A pálcámat használom esernyő gyanánt, az ég felé fordítva egyszerű kis boltív alakul ki felettem, egy egyszerű kis bűbáj pedig ezáltal könnyűszerrel cselezi ki az időjárást, hogy megóvjon az esőtől. A láthatatlan burokkal pedig még azt is elkerülhetem, hogy a macskakőről visszaverődő esőcseppek a talárom alját nyaldossák. Az ég felé emelem az arcom egy pillanatra, de a vízcseppek nem érnek el hozzám, megütköznek az engem körülvevő kupolán és szétgurulnak a szélrózsa minden irányába. Kevés az ember az utcán, egyébként is sötétedik már, így senki nem figyel fel arra, hogy hamarabb zárom be az üzletet, és indulok el az Abszol út irányába. Józan eszű varázsló pedig ilyen órán már nem merészkedik a Zsebkoszba. Én viszont nem követem az emberek példáját és nem haza igyekszem oly serényen. Még van némi elintéznivalóm, mielőtt megpihennék a nap fáradalmai után. Ehhez pedig útba kell ejtenem a patikát. Bebizonyosodott ugyanis, hogy mind jobban járunk, ha kezembe veszem veszem az irányítást, mikor a bátyám kórságáról van szó. Egyébként is szükségünk van néhány bájital alapanyagra és szerencsére az Eddie-vel ápolt üzleti kapcsolatunk lehetővé is teszi, hogy megtaláljam nála, amit keresek. Vagy legalábbis az esetek túlnyomó többségében így van ez. Az üzletbe lépve megszűntetem a bűbájt, ami vékony türkiz fonálként szivárgott a pálcámból és most ugyanilyen színben pompázva omlik le körülöttem, majd a pálcámat csak a talárom zsebébe süllyesztem. Idebent aligha lesz rá szükségem. Kétlem, hogy a tulaj veszélyt jelentene rám, ha pedig mégis, a pálca nélküli varázslás nem áll olyan távol tőlem, csak nem szeretem rá felhívni a figyelmet. Egészen a pultig sétálok és a szokás hatalma, hogy végigjáratom a tekintetemet a bolton, míg meg nem állapodik Eddie ismerős alakján. Már akkor ismertük egymást, mikor megboldogult apám vezette a Burke-üzletet, a farkasölő főzetéért pedig szinte minden hónapban betérek hozzá. Azon kevesek egyikének tartom, akit bár érdemes folyamatosan szemmel tartani, nem tudom róla elképzelni, hogy ellenünk fordulna. Elvégre sorstársak a testvéremmel és ez jobban összehozza az embereket, mint azt én valaha gondoltam volna. - Te sosem tudsz időben hazamenni... - jegyzem meg egy halvány mosollyal az arcomon, amit persze csak akkor láthat, ha még idejében észre is vesz engem. Már javában az estét járjuk, de nem tartok attól, hogy Eddig esetleg rossz néven venné, hogy ilyenkor térek be hozzá. Rendszeresen teszem, megszokhatta már tőlem. - Nem baj, nekem épp kapóra jön a munkamániád.. - sóhajtok fel fáradtan. Közben azzal vagyok elfoglalva, hogy végigpásztázzam miféle újdonságokkal szolgálhat nekem. - Hogy s mint? - kérdezem aztán, mielőtt még a tárgyra térnék. Bizonyára ő is tisztában van azzal, hogy a piaci helyzetek megváltozni látszanak. A sokak által keresett tételekből egyre kevesebbet tudunk importálni, így a kifejezetten kelendő kísértetkönny, és az egzotikus alapanyagok, mint a magmagőteszurony és cukorlepkebáb egyszerűen csillagászati összegeken mérhetőek. Ez viszont egyáltalán nem jelenti, hogy ne lelnék valamit a készletei között, amire nekem - vagy az ügyfeleimnek - nagyobb szüksége van, mint neki.
Mindig a telihold előtti napok a legsűrűbbek és a legfárasztóbbak, ez pedig az utóbbi hónapokban még inkább igaz volt. Amióta belevágtunk Ollivanderrel a bájitaltervezésbe, teljesen megváltozott a teliholdra való felkészülés a falkánál, én pedig nem viseltem túl jól a változást. Mindig nyugalmat és biztonságot adott a szervezettség érzése és biztos voltam benne, hogy ugyanez a helyzet a családom legkisebb és legnagyobb tagjaival is, az utóbbi időben pedig megfosztottam őket ettől. Kár lenne azt állítanom, hogy nem okozott ez nekem némi (sok) bűntudatot, de mindig az motivált és vitt előre, hogy ez a helyes döntés, mert hosszú távon ez lesz igazán kifizetődő nekik. Mindenesetre a napok hosszúra nyúltak, én is késő éjjel, a sötétben értem haza, hogy egy-két órára letehessem a fejem egy párnára, aztán reggel ugyanonnan folytassam, ahol abbahagytam, sokszor elviselhetetlenül betegen, ha Bertie-vel rosszul módosítottuk a bájitalt. Hálás lehettem a kölykeimnek, amiért így is életben tudták tartani a kabin környékét és az állatok semmit nem érzékeltek abból, hogy nem én foglalkoztam velük a legtöbbet. A munka elszólított, én pedig azt tettem, amit a leghelyesebbnek éreztem. Éppen ezért járkáltam most is az üzletben, még ilyenkor is a polcokat töltve fel, amikor kint az utcai lámpák világa nélkül olyan sötét lenne, hogy az ember az orráig nem lát el. Fáradt voltam és kialvatlan, már régen otthon kellett volna lennem, de a boltnak reggelre tele kellett lennie, mert tudtam, hogy mekkora forgalomra számíthatok majd. A benti csendet, amit az utcán zuhogó eső tompa morajlása tarkított némileg, az ajtó feletti csengő szakította meg, valamint a kültéri zajok pár másodpercnyi felerősödése. Nem számítottam ilyenkor már senkire, hiába égett bent a lámpa és volt az ajtón a tábla átfordítva a ZÁRVA feliratra. Mégsem lepődtem meg, ez az üzlet olyan volt, mint egy átjáróház és néha a legkevésbé várt vendégek jelentek meg a legindokolatlanabb időpontokban. Priscilla Burke még kevesebb döbbenettel járt, mint bárki más, többet találkoztam vele, mint a legtöbb emberrel. - Mindig megpróbálom, de soha nem járok sikerrel -válaszoltam könnyedén, miközben felpakoltam a polcra az utolsó Wiggenweld bájitalokat, amik még a kezemben voltak, mielőtt a figyelmemet teljesen felé fordítottam volna. -Neked bármikor elérhető vagyok, mondtam már. Jó ideje ismertem Burke-éket, nem csupán azért, mert meglehetősen közel voltak egymáshoz a boltjaink - pontosabban csak egy épület volt közöttünk -, de a közöttünk fennálló üzleti kapcsolat miatt is. Rengetegszer megesett már, hogy én tettem be a lábam a Zsebpiszok közbe, hogy náluk érdeklődjek olyan dolgok iránt, amiket nem tudtam volna legális úton beszerezni, ez az utóbbi hónapokra pedig különösen igaz volt, egyre többször és többször jelentem meg náluk újabb és újabb kérésekkel. A segítségükért pedig mindig hálás voltam, akkor is, ha nem a várt eredményt hozta. Ugyanígy állandó vendégeim voltak ők is a testvérével, akinek minden hónapban elkészítettem a farkasölőfű-főzetét, hiszen úgyis hatalmas mennyiséget készítettem a falkámnak, bőven belefért még egy adag. A többi szolgáltatásomról már nem is beszélve. Mégsem éreztem soha azt, hogy egyenlő lenne, amit teszünk, mindig kevesebbnek éreztem, amit adtam azzal szemben, amit kaptam, így akkor is a szolgálatukra voltam, amikor más kizavarta volna őket. - Fáradtan, de ilyenkor, késő este ez már nem is annyira meglepő. A telihold közeledése se segít sokat ezen. -Sokszor nehezemre esett az állapotomról beszélni másokkal. Nem azért, mert titkoltam vagy szégyelltem volna, már megtanultam együtt élni vele, de mégis óvatos voltam. Burke-ék persze mások voltak, hiszen ők is éppen abban éltek, amiben én is, ismerték ezt a kegyetlen világot, talán még jobban mint én. -Ti rendben vagytok?
Misery business
Vendég
Csüt. Júl. 22, 2021 10:30 pm
Eddie & Priscilla
• as you tell me we're nothing but trouble •
Egyetlen zárva tábla nem elég ahhoz, hogy engem kint tartson, így most sem riaszt el a látványa. Nem hinném, hogy Eddie ezt épp most venné zokon, hisz eddig sem volt egy rossz szava sem erre a megszokásomra. - Biztosan nem zavarok? - mosolyodok el a válasz hallatán. Nem mintha szándékomban állna távozóra fogni. Eddie is tudhatja, hogy ez csupán afféle szófordulat nálam. Bár az tény, hogy a hogyléte felől való érdeklődésem teljesen őszinte. A férfi ugyanis azon kevesek egyike, akihez nem feltétlenül csak akkor térek be, ha szükségem van valamire. Nem engedem közel magamhoz, ő pedig nem kérdez olyanokat, amikre jobb, ha nem tudja a választ. Számomra pedig ez létfontosságú. Nincs ugyanis szükségem senkire, aki előtt bármilyen oknál fogva bizonygatnom kellene, hogy legtöbb esetben igyekszem a törvény pillérein lavírozni és amennyire csak lehetséges elkerülni az illegális bélyegeket. Az már más kérdés, hogy gyakran előfordul, hogy ezeket nem is tudom és nem is lehet kikerülni. Persze teszem ezt úgy, hogy az üzlet profilja az évtizedek alatt mit sem változott. Csupán jobb szeretem, ha nem szaglásznak körülöttünk aurorok a szürke ügyleteink miatt. Mindenkinek jobb, ha nem függ az ügyletek szabadsága a megkenhető minisztériumi állománytól. Eddie pedig olykor talán tudtán kívül van segítségemre a jó viszonyunk fenntartásában. Persze most az az elsődleges cél, hogy a bátyám már ma este elkezdhesse inni a jól ismert kékes bájitalt. Így hasznos lehet, hisz köztudott, hogy akár egyetlen kihagyott főzet is hatástalanná teheti a felkészülést a következő teliholdra. S ha az átváltozást nem is, legalább azt megelőzhetem, hogy elveszítse az öntudatát. Mivel Eddie és Archie sorstársak, neki egyáltalán nem kell megindokolnom az ittlétemet a hónap ezen szakában. Egyébként máskor sem kér számon, ha úgy döntök, hogy esténként meglátogatom. Sajnos olykor a kelleténél tovább is sikerül maradnom. - Ha várna otthon valaki, biztos nem azzal lennél elfoglalva, hogy éjszakára feltöltsd a polcaidat.. - jegyzem meg egy kósza félmosollyal az arcomon. Én ugyan nem török pálcát senki felett, aki nem hajlandó elkötelezni magát, de a saját példámból adódóan könnyen tudok beszélni erről. Még csak az sem mondható el, hogy a bátyám vár haza, hisz legtöbbször Merlin tudja hol kószál éjszakánként. Csak azt remélem, hogy nem tölt minden estét a Bacchusban, különben el kell beszélgetnem a fejével a napokban. Holdtölte előtt talán van annyi esze, hogy ne a kurvákkal foglalkozzon. Bár még mindig Archieról van szó, erre nem mernék megesküdni. - Már én is látom a telihold jeleit Archie-n... - jegyzem meg és elborzadok a gondolatra, hogy mi lenne, ha az átváltozásokat nekem is át kellene élnem hónapról hónapra. Bármennyire is haragszom olykor a felelőtlen bátyámra, sosem felejtem el, hogy volt idő, mikor nem lehettem mellette ezeken az éjszakákon, különben nem csak az egészségemet, de az életemet is veszélybe sodorta volna. - Létezik, hogy ez idővel talán könnyebb lesz? - pillantok rá, miközben felteszem a költői kérdést, amire természetesen nem várok választ. Más esetben rosszul is érezném magam, amiért bárki láthatja rajtam az aggodalom jeleit, előtte viszont valami megmagyarázhatatlan oknál fogva - talán mert pontosan tudja, mint megy keresztül ilyenkor az ember - nem tudom tettetni, hogy megbékéltem a helyzettel. Vagy hogy bírom cérnával, mikor újra és újra azt rebesgetik, hogy létezik gyógyír a farkas kórra. - Mindegy, nem aggodalmaskodni jöttem. Bájitalért jöttem.. És persze a társaságodért... Sajnálom, hogy múltkor olyan sietősre vettem.. - sétálok aztán közelebb hozzá, egészen a pultig, majd szemügyre veszem, hogy milyen készletet pakol éppen. Marchettiék felbukkanása kissé felbolydította a körzetet, talán neki is szemet szúrt, hogy mostanában ritkábban teszem tiszteletemet, mert sokkal több munkám akad, mint eddig bármikor...
Ha őszinte akarok lenni magammal, már régen megszoktam a váratlanabbnál váratlanabb látogatókat, akik zárás után vagy éppen nyitás előtt estek be az üzlet ajtaján. Többen közülük régi ismeretségből származó emberek voltak, mások pedig sürgős segítségre szorultak és látták, hogy még (vagy már) égnek bent a lámpák, úgyhogy beengedték magukat. Mindig nagyon szívesen segítettem, az utca egyszerű emberének is, ismerősöknek pedig főleg. Priscilla Burke pedig határozottan az utóbbi kategóriába tartozott és azt hiszem, mindig feldobta kissé a napomat, amikor benézett hozzám. Nem volt ennek különösebb oka, egyszerűen csak vele lehetett beszélgetni, a színtiszta üzleten kívül másról is. Még a teliholdat is szóba hozhattam, mert ő lenne az utolsó ember, aki ítélkezik emiatt. - Nem, dehogyis. Otthon már valószínűleg semmi munkám nem lesz, mire hazaérek, a kölykök mindent elintéznek, ha sokáig távol maradok. Még van időm rád bőven. -Mindig nagyon hálás voltam a kölykeim odaadásáért és munkájáért, pláne, hogy szó nélkül hajlandóak voltak segítséget nyújtani nekem. Soha nem használtam ki ezt, a jó szívüket, a segíteni akarásukat, de mindig örömmel fogadtam, amikor megtették ezt értem vagy alkalomadtán egymásért. Vállat vontam a megjegyzésére. - Az otthoni élet akkor sem áll meg, ha én nem vagyok ott. De talán igazad van, ha várna valaki a kölykeimen kívül, hamarabb hazamennék. Ettől azonban meglehetősen messze vagyok. -Nem panaszkodtam, ezt a hangomon is érezhette. Valóban nem várt haza senki a falkámon kívül, de egyáltalán nem éreztem azt, hogy ez hatalmas problémát jelentene. A feleségem óta egyáltalán nem kerestem a kapcsolatot más nőkkel és az évek során el is hitettem magammal, hogy ez így volt rendben. Talán csak így akartam vezekelni a tetteim miatt, nem tudom. Mindenesetre nem kerestem aktívan párkapcsolatot, abban azonban nem voltam biztos, hogy ha az ölembe hullik egy lehetőség, akkor azzal ne élnék. Hülye talán még én sem vagyok. Egy sóhajjal válaszolok a költői kérdésre, lassan ingatva a fejemet. Szerettem volna, ha így van, ha az idő megszépíti még az átváltozás fájdalmát is, de nem ez volt a helyzet. Semmi nem tudta kellemesebbé tenni azt, ahogy az ember csontjai egyesével szilánkosra törnek, hogy aztán egy állat formájában forrjanak újra össze. A koponya volt a legrosszabb mind közül, a legrosszabb érzés és a legelviselhetetlenebb fájdalom. De talán ezen is segítünk, talán eljutunk ide is Bertie-vel. Nem akartam túl pesszimista lenni, kivételesen nem, csak reménykedtem benne, hogy ez egyszer sikerünk lesz. Ránk fért, mindkettőnkre. - Szeretném, ha így lenne. Nem is magam miatt, de a gyerekek, akik kiskoruk óta minden hónapban egyszer fájdalommal kelnek és fájdalommal fekszenek… ők jobbat érdemelnének ennél. Nem véletlenül teszek meg mindent, hogy könnyítsek a helyzetükön, és talán mindenki másén is. Kissé félreálltam, amikor odalépett a pulthoz, hogy rendesen lásson mindent a kínálatban. Az üvegcsék színes folyadékai nem feltétlenül mondtak sokat, némelyikük nagyon hasonlított egymásra, pedig nem volt közük egymáshoz. Az üvegekre ragasztott címkék azonban minden kérdésre választ adtak. - Az egész portékám a tiéd, válogass nyugodtan. Ha valamit nem találsz, amire szükséged van, akkor felírom és holnap reggel elkészítem. -Mint mindig. Most úgyis fel voltak töltve a készleteim a leggyakrabban fogyó bájitalokból, bőven volt időm az egyéni rendelésekre. -Ne aggódj miatta, megértem. Néha elszólítja az embert a kötelesség. De ha ráérsz ma, én is szabad vagyok még egy jó darabig. -Megtámaszkodtam a pulton, félretolva a pergamentekercset, amin az aktuális rendeléseket tartottam számon. Jelenleg egy sem volt, ami a figyelmemet igényelte volna.
Misery business
Vendég
Vas. Okt. 03, 2021 7:49 am
Eddie & Priscilla
• as you tell me we're nothing but trouble •
Nem jellemző rám, hogy ha alkalmatlan időpontban érkeznék, visszavonulót fújok, de talán Eddie az egyetlen, aki miatt ezt egyáltalán fontolóra venném. A többi beszállítóimmal nem ápolok ilyen jó kapcsolatot, bár tény és való, hogy nem is szeretnék mindenkit megtisztelni a páratlan társaságommal. Nem is mindenkihez járok én magam, a beszerzések jó részét pedig Archie intézi. Csak a bájitalokat nem bízom rá, még megkísértené őt egyik-másik. - Csodálkozom, hogy nem hiányolnak téged.. - jegyzem meg futó mosollyal az arcomon. Bezzeg helyettem senki nem csinál meg senkit. Más kérdés, hogy jobbára azért nem, mert nem szeretem, ha más kontárkodik a munkámba és tudom, hogy a bátyám elég trehány ahhoz, hogy több bajt okozzon, mint amennyi hasznot tud hozni. A Burke családban már csak ilyen a nők sorsa. - Tudod Eddie, azért tenni is kell, hogy várjon otthon valaki. És a félreértések elkerülése végett itt legalább randizásra gondolok. Bolond vagy, ha azt várod, hogy egyszer csak besétál az ajtón a nagy ő.. - csak a hangomon érezheti, hogy nem kioktatom éppen, mindösszesen megállapítom, hogy ez az életforma az ismerkedéseknek sem kedvez, hacsak valaki nem célirányosan érkezik hozzá. Akkor viszont olyan könnyű a bájitalok árnyékába húzódnia, hogy eszébe sem jutna kezdeményezni. Ugyanakkor nem célom pálcát törni felette, mikor köztudott, hogy évek óta egyetlen komolyabb párkapcsolat sem alakult ki az életemben. Nem csoda, hogy néhányan azt pletykálják és találgatják, hogy egyetlen férfi sem felel meg az én hatalmas elvárásaimnak. A jóslatról, mint hátráltató tényezőről jóval kevesebben tudnak. Bezzeg a bátyám újra és újra feltűnést kelt a Bacchusban, és egy pillanatig sem zavarja, hogyha bujálkodó sihedernek bélyegzik érte. - Ennél mindenki jobbat érdemelne.. - húzom el a számat együttérzően. Mindenki, még a bátyám is, ez sosem volt kérdéses. És Eddie is azok közé tartozik, aki nem érdemelné meg, hogy ilyen sorsra kárhozott. Annak viszont örülnék, ha valami forradalmi előrelépést találna a holdtölték hatásának visszaszorításában. Én lennék az első befektetője. - Lássuk csak, szükségem lenne acromantula- és baziliszkuszméregre, főnix-szívre és szellem-könnyre, óh és egy kis juharfátyolra. A lehető leggyorsabban.. - ritka pillanat, mikor ennyire ritka és drága alapanyagokat keresek, most viszont okkal hozzá fordultam, még az illegálisnak tekinthető cikkek beszerzésével sem mást bíznék meg. - Áh a felejtő por meg is van.. - pillantok az üvegcsére a polcon, és rá is mutatok az ujjammal, jelezve, hogy arra is szükség lesz. Zárás után kiemelt ügyfélként kezel, de egy nem azt jelenti, hogy mindent megengedhetek magamnak. - Talán akad egy kis szerencsegyökér-koncentrátum is valamelyik polcon.. - pillantok rá segítséget kérve, ugyanis azt éppenséggel nem látom. - És majd elfelejtem, szükségem lenne egy kiadós adag tökéletesen elkészített százfűlé-főzetre, és valamire, ami gyorsan rendbe tesz csúnya sérüléseket. Ugye számíthatok rád? - fordulok immár teljes testemmel az irányába, miután kiválogattam magam. Jogosan merülhet fel benne, hogy mégis miért van szükségem ennyi mindenre, főleg olyanokra, amikkel sok ártó bájital elkészíthető, de sajnos az üzleti titoktartás okán úgysem árulhatnám el. -Te mindig megértő vagy. Nos, ma épp van időm folytatni, ami félbemaradt.. - támaszkodom meg a pulton. Egyébként sem két perc lesz, mire mindent összeszed, miért ne tölthetnénk hasznosan az időt addig?! Talán ismét nyugtató hatással lesz rám ez a kis idő, az elkövetkezendő napok fényében ez most különösen rám is fér. - Hol is tartottunk mikor olyan otrombán elszólított a kötelesség? A kötelesség. Nos, persze. Végülis húgként kötelességem kibányászni minden kalamajkából a bátyámat. Ő pedig ezt maximálisan ki is használja, egészen addig a pontig, míg túl messzire merészkedik és végül már nem lesz elég a nevem vagy a befolyásom, hogy eltörölje a tettei következményét és azok illegális mivoltát. Csak egy pillanatra felhősödik el az arcom, ahogy visszagondolok a kellemetlen estére, de végül elengedem az emléket, mielőtt megmérgezné mai estét is.
Ha volt rendszeres vásárlóm, aki soha nem tudott zavarni, az Priscilla Burke volt. Még vele is megesett, hogy olyan időben toppant be, amikor nagyon nem volt alkalmas, de akkor sem tudtam bosszús lenni miatta, sőt. Legalább volt valaki, aki szóval tartott és egy kicsit elterelte a figyelmemet arról, hogy mennyire el voltam havazva és mennyi tennivalóm volt még milyen kevés időre. Pláne azóta, hogy együtt dolgoztam Ollivanderrel, aki stresszes időszakokban pánikolva szaladgált fel-alá mint a mérgezett egér. - Azt hiszem, már megszokták az egészségtelen hozzáállásomat a munkához -mosolyodtam el. A kölyköknek nem volt meglepetés az sem, ha a fél éjszakát az üzletben, az otthoni üvegházakban vagy az állatok óljában töltöttem, és gyakorlatilag annyi időre sem álltam meg, hogy megfelelő mennyiségű vizet igyak. Azért nyáron jobban odafigyeltem, egyszer sikerült túlságosan kiszáradnom és nem volt valami jó élmény. - Nem tudhatod, bármikor besétálhat az ajtón az, akivel le tudnám élni az életemet -vontam meg a vállam. -De erre elég kevés az esély, és nem is vagyok benne biztos, hogy nagyon szeretném, hogy bekövetkezzen. Egyszer sikerült eljátszanom a lehetőségemet, nem vagyok benne biztos, hogy megérdemelnék egy második lehetőséget. -Nem akartam elárulni neki, hogy a feleségem és a fiam halála óta aktívan kerülöm a nőket. Eléggé rossz fényt vetne rám, mint aki tíz év után sem képes túltenni magát a gyászon és feldolgozni a szerettei elvesztését. Ami azt illeti, a gyásszal nem volt gond, azon sikerült túllendülnöm, a bűntudat azonban egy másik dolog volt, karon öltve az utolsó emlékeimmel kettejükről. Nem, határozottan nem akartam, hogy ez még egyszer bekövetkezzen. Felvontam a szemöldököm a választásaira, de nem voltam olyan hülye, hogy megkérdezzem, mire is kellenek neki ezek. Alapból soha nem kérdeztem meg egyik vásárlómat sem, hogy mire kell nekik az aktuális bájital vagy alapanyag, nem az én dolgom volt közbeszólni, ha úgy éreztem, nem jóra akarja használni. Lehet, hogy morálisan nem volt helyes döntés, de az ilyen dolgokért sokat el lehetett kérni, nekem pedig egy falkányi éhes kölyköm volt otthon, akiket meg kellett etetni, iskolába járatni és ruháztatni. Az ember elvei is csak bizonyos mértékig működnek. - A mérgekből biztosan van raktáron és szerintem juharfátylam is van még eltéve valahol -húztam magam elé a füzetet, amiben az alapanyagrendeléseim voltak - akár magamnak, akár másoknak. Bertie kifejezetten utálta, hogy nem egy helyen vezettem mindent, de azt képtelen volt megérteni, hogy ez így volt átláthatóbb és követhetőbb, hogy mikor mire szálltak el a galleonok és honnan tértek vissza. -A szívet és a könnyet viszont biztosan rendelnem kell. Közben hagytam, hadd válogassa össze, amire szüksége van. Általában nem szerettem, ha mások kutakodnak a polcaimon, mert tudtam, milyenek az emberek, amikor vásárolni mennek, de Priscilla esetében nem volt mitől félnem. Mindig rendet hagyott maga után és tudta, mihez hogyan lehet hozzányúlni. - Ott lesz balra hátul, alulról a második polcon. Meg fogod találni, eléggé kilóg a többi közül -emeltem fel a fejem egy pillanatra, hogy elnavigáljam, az üzletben, mielőtt befejeztem volna a rendelések feljegyzését szépen, szabályosan, tételesen megnevezve őket. -Bármikor számíthatsz rám, te is tudod. De muszáj megkérdeznem… ugye nem tervezed hatalmas szarba keverni magad? Nem örülnék neki, ha bajod esne. Egy pálcaintéssel odalebegtettem magunkhoz három nagyobb üveg százfűlé-főzetet, rettentően gusztustalanul festett, már így, a lezárt üvegen keresztül is. A gyomrom is felfordult a gondolatra, hogy milyen borzasztó íze volt. Neki pedig hatalmas szerencséje volt, hogy éppen akadt raktáron a főzetből, elvégre két hónapba telik egyetlen üstnyi elkészítése. - Máris hozom a többit -raktam le a pennát és toltam félre a rendeléseit, mielőtt kiléptem volna a pult mögül, hogy megkeressem, amire még szükség volt. -Ha az emlékeim nem csalnak, Briggsék legújabb vérfarkasellenes nyilatkozata volt terítéken. Kellemes téma, csak mint mindig… Az a baj, hogy már a kölykök is átérzik a problémát, már ők is kezdenek félni a saját jövőjüktől. Engem pedig aggaszt, hogy mi lesz akkor, ha a legális üzleteket is elveszik tőlünk. Nagy bajban lennék a boltom nélkül.
