Corvus Black

A jellemem összetett, leginkább kiismerhetetlen, olykor még én se igazodom ki saját magamon. A tetteim időnként ellent mondannak mindennek, ami logikusnak tűnhet, így bárki szeretne megfejteni, bele fog törni a bicskája. Idővel minenki rájön ugyanis, hogy lehetetlen.
Kétszínű vagyok és hazug, bárki szemébe azt mondom, amit hallani akar. Ha kell, behízelgő is tudok lenni, barátságos, udvarias, illedelmes, minden anyuci álma a lánya számára, de ez koránt sem az én igaz valóm. Talán csak részben... talán csak néha. Egykoron ilyen voltam, egy tökéletes gyermek, amilyennek a szüleim neveltek, aki előtt hatalmas jövő állt, megannyi lehetőséggel. Megtanultam én is az etikettet, így képes vagyok arra, hogy úgy viselkedjek, ahogy azt egy Black-től elvárnák, aranyvérűként, felsőbbrendűen, de ha úgy alakul, akkor lazán ledobom magam bárhova, elgombolom az igem és rágyújtok egy szivarra egy drága whisky mellett, nem foglalkozva azzal, hogy az asztalra felpakolt lábaim esetleg bárkit sértenének.
Makacs vagyok, akaratos, önző, egoista, büszke és nem kicsit agresszív. A pszichopata énem is egyre gyakrabban kerül előtérbe, én pedig nem riadok vissza a kegyetlenségtől, se pedig a vértől. Imádom a vért, azt a csodálatos vörös színt és a vasas ízt a számban... mámorító! Elkalandoztam.
Célratörő vagyok, amit el akarok érni, azt el is fogok. Képes vagyok a hosszú távú koncentrálásra és bár a türelem távol áll tőlem, időnként mégis megéri kivárni. Ezt az aurori pályafutásom során tapasztaltam meg, így igyekszem higgadtabban viselkedni bizonyos szituációkban.
Intelligens vagyok, nem véletlenül végeztem el egyszerre két szakot is remek eredményekkel és a legilimenciát se sajátítja el minden második ember a földön. Az animágiáról pedig még nem is beszéltem... Szeretem folyamatosan fejleszteni magam, elmerülni a bájitalok világába, mégis az alkímiát választottam magamnak, az egyenértékűségre törekvést, mely során valamit áldozni kell azért, hogy megkapjuk, amit akarunk. Nincs alku áldozat nélkül, ezt tökéletesen megtanultam, nem véletlenül tartottam meg a halott gyermekem testét.
Vigyázz velem, veszélyes vagyok és ravasz, akár egy róka, így mellettem kevesen vannak biztonságban. A családomnak nem ártanék, de senki más nem érdekel, aki nem a vérem.
A kegyetlenség relatív, a társadalmi normák elvárásai röhejesek, akár csak a szabályok, melyeket betartva élnünk kell, de hiszek benne, hogy a világ változni fog, egy jobb korszak köszönt majd a mágustársadalomra, melyben a söpredék végre megtanulja, hogy hol van a helye.

1993. október 29.
A születés
Azon az őszi éjjelen egy újabb csillag született, ki majd méltó lesz apja nevére és továbbviszi a büszke vérvonalat. Nagy tervek, komoly elvárások, melyeknek egy gyermeknek meg kell majd felelnie.
Az elsőszülöttek dolga sohase könnyű, legalábbis az aranyvérű családoknál, én pedig nem csak apám nevét kaptam meg, de minden felelősséget is azzal, hogy három testvérem előtt fogantam meg. Isten látja lelkem, jó ideig minden erőmmel azon voltam, hogy én legyek a tökéletes gyermek, megfeleljek minden elvárásnak és véletlenül se hozzak szégyent a család nevére, de ez nem olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan gondolják.
Természetesen elkényeztettek, mindenem megvolt, akár egy kis hercegnek és boldogan hangoztattam, kihúzott háttal, felsőbbrendű tekintettel, hogy honnan származom. Tudja csak meg a világ és véssék jól az eszükbe!
Az ikrek születése pozitív változást idézett elő nálam. Kíváncsi voltam rájuk, de valahol irigy is, mert azok voltak, akik: ikertestvérek. Egymás tökéletes másik fele... míg én egyedül maradtam, a további elvárásokkal, Ők pedig boldogan élvezhették ki a gyermekkoruk örömeit. Mégis szerettem őket, főleg Cassiet, így lelkem sötét mélyén bánt, hogy Őt is magára hagytam. De ne rohanjunk ennyire előre.
Igyekeztem jó testvér lenni, foglalkozni az ikrekkel, de az időm egyre csökkent, ahogy apám a Roxfortra készített fel. Egyértelmű volt, hogy a Mardekár házba kell majd kerülnöm, ott pedig minden tőlem telhetőt megtennem, hogy a legjobb legyek. A szabadidőm csökkent, csakis arra koncentráltam, hogy mire a Roxfortba kerülök minden alap tudásom meglegyen ahhoz, hogy véletlenül se okozzak csalódást a családomnak, így az utolsó otthon töltött évemben már több időt töltöttem a könyvtárban, mint bárhol máshol, hiába néztek rám az ikrek olyan szép szemekkel, hogy menjek játszani velük. Nem lehettem velük több időt annál a minimumnál, amit engedélyeztem magamnak.

2003. szeptember
Roxfort
11 évesen elérkezett végre az én időm is, megkaptam a Roxforti levelemet, majd édesanyám társaságában egy egész napot eltöltöttünk nyáron az Abszol úton. Tökéletes talárokat csináltatott nekem, beszereztünk minden könyvet és szükséges eszközt az iskolához és természetesen a varázspálcámat is. Oh, és egy baglyot is kaptam, csak hogy könnyebb legyen a levelezés, mert a lelkemre kötötte, hogy minden héten írnom kell. Így is tettem! Csodálatos nap volt, még mindig szívesen emlékszem vissza rá. Azon a napon nem voltak elvárások, se kötelezettségek, se senki más rajtunk kívül, így csakis velem foglalkozott és egyáltalán nem siettetett. Akkor Amelia Black csak az én anyukám volt, senki másé. Imádtam azt az érzést, hiába tudtam, hogy nem sajátíthatom ki és bár szerettem a testvéreimet is, az anyám... Ő volt számomra a minden. Erre igazán csak a halálakor döbbentem rá...
Nem meglepő módon a süveg a Mardekárba osztott, alig került a fejemre, máris kimondta azt a házat, ahova szántak. Számomra se volt kérdéses, de azért izgultam, ahogy ilyenkor minden gyerek. A tanulmányi eredményeimre sose volt panasz, mindig kiemelkedő voltam, nagyjából mindenből. Voltak persze tantárgyak, amiket messzire elkerültem, mint például a jóslástan vagy a mugliismeret, de alapvetően jól éreztem magam a Roxfortban. Prefektus is voltam és a kviddics csapatban is helyt álltam, bár csak cserejátékosként, amikor kellett, ugyanis az időm nagy részében önmagamat fejlesztettem.
Az ikrek bekerülésekor már ötödéves voltam, kialakítottam a tökéletes imidzset magam körül, sokan féltek, de egyben tiszteltek is és a világon senki se próbált meg belém kötni. Tudták, hogy annak rossz vége lesz. Cassieről és Caelumról is mindenki tudta már az első perctől fogva, hogy kicsodák, öcsém pedig szinte tökéletes gyerekkori másom volt. A húgom viszont... különös dolgokat tapasztaltam nála, mintha nem lenne annyira boldog, mint kellene. Nem értettem az okát, de mivel jóval hamarabb végeztem a Roxfortban, mint Ők, így kideríteni se maradt időm.

2007
A fény kialszik - Amelia Black halála
A 2007-es év életem legmeghatározóbb éve, mely a törést okozta bennem és mely után személyiségem mintha darabokra szakadt volna.
Édesanyánkat meggyilkolták, méghozzá brutális kegyetlenséggel, de a tettes kilétére azóta se derült fény. Talán ez miatt kerültem aurorként a gyilkosságiakhoz, remélve, hogy egyszer rálelhetek anyám gyilkosára és megadhatom neki mindazt, amit érdemel. Nem lesz könnyű és kegyes halála, szenvedni fog, nagyon.
Amelia Black halála nem csak bennem okozott törést, hanem mindannyiunkban. Apánk se volt már a régi, ahogy én is szépen lassan kifordultam önmagamból. Bár mindig nagyra tartottam magam, soha nem ártottam senkinek - a fenyegetőzésektől tekintsünk el, azok csak szavak voltak -, de onnantól kezdve nem fogtam vissza magam. Erőszakossá, vaddá váltam és ahogy teltek a hónapok, már azzal se törődtem, hogy mit vártak el tőlem. Az lettem, aki lenni akartam, talán kissé meg is őrültem, mert a cselekedeteim nem voltak reálisak, én magam se voltam beszámítható, mégis jól titkoltam belső sötétségem.

2010
Hátat fordítva a családnak - A kitagadás
Miután végeztem a Roxfortban apám ismét a kezébe akarta venni az életemet, de anyám nélkül erre már esélye sem volt. Meg akarta mondani, hogy merre menjek tovább, mit csináljak, kit vegyek el, így a kúria hamarosan a veszekedésünktől zengett. A testvéreim féltek, mi pedig szerencsére csak szavakkal estünk egymásnak. Olyannyira elharapóztak a dolgok, hogy a vége egy erős ajtócsapódás és a kitagadás lett. És hogy miért tagadott ki?
Amit akkor mondtam, azt fogalmam sincs, hogy komolyan gondoltam-e. Azt akartam, hogy fájjon, hogy mélyen fúródjon apám szívébe és tudatába a képzeletbeli tőröm, így megtagadtam azokat az elveket, amelyeket egészen addig vallottam, amikre tanított. Megtagadtam a vérem, a családomat, így őszintén belegondolva ma már tudom, hogy talán megérdemeltem szavait. Akkor mégis elkattant bennem valami, lázadni akartam, felborítani mindent és káoszt idézni elő és nos... ez sikerült. Nem csak apámnak, de mindhárom testvéremnek is hátat fordítottam azon a napon, hogy saját kezembe vegyem az irányítást és így az életemet, hogy végre egyszer én döntsek és cselekedjek úgy, ahogy nekem tetszik. Ezért is kezdhettem már csak dacból is félvérekkel...
Az életemben előtérbe került a hedonizmus, olykor mértéktartás nélkül, mégis maradt annyi józan eszem, hogy tudjam, miként vihetem valamire...

2010 szeptember
Alkímia és aurorképzés
Beiratkoztam a Docendo Discimus Mágusakadémiára, méghozzá tőlem nem meglepő módon egyerre két szakra is. Tisztában voltam saját képességeimmel, kerestem az új kihívásokat és édesanyám emléke is felsejlett előttem. Az alkímia az én döntésem volt, az aurori szakma nos... az miatta történt. Az elhatározásomat így valósíthatom majd meg, ha megszerzem a megfelelő képesítést és hátteret ahhoz, hogy eljussak a gyilkosáig, mert kétségem sincs afelől, hogy rálelek majd.
Az akadémiai éveim a tanulásra összpontosultak és arra, hogy minél jobb legyek. A hedonista életvitelt háttérbe szorítottam, bár az életről nem feledkeztem meg. Részt vettem a bulikon, kiélveztem a lányok társaságát és végeztem titkos alkímiai kísérleteket is. Ezekben a mai napig kedvemet lelem, nincs tabu a számomra. Az emberi test például igazán különleges, akár csak egyesek fájdalomküszöbe... Unalmas lenne csak egyszerű mugli eszközökkel játszadozni rajtuk, amikor varázslóként annyi minden a kezemben van. Ijesztő lehet... Lana számára is az volt.

2018-2020
Lana
Egyszerű játszadozásnak indult, akár csak a többiek, mégis némi időre leragadtam mellette. Már az Akadémián is ismertem, de míg ott csak cicáztam vele, 2018-ban megadtam neki a lehetőséget valami többre. Mindig szolgalelkű volt, nekem pedig szükségem volt egy nőre, aki tesztalanyom lesz és kihordja majd nekem a tökéletes gyermeket. Lana erről persze mit sem tudott, nem ismert igazán, csak azt a Corvust látta, akit láttatni engedtem, egészen addig, amíg össze nem költöztem vele. Magamhoz fogadtam, hogy könnyedén kísérletezzek rajta, így különféle bájitalokat és alkímiát alkalmaztam rajta a tudta nélkül, Ő pedig megfogant.
Szinte könyörgött, hogy vegyem el, a megszületendő gyermekünkre hivatkozott, én mégis elutasítottam, hiába hozta fel újra és újra. Félvér volt és bár páromként jelenhetett meg mellettem, arra nem volt méltó, hogy a Black nevet viselje. A gyermek majd az lesz, oh igen, mindent megtettem azért, hogy így legyen.

2019
Cassie, az új társ
Na ki tért vissza Angliába? Az én drága kishúgommal majd egy évtizedik nem láttuk egymást, de egyszer csak betoppant az irodámban, méghozzá Potter jelenlétében, aki kijelentette, hogy attól a naptól fogva társak vagyunk. Micsoda meglepetés volt!
Ajkam mosolyra húzódott, kedvesen köszöntöttem, mintha csak egy kellemes, régi ismerős lenne, akit soha se taszítottam volna el magamtól, de Ő érezhette úgy, hogy mindez érzelemmentes tett. Mást várt vagy csak megijedt? Hmm, talán valahol mindkettő, mert ahogy kitoltam a székem, hogy felkelve üdvözöljem Ő elrohant, mint egy kicsinyke nyuszi a gonosz vadász elől. Pedig akkor teljesen ártatlan voltam!
A későbbiekben végig hétköznapian, átlagosan viselkedtem vele, mintha csak egyszerű kollégák lennénk és a mai napig nem hallhatta se a bocsánatkérésemet, se a magyarázatomat arra, hogy mit miért tettem. Testvérek voltunk, mégis átlagos munkakapcsolatként működtünk együtt, de kár tagadni, hogy piszkosul jól csináljuk a dolgunkat. Nem menekülhet, Potter nem kegyelmez meg neki és én sem. Ugyanúgy fürkészem Őt az irodában, várva arra, hogy feltegye a nagy kérdést, de egyelőre csak a kellemesebb arcomat mutatom felé, azt, akit egykor ismerhetett. A másik nos... az jobb, ha rejtve marad.

2021
Lana és a gyermek halála
A pletykák szárnyra keltek, hogy Corvus Blacknek gyermeke lesz. Lana hasa egyre nagyobb lett, nem tagadhatta már le a terhességet, én pedig emelt fővel, büszkén vállaltam, hogy a fiam hordja a szíve alatt. Mert az egyértelmű volt, hogy fiúnak kell lennie. Az elsőszülöttnek mindenképpen.
Az első hónapokban Lana számára észrevétlen manipuláltam a magzat növekedését, de ahogy telt az idő, talán túl izgatott voltam és felfedtem számára valódi énem. Megijedt, elutasított, el akart menekülni tőlem és vinni magával a gyermekemet, de ezt nem engedhettem. Az emlékei a múlté lettek, óvatosabbá váltam, körültekintőbbé, mégis ha valakivel évekig együtt élsz, nehéz titokban tartanod mindent. Lebecsültem, észrevétlen kutakodott utánam, fogott gyanút, lelt rá jegyzetekre vele és a gyermekünkkel kapcsolatban, melyekre soha se szabadott volna, így egyik nap arra értem haza, hogy a ölénél véres testtel az ágyunkon hever. Nem menthettem már meg, se őt, se a fiamat... végzett mindkettejükkel.
Lana gyenge volt... de mit is reméltem egy félvértől? Nem volt méltó hozzám, talán a gyermek se lett volna tökéletes, hiába az erőfeszítések, de mégis csak az én vérem volt, az én utódom lett volna. A nőt kiadtam a családjának, temessék csak el elhamvasztott testét, amit egy úrnában adtam át nekik, de a magzatot nos... kivágtam előtte belőle. Még mindig magamnál őrzöm, most már jól elrejtve, hogy senki se találhasson rá. Szükségem lehet még rá, hiszen nem adtam fel, hogy a tervem megvalósítsam és hozzám méltó gyermekem legyen. Az elhamvasztott testből nem tudják megállapítani, hogy mi történt a gyermekkel, rólam pedig senki semmi rosszat se feltételezne, elvégre egy köztiszteletben álló auror vagyok, akit azért tagadtak ki, mert megtagadta a kötelező aranyvérűekre jellemző viselkedést és ezek után még egy félvért is választott maga mellé. Sokak számára ezzel rendkívül szimpatikus lettem, főleg ebben a mai világban, amikor rájár a rúd a tisztavérűekre.
Lanáért egyetlen könnycseppet se hullajtottam, de a látszatra adni kell. Úgy teszek, mint aki gyászol, elfogadom a részvét nyilvánításokat, a munkámba temetkezem. De új tervek vannak készülőben: vissza akarok kerülni a családomba, az engem megillető méltó helyre és ezért minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. És akad egy szervezet is, amely felkeltette az érdeklődésemet és melyről tudom, hogy apám is értékelné, ha a tagjuk lennék. Aurorként hasznos lennék a Magic is Might számára és bár tudom, hogy ez mennyi veszéllyel jár nos... lételemem a veszély, akkor érzem igazán, hogy élek. Cassie pedig... oh az én édes, kicsi Cassiem még a segítségemre lehet. Általa könnyebb lesz visszatérnem a családunkba. Tudom, hogy Ő is erre vágyik, főleg azok után, hogy a másik fele, az ikertestvére is magára hagyta, búcsú nélkül, akár csak én. Ügyes fiú, jó példát vett, kíváncsi vagyok, hogy mire vitte.

Ahol megjelenek, ott egészen biztos, hogy jó pár tekintet rám szegeződik. Szép magasra nőttem a magam 191 cm-ével, hajam barna színű, szemeim zöldek és szép nagyok, hiheted azt, hogy egészen a lelkedig látok velük. Megjelenésem mindig elegáns, adok a kinézetemre, így a legdrágább ruhadarabokat viselem. Arcom borotvált, nem jelennék meg borostásan vagy szakállasan, méltatlan lenne hozzám.
Arcomra azt mondják, hogy jellegzetes, nem vagyok az a kimondottan jóképű férfi, mégis van bennem valami... valami, ami megfogja az embereket, akár csak a kisugárzásomban. Az emberek szeretik a rosszfiúkat, vonzódnak hozzájuk, én pedig nos... a látszatra bár a jó oldalt képviselem, az igazság az, hogy a belsőm romlott.
A nők körében közkedvelt vagyok, főleg az egyetemi éveim alatt hódítottam meg sok szívet, majd dobtam el őket magam mögé, többé feléjük se nézve. Élveztem az életet, ahogy igazság szerint olykor még most is azt teszem, bár Lana miatt talán egy kicsit akaratlanul is megváltoztam. Na nem miatta, csakis a fiam miatt. De Ő már a múlt, ideje lesz új áldozat utánnéznem.