lélektől lélekig

Henry & Helena

a gondolataival bárki megérinthet bárkit

- Én is tudom, hogy utálod ezt az egészet, és semmi kedved nincs hozzá, de értsd meg, hogy a te érdeked. – Én sem szeretem, hogy erre kell kényszerítenem, de ha nem halad, nem fejlődik, akkor a legilimencia a saját kárára vállhat. Meg kell tanulnia együtt élnie vele, mert elmúlni nem fog, csak úgy magától, viszont nagy veszélynek teszi ki magát azzal, ha nem képzi magát tovább. Meg kell tanulnia megvédenie az elméjét, elsajátítani az okklumencia tudományát, különben előbb vagy utóbb, de megőrül.
Sokat olvastam erről, mikor nálam is felbukkant a képesség. Meg akartam tudni róla mindent, ami csak elérhető volt a könyvtában, szorgosan olvastam is a könyveket és kutatásokat, ha már anyával nem igazán beszélhettem erről. Inkább a nagyi volt az, aki velem együtt tanult, olvasott és fejlődött, hogy a kérdéseimmel hozzá tudjak fordulni, ha esetleg lenne valami problémám. Szerencsére mondjuk úgy emlékszem sosem voltak nagy problémáim, fejlődtem és tanultam szépen, néha ártatlan diáktársaimon gyakorolva a mágiám. Hát na, valakin ki kellett próbálnom, hogy úgy működik-e, ahogy én azt akarom, vagy álom világban élek, és nem igen hiszem, hogy lett volna önként jelentkező, aki hagyta volna, hogy a gondolatai mélyére ássak. De esküszöm a valaha élt legnagyobb varázslók sírjára, hogy szándékosan sosem derítettem ki semmilyen túl személyes, vagy felhasználható információt. Épp csak a felszínt kapirgáltam meg. Az okklumencia már más téma volt, azt sokkal könnyebb volt gyakorolnom, főleg úgy, hogy többen megkerestek, hogy gyakorolni akarják rajtam a legilimenciát, vagy egyenesen arra kértek, hogy én tanítsam ki őket. Így aztán mikor ők turkáltak a fejemben, könnyű volt gyakorolnom, hogy hogyan tudom gyakorolni az ellenállást.