Egyelőre elmondhattam az angol üzleti ügyeinkről, hogy minden a megfelelő mederben haladt. A Zsebpiszok közben pörögtek az illegális bizniszek, a Baziliszkusz bár bevételei rohamosan nőttek - bár volt is hova, a tavalyi auror-razzia után csúnyán bezuhant a hely népszerűsége -, emellett otthont adott számtalan megbeszélésnek is. Varázstárgyak, lopott műkincsek cseréltek gazdát a privát szobákban, csempészáruk ki-és bevitelét zsírozták le egymással kétes hírű alakok, a kurvákat vitték, mint a cukrot és sikerült méltányos megállapodásra jutni egy nagyobb helyi droglaborral is, akik belátták, hogy jobb a közös munka, mint pattogni az új olasz szomszédok miatt. De jobb mindig résen lenni, márpedig nekünk, Marchettiknek remek stratégiánk voltak arra az esetre, ha beütne a legrosszabb. Otthon, New Yorkban számtalan menekülőutat tartottunk fent, ha esetleg jönnének az aurorok vagy valaki más pályázna a karóra tűzött fejünkre. Interkontinentális zsupszkulcsok álltak készenlétben, Fidelius-bűbájjal védett ingatlanok és sok-sok lefizetett ember. De most nem New Yorkban voltunk, itt is meg kellett hoznom a szükséges óvintézkedéseket. Hamar sikerült kiderítenem, kikre volt mindehhez szükségem, a Zsebpiszok közben mindenki egyetértett abban, hogy a Burke testvéreknél senki sem ért jobban a varázstárgyakhoz és egészen véletlenül a birtokukban volt egy Volt-nincs szekrény is - és ez volt a problémám: egyet tartottak az üzletben, nekem kellett a párja is. Illetve talán valami más is, amennyiben az elméleti ötletem megvalósítható volt, de ehhez beszélnem kellett Burke-ékkel. Nyilván nem sétáltam be a poros üzletükbe, mint egy egyszerű, mezei vásárló, részben, mert álltak erre külön lótifutik a szolgálatunkban, részben pedig azért, mert egy ilyan bizalmas beszélgetést akartam lefolytatni valamelyik testvérrel, amit biztonságosabb helyen szerettem volna megejteni. Elküldtem valamelyik Burke-ért - nekem mindegy volt, melyik jön - Stuartot, talán még egy kis sajnálat is ébredt bennem, amiért a testvéreknek el kellett viselniük ezt a suttyót, még ha csak pár percig is, amíg a Borgin & Burke's-ből átkísérte valamelyiküket az Abszol úton található éttermünkbe. Első ránézésre talán nem ez volt a legcsendesebb, legvédettebb hely, de valójában tökéletes volt az ilyen bizalmas beszélgetések lebonyolítására. Itt az utolsó bazsalikomlevél is a Marchetti család tulajdonát képezte, a mosogatófiúktól kezdve a szakácsig mindenki tudta, hogy hol a helye és kussolni bölcs dolog. A külön nekem és a testvéreimnek fenntartott asztalnál vártam a vendégemre, aki hamarosan meg is érkezett: Priscilla Burke volt az, úgy tűnik, Stuart őt találta a boltban vagy legalábbis ő vállalkozott arra, hogy átsétáljon ide és végighallgasson. Felálltam az asztaltól és a kezemet nyújtottam neki, mintha magától nem tudta volna a nevemet: - Ciro Marchetti, igazán örülök a találkozásnak - ráztam vele kezet magabiztosan. - Foglaljon helyet, Priscilla. Ebédelt már? Valószínűleg ő is érezte, hogy amennyiben szeretne jól indítani, erre akkor is nemleges választ kellett adnia, amennyiben két perccel ezelőtt fogyasztotta el az ebédjét. - Eddig még nem volt alkalmunk találkozni, de biztos vagyok benne, hogy már kölcsönösen hallottunk egymásról. A Zsebpiszok közben azt rebesgetik, hogy a maguk üzlete egy kész kincsesbánya és bármilyen varázstárgyat képesek beszerezni. - Közben intettem a legközelebb álló felszolgálónak, hogy jöjjön ide. - Mennyire jártasak a fivérével a Volt-nincs szekrények működésében?
Vendég
Szer. Jún. 16, 2021 10:35 am
Marchetti & Burke
• 498 szó •
Tudok egyet s mást az üzleti kapcsolatok ápolásáról, na meg Marchettiékről is, ez azért sokat segít abban, hogy ne küldjem el melegebb éghajlatra a kedves invitálással és "Szia hölgyem!"-mel beköszönő kretént, akiről mindenki tudja, hogy Marchettiék embere. Minek nekem ellenség, ha lehetünk barátok is, ugyebár. Már nem ezzel a féleszűvel, de egy Marchettivel jóban lenni nem hátrány. Nem hezitálok sokat, bár jobb volna, ha előbb meg tudnám beszélni Archie-val, hogy mivel álljunk elő. Ettől még nem vagyok elragadtatva attól, hogy fényes nappal invitál beszélgetésre. Kénytelen is vagyok egy időre bezárni az üzletet, hacsak nem akarok arra visszaérni, hogy a bátyám káoszba fullasztotta a boltot. Lássuk be, hogy nem erőssége a jó üzletpolitika vagy annak betartása. - Őszintén örvendek, Mr. Marchetti, már vártam a találkozást! - rázok vele kezet, és nem hazudok. Csak idő kérdése volt, hogy felkeressen, innentől pedig két járható utat ismerek. Üzleti kapcsolatra lépünk, ami mindkettőnknek gyümölcsöző lehet vagy rosszul sikerül a bemutatkozás és bedönti az üzletet. Nos utóbbitól megkímélném a családomat, ha egy mód van rá, szövetségesekre pedig idehaza és a tengerentúlon is szükség lehet. Így vagy úgy, hamarosan kiderül, Marchetti pedig túl nagy hal ahhoz, hogy hagyjam elúszni. - Ami azt illeti, szívesen ebédelnék Önnel... - bólintok készségesen, és amennyiben hellyel kínál, úgy el is fogadom azt és leülök az asztalához. Bár ha jól sejtem nem azért rángatott el eddig, hogy ebédre hívjon, hisz jól ismerem ezt a bárt, őt persze kevésbé, de nem úgy tűnik, mintha ne tudna leakasztani neki a kis teszvesze két pillanat alatt egy valamire való ebédpartnert. Vagy épp többet, ha a kedve úgy tartja. Minden esetre eddig semmilyen jelét nem adta annak, hogy nő létemre ne tekintene megfelelő tárgyalópartnernek - mint ahogy a hímsoviniszta seggfejek általában, így adok neki egy esélyt. Gyanítom, hogy lesz olyan előrelátó - vagy már volt is -, hogy a rendelést megteszi helyettem. Abban sem igazán volt lehetőségem dönteni, hogy mikor állok a rendelkezésére, miért pont ez lenne másként?! De belemegyek abba, hogy ő diktálja a szabályokat. - Ez így igaz, a hírnév sokszor megelőzi az embert. A családjuk pedig sok témát szolgáltat a köreinkben, főleg mióta Angliába érkeztek. Az embereknek pedig igazuk van, Burke-éknél a legjobb helyen jár, bármire is van szüksége.. Biztosíthatom róla, hogy a bátyámmal méltón kezeljük atyánk örökségét.. - mosolyodom el a mondat végére. Az olaszoknak fontos a családjuk, nekem meg a sajátom. És ha egy pillanatig is megfordult a fejében, hogy talán a bátyámmal könnyebben szót érthet, jó ha azonnal megmutatom, hogy ki a főnök. - Természetesen ismerem a szekrények titkait, kérem, az apámtól tanultam mindent! - tárom szét a karjaimat, mintha csak a feltételezés is sértő lenne, hogy esetleg nem vagyok tisztában a működésükkel. - Szóval egy szekrényről lenne szó? Pontosan milyen értelemben? Javítani kellene vagy beszerezni? - térek egyből a lényegre, ha már megtisztelt azzal, hogy feleslegesen ő sem rabolja az időmet. Néhány évtizede virágzott a biznisz, bár ezt csak hallomásból tudom. Minden esetre a javítást könnyebb kivitelezni, így ha csupán ennyiről van szó, úgy nagyon hamar elégedetté tudom majd tenni Marchettit.
Vendég
Szomb. Okt. 09, 2021 11:33 pm
Utólag belegondolva, talán tiszteletteljesebb gesztus lett volna Stuart Black helyett valaki mást küldeni a Burke testvérek meginvitálására, de az elérhető lótifutik közül tulajdonképpen senki sem képviselt sokkal magasabb kultúrát - bár kétségkívül kevesebb sziauram hagyta volna el a szájukat és nem lett volna füstölt kolbász szaguk, de bíztam benne, hogy ez az apró, Stuart nevű kellemetlenség nem indítja hátrányból a gyümölcsöző üzleti kapcsolatunkat. Az, hogy Priscilla Burke eljött az éttermünkbe és látszólag készen állt a beszélgetésre, még nem jelentett semmit. A rokonszenv és a nyitottság nem egyenlő az egyszerű életösztönnel, márpedig a meghívásom visszautasítása egy öngyilkossági kísérlettel lett volna egyenlő. - Várta? Remek hír, mert én is. - Nem, valószínűleg a legkevésbé sem érte meglepetésként, hogy bekövetkezett ez a találkozás, miután a Zsebpiszok közben alig maradt már olyan üzlet, ahol Marchettiék nem tették ilyen vagy olyan formában tiszteletüket. Nem személyesen, többnyire, a legtöbb üzlettulajdonos túl jelentéktelen figura volt ahhoz, hogy én magam menjek oda vagy valamelyik testvérem, esetleg unokatestvérem. Burke-ékkel viszont konkrétabb terveim voltak egyszerű megfélemlítésnél és védelmi pénz beszedésénél. - Akkor foglaljon helyet - mutattam a velem szemközti székre, majd a mellénk érkező felszolgálóhoz fordulva, gyorsan pergő olasszal kértem magunknak két ebédet, a szakácsra bízva a választást. Eddig sosem kellett csalódnom benne, a briteknek meg úgyis mindegy, a konyhakultúrájuk még az unalmas jelzőhöz sem volt elegendő. Aligha volt kifinomult gasztronómiai ízlése a velem szemben ülő nőnek, mivel angol volt. - Tehát ketten viszik az üzletet? Együtt hozzák meg a nagy döntéseket? - A mi családunkban hivatalosan mindenki szava számított, a gyakorlatban viszont nagyanyám irányított. Nehezen tudtam elképzelni, hogy bármilyen családi vállalkozás ennél demokratikusabban is működhetett. És valami határozottan azt súgta, hogy a Burke testvérek esetében Priscilla volt az, aki a végső döntéseket meghozta. - Beszerezni és esetleg feljavítani. - Biztosan nem erre a válaszra számított, így éppen csak néhány másodpercet adtam neki a hallottak megemésztésére, mielőtt bővebben kifejtettem volna az igényeimet. - Úgy értesültem, hogy van Önöknél egy Volt-nincs szekrény. Meg akarom venni, amennyiben le tudják szállítani nekem a párját is. Fontos, hogy mindkét szekrény ott legyen, ahol én akarom. Egészen konkrét terveim voltak arra, hol lenne érdemes elhelyezni a szekrény párját a biztos menekülés érdekében. - És még valamire szükségem lenne, amennyiben egyáltalán kivitelezhető, de ezt csak ön tudja megítélni. A Volt-nincs szekrények, ha jól tudom, egy vagy néhány ember utaztatására alkalmasak. Nekem viszont szükségem lenne egy... nem egy szekrényre. Nevezzük mondjuk Volt-nincs konténernek, ami elég nagy ahhoz, hogy nagy mennyiségű élettelen árut juttasson egyik helyről a másikra úgy, hogy az ne sérüljön. Tényleg nagy mennyiségről beszélek, nem néhány zsák krumpliról, hanem tonnányi mennyiségekről. És nem krumpliról, de ezt nyilván sejti. Kivitelezhető egy ilyen?
