Randim van az üvegházak közelében. De nem, nem olyan randi, hanem egyfajta ártatlan, baráti felfedezős randi, csak hát anyu szokta poénból így hívni a találkozóit a barátnőivel, én pedig ügyesen átvettem tőle ezt a szófordulatot. Megígértem Brigitte-nek, hogy vadászni fogunk, bár hogy mire és miként, azt magam sem tudom, de elég izginek hangzik ahhoz, hogy rábólintsak. Márpedig én élek-halok a kalandokért, ezért is mászkálok a melegházak közelében a nagybátyámtól kapott könyvecskével a kezemben, hiszen olvastam, hogy van valami nyom a növények közelében, amelyet azért nem ártana felderíteni. Glenys pedig megint magamra hagyott, jó szokásához híven, bár nem tudom mi a jó édes sütőtökléért csámborog el mindig, amikor ő lenne a szárnysegédem! Ő a másik felem, a józanabbik, aztán ha megint olyan dolgot csinálok, amiért bünti jár, akkor meg is dorgál érte. Pedig neki kellene itt lennie mellettem! Lapozgatom a könyvemet, és azokat a fura szimbólumokat nézegetem benne, miközben elbotlok el elhagyott cserépben, és úgy hasra vágódok, hogy még a könyv is csúszik egy kicsit a füvön. − Ne már… − motyogom magamban, miközben a könyökeimet és térdeimet fájlalva feltápászkodok a földről. Négykézláb kúszok előre, és addig nyújtózok, amíg meg nem kaparintom a bácsikám kalandokkal teli, rejtvényes naplóját. Mikor feltápászkodok a földről, leporolom magam, és a könyvet inkább a hónom alá csapom, mert ebből az esetből megtanultam, hogy bizony nem szabad sétálás közben olvasni. Most már teljesen igazat adok anyának is, aki mindig rám szól emiatt. Azonban arra számítok, hogy amikor megfordulok, akkor Brigitte fog mögöttem állni. Felüvöltök. Nem olyan kislányosan, de azért nem is olyan mély öblös hangon, ahogy a nagyobb srácok szoktak. A hangom visszhangot ver az üvegtáblákon, én pedig a mellkasomhoz kapok rémületemben. − Te jó ég! Brigitte! Nem mondták neked, hogy ne lopakodj mások háta mögé?! – duzzogok, hiszen máskor lehet, hogy remek tréfa lenne, de jelenleg úgy érzem, a szívem kiugrik a helyemről. − Amúgy mit szeretnél fogni? És hogyan? Van csapdád, hálód? Vagy valami nasival akarod velünk csalogatni? – kezdem faggatni valamivel vidámabban, azok után, hogy feldolgozom a kezdeti sokkot.
Vendég
Kedd Júl. 13, 2021 5:52 pm
Gary & Bridg
Miután magára hagyom Norat a szobánkban, a kastély bejárata felé veszem az irányt. Már olyan izgatottan vártam, hogy itt tartsunk. Mióta megbeszéltem Garyvel, hogy eljön velem felfedezni, azóta csak arra tudok gondolni, hogy vajon megtaláljuk-e azt az aprócska lényt. Olyan kíváncsi lennék, hogy milyen lehet élőben, mert eddig csak képeken láttam. Mondjuk a könyvben, amiben találkoztam vele, azt írták, hogy csak teliholdkor merészkedik elő, úgyhogy valószínűleg várnunk kell majd rá, de sebaj. Addig is megkereshetjük a helyet, ahol szerintem megtalálhatjuk. Közben már az udvaron szedem a lábam, egyenesen az üvegházak felé tartva. Ezt a helyet beszéltük meg ugyanis, találkozópontnak. Remélem a Hugrabugos fiú már ott vár, vagy legalább nem késlekedek sokáig. Várni ugyanis nagyon nem szeretek. Útközben megpillantom a fiú csapatot, akik után a múltkor Nora-val kémkedtünk. Nem akarom elhinni, hogy a barátnőm tényleg belezúgott egy Mardekáros fiúba. Egy Mardekárosba… de komolyan? Azt se igazán értem, hogy mivel keltette fel az érdeklődését. Sokkal jobb lett volna, ha egy Hollóhátas tetszik meg neki. Vagy bármely más házból, bárki más. Meg aztán jóval idősebb is nála. Vagy nekem annak tűnik. Mondjuk nekem még sosem tetszett senki, de nem is akarom siettetni. Szerintem bőven van időm még fiúzni. Meg amúgy is csak az időmet venné el és túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ilyennek foglalkozzam. Az épülethez érve, belépek és szétnézek. Nem sokkal később meg is pillantom Garyt. Óvatosan, figyelve arra, hogy ne csapjak zajt, mögé lopakodom. -Nyugi, csak én vagyok – kacagok fel, miután megfordul és rémülten néz rám. Szegény, nem gondoltam, hogy ennyire meg fog ijedni tőlem. -Nekem sok mindent mondanak, de nem mindig figyelek rájuk – a kacagásomat felváltja, egy bájos mosoly. Ezzel a legtöbb embert megszoktam tudni nyugtatni. -Nem, dehogy – mostam rajtam a sor, hogy meglepődjek. Miért is kellett volna magammal hozni bármit? -Nem akarom bántani, még csak magammal sem akarom hozni. Én csak megakarom nézni, ahogy táncolnak. Azt írták róla, hogy valami gyönyörűséges, amikor a több száz kis apró lény együtt mozog a holdfényben. Remélem szerencsével járunk és tényleg olyan szép lesz – fejtem ki neki, talán a kelleténél bővebben. -Na készen állsz a kalandra? – mosolyodom el ismét.
Vendég
Szer. Júl. 14, 2021 12:22 am
Brigitte & Gary
401 ● a frászt hoztad rám!
Aki ismer, az tudja, hogy mindenféle kalandban benne vagyok, amely eléggé izgalmas, de nem túl veszélyes, mert anyu kitekeri a nyakamat, hogyha nagy galibába keveredek, vagy éppen a saját életemet kockáztatom. Azonban egy kis lény-vadászat nem tűnik annyira veszélyesnek, és biztos vagyok benne, hogy a bácsikám csak buzdítana, hogy vágjak bele ebbe az izgalmas felfedezésbe, így Brigitte-nek nem nagyon kell győzködnie. Sőt, annyira érdekel a dolog, hogy önmagamhoz képest jóval korábban ott vagyok, bár azért is, mert a könyvemben van egy oldal, ahol az üvegházakról írnak. Azonban nem értem, hogy a bácsikám mit ért azon, hogy egy apró résen keresztül fogom meglátni a következő nyomot. Már minden zeget-zugot átkutatom, mire Brigitte felbukkan, és kis híjján kiugraszt a gatyómból. − Akkor is! Lehetett volna bárki! Mondjuk Miss Wilkinson, vagy Bagman tanfegyülőnő! – kapkodok levegő után, hiszen mi tagadás, az iménti esésem, és Brigitte hirtelen feltűnése nem jött ki a legjobban. Durcás képet is vágok, amikor kinevet, majd végül rájövök, hogy ha sikerült mosolyt csalnom az arcára, akkor tulajdonképpen nincs okom rá, így én is szélesen elvigyorodok. − Azt hiszem, ezzel nem vagy egyedül – szélesedik ki a vigyorom, hiszen én is sokszor megkapom, hogy milyen makacs és engedetlen kölyök vagyok. Arról nem is beszélve, hogy időnként tényleg nem figyelek oda, csak arra, ami éppen érdekel. – De hát ismersz, nem kell bemutatkoznom – vonom meg a vállamat. Azonban, most rajtam van a sor az elképedésre, majd rosszallóan csóválom a fejemet, miközben a tatyómba teszem a könyvemet. − Hát milyen vadász vagy te? Köztudott, hogy ilyen fontos eseményekre fel kell készülni! – ingatom meg a fejemet, persze, mindezt játékosan, hiszen nem akarom én bántani őt, de ettől függetlenül, ha tudtam volna, akkor most kész felszereléssel állítottam volna be. – Na, mindegy, hátha találok valami hálót az egyik melegházban – dünnyögöm immár leginkább az orrom alatt, mert akkor még nem jut el a tudatomig, hogy Brigitte-nek mik is a tervei. − De hát nem is bántanánk! Viszont, ha el tudnánk csípni, akkor lehet, hogy meg is tudnánk szerettetni magunkat vele! Gondolj bele, egy saját kis kedvenc – lelkesedek fel, hiszen milyen királyság lenne már, ha lenne egy lényecske, akihez ki tudnánk járni játszani meg etetni. − Naná! Nem is kell kérdezned! – kiáltok fel lelkesen, és a táskám mélyéről előrángatom a bácsikámtól látcsövet. − És hogy csináljuk? Hol akarod kezdeni? – lohad le a lelkesedésem, ugyanis én nem sokat tudok ezekről a valamikről, és nagyon ilyen vadászaton még nem voltam, így tiszta zöldfülűnek számítok.
Vendég
Szer. Júl. 14, 2021 6:06 pm
Gary & Bridg
Szegény srácra sikerült ráhoznom a frászt. Pedig esküszöm, most nem az volt a tervem. Csak, hát így alakult. Én igazán nem tehetek róla, hogy nem volt elég figyelmes és nem hallotta, hogy jövök. Mondjuk figyeltem, hogy ne csapjak zajt. -Nyugi már, hiszen látod, hogy én vagyok. Azon meg felesleges rágódnod, hogy mi lett volna, ha egy tanár megtalál – mosolygok továbbra is. -Egyébként is, talán valami rosszban törőd a fejed? – komolyodom el egy pillanatra. Majd bájosan tovább folytatom. -Azért remélem nem fogsz nagyon kiakadni, ha amikor visszatérünk a küldetésből, valaki ránk talál és mondjuk bajba is keveredünk? – húzom fel a szemöldököm. Lehet, hogy nem ártott volna, még időben közölni, hogy valószínűleg, mi csak bőven lámpaoltás után térünk vissza a kastélyba. Ami azt jelenti, hogy ha bárki észreveszi, akkor abból akár súlyos büntetés is lehet. Amit én most simán bevállalok, de elnézve Gary-t, ő már nem biztos. -Persze, azért vagy most itt te és nem más – vagy legalábbis csak gyanítottam, hogy ő se mindig hallgat másokra és a tanácsikra. -Vadász? – nevetek fel ismét. -Azért ott még nem tartok, de nem is hiszem, hogy eltudnánk kapni, akár egyet is – igaz, ha valóban ott lesznek, ahol gondolom, akkor talán van rá esély. Abból az új százból, csak egyet tarthatnék a kezemben. Remélem nem harap. -Akkor keressünk, valahol biztos találunk – bár szerintem nem lesz rá szükségünk, de ki tudja. Elindulok az üvegházban, hátha találok valahol egy hálót. Bár nem hiszem, hogy feltétlen itt kellene keresnem. -Szerintem a holdborjú nem arról híres, hogy szereti a mágusokat. Van egy olyan megérzésem, hogy pont az ellenkezője. Vagy szerinted miért csak teliholdkór merészkednek elő? – elgondolkozom. A kezemet az arcomhoz emelem, az egyik ujjamat a számhoz helyezem, a másikkal, az arcomat ütögetem. Nekem nem jut eszembe más, értelmes magyarázat erre. -Ez nagyszerű, ugye majd én is használhatom? – nézek rá kérlelő tekintettel. Ez egy érdekes tárgy lehet, még sosem használtam, nem is tudom, hogyan kell, de majd ő biztos megmutatja. -Na azt már pontosan tudom. Szerintem valahol az erdő közepén lesz, ahol van egy kisebb tisztás és egy kis patak. Még nem jártam arra, de a nagyobbaktól hallottam, hogy van egy ilyen rész. Legalábbis remélem, hogy ott találni fogunk. Mert amúgy a könyvben azt írták, hogy a mezőkön szoktak táncolni, azt pedig itt nem igazán van. De azért induljunk és próbálj meg csendben maradni, nehogy bárki kifigyeljen minket – magyarázom és utasítom egyszerre a fiút.
Vendég
Vas. Júl. 25, 2021 11:33 pm
Brigitte & Gary
518 ● a frászt hoztad rám!
Nem mondanám, hogy beszari lennék, de ha nagyon elmerülök a saját kis világomba, akkor könnyű megijeszteni. Nem csoda hát, hogy Brigitte tényleg a frászt hozza rám. − Nem érdekel, hogy a tanárok elcsípnek-e, csak nem szeretem, ha mögém lopakodnak – fújom fel magamat, és olyan arcot vághatok, mint egy durcás mókus, hiszen annyiszor buktam már le, hogy azon se lepődnék meg, ha a tanárok valami kamerát szereltek volna rám. Mármint szemmel tartás végett, mert szerintem több trágyagránátot koboztak el tőlem idén, mint bármely más embertől az itt töltött évei alatt. − Én? Nem. Csupán nyomozgatok. A könyvem szerint itt is kellene lennie valami nyomnak, csak hát… Eddig nem találtam rá – igazítom meg a táskámat, miközben válaszolok Brigitte kérdésére. Nem mindig vagyok rossz. És akkor se bántok másokat, csupán szeretek mókázni. − Tudod, hogy hányszor küldtek büntetőmunkára? – kúszik egy hatalmas vigyor az arcomra a gondolatra, hogy már megint tilosban fogok járni. – Elég gyakori vendég vagyok ott. Egy kis gránát, rókázó rágcsa, mobilmocsár… Éjféli nassolás… − számolgatom az ujjaimon, hogy pontosan mik miatt is cibáltak már vissza a klubhelyiségbe, mert éppen valami kalandos útra indultam. − Hé! Ettől függetlenül tök ártatlan vagyok – tárom szét a karjaimat, elvégre nem én vagyok az, aki kipécéz másokat. Sőt, inkább én vagyok az, akinek belenyomják a fejét a vécébe a nagyobb mardekárosok, én pedig jól kinevetem őket, mert azt hiszik, ezzel bántani tudnak. − Vadász, megfigyelő, kutató, kalandor… Hívd, aminek szeretnéd – vonom meg a vállamat, bár a vadász szerintem elég menőn hangzik, vagy akár lehetnénk vadőrök is, az is elég jól cseng. – Mert még nem dolgoztál velem együtt, azért! – vigyorodok el, bár magamat ismerve a végén elfelejtek valamit, és az egésznek katasztrófa lesz a vége. Pattogva követem Brigitte-et az üvegházakba, miközben elteszem a könyveimet. − Szerintem amúgy a csónakházban több sikerrel járnánk – jegyzem meg eltöprengve, mert olyanról még nem hallottam, hogy Longbottom prof hatalmas hálókat tartana az üvegházakba, amikkel lepkéket fogdosna. Aztán ki tudja… A Roxfort tele van felfedezni való titkokkal. − Ugyan már – horkantok fel és legyintek egyszerre. – Mindketten cukik vagyunk, és az aranyos dolgokat biztosan szeretik – válaszolom, bár igazából nem sokat tudok a holdborjúkról, szóval azon se lepődnék meg, ha Brigitte elmagyarázna mindent róluk. Legalább is, jó lenne, ha megtenné magától, mert tutifix, hogy én nem vallom be a hiányos tudásomat. − Ugye nem leszünk mi is holdkórosok tőlük? – sandítok rá rémülten, mert Glenys szerint így is elég lökött vagyok, és tuti nem szeretne egy még bolondabb tesót. Azonban a kérdésre, hogy használhatja-e a távcsövemet zavartan megvakarom a fejemet. – Tudod, a bácsikámtól kaptam, elég kényes cucc, szóval ha nem baj… Akkor majd egy másik alkalommal. − Várj… Te be akarsz menni a Tiltott Rengetegbe az éjszaka közepén?! – pillantok rá hüledezve, majd kisvártatva vigyorogva hozzáteszem: − Zsír! Menjünk! Közben hevesen bólogatok az utasításokra, és igyekszem a tőlem lehető legcsendesebben haladni. Bár még mindig azon vagyok, hogy nem kéne üres kézzel mennünk, így megtorpanok, és Brigitte-re nézek. − De valami védelem kéne, nem? Egyáltalán mit esznek? Szerinted szeretik a csokis kekszet? Mert én szeretem, és mielőtt kalandozni megyünk, lehet enni is kellene valamit – érintem meg a hasamat a szabad kezemmel, miközben nagy szemekkel Brigitte-re meredek.
Vendég
Szer. Aug. 04, 2021 7:02 pm
Gary & Bridge
Hagyom, hogy Garreth magyarázkodni kezdjen és igyekszem úgy tenni, mint aki el is hiszi, hogy ő aztán nem tart sem a tanároktól, sem a következményektől. Pedig feltétlenül hiszem el, szerintem senki sem szereti az idejét büntetőmunkával tölteni. Legalábbis én bármi mást el tudnék képzelni, amivel leköthetem magam, mint azt, hogy valami hülye feladattal foglalkozzak, még délután is. -Na ne durcáskodj már – nevetek fel, az arcát látva. Most komolyan úgy viselkedik, mint ahogy én szoktam, vagy még rajtam is túltesz. Hihetetlen, hogy egy fiú is így fel tudja fújni a dolgokat. Közben már szinte fuldokolom a nevetéstől, amit nem is tudok abbahagyni és már azt sem tudom, hogy mégis min szakadok ennyire. De igyekszem összekapni magam, nem akarom, hogy bárki is meghalljon minket és mielőtt még bárhová is elindulhatnánk, vége lenne a kalandunknak. -Milyen nyomnak? – húzom fel a szemöldököm. Kíváncsi vagyok, hogy mi után nyomozgathat. -Segítsek? – elég érdekesnek tűnik ahhoz, hogy felajánljam a segítségem. Ilyenben még úgy sem volt részem, de gyerekkoromban mindig is érdekelt, hogy milyen lehet a kincskeresés. Egyszer szívesen részt vennék egy ilyen kutatásban. Bár, ha nem kér belőle, azt is megértem. Ha inkább egyedül csinálná, az is rendben van, lehet, hogy attól tartana, hogy elvenném tőle a kincset, vagy osztozkodnia kellene velem. Mielőtt visszakérdeznék, hogy mégis hányszor kellett neki büntetőmunkát végeznie, már meg is válaszolja. -Hihetetlen vagy – nevetek fel ismét, de sokkal visszafogottabban. Persze néha én is követek el olyan dolgokat, amiket nem kellene, de akkor is igyekszem úgy csinálni, hogy ne kapjanak el. Mint most is. Hiába tudom, hogy tilosban fogunk járni, de minden tőle telhetőt megteszek, hogy ne kapjanak el. Bár nem azért, mert félnék, hanem mert, egyrészt én aztán nem akarok büntetőmunkát, másrészt apa is biztosan küldene egy rivallót, ha megtudná és az elég kellemetlen lenne. Nem akarok kínos helyzetbe kerülni mások előtt, márpedig annál cikibbet nem igazán tudok elképzelni. -Akkor most bizonyíthatod, hogy te képes vagy becserkészni egyet – mert én még azt se tudnám, hogy kezdjek neki. De örülök, hogy Garry elég biztos magában és abban, hogy bármit el tud kapni. Annak pedig még jobban örülnék, ha lenne egy kis saját cukiságom, ráadásul olyan, ami nem sokaknak van. Sőt! Szerintem a kastélyban én lennék az egyedüli, akinek a baglya mellett lenne egy másik kis állata is. Mondjuk még mindig nem feltétlenül azért szeretnék bemenni az erdőbe, hogy elkapjak egyet. Olyan vegyes érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy rabságba ejtsek akár egyet is. Persze örülnék is neki, de közben nem is akarom megfosztani a szabadságától. -Igazad lehet, bár nem figyelek ilyen apróságokra, szóval inkább követlek téged – ingatom a fejem. Kezdem belátni, hogy igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem készültem fel rendesen erre a mai estére. Lehet, hogy kereshettem volna valamit a kastélyban, amivel elkaphatunk egyet. De akkor még eszembe se jutott volna bántani. -Cukinak tartasz? – lepődőm meg. Na ezt aztán nagyon ritkán hallom és mindig elcsodálkozom, ha mégis. Persze attól még jól esik, hogy végre nem azt hangsúlyozzák, hogy mennyire dilis vagyok. A következő kérdésnél ismét nem tudom megállni, hogy fel ne nevessek. Amikor arra gondoltam, hogy Garryt hívom el magammal, arra nem számítottam, hogy ennyire vicces lesz. De sokkal jobb társaságnak tűnik most, mint mondjuk Nora lett volna. Nem is hiszem, hogy ő velem tartott volna, bár ki tudja, mostanában sok mindenben eléggé megváltozott. -Persze, semmi gond – nem veszem magamra, hogy nem szeretnem velem osztozni a távcsövön. Viszont amikor visszakérdez, hogy valóban be akarok-e menni a Tiltott Rengetegbe egy pillanatra úgy érzem, hogy nem fog neki örülni. Én pedig nem szeretnék egyedül menni, szóval remélem azért nem akar visszafordulni. De szerencsére a következő megszólalásával már meg is nyugtat. Felsóhajtok a megkönnyebbüléstől. Azért az erdő még nappal is elég veszélyes, nemhogy éjszaka. -Mire gondolsz? – persze, szerintem is jó lenne, ha valamivel meg tudnánk védeni magunkat, ha bajba kerülnénk. De ezért hoztam magammal a pálcám. Csak jó lesz valamire. -Na és van nálad ebből a csokis kekszből? Mert én már nem szívesen mennék vissza a kastélyba, még kajáért sem – jelentem ki és reménykedek, hogy igenlő választ fogok kapni.
Vendég
Vas. Aug. 15, 2021 12:38 am
Brigitte & Gary
518 ● a frászt hoztad rám!
A felszólításra csak elröhögöm magam, hiszen egyáltalán nem gondolom komolyan a pampogásomat. Az viszont eszembe jut, hogy talán mégiscsak érnek valami azok a színjátszós órák. Nem vagyok olyan menő, mint a többiek, igen kezdő vagyok, de azért hülyéskedni tudok. − Nem is durcáskodok – öltök nyelvet nevetve. Hiszen én azon kevesek közé tartozom, aki nem csak a környezetén, de saját magán is tud kacagni. Élvezem az életet és szeretném, ha a körülöttem lévők is hasonlóan gondolkodnának, ezért is bolondozok most Brigitte-tel. − Ó, a bácsikámtól kaptam ezt a naplót, amit sulikezdéskor adott, és azt mondta, hogyha megfejtem a nyomokat, akkor a végén valami kincs fog várni. Ezért is kaptam a távcsövemet is, de néha egyszerűen nem értem ezeket a fejtörőket, vagy kódnyelvet – lengetem meg az összecsukott kiskönyvemet, mielőtt még a tatyóm mélyére süllyeszteném. A kérdésére az ajkamba harapok, úgy teszek, mint aki nagyon gondolkozna, majd elvigyorodok. − Naná! Nyugodtan, de ne most, mert éppen más dolgunk van – fogadom el a segítségét, hiszen mindig jól jön, ha valaki más szemszögből látja a dolgokat. Hogy is mondaná Katie? Más per… perspe… Perspeizéből. Meg aztán, tényleg minden segítő kéznek és szemnek örülök, mert nagyon tanácstalan vagyok egy ideje, és nem találom a következő lépést. Biztos vagyok benne, hogy elsiklottam valami felett. − Én csak elviszem a balhét mások helyett meg ha magam csinálok butaságot, akkor vállalom a felelősséget – emelem fel a kezeimet, és nevetem el magam immár sokadjára. Nem tudom miért amúgy, de az elmúlt évek során a tanárok már el is hiszik, ha előrelépek, és beismerem a tettet, amit nem is én követtem el. Hányszor, de hányszor védtem meg a barátaimat, szerintem épp ezért már nem tudnak kreatívak lenni abba, hogy milyen büntetőmunkára osszanak be. Múltkor nekem is Morgan proffal kellett rajongói leveleket szortíroznom, előtte a könyvtárosnéninek segédkeztem… Azt hiszem, holnap is mehetek valahova, bár elfelejtettem, hogy most éppen ki és miért csípett el már megint. − El az útból akkor, a nagy vadász, Garreth Pritchard útnak indul! – vágom magam hősies pózba, de annyira nem tudom komolyan venni magam, hogy szinte azonnal görnyedezve röhögni kezdek. Nem, azt hiszem, ez nem az én napom, estém, valamim. − Mondjuk, az elég nagy kitérő lenne, és tuti, hogy elcsípnének minket, szóval azt mondom, hogy max majd használjuk a taláromat háló gyanánt, ha úgy van, de lehet, hogy kiderül valamelyikünkről, hogy holdborjú-suttogó, és akkor nem is kell elcsípni őket – merengek el, miközben elindulok a lány mellett, és átgondolom a lehetőségeinket. Nem túl sok van, az tuti. A következő visszadobott kérdés meglep, majd a hajamba túrva felnevetek. − Már miért ne lennél az? Elég sok aranyos ember van a világon, te is közéjük tartozol – mosolygok rá, miközben remélem, hogy nem ért félre. Én nem vagyok felkészülve arra, hogy ilyen témákkal beszélgessek lányokkal. A távcsövet viszont megtartom magamnak, azért is, mert én is képes vagyok összetörni, nem kell más kezébe adnom ahhoz. Amennyire tudom, azért igyekszem óvni a cuccaimat. − Nem tudom. Belebújni egy lovagi páncélba, elcsenni egy pajzsot, vagy valami. Nincs véletlenül esetleg egy láthatatlanná tévő köpenyed? Az is jól jönne most – fordulok Brigi felé. Kicsit sajnálom, hogy egyetlen épkézláb ötletem sincs, bezzeg, ha Glenys itt lenne, akkor tuti tudná mit kell tenni most! − Ööööö, várj! – emelem fel a mutatóujjamat, majd könyékig elmerülök a táskámban, és kiszórok pár cuccot, amire már nincs szükségem. Ilyen például a zsepi, üres cukros papír, egy zacskó, amiben nem tudom mit tároltam és még rengeteg másik kacat, mire ténylegesen a táskám mélyéről előhúzok egy zacskót, amelyben két-három, kissé agyonnyomott tökös derelye található. Széthúzom a zacskó száját, és beleszagolok. − Nem tudom mikor került ez a tasimba, de szerintem még ehető. – De azért a biztonság kedvéért Brigi orra alá dugom a kaját, hátha csak az én szaglásom rossz, majd ha mindent megbeszéltünk, akkor készen állok folytatni az utunkat, bár amikor nyílt terepre érünk, kicsit szaporábbra veszem a figurát.
Miután magára hagyom Norat a szobánkban, a kastély bejárata felé veszem az irányt. Már olyan izgatottan vártam, hogy itt tartsunk. Mióta megbeszéltem Garyvel, hogy eljön velem felfedezni, azóta csak arra tudok gondolni, hogy vajon megtaláljuk-e azt az aprócska lényt. Olyan kíváncsi lennék, hogy milyen lehet élőben, mert eddig csak képeken láttam. Mondjuk a könyvben, amiben találkoztam vele, azt írták, hogy csak teliholdkor merészkedik elő, úgyhogy valószínűleg várnunk kell majd rá, de sebaj. Addig is megkereshetjük a helyet, ahol szerintem megtalálhatjuk. 
