A mai nap is hosszú nyúlt. Olyannyira, hogy a székemben sikerült elbóbiskolnom, és csak akkor riadtam fel, amikor az irodámban lévő kakukkos óra elütötte a hét órát. Nem tudom mi volt velem mostanában, de minden alkalommal, amikor lehunytam a szemeimet, baglyokkal álmodtam. Talán jó lett volna meglátogatnom egy álomszakértőt, vagy visszatérni a kedves ismerőseimhez, és tőlük kérni tanácsot ez ügyben, viszont sürgetett az idő, és a napirendembe nem fért be más szabadidős tevékenység. Jelen pillanatban Sam kampánya volt a legfontosabb, és természetesen az, hogy megnyerjük a választásokat. Meg kellett nyernünk, így minden erőmmel azon voltam, hogy ez így is történjen. Az asztalomon heverő dokumentumokra tévedt a pillantásom, és egy varázsigével elrejtettem a tartalmukat a kíváncsi szemek elől. Ezek után az üresnek tűnő lapokat összerendeztem, egy mappába zártam, amelyre szintén egy védővarázslatot olvastam, és a határidőnaplómmal együtt a táskámba süllyesztettem őket. Ideje volt meglátogatni a testvéremet, ugyanis, ha én nem szóltam volna rá, akkor akár egész éjszaka az íróasztala felett görnyedt volna, és egy táskás szemű politikus minden volt, csak nem éppen megnyerő. Így hát leoltottam a villanyt, bezártam az irodámat, és elindultam az ő irodája felé. − Szervusz Pamela – köszöntöttem a fiatal nőt, amikor elértem a testvérem irodája elé. – Látom, még mindig nem sikerült kirobbantanod a helyéről – pillantottam a zárt ajtó irányába, a réseken keresztül vékony fénycsík szűrődött ki. Váltottam még egy pár szót vele, viccelődtünk azon, hogy a testvérem időnként még nálam is rosszabb természettel volt megáldva, ha munkáról volt szó, aztán bekopogtattam. Nem is vártam meg a választ, hiszen testvéri jogomnál fogva tudtam, hogy bemehetek. − Sam! Merlin szerelmére! Későre jár már, ideje lenne letenned a papírmunkát – léptem be az irodájába, s bár a szavaimat dorgálásnak szántam, mégsem tudtam komolynak tettetni magamat. Egészen a székéig sétáltam, és gyengéden megérintettem a vállát. − Eleget dolgoztál mára, és néha a politikusoknak is enniük kell. A munka megvár – noszogattam szelíden, bár tudta jól, hogy ha nem volt hajlandó beadni a derekát egyből, akkor pillanatokon belül átváltottam parancsnokba, és nem kértem, hanem utasítottam őt. No, nem mintha uralkodó jellem lettem volna, csupán hittem, hogy néha jobban tudtam mire volt szüksége a testvéreimnek.
Vendég
Kedd Júl. 13, 2021 11:10 pm
Lizzie & Samuel
brothers and sisters
Sűrű napoknak nézünk elébe és cseppet sem vagyok nyugodt. Nincs rá semmiféle ésszerű tény, ami indokolná, hogy az legyek, mikor egy csapásra minden megváltozhat körülöttem. Az életemben, és sajnos most már az országban is. Bármennyire is ügyködünk azon, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, egy kampány sosem megy simán, ezt a legutóbbi alkalommal is sikerült megtapasztalnunk. Senki nem adja magát könnyen, főleg ha politikusokról van szó. Márpedig itt komoly hatalmi harcok futnak a háttérben. Elég csak arra gondolni, hogy a szélsőségesek nézetei képesek lennének romba dönteni egy fejlett, 21. századi varázslótársadalmat is. Én mégsem azzal foglalkoztam este, hogy új megoldásokat találjak az egyre sürgetőbbé váló problémákra és jobb hellyé tegyem az országot. Ma kivételesen önző voltam és mióta hagytam magam elrévedni a nosztalgiában, nem is érzem, hogy igazán önmagam lennék. Talán az a dosszié az oka, amit Pamela tárt elém a nyomozás eredményével és amit legalább egy órája kétkedve figyelek, miközben olyan tanácstalanság árad belőlem, mint még soha. Egyáltalán nem készültem fel rá, hogy ez valaha megtörténhet, és most, ahogy olvasom a papírra vetett mondatokat újra és újra, forr bennem az indulat a nő iránt, akit valaha még szerettem is. Sok mindent el tudtam róla képzelni, de azt sosem, hogy álnok kígyó módjára egy ostoba alaknak néz... És mégis itt tartunk.. A mélázásból a húgom bársonyhangja riaszt fel, én pedig automatikusan csukom be a mappát, mintha már az ajtóból is megneszelhetné az újdonságot. Persze erre lehetőséget sem hagyok neki. Mint oly sok más dokumentumot, ami megfordul a kezeim között vagy titkosított információt tartalmaz, ezt is biometrikus varázsjeggyel láttam el, mielőtt a kíváncsi tekintetek megkaparintanák maguknak. Ez megkönnyíti a formalitásokat is, hiszen csak az én varázserőmmel lehet képes bárki felfedni a mappa tartalmát. Márpedig én nem óhajtom senki orrára kötni, mi van benne. Talán a húgomnak is feltűnik, hogy rányomom a tenyerem a paksamétára és elmormolom a varázsigét, ami teljesen elfedi az imént tanulmányozott iratok tartalmát. Erről még őt sem szeretném tájékoztatni. Egyelőre. Már így is jóval többen tudnak róla, mint egyáltalán kellene, és nem is az zavar, hanem hogy néhány évvel le vagyok maradva. Ez viszont nem lehet kifogás, hisz ha Lizzie Quahog a fejébe veszi, hogy elrángat az asztalomtól, az bizony előbb vagy utóbb így lesz, és ma kifejezetten semmi kedvem nincs ahhoz, hogy felesleges köröket fussunk. Az aláírnivalók megvárnak, és egy jó whiskey-t most nagyon kíván a szervezetem. - Gondolom már asztalt is foglaltál.. - pillantok rá felvont szemöldökkel, egy hosszú percig farkasszemet nézek vele, de nem játszom el, hogy rá kell beszélnie. Igazából jó ötlet, ha kiszabadulok az irodából. Ma már úgysem tudnék semmi hasznosat csinálni. Felveszem a zakómat, magamhoz intem a sétapálcát, ami a megjelenésem kötelező kelléke, és végül el is indulok a kijárat felé. - Vedd ki az estét, Pam. Holnap szükségem lesz rád.. - búcsúzom el a nőtől a titkárságon, majd a húgomat előreengedve a lift felé indulok, hogy folytathassuk utunkat az étterembe. Bízom az ízlésében, és ha a törzshelyünkre megyünk, talán még törnie sem kellett magát azon, hogy foglaljon időben asztalt. Valahogy mindig van szabad helyük a számunkra. Milyen furcsa... - Azt hittem kettőnk közül legalább te nem vagy olyan bolond, hogy estig dolgozz.. - mosolyodom el immár a liftben állva, ahogy Lizre pillantok. A fenét hittem. Pontosan tudom, hogy ebben nagyon hasonlítunk egymásra. Na meg azt is, hogy ha nem dolgozna későig, esélyem sem lenne megnyerni a választást.
550 szó
Vendég
Szer. Júl. 14, 2021 2:28 am
Sam & Lizzie
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇
Időnként Sam körmére kellett néznem, hiszen még mindig hajlamos volt túlterhelni magát, s amíg én bírtam a strapát, addig neki az egészségi állapotára is figyelnie kellett. Így talán nem is volt olyan meglepő, hogy felbukkantam az irodájában, hiszen ha valaki, akkor én biztosan képes voltam kimozdítani őt onnan. Ahogy az asztala felé haladtam, észrevettem, hogy ügyködött valamit az egyik dokumentummal, azonban egy szavam nem volt ezzel kapcsolatban. Megjegyeztem ugyan, talán az arcom rezdülésén is látszott, hogy feltűnt a mozdulatsor, de nem találtam annyira fontosnak, hogy rákérdezzek. − Még a délután folyamán – mosolyodtam el, hiszen szinte minden este együtt vacsoráztunk, és tárgyaltuk meg a jövőbeli lépéseinket, így csak kivételes esetekben, amikor tudtam, hogy Sam egyáltalán nem fog ráérni, akkor nem foglaltam számunkra asztalt. Azonban betéve tudtam a napirendjét, ezért is mertem önkényesen kisajátítani őt éjszakára. Megvártam, hogy felöltözzön, aztán kellemes léptekkel elindultam mellette. Most már nem kellett sehová sem sietnem, így a magassarkúim nem csapódtak türelmetlenül a padlólaphoz, ahogy végighaladtunk a folyosón. − Jó éjszakát, Pamela! – biccentettem neki, majd a bátyám felé fordultam, miután beléptem a liftbe. – Fizetésemelést kellene adnod neki, amennyit dolgozik. Ha már itt tartunk, akkor nekem is adhatnál. – Az utolsó szavaimat viccnek szántam, de Pamela valóban olyan munkaerő volt, akit illett megbecsülni. Előszeretettel hívtam fel a bátyám figyelmét azokra az emberekre, akik keményen harcoltak az ő, a mi ügyünk érdekében. A liftben automatikusan nyúltam a földszintet jelző gomb felé, és nyomtam meg. − Ugyan már. Pont olyannak ismersz? – A mosolyomba némi játékosság vegyült, hiszen mindketten jól tudtuk, hogy ebben egyáltalán nem különböztünk. – Különben is, elég húzós időszak áll előttünk. Biztos akarok lenni, hogy minden lehetőséget megragadunk. Apropó, szerveztem neked egy interjút az egyik legnagyobb médiacégnél, jelenleg a kérdéseiket várom, amiket szeretnének feltenni. Remélem, készen állsz arra, hogy ismét elrabold az emberek szívét – említettem meg, hogy sikerült végre elérnem az egyik ismerősömet, aki némi szájhúzás után, de segített elintézni, hogy Sam beszélhessen a terveiről és a jövőbeli szándékairól. Még azon is elgondolkoztam, hogy bevetem a muglik által használt kütyüket, és az ő technológiájukat is felhasználva szélesíteném a bátyám szavazótáborát. A liftajtó egy halk, csilingelő hang után szétnyílt, így magabiztosan léptem ki a hallba. Most szinte kongott az ürességtől, hiszen mindenki már nyugovóra tért, csupán mi voltunk olyan bolondok, hogy még itt időztünk. Bár nem sokáig, hiszen pár perccel később már az utcán húztam össze magamon a blézeremet, ahogy gyalog az étterem felé tartottunk. Én személy szerint ilyen kis távolságon nem rajongok a hoppanálásért, elvégre egy kis testmozgás sose ártott meg, arról nem is beszélve, hogy így kellemesebben el tudtam csevegni a testvéremmel. − És neked mi jár az eszedben? Mert biztosra veszem, hogy nem a vacsorán töprengesz ennyire– pillantottam oldalra, hogy láthassam az arcát, mert szinte biztosra vettem, hogy tele volt a feje gondolatokkal. Mindig is agyalt valamin.
Vendég
Csüt. Júl. 15, 2021 6:24 am
Lizzie & Samuel
brothers and sisters
Siralmas, kilátástalan, bosszantó - egyszerűen így is jellemezhetném a helyzetemet. Márpedig ha valaki, én sosem volt borúlátó alkat, szeretek bízni az emberek jóságában, egy jobb és élhetőbb jövő gondolatában, ami már a küszöbön áll, de a változásért mint mindig, most is kifejezetten sokat kell tenni és szenvedni. Ami a magam részét illeti, elég sok szenvedés áll mögöttem, de legalább a lábam nem döntött úgy, hogy ismét emlékeztet arra, mennyi mindent vesztettem évekkel ezelőtt. - Nem vagyok meglepve... - csóválom meg a fejem megadóan, miközben összeszedem a holmimat. Futólag még az órámra pillantok, majd minden óvintézkedést betartva bezárom az irodát, ezzel pedig egyidejűleg el is napolom a világmegváltó ötleteimről - Tisztességes fizetést adok neki és neked is, ha már itt tartunk, drága húgom.. - sandítok rá, bár előszeretettel próbál ugratni engem, most nem tartom poénosnak. A múltamra tekintettel a pénzügyeket elég szigorúan fogom és ellenőrzöm, az én elnöklésem alatt példának okáért megbocsáthatatlan véteknek tartanám, ha elszámoltathatatlan volna a költségvetésünk. Még akkor is, ha ez a szavazásig teljesen titkos maradhat. Sosem volt titkolnivalóm - talán azért érint ennyire rosszul, hogy kiderült, a tudtomon kívül évek óta van valami, csupán én személy szerint semmit sem tudtam róla. A gyanú felmerülése óta pedig egészen feszült vagyok. Feszültebb, mint amit egy egyébként is stresszes választási kampány indokolna. Azt is meg merem kockáztatni, hogy a helyzet indokolt néhány új ősz hajszálat. Követem a húgom a liftbe, de amint felveti az ötletét meggyötört képet vágva pillantok rá. Persze tudom, hogy minden tőle telhetőt megtesz, ha azt mondja, de.. Legalább az némi könnyebbség, hogy többé nem követjük el azt a hibát, amit mindketten határozottan kellemetlen emlékként őrzünk. Sok munka volt azzal, hogy a kínos szereplésem ne rombolja le az egyébként elég sikeres kampányom előkészületeit és a hírnevemet. Tudniillik, elég rosszul viselem, ha vadidegenek a magánéletemben vájkálnak. - Remélem most RENDES újságírót szereztél és nem azt a fajtát, akit az alsógatyám mérete jobban érdekel, mint a városvezetés körüli mizériák, mert Merlinre mondom Lizzie, én még egy alkalmat nem bírok ki azzal a nővel.. - sóhajtok fel és kérlelően pillantok rá. Tudom, hogy szükségünk van a sajtóra, lehetőleg azokra a felületekre, amik pártatlanok velünk kapcsolatban, hisz nekik van a legnagyobb merítésük a még bizonytalan szavazótáborból az ellenzék színeiben. Bár őszintén, Lizzie sokkal jobban ért ezekhez a dolgokhoz. Én meg ahhoz értek, hogy ne torkolljon botrányba minden szereplésem, amikor provokatív vagy a politikai karrierem részéről teljesen érdektelen kérdést kapok. A lift megáll, mi kiszállunk és gyalog folytatjuk az utunkat. Máskülönben előre be kellett volna jelenteni, hová tartunk, ugyanis kíséret nélkül még akkor sem hagyhatom el az épületet, ha a húgommal vacsorázom. Az őrvarázslók diszkrét jelenlétéhez viszont természetesen volt alkalmunk hozzászokni. Egyébként pedig nem a húgomról volna szó, ha nem ügyködne valamit azon minden untalan, hogy átmozgassa a csontjaimat. Hoppanálás közben ez nyilvánvalóan nem történhetne meg. - Csak egy régi ügy, amiről azt hittem, már évekkel ezelőtt lezártam. Nincs semmi ok az aggodalomra, holnap pontot teszek a végére.. - legyintek egyet, pedig egyáltalán nem vagyok meggyőződbe arról, hogy könnyű lesz újra látni Őt, ha veszi egyáltalán a fáradtságot, hogy megjelenjen az irodámban. - Ne is törődj vele. Hogy állnak ma a számok? - kérdezem meg mielőtt még belépnénk az egyébként igen közeli étterem ajtaján. Minden nap felteszem neki a kérdést, már hozzászokhatott, talán készül is rá, hogy leszereljen valami kifogással, hogy ne szegje kedvem, ha ma épp nekünk kedvezőtlenül alakulnak a változások. Az irodájában ugyanis van egy jelzőrendszer, ami a legfrissebb hírek alapján kalkulálja az aktuális kedveltségi mutatókat és rangsorolja a jelölteket. Én pedig szeretem tudni, hogy milyen dinamika van a számokban.
583 szó
Vendég
Szer. Júl. 28, 2021 7:54 pm
Sam & Lizzie
◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇
− Tudod, testvér, valakinek gondoskodnia kell rólad, ha már te nem figyelsz oda – mosolyodtam el, hiszen annak mégsem örültem volna, ha Sam összeesik a végkimerüléstől, vagy éppen attól, hogy túlhajszolja magát a munkában, és még enni sem volt hajlandó. Már réges-rég nem voltam kislány, akire neki kellett vigyáznia. Sőt, talán azt is mondhattam volna, hogy fordult a kocka, mert manapság inkább én óvtam a fivéreimet, de főként Samet mindentől. − Nocsak, Sam. Milyen harapós hangulatban vagy… − vontam meg a szemöldökömet, hiszen már-már leharapta a fejemet egy ártatlan, apró viccért. Elvégre, teljesen elégedett voltam a fizetésemmel, csakhogy mindkettőnk munkája épp annyi feszültséggel járt, amely miatt néha nem ártott egy kicsit lazítani. Ma pedig a bátyám igencsak feszültnek tűnt. Legalább is, ezt vettem ki a hangsúlyából. Talán még az én hangulatomon is rontott egy kicsit, de nem annyira, hogy teljesen tönkre tegye az esténket. Ettől függetlenül felvetettem neki, hogy bizony szerveztem még egy interjút a számára. A reakciója pedig hasonló volt, mint amit vártam tőle. Gyengéden megérintettem a bátyám karját, miközben próbáltam valamelyest megnyugtatni. − Az illető utoljára egy vérfarkasokat védő aktivistával készített esélyegyenlőségről szóló interjút, ha esetleg így ismerősnek tűnik a személye. A cég pedig általában olyan ügyek mellett áll ki, amelyeket mi is támogatni kívánunk. Tanultam a múltkori esetből, azóta jobban utána nézek a lehetőségeinknek és sokkal szigorúbban veszem azokat a média szereplőket, akik téged kívánnak elérni – feleltem határozottan, mert nem hagyhattam, hogy még egyszer átverjenek bennünket. Épp ezért kértem be előre tőlük a kérdéseiket, hogy felkészülhessünk a beszélgetésre. − Továbbá úgy döntöttem, hogy a magnixok által használt közösségi médiákra is beregisztrállak, de a fiókokat én és a csapatom fogjuk felügyelni. Természetesen, kapsz hozzájuk hozzáférést, mégis úgy vélem, jobb ha profikra bízod a kezelését. – Én nem álltam a testvérem útjába, ha mindenáron ki akarta volna próbálni a Twitternek nevezett csodát, akkor megadtam neki a lehetőséget, mégis úgy gondoltam, jobb, ha erre én figyeltem. Akkor is, ha ezáltal újabb feladatot vállaltam el. Tudomást sem vettem a minket körülvevő őrökről. Teljesen hozzászoktam ahhoz, hogy minden lépésünket árnyként követték. Másban talán kialakult volna néminemű paranoia emiatt, de tisztában voltam vele, hogy ez a mi, de főképpen Sam védelmét szolgálta. − Ó, valóban? – emeltem fel a szemöldökömet, bár nehezen tudtam elhinni, hogy nincs okom az aggodalomra. Sam lazának tűnő viselkedése is hamisnak tűnt a szememben, hiszen azért egészen jól ismertem minden rezdülését. A kérdésére megtorpantam. Nem volt szokásom hazudni, ahogy túlságosan elterelni sem szerettem a témát, így Sam felé fordultam. − Őszinte leszek, egészen ingadozó. Az ellenzéknek volt ma egy gyűlése, azután az ő oldalukra billentek a számok. Ezért mondtam, hogy szükséges kilépned a reflektorfénybe, Sam. A háttérből nem válhatsz vezetővé. Az embereknek látniuk és hallaniuk kell téged. Meg kell győznöd őket, hogy te vagy a tökéletes ember a feladatra, el kell nyerned újra és újra a bizalmukat – pillantottam rá komolyan, s bár tudtam mennyire kellemetlenül érintette őt a múltkori interjú, emiatt nem volt szabad visszakoznia. Az étterembe lépve azonban magam mögött hagytam minden kellemetlenséget, és kellemes mosollyal az arcomon jelentkeztem be, felemlegetve a korábbi asztalfoglalásunkat. Pár perc múlva pedig már az asztalunknál ülhettünk az étlapokat forgatva. Nekem egyelőre elképzelésem se volt arról, hogy pontosan mit kívántam volna enni, így inkább leterítettem az étlapot az asztalra. − Sam, biztos minden rendben van? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – kérdeztem rá óvatosan, bár nyilván nem itt és nem most. Megértettem, hogy sokat stresszelt a kampány és a választások miatt, de még mindig a fülemben csengtek a szavai, amiket az ártatlan viccemre kaptam válasz gyanánt.
A mai nap is hosszú nyúlt. Olyannyira, hogy a székemben sikerült elbóbiskolnom, és csak akkor riadtam fel, amikor az irodámban lévő kakukkos óra elütötte a hét órát. Nem tudom mi volt velem mostanában, de minden alkalommal, amikor lehunytam a szemeimet, baglyokkal álmodtam. Talán jó lett volna meglátogatnom egy álomszakértőt, vagy visszatérni a kedves ismerőseimhez, és tőlük kérni tanácsot ez ügyben, viszont sürgetett az idő, és a napirendembe nem fért be más szabadidős tevékenység. Jelen pillanatban Sam kampánya volt a legfontosabb, és természetesen az, hogy megnyerjük a választásokat. Meg kellett nyernünk, így minden erőmmel azon voltam, hogy ez így is történjen.
Sűrű napoknak nézünk elébe és cseppet sem vagyok nyugodt. Nincs rá semmiféle ésszerű tény, ami indokolná, hogy az legyek, mikor egy csapásra minden megváltozhat körülöttem. Az életemben, és sajnos most már az országban is. Bármennyire is ügyködünk azon, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, egy kampány sosem megy simán, ezt a legutóbbi alkalommal is sikerült megtapasztalnunk. Senki nem adja magát könnyen, főleg ha politikusokról van szó. Márpedig itt komoly hatalmi harcok futnak a háttérben. Elég csak arra gondolni, hogy a szélsőségesek nézetei képesek lennének romba dönteni egy fejlett, 21. századi varázslótársadalmat is. 
