You call it madness, but I call it love ⇢ Josephine & Jericho
Vendég
Pént. Júl. 16, 2021 11:29 am
Josephine & Jericho
Őszintén megvallom, hogy szörnyen csalódott voltam Hugh Shelby teljesítménye miatt. Az a gyerek hol kivédte hol pedig beengedte a labdákat, nem tudtam eldönteni, hogy ennyire béna vagy ennyire azt szerette volna, hogyha elveszítjük a meccset. Jó persze néha az én támadásaim sem értek célt, de legalább számított valamit. Egy aprócska kis részt biztosan. Utáltam veszíteni. Főleg azért, mert beleadtam apait anyait ebbe a meccsbe. De szerencsére még maradt egy kis energiám. A következőkben csak azt remélem, hogy a többiek is összeszedik a tartalékaikat és elütik azt a szánalmas labdát rendesen. Sajnáltam a kis fogónkat Regulus Black-et, szerencsétlent úgy eltalálta a Longbottom gyerek gurkója, hogy majdnem leesett a seprűjéről. Elmondhatom, hogy ezzel egyáltalán nem került közelebb a baráti körömhöz ez a Longbottom? Nem úgy, mint a húga baszki! Szegényről azt hittem, hogy egy lekényeztetett kis lotyó, akit imád az apukája és az anyukája ezért mindent megkap, kivételeznek vele, holott nem. Ezt mikor tudtam meg? Amikor közösen kellett feltakarítanunk Bagman „kérésére” a Hisztis lány wcjét. Értitek, inkább mentem volna mást takarítani, de nekem ott kellett lennem. Erre az emlékre csak még bosszúsabb leszek. Ökölbe szorítani a kezem és csapkodni még nem kezdek azért el. Ki tudja ki lát meg és dönt úgy, hogy a rendetlenkedésemet rögvest leadja Bagman-nek, azt meg inkább nem akartam. Nem voltam az apám. Nem kezdtem el a dűhkitöréseim miatt egy manót bántalmazni az alagsori konyhában, vagy ilyesmi. Csak egy kicsit le kellett nyugodnom. Tudtam, hogy ilyenkor nem megy semmi sem könnyen, ezért mérgemben és tehetetlenül leültem törökülésbe a fűben. Megtámasztottam az állam a jobb kezemmel és úgy próbáltam rájönni, hogy miket hibázhattam a meccs során. Mert az tuti fix, hogy azokon a dolgokon is van mit javítanom, ha szembe nézünk legközelebb a Hollóháttal. Az unokatestvérem nem a halott Briggs gyerek szerencsére, így nem játszhatom ki az adjunk egy kis ízelítőt a haragunkból kártyát Longbottom ellen. Valószínűleg a húga is megharagudna rám és nyomban megváltozna a véleménye rólam. Egyszerűen csak zavart, hogy nem mi nyertünk. Olyan semmilyen kedvem lett tőle. Josie-t is elkerültem, pontosan ezért, mert nem akartam ráragasztani a savanyú hangulatomat, még akkor sem, ha igazából szörnyen hiányzott és tudtam, hogy csak ő nyugtathat le. A mellettem lévő táskába kezdtem el kotorászni, hogy előszedhessek onnan egy doboz cigit és rágyújthassak. Egyáltalán nem érdekelt, hogy Bagman meglát vagy valamelyik prefektus, most le kellett nyugodnom, bármi áron. Ha ezért beszólnak esküszöm… Az a baj, hogy semmit sem tehetek ellenük és ez csak még inkább elkeserített legbelül.
Mióta kiderült, hogy a kelleténél gyengébbek az ízületei, csak nézőként jár ki a meccsekre. Mindegy, kik játszanak egymással, Josie végig a lelátón drukkol, vagy épp kárörvend. Amikor pedig a Mardekár játszik, végigizgulja az egész meccset, főleg Jericho miatt. Ha van valami, amiért megéri az iskolába járnia, az a fiú. Ő az egyetlen, aki miatt napról napra készül és még nem szökött meg a világ legtávolabbi részére. A mai meccs nem volt túl jó, valahogy nem sikerült rendesen összeszednie magát a csapatnak. Jericho sem a legjobb formáját hozta, de nem számít, hisz ez csak egy iskolai mérkőzés. Josie-nak mindegy, milyen eredményt érnek el, az a legfontosabb, hogy a meccs végén időben leérjen az öltözőkhöz, hogy elkapja a fiút és jól megölelgesse. Sajnos lekésik róla, Lestrange pedig már elszalad, mire odaér. Azonban a barátnőjétől ilyen könnyen nem szabadul. Jaggert kérdezi meg szélsebesen arról, nem látta-e az ikertestvérét, és amikor az udvar felé mutat, nyomban a keresésére indul. Két kezével a csíkos hátizsákjának pántját tartja, s szapora léptekkel közelít a fűben magányosan üldögélő alak felé. Talán nem vágyik most a társaságára, de Josie ezt pont leszarja. Kérdés nélkül huppan le mellé a fűbe, és két karjával átöleli szerelme nyakát, hogy magához húzza egy ölelésre. Puszikat nyom a fejére és az arcára, és csak annyira engedi el, hogy meg tudja gyújtani a cigijét. - Nekem is adsz? Jó nagy szívás volt a meccs - sóhajt fel. - Látszik, hogy nem vagyok a csapatban. Nincs magától elájulva, igazság szerint csak próbálja feldobni Jericho kedvét. Ha ő kap egy szálat, cserébe a táskájából egy zacskó rumos csokigolyót vesz elő és azzal kínálja. Tudja ám, mitől vidul fel az ember. - Na, Jer! Ne lógasd az orrod már, csúnya ráncos vénember leszel. Az unokáink nem fognak felismerni a képeken.
Mérges voltam, szerintem egyáltalán nem érdemelte meg a Griffendél a győzelmet, ezt persze nem lehetett túlságosan hangoztatni az őrjöngő tömeg előtt. Szerencsére még nem kerültem oda, hogy dühkitörésem legyen emiatt és büntetőmunkára ítéljenek. Most csak le akartam nyugodni, ezért is jöttem ide és minden bizonnyal Bagman vagány tiltásai ellenére rágyújtottam az udvaron. Kereshettem volna valami vagány kis eldugott helyet, de a Mardekáros klubhelyiséget most kivételesen nem akartam felgyújtani. Majd megteszi helyettem más, most mit mondjak. Lényegében az első három slukk után, már egész jobb kedvem szokott lenni, de az nem a kviddics-el kapcsolatos gondom szokott lenni. Épp a számhoz emelném a cigaretta végét, amikor megérzem az érintését és karjai ölelését a nyakam körül. Josie mindig is fontos volt nekem, de sosem akartam, hogy ilyen morcosan és kedvetlenül lásson engem. Ezért is jöttem el olyan iszonyatosan sebesen a pálya közeléből. Látni sem akartam a piros egyenruhásak örömét. Akármennyire is szeretném, de nem tudom elnyomni magamban még ezt a rossz keserű érzést. Jobb esetben csak legyintenék, nem venném tudomásul, de az igazság az, hogy egy kicsit irigy vagyok. Irigy és valószínűleg sosem ismerném be, valójában ez a legnagyobb bajom most és ha máshogyan alakult volna a dolog, akkor valószínűleg most nem morgolódnék itt, hanem ünnepelnénk. Érdeklődve pillantok Josie felé, majd átnyújtom neki a cigit. Ha nagyon de nagyon olyan kedvemben lennék valószínűleg lebeszélném arról, hogy elég ha alkalomadtán én cigizek, neki nem kell, de szerintem elég makacs ahhoz, hogy rám se hallgasson, szóval… – Úgy volt elcseszett ez a meccs ahogy volt. Nem szeretek a Griffendél ellen játszani. Mindig felidegesítem rajta magam. – függetlenül attól, hogy a tavaly nyertünk ellenük, most nem tudom mi történt vagy mi nem. – Pihenned kell, ha még mindig játszanál akkor érted is aggódnék most. – mert aggódtam volna, bármilyen hihetetlen is ezeket a szavakat hallani egy Lestrange-től, főleg az én családfám felmenői után… Nem firtatnám a dolgot. – Teljesen megfog változni a világ, mire az unokáink arra a sorsra kerülnek, hogy ők is a Griffendél ellen játszanak. Szerintem az én ráncaimat se fogják sokat nézni. – a csokigolyót természetesen elfogadom. Akármilyen kedvem is legyen, édességgel elég meggyőzhető vagyok. Mivel Josie magától leült mellém a fűbe, egy kicsivel könnyebb dolgom van, amikor a jobb karommal „rátelepedek” a vállára és még közelebb húzom magamhoz. – Kösz, hogy megkerestél. Így már nem egyedül pufogok, hanem a te társaságodban. – próbálok meg viccelődni, amennyire most kitelik belőlem.
