Ms Helga & Gary ~ can I ask some questions lady ghost?

− Most dagi. Most sovány. Most dagi, most sovány – motyogtam magamban, miközben a trófeaterem melletti lovagi páncélokban nézegettem magam. Azt hiszem, Katie valami ilyesmiről beszélhetett egyszer, amikor perspektívákról volt szó.
Némelyik tükörképben tiszta pufi fejem volt, míg a másikban úgy elnyúlt az arcom, mintha valami földönkívüli lennék. Annyira vicces volt, hogy a kezeimet a számra tapasztva kuncogtam, hiszen a mellettem elsétáló felsőbb évesek furcsa pillantással illettek. De amint eltűntek a színről, úgy kirobbant belőlem a kacagás, hogy tuti Hóborc mester is meghallotta volna, de úgy tudtam, ő most éppen az ötödik emeleten tervezett valami csínytevést.
Hosszú percek után végül meguntam a saját tükörképem bámulását, és úgy döntöttem, bekukkantok a trófeaterembe, hiszen eddig még sose vitt rá a lélek. A zsebembe túrva előrángattam egy zacskót, amely tele volt kekszdarabokkal. Legnagyobb bánatomra leginkább törött darabokkal és sok-sok morzsával.
− Le kell majd mennem megint a konyhába – dünnyögtem az orrom alatt, ahogy megemeltem a zacskót. No, nem mintha a morzsa kárba veszett volna, hiszen úgy döntöttem a kekszdarabkákat az arcomba, hogy a végén úgy néztem ki, mint egy túlméretezett mókus. De legalább cukin festhettem, mert a mókusok aranyosak. Otthon is imádtam őket hajkurászni, hiszen veszettül édesek voltak. Ha nagy leszek, akkor biztos mókus leszek majd. Évekkel ezelőtt ez volt az elhatározásom, azóta talán már egy picit megkomolyodtam, és már csak az animágusi formámat szeretném majd annak.
Azonban azt meg kellett állapítanom, hogy a kupák, a serlegek és egyéb díjak nézegetése igen uncsi volt. Hiába találtam meg a szüleimet és bácsikámat egy-egy érmen, mégsem találtam benne semmiérdekfeszítőt.
− Mennyi idő lehet vajon ezeket mind leporolni? – töprengtem félhangosan, miközben lemorzsáztam a földre. Az tuti, hogy nem szerettem volna olyan büntit kapni, ahol ezeket a kupákat kellett volna pusztakézzel suvickolni, mert akkor sírva fakadtam volna. Ha nagyon muszáj volt, akkor megcsináltam a takarítást, de egyébként nem rajongtam érte. A takarítás is uncsi volt. Én pedig jobban szerettem felfedezni.
Épp valami érdekeset véltem felfedezni az egyik falon, ezért hátrálni kezdtem, hogy nagyban lássam az egész képet. Mostanában már mindenben a bácsikám feladványait vélem látni, így teli pofival lépkedtem hátra, amikor hirtelen hideget éreztem.
Félrenyeltem. Köhécselni kezdtem, és nagyon szerettem volna inni egy hatalmas bögre tejet, hogy leöblítsem, de sajna az nem volt a közelben. Hörögve kapkodtam levegő után, és mire összeszedtem magam, utána egyből letámadott a következő tény: átgyalogoltam egy kísérteten.
− Juj! Elnézést kérek szellemnéni, én… Eskü, eskü én nem akartam átmenni magán! – ejtettem el a kekszes zacskót szabadkozás közben.