól nem lennék elég őrült, akkor az könnyen megoldható. Bár ilyenkor is fent áll a veszélye annak, hogy nem pont a kitűzött napra érem el azt az állapotot. Sajnos sosem tudni előre, hogy melyik szakasz, meddig tart. Persze lehet számolgatni és tervezgetni, de az sem működik mindig. Ráadásul mindig az elejét a legnehezebb átvészelni. Ok nélkül sírva tudok fakadni és a legtöbbször annyira pocsékul érzem magam, hogy nincs semmi, ami segíthetne. Ma is egy ilyen első napom van és arra gondoltam, hogy hátha Roxmortsban felvidulhatnék. Teddyt csak nem rég ismertem meg, de mondhatni azonnal jóba lettünk. Vannak napok amikor kimondottan jobban megy a barátkozás, őt is akkor ismertem meg. Mielőtt baglyot küldtem neki, sokat vacilláltam, mert ő eddig csak felpörgött állapotban látott és nem tudom, hogy mit fog szólni, ehhez a másikhoz. Lehet, hogy túl unalmasnak fog találni és amilyen gyorsan jött ez a barátság, olyan gyorsan vége is lesz. Aminek én nem örülnék, szóval reménykedem a legjobbakban. -Szia – húzom féloldalas mosolyra a szám, amikor megpillantom és odasétálok hozzá. Mivel első körben, nem szeretném, ha bármi szokatlan feltűnne neki, megpróbálok ugyanolyan lazán viselkedni, mint korábban. Most még nem is érzem magam annyira borzalmasan, úgyhogy talán nem is lesz baj. Közelebb lépdelek hozzá és magamhoz ölelem, csupán egy pillanatra, majd el is húzódom. Hipomán állapotban nem szokott feltűnni, hogy túlzásokba esem, de olyankor sokkal jobban is szeretem az embereket. Olyankor ok nélkül is mindenkivel sokkal közvetlenebb vagyok. -Mesélj, mi történt veled amióta nem láttalak? – húzom fel az egyik szemöldököm. Remélem csupa jó hírei lesznek a számomra. -Mehetünk? – azt még nem árultam el neki, hogy abba a bizonyos étterembe szeretnék betérni, de az okáról se tudhat, úgyhogy ez még lényegtelen információ lenne. Először mindenképp oda szeretnék menni, de utána szívesen átengedem neki az irányítást.
