I wanna love you, but I better not touch | Freya & Jerome

Szomb. Júl. 03, 2021 11:47 pm

Freya & Jerome

don't touch

Volt idő amikor azt hittem, hogy egymagam bármit megoldhatok, hogy nincs szükségem segítségre és legfőképpen nem a családom segítségére. Elszántam magam, hogy bebizonyítom nem csak a sötét dolgok köthetőek a családnevemhez, hanem van némi remény a jóságra is. Nyilván egy fecske nem fog nyarat hozni, nem is az a célom, csak egy olyan jövőt szeretnék, ahol nem riadnak meg attól, hogyha megtudják Yaxley a családnevem. Egyből másra asszociálnak, nem az apámra és rám, akiknek köze sincs azokhoz a szörnyűséges dolgokhoz, amelyek a közelmúltban történtek.
Vannak olyan történések, amelyeket a varázsló társadalom nem felejt el egykönnyen, de mire megértették, hogy tényleg ártalmatlan vagyok és nem csak azért küzdők, hogy majd én is jól hátba támadjam őket, addig sok előítéletet kellett megcáfolnom.
A mai nap is hasonló volt, amikor valami random idegen meghátrált és elég furcsán nézett rám, vagy inkább csak leskelődött, mindegy nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, biztos csak kémkedik utánam, hogy hová megyek, mit csinálok és kikkel beszélgetek. Paráznom kellene? Nyilván nem. Úgy teszek, mintha nem is láttam volna. Biztos csak Freya egyik ismerőse, aki azt szeretné ha a lánynak rendes férje lenne és nem keverné őt bajba. Én is ezt kívánnám neki, hogyha nem az én feleségemnek kellene lennie. Alapból van egy negatív érzése az irányomba, pusztán csak azért, mert régen rossz helyen voltunk rosszkor és cseppet sem akartam javítani a kapcsolatunkon, pedig csak bocsánatot kellett volna kérnem, nem is lett volna olyan nehéz. De nem kértem tőle bocsánatot, azóta sem. Tudtam, hogy nincs értelme mentegetőzni, most sem fogok, mert tudom, hogy semmi értelmes nem születne belőle. Úgyis hazugnak nevezne, mert neki az is elég, hogy Yaxley vagyok.
Nem szoktam kedveskednie neki, de ma úgy döntöttem, hogy teszek egy kivételt és nem megtréfálni fogom őt, mint egy muglicirkuszból szabadult bohóc a vizet spriccelő virággal, hanem fehér liliom csokorral kerültem a színe elé. Nem volt születésnapja, sőt még névnapja sem, semmilyen különleges alkalom sem volt, csupán arról van szó, hogy vészesen közeledünk az esküvőhöz és még mindig képes lenne megmérgezni valamivel. Ez meg egyáltalán nem kedvez a túlélési rátámnak. Szóval érthető, hogy miért nem akarok időnap előtt elpatkolni mondjuk. Még túl sok mindent kell megtennem. Túl sokat és olyan kevés az idő rá…
– Szervusz! – köszönök neki, ha már sikeresen elálltam az útját.
– Ezt neked hoztam, hallottam, hogy nagyon lógatod ma az orrod és úgy döntöttem teszek valamit ellene. – tulajdonképpen nem hallottam semmi ilyesmiről, de biztosan kegyetlen lehet a sok papírmunka felett naphosszat görnyedni. Nem tudom Freya mit szeret benne. Egyáltalán szereti-e ezt az egészet? Mindegy is.
– Ezen kívül szeretnék beszélgetni veled egy kicsit, reméltem, hogy tudsz rám szánni egy kis időt. – bárcsak azt mondhatnám neki, hogy megszabadulhat tőlem és mindketten szabadok leszünk, de sajnos nincs számára most gyereknap.

Vas. Júl. 04, 2021 12:17 pm

Freya & Jerome

Nekem akkor is "EZ"

A kis kutatásom mostanában nem igazán haladt. Megtudtam ugyan pár dolgot, amiből jegyzetet is készítettem. Momentán sok munkám nincs, így azt fürkészem jelen pillanatban is. Próbálom tanulmányozni, összefüggést keresni. Ha valaki épp arra jár, gyorsan eldugom, és úgy teszek mintha dolgoznék. Kezdem unni, hogy lenéznek, nem hiszem el, hogy ekkora bűn az, ha az embert protekcióval teszik a helyére. Arról nem is beszélve, hogy nem igazgató vagyok, nem vezér szerepet töltök be, ami azt illeti a legalantasabb munkát, amit ezen az osztályon a WC bájolása után lehet csinálni. Ami még érdekesebb más osztályról persze tudtam barátságokat, és ismeretségeket kötni. Kicsit így kényelmetlenül érzem magam, és alig várom, hogy a napoknak vége legyen. Nem mintha nem kétszínű lenne ez a társaság, áh nem... csak más titkolja azt, hogy segítség kellett neki, hogy kaphasson itt munkát. Bennem van annyi tartás, hogy nem titkolózom, a legértelmetlenebb dolognak tartom a világon: Úgyis lebukik az ember előbb vagy utóbb, akkor miért játsszuk meg magunkat?
Az tény, hogy manapság hárzsátos lettem, mert eléggé rám jár a rúd. A munkámba nem haladok előre, nem kapok előléptetést, pedig tudják, hogy jól csinálom. Házasságomat is kéne lassan terveznem, amit addig próbálok húzni amíg lehet. Közben pedig saját nyomozásba kezdtem, ami egyenlőre nagyon megakadt. Sóhajtva hátra dőlök, nyöszörgök egyet, majd konkrétan lefejelem szenvedésem végső jeléül az asztalt.
Majd valaki megszólal, úgy kapom fel a fejemet, hogy majdnem hátradőlök a széken. Mikor meglátom az illetőt, kissé lesokkolodom.
- Szi.... Szia... - motyogom, mint akinek súlyos értelmi baja lenne. Majd előkap egy csokor virágot, én pedig csak hápogok. Mintha az irodában megállt volna a levegő, és mindenki minket bámulna. Suttogni kezdenek, de főleg Yaxley-ról. Elég figyelmet kap a családja, tudják jól hogy velük nem packáznak, szólnak be, és kissé félik is. Gondolom, mert elég világhalál fejük van. De legfőképpen meglepettek. Nos nem tudja még ezek szerint az egész Minisztérium az eljegyzésünket? Vagy gondolom nem hitték el, vagy hogy másik Freya-ra gondoltak.
Az biztos, hogy elég lehangolt vagyok, de ő ezt honnan gondolhatta volna? Csak felállok, és megfogom a csokrot. Ezt is honnan tudja? Liliom..
- Köszönöm... - mondom mindenki előtt, majd megragadom a karját, és kihúzom magam után az irodából. Ez elég gyokori kezd lenni, és valamiért minden alkalommal egyre idegesebb is leszek tőle. Végre kettesben leszünk, egy félre eső kis helyen, még jó hogy a minisztériumot leginkább egy labirintushoz lehet hasonlítani, sok a kis zsákutcás helyek. Mikor megállunk, észre veszem még mindig fogom a karját, amit gyorsan el is engedek.
- Mit keresel itt? Ugye tisztában vagy vele, hogy ez a munkahelyem? - kissé ellenséges vagyok tudom, de furcsa az ő kedvessége, és eléggé zavarba hoz vele, nem ezt szoktam meg tőle, és nem igazán tudom egyenlőre kezelni. A másik kezembe a virágcsokrot szorongatom, kissé jobban mint kéne, próbálok lehiggadni.
- Honnan tudtad? - kérdezem hirtelen, kicsit nyugodtabban, miközben lenézek a virágra. Lehet van aki infókat szállít rólam? Nem hiszem, hogy nagyapa bármikor is figyelt volna rám ennyire, hogy tudja mi a kedvenc virágom. Lehet hogy áruló van közöttünk?

I wanna love you, but I better not touch | Freya & Jerome 3217638854

I wanna love you, but I better not touch | Freya & Jerome 3962554006

I wanna love you, but I better not touch | Freya & Jerome 2118478306

I wanna love you, but I better not touch | Freya & Jerome 196327435

Hétf. Júl. 12, 2021 10:13 am

Freya & Jerome

don't touch

Ha megváltoztathatnék dolgokat, akkor biztosan a személyiségemmel kezdeném, hogy olyan ember lehessek, akivel gond nélkül el lehet beszélgetni és nem egyből valami orbitális parasztság jut eszébe az illetőnek ha meghallja a nevem. Nem igazán szeretem az előítéleteket, ezért néha egy kicsit szándékosan kedveskedek másoknak nyilvános helyen, hogy mindenki láthassa ártalmatlan vagyok és nem kell félniük tőlem. Szándékosan járok most Freya kedvében is, részben azért, hogy egy kicsit megkedveljen, másrészt azért, hogy láthassa nem mindig vagyok a vad baromság mintaképe, ahogyan azt ő elképzeli a fejében. Csak az a gond, hogy túl sok a negatívum amit az irányomba táplál, ennél fogna nem tudom, hogyan változtassam meg a véleményét. Talán szépen fokozatosan. Nem kell egyik napról a másikra cselekednem nekem sem és megváltoztatni valamit ami már évek óta gyökerezhet Freya szívében. Ha esetleg másképpen ismerkedünk meg még elmondhatnánk, hogy tényleg az egész az én hibám, mert így meg úgy viselkedtem vele, esetleg még bántottam is, de szándékosan semmit sem tettem neki. Az is a véletlen műve, hogy ő lesz a feleségem és a tudattól olyan házsártos lett, mint egy mérges kis puffancs golymók.
Bájosan vigyorgok rá, amikor motyogva visszaköszön. Ez azt jelentette a számomra, hogy teljesen sikerült meglepnem őt. Kell ennél több? Kétlem. Jó volt látni, hogy azért ő sem olyan tökéletes és erős, mint amilyennek kívülről látszik, ez az ami olyan emberivé teszi őt. Neki is vannak hibái, de ez most egy cseppet sem érdekel.
– Nincs mit köszönnöd. – továbbra is mosolygok, egyáltalán nem megijeszteni akarom őt ezzel, csak tökre büszke vagyok magamra, amiért sikerült őt ebbe a helyzetbe hozni. Olyan nem is tudom pontosan megmondani, hogy milyen ő most a szemeimben. De mindenképpen sikerült elérnem azt, hogy zavarban érezze magát és az már valami. Persze, hogy mindenki minket nézett, nekem semmi bajom sem volt ezzel, legalább tudhatják, hogyha Freya-t piszkálják akkor… Na mindegy. Inkább nem is mondom tovább.
Freya egy kicsit elhúzott a tömegtől, egy valamivel békésebb zugba. Ha nem tudnám, hogy utál, most azt mondanám, hogy romantikázni akar és inkább egy félreeső helyen teszi, mint mások előtt, különben is miért fogta volna olyan sokáig a kezem, ha nem ezért. Erre a gondolatra csak még inkább röhejes helyzetben éreztem magam. Nyilván sejtettem, hogy most le fog teremteni, amiért csak úgy idepofátlankodok.
– Téged kereslek, ez az én munkahelyem is, ha azt vesszük. Csak egy másik szinten. – magyarázok neki mindentudóan. Persze nem közöltem vele, hogy nagy nehezen beengedtek ide és végre itt dolgozhatok – persze szigorú megfigyelések közepette, elég naiv lennék, hogyha nem tudnám, hogy így van – közel, de mégis távol tőle. Kell ennél jobb?
– Csak ráhibáztam, különben is hozzád illő virágot akartam választani. A rózsa már nagyon elavult, nem gondolod? A fehér liliom pedig tiszta és szerény virág, csakúgy, mint te. – most megpróbáltam bókolni neki, a másik jelentését már nem tette hozzá, biztos az lett volna a vége, hogy hozzám vágja a csokrot, mert olyanokat mondok rá, hogy szűzies.
Amíg így kérdőre von megengedek magamnak még egy kis kedvességet, olyan mufurc, sejtem, hogy ez úgysem tartana sokáig, de attól még megérintettem az arcát és végig simítottam az álla szélén.
– Tényleg nagyon aggodalmasan nézel ki és feszülten. Szerintem pont jókor jöttem, mert van kivel veszekedned. – elnevetem a végét, hogy szándékosan cukkolom-e őt most is, nos azt kell mondanom, hogy igen. Így legalább kimutatja az igazi arcát és tudom, hogy nem rejtegeti el előlem a hisztisebbik felét is, kiismerhetem magam vele kapcsolatban.
– Máskülönben a közelgő eseményről lenne szó. Sejtem, hogy te is nagyon várod, de egy-két dolgot jó lenne ha meg tudnánk beszélni vele kapcsolatban. – térek végre rá az igazi célomra, amiért felkerestem őt és így kedveskedtem neki.
– Nagy felhajtást szeretnél vagy inkább egy kicsit visszafogottat, családiasabbat? – tisztában vagyok azzal, hogy ez egy kicsit nagyon is kényes téma a számára és valószínűleg nem most fog választ adni rá, de legalább elgondolkodhat rajta egy kicsit. Pontosabban, inkább ezen aggódik, mintsem máson. Mondjuk a munkán.
– Másképp, hogy megy a munka? Láttam, hogy neked is sok a papírtengered. – vagy valami olyasmi, valamiben biztosan nagyon beleélte magát, mert valamit nagyon bogarászott, csak nem tudtam megmondani, hogy mit. Egyrészt annyira nagy kukkoló nem vagyok, hogy minden egyes mozdulatát figyeljem Freya-nak, másrészt nekem is van munkám. Igaz, hogy most szünetet tartok, de azt egy nap minimum egyszer kell. Főleg ha ebédről van szó, ez a mostani egy kicsit jobban elhúzódik, mert virágot vásároltam és ugye itt boldogítom a jövendőbeli nejem. Fárasztó volna? Kétlem, hogy az. Csak tényleg, mosolyogni szeretném látni őt, tudom, hogy ez nagy kérés és számomra elérhetetlen, hiszen úgy utál, mintha valami nagyon orbitális dolgot mondtam volna rá és nem kértem volna érte bocsánatot sohasem. Na de nem számít. Kár lenne azon fáradozni és picsogni, hogy mit követtem el ellene és mit nem vagy mit fogok igazából még elkövetni. Tudom, hogy vannak dolgok, amiknek okvetlen meg kell történnie. Például jól magamra kell haragítanom őt, hogy majd az oltár előtt olyan nehezen mondja ki azt az igent, mint annak rendje és módja. Nem akarom, hogy úgy érezze ráerőltetődik ez az egész dolog. Pedig azt történik. Mindketten nagyon jól tudjuk.
– Ha gondolod akkor még mesélhetnél is valamit arról, hogy mivel foglalkozol most éppen. Én ráérek, az én munkám megvár, nem megy sehová. – vagy legalábbis szeretném azt hinni, nagyjából napirenden vagyok velük, senki sem mondhatja azt, hogy nem dolgoznék meg azért a fizetésért amit itt adnak nekem és a többi dolgozónak.
– Amúgy ma ahhoz képest, hogy milyen a hangulatod elég jól nézel ki. Változtattál valamit magadon? – körbejárom, csak azért, hogy idegesítsem de nem csak, valójában végig akartam mérni őt egy kicsit. Hogy direkt ilyen feltűnően? Hát persze, mindent ilyen feltűnően teszek. Majd megállok előtte, hogy visszatérve hozzá, a tekintetét pásztázhassam. Valószínűleg mindjárt fellök, amiért nem viselkedem úgy ahogy kellene igazából. De itt senki sem lát minket, szerintem teljesen érthető, ha egy kicsit felbátorodok és mondanám, hogy önmagamat adom, de csak próbára teszem őt. Szeretném látni, hogy milyen valójában. Ezért teszem ennyiszer próbára, mert látni akarom az igazi arcát. Néha nagyon nehéz előcsábítani ezt belőle, a lelke legmélyéből, az igazi énjét. De ha felhergelem őt, akkor kitör belőle, mint egy vulkánból a láva.

Hétf. Júl. 12, 2021 11:05 pm

Freya & Jerome

Nekem akkor is "EZ"

Ez a helyzet annyira meglep, hogy hirtelen nem is tudok vele mit kezdeni. Csak tartom a szokásos makacsságomat, amit automatikusan elindutok ahogy Ő a közelemben van. Nem tudom ezt a gesztust hova tenni, ha lehet úgy mondani enyhe pánikrohamot okoz. Ez szerinte valami ócska tréfa akar lenni? Vagy netán csak leakar járatni? Szórakozik? Ugyan régóta ismerem őt, még is nehéz kiismernem. Egyet tudok: ne dőljek be neki.
Távolságot kell tartanom tőle, akár úgy érzem akár nem. Virágot hozott nekem, a kedvenc virágomat. Ez csapda... de mégis miért dobban meg a szívem tőle? Lenyügőző tud lenni, a nő szívébe pillanatok alatt betudja magát lopni. Tudom, ugyanis a legjobb barátnőmét ő törte össze. Erre mindig emlékeztetnem kell magam. Szegény Lorette nagyon odáig volt érte, ami azt illeti sokan, de ő szabályosan belezúgott. A lány kis hiszékeny hugrabugos volt, de imádtam. Mindig is sajnáltam, hogy nem egy házba kerültünk, mert annyi marhasságot tudtunk volna csinálni. De néha azt hittem hogy azért barátkozik velem, hogy közelebb kerüljön Jerome-hoz, hogy én hívtam Zekéhez ugyanis utálta a második nevét, így szándékosan annak becézéséül hívtam. Nagyon szerette, ha rajta volt a figyelem, és azt is ha a lányok bálványozták. Végül egy bulin, az első titkos bulin ahova meghívtak minket "még kisebbek" voltunk ugyanis Lorette nagy álma valóra vált. Zekéhez ment, és táncoltak, táncoltak, csókolóztak... majd eltűntek. Azóta se tudom pontosan akkor mi történt. De arra tisztán, mikor másnap barátnőm oly vidáman ment oda hozzá az udvaron. De Zeke fel se ismerte. Sőt mi több, szinte lejáratta barátnőmet a többi him előtt. Olyannyira, hogy nekem kellett közbe avatkoznom. Letiportam a sárga földig, a komplexusait elemeztem ki, ugyan úgy sárba tiportam őt, ahogy ő a lányokkal tette.

Nem tudom ezek után mekkora eredménye volt ennek, ilyen téren. Annyit tudok, hogy azóta szívjuk egymás vérét, és olyanok voltunk mint két ős ellenség. Soha nem ültettek minket egymás közelébe, mert kő kövön nem maradt... Ez a fő indokom, ez a történet amiért nem tudok megbízni benne, és egy percig is komolyan venni. Nekem mindig Ez marad.
Közbe odaérünk a félre eső kis búvóhelyemre, hogy tudjunk minden kíváncsi szem nélkül beszélgetni. Őszintén szeretnék vele, és nem megjátszani magunkat, azzal pedig végképp nem akarom elásni magam kollégáim szemében, hogy a nagyra becsült Yaxley gyerekkel is összeveszek, mint egy nagyképű ripacs.
Tényleg nem értem mit keres itt a válaszára csak még jobban zavarba jövök, lehet el is pirultam, és még annak gondolatába is.
- Már itt dolgozol? - kérdezem meglepődve. - Úgy érzem gyorsulnak a dolgok, máris előnyt szereztél a jegyességgel? - kérdezem csípősen. Ugyan ő tök kedvesen szól hozzám, félek hogy ez valamilyen csapda. Hiába néz rám azokkal a nagy, nagyon nagy barna szemeivel... a térdem nem rogyhat össze. Neki ez a külön várzslóképessége. Neki csupa előny lesz végül ez a házasság, de én vajon ha jobban belegondolok ezen részébe, mi jó fog származni belőle? Nem értem... megint csak én fogom húzni a rövidebbet. Próbálok uralkodni a feltörekvő érzelmeimen.
Vegül csak kibújik belőlem, és szépen megköszönöm megilletődésem után a virágot. Igazán figyelmes tőle, de nem bírom vissza fojtani a kérdést, hogy mégis miért ezt vette.
- Ráhibáztál? - kérdezem vissza hitetlenkedve, de mégis rásandítva arra a bizonyos virágra. Erősen vissza kell fognom magam, hogy ne szagoljak bele. Imádom a virágokat. - Hűha, csak... nem akarsz tőlem valamit Ez? Mi ez a sok bók? Nagyapám megfenyegetett? - egyet tudni illik rólam. Azt hogy akárkiről is van szó, nem tudom kezelni a bókokat. Soha nem tudom elhinni, hogy valódiak, így mindig lepereg, és védekezésképpen elviccelem a dolgot. - Esetleg elkaptál valami kórságot ? - őszinte megilletődés ül ki az arcomon, persze mind túljátszással - Netán lázad van ? - billentem oldalra a fejem, majd elvigyorodom, amint nem bírom tovább. Viszont akkor lehervad a mosolyom, mikor végig simít az arcomon, majd az ajkaimhoz érnek ujjai... mintha elektromosság futna végig rajtam, hátra lépek egyet. - Ne .. nyúlj hozzám... - ezt inkább mondom halkan, de annál határozottabban, mint hangosan, és fenyegetően. Nem szeretem, nem akarom, hogy hozzám érjen. Furcsa hatással van rám, és én nem az a csajsziboszi vagyok, akit ennyivel le is vesz a lábáról.
Erre nagyon feszült leszek, de Zeket soha nem kellett félteni, nem igazán érdekelte soha a visszautasítás.
- Igen kissé aggodalmasak a napjaim. - jegyzem meg epésen, célozva arra, hogy rákényszerítenek éppen egy házasságra, amire már a napokban kerül sor hogy bekerüljön a prófétába, éééés ezzel mindenki tudjon róla. Félek tőle, soha nem akartam, sem szerettem a figyelmet. Nagyapám pedig semmit nem bíz a véletlenre. Shafiq házasságok ugyanis nagy durranások... valamiért. Bár úgy érzem az enyémet, még a szúrcsók is leszarná. Viszont Jerome valljuk be , rá figyelnek.
Így témát vált, olyat, amit valóban jó lenne megbeszélni. Viszont az én titkos kis tervem teljesen más, hisz valahol legbelül reménykedem, hogy ez az egész nem fog megvalósulni. Áskálódok ugyanis nagyapám ellen, hátha találok valamit, bármit amivel kihúzhatom magam ebből a szarból. Zekére nézve viszont, ő mintha... nem bánná. Nagyon fura.
- Kedves kérdés tőled, de tisztában kell lenned vele, hogy legkevesebb beleszólásom lesz az egészbe. Nagyapám úgyis nagy felhajtást akar, mint minden lány rokonomnak. Nincs sem beleszólásom: sem a létszámba, a színekbe, még a vőlegénybe se... - kedves, ámde gúnyos mosoly ül ki az arcomra. Bár tény, hogy Jer mindent megtesz, hogy kedves legyen velem, néha elfelejtem hogy ki ő, és kissé lelkiismeret furdalásom lesz a bunkóságom miatt. Megvannak a magam gondolatai, és álmaim az állom esküvőmről, de nem szólhatok bele.
Majd csak hallgatom kérdéseit, ugyanis következő kettő a munkámról érdeklődik. Elsőnek fel se fogom miért gondolja annyi munkám lenne, nem mintha nem lenne. Majd eszembe jut épp mit csináltam, mikor meglepett. A kis nyomozós jegyzeteimet néztem át. Zavarba jövök, biztos nem láthatta mi az, elég gyorsan reagáltam. Amúgy munka volt, és kész.
- Köszönöm, elég munkám van, és ezzel a beszélgetéssel most az ebéd időmnek is annyi. - mondom őszinte kétségbe eséssel. Nálam az adminisztráción komolyan veszik a szünetek betartását. Ha feljebb lennék , akkor nem érdekelné senkit, ha kimaradok egy órát is akár. De én kis alsómunkás, fél órás ebédszünettel rendelkezem. Mivel itt töltöm ezt az időt, ma nem fogok ebédelni, max sunyiban az asztal alatt.
- Hogy-hogy ilyen érdeklődő vagy ? Mármint, nem jellemző rád az ahogy most viselkedsz velem. Ha ez valami rossz tréfa, vagy csupán játék számodra, kérlek... van elég bajom Zeke. - kérlelem fáradtan, és kissé meggyötörten. Viszont az arca némi őszinteséget sugall. Mély levegőt veszek. - Semmi extra egyébként, adminisztráció, és nem sokat kapok érte, ahhoz képest ahogy felettem keresnek. Jelentkeztem előléptetésre, legalább háromszor, de nem kaptam meg. Így elvagyok, köszönöm, hogy érdeklődsz. - válaszolok végül, tömören és röviden. Ne kelljen túlzásba vinnem, még se legyek száz százalék gyökér. - Gondolom neked izgalmasabb, és lazább. Hol sikerült téged elhelyezni végül? - komoly őszinteség, és némi gúny is van a hangomban.
Következő bókját pedig végképp nem tudom hova tenni, mint említettem amúgy se tudok mit kezdeni velük, és egyszerűen csak elnevetem magam.
- Maximum annyi, hogy most jobban izzik a tekintetem. - vigyorgok rá gúnyosan, azt hittem egy pillanatra már komolyan beszélünk. Nem tudom, tényleg nem tudom eldönteni, hogy ez a bók áradat valódi e, vagy csak szivat... Kicsit olyan számomra, mintha ugrálgatnának bennem, előttem a személyiségei. Egyszer elhiszem a komoly érdeklődést, egyszer félek, hogy csak szórakozik velem. Az a helyzet, féle tőle. Félek tőle, és attól amilyen következményei lehetne annak, ha én leszek olyan hülye és ellágyulok. Hisz a férjem lesz... ha a férjem lesz kénytelen leszek? Vagy így kell majd leélnem az életemet? Nem tudom, nem tudom, hogy viselkedjek, és mit tegyek...

Kedd Júl. 27, 2021 5:58 pm

Freya & Jerome

don't touch

Nem állt szándékomban játszani most vele, sokkal inkább meg akartam oldani egy felmerülő problémát, ami ha őt nem is akkor engem biztosan zavarna. Ezért se akaszkodtam túlságosan rá a képzeletbeli szarvaimmal és piszkáltam addig amíg bírta szusszal és fel nem adta. Csak foglalkoztatott ez meg az. Meg akartam oldani valahogyan a közöttünk lévő hatalmas és kiábrándító nem is tudom mit, szakadékot talán. Eléggé óriásinak tűnt. A tekintetemmel őt fürkésztem. Próbáltam megfejteni őt, hogy mi az ami végbe megy benne. Mi az ami kellően felhergeli őt a jelenlétemen kívül. Lehet egyszerűbb lenne egy amneziátort megkérni arra, hogy segítsen már egy kicsit nekem, mert fogalmam sincs, hogy vajon mitől ilyen harcias a jövendőbeli feleségem. Vagyis talán de tudom, pontosan ezt akarnám orvosolni. Az ember azt hinné, hogy már rég lezárta a múltat, de látszólag a nem teljesen őt ért sérelem miatt úgy megsértődött rám, mintha leszóltam volna őt és vérig sértettem volna a családját vagy a származását, esetleg az eszét. Minden kétséget kizáróan makacs volt és ez tetszett benne. Kihívást jelentett, ami még inkább motivált abban, hogy levegyem őt a lábáról és csak egy kicsit megpuhítsam. Bár eddig sikertelenül próbálkozom. Bárcsak nekem is lett volna egy olyan igaz barátom, aki ugyanúgy kiáll mellettem, mint akkoriban Freya Lorette mellett. Már akkor látszott, hogy van ebben a lányban kurázsi. De a szavai semmit sem értek. Nem hatottak meg. Az akkori énem az akciója után őt is kiröhögte a többiek előtt, amikor nem látta. Azt hiszem így próbáltam meg elhessegetni a hátam mögötti összesúgásokat. Valljuk be akkoriban nem voltam a kedvesség mintaképe és nem is akartam az lenni, persze próbálkoztam, csak hiábavalónak tűnt. Egy fecske ugyanis valóban nem csinál nyarat és nem hozza el a megnyugvást a Yaxley család számára sem túlzottan.
– Nem minden a jegyesség híre körül forog, de talán sokakat segített egy icipicit megváltoztatni azzal, hogy olyasvalaki jön hozzám, mint például te. Nem kérem, hogy szeress tudom, hogy nem tudsz te olyat. Csak azt akarom, hogy békesség legyen köztünk, legalább addig amíg ez az egész hercehurca le nem jár. Felőlem utána lakhatsz külön szobában ha az jól esik neked. – vállat vonok. Tényleg nincs kedvem szórakozni vele, kár, hogy ezt olyan nehezen hiszi most el nekem. A hitetlenkedő visszakérdésére csak szemet forgatok. Komolyan ennyire hihetetlen lenne, hogy csak úgy megtetszik nekem egy virág és megveszem neki, hogy lássa képes vagyok a kedvességre egy pillanatig legalább? Miért is hinne nekem. Ezért csak inkább bólintok válaszképpen. Azt hiszem jobban járok, ha így teszek. Ha a szavaimnak nem hisz, talán a reakciómból kiolvassa, hogy igennel válaszoltam neki.
– Nem kell hozzá a nagyapád, hogy kedveskedjek és érdeklődjek irántad egy kicsit is. Még a feltételezésed is sértő. – műsértődést színlelve kicsit felhúzom az orrom és elpillantok. Valójában most csak húzom egy kicsit az agyát. Nem tudom mennyire ismert már ki engem, de ha nem, akkor azzal csak én járok jól, ha pedig igen, akkor biztosan nevetni fog, ami az eredeti célom amúgy.
– Ne aggódj, nem kell hozzá semmilyen kórság és láz sem, hogy kedves legyek a menyasszonyommal. – direkt neveztem őt így. Tudom mennyire „élvezi” ha így hívom. Nem kell nagy zseninek lennem ahhoz, hogy rájöjjek mi az amitől a frászt hozom rá és mi az amitől meg nem.
Lehet, hogy játszom a türelmével. Pontosabban egymás türelmével játszunk, ettől lesz olyan csodás ez a kapcsolat. Igazi és őszinte utálatokból felépített lépcsőkből áll a kettőnk előtt álló út, de nem is érdekel. Ha csupa romantika lenne az életünk, azt hamar mindketten megunnánk, nem igaz? Freya-ból amúgy sem nézem ki, hogy olyan kedves és vicces legyen és azt sem, hogy a szerelmes szavak a gyengéi legyenek. Kicsit sem lep meg, hogy elhúzódik tőlem, amikor megérintem az arcát és az ajkait.
– Egy napon át el kell viselned, hogy mellettem vagy, nem gondolod, hogy mások és a nagyapád előtt nem viselkedhetsz majd így? – szándékosan használom a kedvenc ütőkártyámat – a nagyapját – ellene, a mostanihoz hasonló esetekben. Nem mondanám, hogy kedves tőlem, de másképp nem tudom meggyőzni őt, hogy ne viselkedjen már úgy, mintha valami átkot szórtam volna rá.
– A vőlegényben nem tudok segíteni neked, de ha elmondod az elképzeléseidet, talán megpuhíthatom egy kicsit az öreg Thomas Shafiq-ot, úgyis kedvére váló munkám van. Tanácsokat is kérhetnék tőle és majd véletlenül szóba hozhatom. – bár ez egyelőre csak egy feltevés volt a részemről. Ha van elég bátorsága megbízni bennem és elmondani mire gondolt és mit szeretne. Jó lenne valamit úgy véghez vinni, hogy akár az ő szava is benne van. Nyilván a házasságot nem semmisíthetem meg a kedvéért, valahol nekem is jól jön, mert a többségnek bebizonyíthatom, hogy koránt sem követem az elődeim és rokonaim nyomdokait. Kár, hogy miattuk kevesen bíznak és hisznek bennem.
– Ne félj, hozhatok neked valami harapnivalót, ha elmondod mit szeretnél. – bár kétlem, hogy bízna bennem ennyire, ettől függetlenül egy próbát talán megér, végtére is, a jelek szerint csak rabolom az ebédszünetét.
– Csak próbálok nyitni feléd, ez minden. Nem kell megjátszanom magam ahhoz, hogy kíváncsi legyek. Különben is tudom, hogy neked egyes dolgokról meg van a véleményed és azokat hallani szeretném. Esetleg bűnnek számít a számodra? – elkuncogom magam ami kissé gonoszan hathat most, de nem annak szánom egyáltalán.
Közelebb hajolok a füléhez, amikor arról érdeklődik, hogy én hová kerültem. Nyilván nem áll szándékomban dicsekedni neki erről, így nem is fogok. Látva, hogy ő mennyire harcias itt a mostani helye miatt és a hiányos előre léptetése miatt, jobb lesz ha hallgatok.
– Majd meglátod. – csak ennyit suttogok a fülébe, de valójában nem is ezért húzódtam ilyen közel hozzá, hanem azért mert, most nagyon betegesen fog hangzani, de kíváncsi voltam az illatára. Valószínűleg ki fogom akasztani a túlzott közelségemmel, de ez egy cseppet sem számít most. Egész elviselhető lenne, hogyha nem is tudom, egy kicsit bízna bennem.
– Persze, biztosan az lehet. – elhúzódom tőle, még mielőtt elkezdene lökdösődni vagy elhúzódni. Igazából bármit kinézek belőle.
– Különben nem ártana ha egy kicsit hozzá szoknál a jelenlétemhez. – jegyzem meg neki csak úgy mellékesen.
– Egyre többet fogunk itt találkozni, csak szólok. – grimaszolok egyet.
– Különben ki a felettesed aki nem hallgatja meg a kéréseidet? – kíváncsiskodok, ha már megemlítette, mondanám, hogy tudok segíteni, de kétlem.

Szer. Júl. 28, 2021 9:57 pm

Freya & Jerome

Nekem akkor is "EZ"

Ismét a Roxfortban érzem magam. Nagyon ismerős érzés, és nosztalgia kerít hatalmába. Bár Ő felettem járt, és így hamarabb elhagyta az iskolát, még is szerves részét képezte az iskolai éveimnek. Főleg, hogy az egyik barátnőm folyton róla beszélt, nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Természetesen nem vagyok vak, így tisztában volt külső adottságaival, az egyetlen probléma az volt, hogy ő maga is, és ezt ki is használta. Ez már kevésbé volt szimpatikus, és nem tudtam vele így pozitívan viselkedni. Főleg miután borzasztóan összetörte a barátnőm szívét. Egy egész napot az egyik mosdóban töltött, emlékszem. És arra is, hogy nem volt elég gondja még Hisztis Mirtill is megtalálta, és tovább cukkolta, hogy milyen csúnya lány, stb. Nem mondanám, hogy jobb kedve lett tőle. Csak még depisebb lett, ami hetekig tartott. Nem volt kellemes korszakunk, és ezt neki köszönhetjük.
- Nem tudok én olyat? - kérdezem vissza felemelve az egyik szemöldököm érdeklődve. - Ezt hogy érted ? Ismersz te annyira, hogy úgy érzed én nem vagyok képes arra hogy szeressek valakit, vagy konkrétan magadra céloztál. Ha lehet pontosíts kérlek. - mély levegőt veszek, és próbálom lenyugtatni maga, bár nem mondanám könnyű feladatnak.
- Ellenszenvem nem ok nélkül alakult ki. Egyébként meg te se voltál túl kedves hozzám, ha kicsit visszaemlékszel. Én is nyugalmat szeretnék. De az egész borzasztó irracionális, nehéz felvennem a szerepet. - válaszolok neki a lehető legőszintébben. Tudom, hogy próbálkozik, erre már kénytelen vagyok rájönni. Azt is tudom, hogy nekem is lazítani kéne a dacomon. Most ketten vagyunk egy cipőben, ez a kettőnk sorsa, és ha nem sikerül semmit kiderítenem, és tennem, ha a varázsvilág része akarok maradni tennem kell a dolgom. Akkor hozzá kell mennem. És imádom ezt az életet, hogy megtegyem. - Ne haragudj, de én még ilyenekbe nem tudok belegondolni, hogy hol fogok aludni - enyhe pánik kezd eluralkodni rajtam, érzem hogy felforrósodik a testem, az arcom, valószínűleg sápadt bőrömön kiütött már a pír is. Igyekszem karba font kézzel lenyugtatni magam. Azt is bekell vallanom magamnak, hogy Zekénél rosszabb választás is lehetett volna, valami öreggel, aki lehet nem lenne oly kedves...
- Tényleg nem akarsz rám erőltetni semmit ? - kérdezem végül, kicsit megtörtebben, mint szerettem volna.
Nem szeretek gyengének mutatkozni, bár a hiszti eléggé jellemző rá, de nem szeretnék hibát elkövetni. Nem akarok rossz következtetéseket levonni, ezért van egy oltári nagy fal építve körém, amit varázsló/ember legyen a talpán ha van idege áttörni.
A mű sértődésén viszont, nem tudom tartani magam, automatikusan elnevetem magam.
- Nagyon rosszul színészkedsz. - jegyzem meg, miközben komolyságot próbálok erőltetni magamra. - Tehát nagyapám nem fizetett le egy munkával, hogy elvegyél feleségül, és kedves légy hozzám? Komolyan? Ez egy eltervezett, kényszer házasság, aminek valószínűleg van mozgatórugója a háttérben Jer. Ezzel tisztában kell lenned. Én eljátszom a kedves menyasszony szerepet. - itt úgy csinálok, mintha kirázna a hideg. - De cserébe szeretnék tőled némi őszinteséget kérni. Együtt vagyunk ebben, tisztában vagyok vele, ha választhatnál nem pont engem vennél el, szóval nem hiszem hogy nincs érdeked benne. Még csak nem is tetszem. - fogalmam sincs az utolsó mondatot mi a francért ejtem ki hangosan a számon, de már késő. Épphogy vissza kell fognom magamat, hogy ne kapjak a szám elé, mintha valami tiltott szót mondanék.
- Oh tehát ez a kedvesség csupán belőled jön? - elismerően bólintok. Azt a szót pedig ignorálom - Az év vőlegénye... - cukkolásként kicsit közelebb hajolok hozzá, nem mintha gondolna rá, hogy esetleg tettlegességig folyamodna. Mással lehet. De a vicc az, hogy egy pillanatra az én szemem akad meg az ajkán, amit.... amit nem is értek. Csak úgy csinálok, mintha ez a színjáték része lenne, majd egy torokköszörülés utána visszaállok a helyemre, tisztes távolságba. Mi a franc van velem?
- Mint mondtam, jól fogom játszani a szerepemet, ha te őszinte vagy. Ehhez tartom magam, én mindig állom a szavam. - valóban így van, ezért is van, hogy nem sűrűn teszek ígéretet. - Egyébként meg te teljesen beletörődtél ebbe? Eszedbe se jut kijátszani őket? - ebből is sejtem, azt amit korábban beszéltünk, biztosra veszem a munka így jött össze. Valamivel tartani kell Zekében a lelkesedést.
A következő ajánlatára kissé félszegen nézek rá. Fürkészem a tekintetét, valóban kedves és segíteni akar nekem megkönnyíteni az egészet? Vagy ez a csapda? Lehet ha csapda lenne nem rémítene meg ennyire, mint az hogy azt olvasom ki a tekintetéből, hogy komolyan gondolja. Mintha tényleg békét, belenyugvást akarnak nekem felajánlani, és a segítségét. Egyszerűen erre már nehezen tudok bunkó lenni. A pókösztönöm azt mondja, hogy tényleg jó szándék vezérli, és tényleg megrémiszt.
- Erre.... erre majd térjünk vissza később. Mármint, soha nem gondoltam bele, hogy mit akarnék mert nem gondoltam bele soha abba, hogy tényleg meg fog történni, és lesz bármilyen beleszólásom. - nézek rá, már kicsit lágyabb tekintettel. - Köszönöm egyébként... - és tessék kimondta, és tessék teljesen őszintén. Nem tudom mi van ma velem.
Egyre csak meglep, és tényleg olyan, mintha teljesen más ember állna előttem. Mondjuk tény, hogy régen ezt csinálta, a totál kedvességével vonzotta magához a lányokat. Tudta mikor mit kell mondani, és ezzel a lába előtt hevertek. Én nem leszek ilyen, viszont valamiért nincs szívem további bunkóságra főleg ennyire, mikor tényleg egy rossz szava sincs. Bár ezt továbbra se értem.
- Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes. - mondom őszintén, hisz a gyomrom szerintem jelenleg dió méretű, és nem fogadna be semmit. Borzasztó ideges vagyok, és ideges vagyok az miatt, hogy ideges vagyok. Nevetséges ...
- Igen ezt észre vettem, és értékelem. De meg kell értened, voltak dolgait, és az iskola után is, amiért óvatos vagyok. - én is őszinte vagyok hozzá, nincs miért kertelnem. Látja, hogy mennyire viszongok tőle, és a falam egész vastag. Nem bolond. És tudja, érzi, hogy ez okkal van. Ez se titok. Ha komolyan gondolja a közeledést, még hosszú út áll előtte.
Én is érdeklődök a munkája felől, ahogy ő is teszi, bár ő nem mond semmit nekem válaszul. Igazán titokzatos. Mikor a fülemhez hajol, valósággal megdermedek, és levegőt se veszek. Vigyázban állok addig, amíg el nem hajol. A mozdulat közben össze akad a tekintetünk, és gombóc nő a torkomba. A picsába, könnyebb lenne a dolgom, ha undorítóan nézne ki, így hogy fogjam vissza magam? Nagyot nyelek, mikor elhajol.
- Oh én igyekszem, ne aggódj. - válaszolok gúnyosan, de egyben játékosan. - Hát akkor rejtélyeskedj csak. Ezek szerint nem messze tőlem, ennyi lejött. - mondom lazán, de csak ideges vagyok mindig. - Alig várom, legközelebb, ha kiráncigálsz legalább valami kaját hozz. - ismét gúnyosa a hangom, zavaromat mással nem tudom leplezni.
A kérdésére mérges leszek, nem konkrétan miatta, hanem a helyzet miatt, hisz ő hogy tudhatná...
- Köszönöm, de nem árulom el. Nem érdekes. Semmi protekció. Ha majd előléptetnek az majd az érdemeim miatt fog megtörténni. - a kis hülye nyomozásom után, ha valaha lesz eredménye egyáltalán. De ezt nem mondom ki hangosan, de azért biztos az aggódalom tükröződik az arcomon.
- Egyébként vigyázz Mr. Yaxley. - most én teszek meg egy lépést felé, kinyújtom a karom, és megpöckölöm a mellkasát. - A végén kiderül van szíved... nem félsz, hogy elárulom?