L ehetett volna a kapcsolatom szorosabb Ethannel, ezt kár is lenne tagadni. Az okok számomra sem voltak tiszták, talán nem is létezett ennyire konkrét magyarázat arra, miért nem álltunk olyan közel egymáshoz, mint más ikrek, sokkal inkább események hosszú láncolata volt mindez. De azt hiszem, ha kettőnk testvéri viszonya a legbensőségesebb lett volna a világon, még akkor sem szoktam volna teljesen hozzá a mugli világhoz. Ezúttal például legalább tíz percig szobroztam Ethan kapuja előtt, ugyanis már megint nem sikerült megfelelően használnom a kaputelefon névre keresztelt bonyolult kütyüt. Mikor végre megtaláltam rajta a megfelelő gombot, nagyon jól hallhatóan - lényegében ordítva - tudattam vele, hogy csak én vagyok az, engedjen be. Valószínűleg az egész utca hallotta, az egyik szomszéd még szellemesen meg is jegyezte fűnyírás közben, hogy talán nem ártana hallásvizsgálatra mennem. De mégis honnan a Merlin papucsából kellett volna tudnom, hogy mi az a hangerő, amit ez a mugli vacak képes eljuttatni a házon belülre? Nem is értettem, hogyan működik ez a bizarr szerkezet, szívem szerint egy egyszerű Alohomorával bejuttattam volna magamat a kertbe és a házba is, de a mugli törvények átfogó ismerete nélkül is sejtettem, hogy ez náluk sem éppen legális. Az hiányzott a legkevésbé, hogy a szomszédok rám hívják a rendőrséget. A szokásos kezdeti nehézségek ellenére végül sikerült bejutnom a házba anélkül, hogy lelepleztem volna az egész varázsvilágot egy egyszerű családi látogatás alkalmával. Az apró siker is siker, ez a fontos. - Stílust váltottál? - tettem fel egy széles vigyorral a kérdést Ethannek, az előszobában pihenő női cipőre mutatva. Elképzelni is abszurd volt a szakállas tűzoltó testvérem csónakméretű lábán azt a sok-sok számmal kisebb lábbelit. Arra viszont sehogy sem találtam magyarázatot, mit keres itt egy pár női cipő, mert ha valamiben egészen biztos voltam az ikertestvéremmel kapcsolatban az az, hogy nem hozott haza magával random nőket. - Nem mintha számítana, mindenki tudja, hogy kettőnk közül én vagyok a szép iker. Mindegy mit veszel fel.
Charlotte beköltözése óta kicsit összébb kellett húznom magam. Hogy ez pontosan mit is takart? Nem hagyhattam szanaszét az alsónadrágjaimat - amúgy sem szoktam, de most már gyakrabban mosok -, nem flangálhattam csak úgy ki és be egyik szobából a másikba, keresnem kellett helyet azoknak a holmiknak, amelyek a jelenleg általa bérelt szobába valók voltak és úgy egyáltalán nem hagyhattam szanaszét semmit, mert nem akartam bemutatni milyen egy rosszul fésült agglegény életmódja. Létezett férfibecsület és ehhez én ragaszkodtam. Így is biztos sokszor nézte a borostás képem, ahogy köntösben este tizenegy után egy üveg sörrel és egy vödör popcornnal bámulom a hokit. Jobb esetben nem dobtam el magamtól a vödröt örömömben, mert nekem nem volt módom arra, hogy egy pálcaintéssel eltakarítsam. Nekem maradt a kétkezi munka, a partvis és a lapát. Ellenben sokszor jól szórakoztam azon, hogy ú próbált úgy tenni, mint egy mugli, mert rólam is azt hitte, az vagyok. Telefonálni persze remekül tudott, ahogy azt nyomkodni is. Épp a mikróm sokadszori megjavításán féradoztam a nappali kellős közepén, miközben laptopon próbáltam valami megoldás után nézni - az internet rejtelmei -, amikor nyílt az ajtó és mielőtt még szemrevézelezhettem volna, hogy kicsoda érkezett, meghallottam az ikrem jellegzetes hangját. Olyan, mint az enyém, csak kevésbé búskomor. Most is próbált viccelődni, amire tőlem a szokásos "nem voltál vicces" grimaszomat kapta vissza. Ez már csak így működött, amióta világ a világ. De volt ám mivel visszavágnom neki, mert amikor elhaladtam az ablak előtt, akkor is láttam, hogy valaki a csengőm előtt fáradozott. - Legközelebb beszerelek egy megafont és esküszöm csak bele kell szólnod. - az még talán neki sem volt ismeretlen, hála azoknak az alkalmaknak, amikor valamiért fel kellett szólalni, csak az övé biztosan hangosabb és érthetőbb volt. Sebaj, a miénk is tökéletesen ellátta a saját feladatát. - Egyébként nem, az valóban egy női cipő. Az ott pedid egy nő szobája. - már magam sem tudtam, hogy Henry mikor járt nálunk, de egy valamiben teljesen biztos lehettem, akkor még Charlie nem lakott nálam. Különben sem zavart sok vizet, mert tanult, meg ki tudja még mit csinált, de annak jó volt, hogy érzékeltem, nem vagyok egyedül a házban és valaki még fizetett is nekem ezért. - Mielőtt még kiszolgálnád magad a kávémból, igazán megjavíthatnád a mikróm. Tudod, neked csak egy intés, nekem meg egy örökkévalóság.
