a szivárvány szinei - Fiona & Alex

Fiona & Alex

Ritka az, amikor kettesben vacsorázunk, de apa még dolgozik, Carol a színházban, így hát a mai egy ilyen nap. Normál esetben azt hiszem elvonulnék a kis tányérommal a szobámba, de most beszélni szeretnék vele. Elhatározásra jutottam, hogy nem bujkálhatok örök életemre. Elegem van, belefáradtam a színjátékokba és a hazudozásokba, így hát elkezdtem megnyílni azoknak, akik a legfontosabbak az életemben. Carol az első perctől tudja, Alinának is kifakadtam akkor, annak a sötét és poros teremnek a padján ücsörögve. Rileynak is elmondtam, így a családom többi tagja következik. Fiona, anya és… apa. Apa lesz a legkeményebb dió, ebben biztos vagyok, addig még bátorságot kell gyűjtenem, hogy összeszedetten tudjak eléállni, és a szemébe mondani az igazságot. A mostohaanyám azonban azt hiszem megértőbb valamivel. Vagy ha nem is, de a száját tudja tartani, ha megkérem, hogy apának ne mondja el.
Ez egyben egy nagy lépés is lesz felé, hiszen így megmutathatom neki, hogy ténylegesen bízom benne. Mert mostanra azt hiszeme egészen jó viszony alakult ki köztünk, szerencsére. Mindketten elengedtük a régi sérelmeket, és megpróbálunk közeledni egymáshoz, elvégre más nem is nagyon tehetünk. Amennyire látom, boldogok apával, így hát nincs más hátra, minthogy megpróbáljunk ténylegesen családként viselkedni.
- Na és milyen napod volt? – teszem fel a világ legsablonosabb és legunalmasabb kérdését két falat között. Valamivel el kell indítani a beszélgetést, nem nyöghetem be mindjárt az elején, hogy mi itt a nagy helyzet. Csak szépen, finoman, távolról közelítem meg a helyzetet, felvezetem a beszélgetést, aztán valamikor valahogy kitérek arra is, amit egyébként mondani akarok. Nincs konkrét forgatókönyvem – pedig szerintem jobb lenne, ha lenne – majd alakul valahogy.