Vladimir & Zofia ~ Hey little fellow russian, what do you think about robbing you out?
Vendég
Csüt. Jún. 17, 2021 3:17 am
Always on the run
Vlad & Zofia
Never lost a fair game... or played one
Unottan emelem vörösre mázolt ajkaimhoz a kávéscsészét, és kortyolok bele a forró italba, amely épp olyan, mint életem: keserédes. Keserű, hiszen másképp is alakulhatott volna a sorsom, és mégis olyan édes, mint a bosszú, amellyel az emberek „kedvességét” fizetem vissza. Hiszen nem vagyok én rossz ember. Annyira. Sóhajtozva folytatom hát a firkálást a Szombati Boszorkány legújabb számának az egyik margóján, de kérlek, egy percig se higgyétek, hogy pénzt adtam ki ezért a szennylapért. Csupán kiloptam egy borzasztóan előkelőnek tűnő hölgy, borzasztóan gicces táskájából, miközben „véletlenül” összekoccantam vele az utcán, és meglovasítottam a pénztárcáját. Ez a kávézó szörnyen unalmas, így nem meglepő, hogy időnként kénytelen vagyok elnyomni a fintoraimat, és kávéba fojtani őket, mielőtt még valami rosszat cselekednék. Mint például ma reggel, amikor Mrs Harrison átkozott macskája az én lábtörlőmön kezdett ténferegni, és… Talán mondanom se kell, hogy kiből lett utána lábtörlő. Elégedetlenül csettintek a nyelvemmel, amikor észreveszem, hogy elrontottam a firkálmányomat, ugyanis időről-időre felpillantok a szemben lévő ékszerboltra, amelynek a kirakatában most is megcsillan egy-egy szépség a napsütésben. A főnök pedig azt mondta, hogy semmi köze ahhoz a helyhez, innentől kezdve pedig szabad préda. Bár az sem érdekelne, ha hozzá tartozna, hiszen ha elég ügyes vagyok, akkor úgyse jönne rá, hogy én loptam meg. De ezek az emberek tök másnak tűntek. Túlságosan is jámbornak, ahogy láttam őket az üzletükben mászkálni. Az éj leple alatt már fel-felméregettem a terepet, azonban belülről is alaposan látnom kell a helyet, hogy megtaláljam a biztonsági réseket. Feltápászkodok hát a helyemről, odavetek néhány érmét az asztalra, majd az újságot a táskámba gyömöszölve megindulok a bejárati ajtó felé. A legbűbájosabb mosolyomat elővéve nyitok be az üzletbe, majd a torkomat megköszörülve, kellemesen durva szláv akcentussal köszöntöm az üzletben lévőket. − Üdvözlet! – lépek beljebb, miközben alaposan szemügyre veszem a kínálatot. Elfog a vágy, hogy végigtapogassak mindent, de végül visszahúzom a kezemet, és a pulthoz lépek. − Gyönyörűek – intek körbe a helyiségben, miközben feltolom a fejem tetejére a napszemüveget, hogy az eladóra pillantsak. − Mondja, foglalkoznak ékszerjavítással is? – térek egyből a tárgyra, hiszen a táskám mélyén ott lapul egy karperec, amelyet a megboldogult bandavezérem nőjének a csuklójáról téptem le, és azóta is javításra vár. De egyelőre nem veszem elő a csecsebecsémet, hiszen nem akarom senkinek sem pazarolni az idejét, és legfeljebb keresek egy másik kifogást az üzletben maradásra.
A mai nap szokatlanul forgalmasnak ígérkezett: ez az időszak az, amikor rengeteg ember bíz meg bennünket azzal, hogy készítsünk személyre szabott ékszereket: esküvőkre, eljegyzésekre, és még sorolhatnám. Kifejezetten élvezem azt, hogy van mit csinálni, mindig is az az ember voltam, aki nem szeret tétlenül ücsörögni, anélkül, hogy bármit is csinálna, amióta pedig végeztem a Roxfortban egyre inkább érzem, hogy anya kezdi teljes mértékben átengedni nekem az üzlet felett az irányítást. Nagy felelősség, tény és való, de rá kellett jönnöm, hogy kifejezetten élvezek ezzel foglalkozni. A múltbeli traumáimtól eltekintve egészen jó vagyok abban most már, hogy tárgyaljak a beszállítókkal, hogy képes legyek eladóként viselkedni és eladni az ékszereket, és már az sem okoz feltétlenül problémát, hogy alkudozzak, ha szükséges lenne, pedig ez régebben teljesen elképzelhetetlen lett volna. Habár nyilván van még hova fejlődnöm, határozottan látom magamban a változásokat és igyekszem abban, hogy ezek a változások csak még inkább pozitív irányba haladjanak. Reggel óta ez az első alkalom, amikor nincs senki az üzletben, és kivételesen hálás is vagyok ezért a kis szünetért. Anya éppen leltárt készít,ezért megint egyedül lettem hagyva, de szükségét is érzem ennek a kis egyedüllétnek: habár kezdek hozzászokni ahhoz, hogy emberek vesznek körül, még mindig jobban szeretem azt, amikor egyedül lehetek.
Végre arra is van időm, hogy megigyam a mai első kávémat, miközben az egyik ékszerkatalógust lapozgatom, reménykedve abban, hogy kapok valamiféle inspirációt egy újabb kollekciónak a kivitelezésére. A nyugodt szünetet az ajtó nyitása szakítja félbe, mire egyből becsukom a katalógust, félrerakom a kávém és egy szolid mosollyal üdvözlöm a belépőt. - Üdvözlöm. - Önkéntelenül is szélesebb lesz a mosolyom, amikor meghallom az akcentusát. -Köszönöm. - Biccentek a bókra, egy kicsit megint zavarba jőve, de sokkal kevésbé látszik ez, mint ahogy régebben történt volna. Még dadogni sem kezdek el, pedig arra is hajlamos voltam. - Igen, foglalkozunk ékszerek javításával is, ha arra lenne szüksége. Milyen ékszerről lenne szó, és mekkora a kár? - Érdeklődöm kíváncsian. Egy pár pillanatig habozás vesz erőt rajtam, de végül összeszedem minden bátorságomat és a következő mondatot már oroszul intézem a fiatal nő felé. - Jól gondolom, hogy ugyanonnan származunk? - Kérdezem meg továbbra is mosolyogva. Az apám miatt igen csak ritkán gondolok a szülőföldemre, hiszen az összes rossz emlékem ahhoz az időszakhoz kötődik, de akármennyire sem szeretek a múltamra gondolni, néha hiányoznak az ottani szokások, a nyelv és minden ami arra a kevés jó dologra emlékeztet, ami valaha volt. Új életet kezdtünk, de a gyökereinktől sohasem szakadtunk el igazán.
A tekintetem végigvándorol az egész helyiségen mielőtt megállapodna az eladón. Külsőre talán ámulat és csodálat tükröződik a szemeimben, pedig a valóságban teljesen másról van szó: felmérem az értékeket, vagy éppen a számomra tetsző darabokat, gondolatban pedig kész listát készítek azokról az ékszerekről, amiket el kell lopnom. Ez egy magánakció a részemről, még a főnöknek sem árultam el, hogy mit tervezek valójában. Ahogy beljebb lépek az üzletbe, és a pillantásom összekapcsolódik a fiatal férfiéval, az én mosolyom is szélesebb lesz. A férfiak figyelmét ugyanis sokkal könnyebb elterelni, mint a nőkét. A másik nem képviselői jobban szeretnek a kezemre játszani, ha én is felveszek egy szerepet. Talán némi zavart látok az arcán, amikor megdicsérem az üzletet, de lehetséges, hogy csak képzelődök. Mostanában gyakran előfordul, hogy a túlzott elemezgetéseim közepette olyat is belelátok a dolgokba, amelyek csak a saját spekulációim. A kérdésre kinyitom a táskámat, és egy közepes méretű, fekete dobozkát veszek elő, ahogy a pulthoz lépek. − Egy fehérarany karperecről lenne szó – válaszolom, miközben felpattintom a dobozka fedelét, hogy rálátást nyerjen a kicsikére. – A csatja eltörött egy sajnálatos baleset kapcsán, és a közepéből is hiányzik egy kő. Lebiggyesztem az ajkaimat, mintha annyira, de annyira fontos emlék lenne számomra ez a karperec, pedig csak néhány hónapja került a birtokomba. Teljesen véletlenül persze. A következő kérdés ismerősebben, az anyanyelvemen cseng, így megkönnyebbülten mosolyodok el. Természetesen, annak idején tanultam angolt, és némileg használatban is volt, így egész jól beszélek, de az akcentusom igencsak érezhető, és számomra kellemetlen, mert az általam formált szavak nem olyan gördülékenyek, mint egy brité. − Attól függ, kedves, ha Szibériából származol, akkor igazad van – felelem immár én is oroszul, bár óvatos vagyok, és nem árulom el neki, hogy pontosan melyik város is az enyém. Ennyire felelőtlen még én sem vagyok. Talán időnként hajlamos vagyok meggondolatlanul cselekedni, de az elmém jelenleg tiszta, és tudom jól, a nyomomban vannak. Annak pedig nem örülnék, ha valaki megtalálna, miközben éppen az új életemet építgetem. Mert szép és jó dolog az olasz maffia védelmében lenni, de ha egyszer egyedül maradok, akkor nekem végem. − Tehát, meg lehet menteni? – bökök az ékszer irányába, hiszen egy pillanatra sikeresen elkalandoztam. Amíg pedig a honfitársam válaszát várom, alaposan végigmérem őt. Fiatalabbnak tűnik nálam, elsőlátásra túlságosan is szelídnek tűnik – bár magamból kiindulva, sose ítélj elsőre −, így aztán nem tudom még megállapítani, hogy mennyire becsapható. További megfigyelésekre van szükségem.
◄► 
