Gina Accipiter

"Ami nem öl meg, az megerősít."

Nem: Nő

Kor: 13 év

Vér: félvér

Születési hely: London

Iskola/ház: Roxfort, Griffendél

Munka: Tanuló. Főállású bajkeverő.

Családi állapot: Árva, mint a kisujjam. Igaz, sosem értettem ezt a mondást. A kisujj mellett van másik négy ujj is a kezünkön. Sőt ideális esetben két kezünk van, azaz két kisujjunk. Tehát nem lehet árva…

Patrónus: Accipiter gentilis. Ha érdekel, nézz utána. Arra van a könyvtár. Na jó. Héja, csak ne lógj már rajtam! Tűnés!

Pálca: Ciprus, főnixtoll mag, 11 hüvelyk. Kifejezetten balkezes pálca.

Amit szeretnek bennem

Ööö… had gondolkozzam. Azt hiszem már nincs ilyenem. Ha volt is valaha, azt már rég elfeledtem.

Ami zavar bennem másokat

Hmm… Általánosabbat nem tudnál kérdezni? Kb. minden a lényemben vili?
Először is túl okos vagyok. Túl magas IQ-val sem fenékig tejfel az élet. Főleg ha ez zéró EQ-val párosul. És szeretem is hangoztatni a felsőbbrendű intelligenciám. Hiszen nézz rám. 13 éves vagyok épp az RBF-jeimre készülök.
Másodsorban erős gondjaim vannak az emberi kommunikációval. Nem értem az embereket. Furák, és idegesítőek. Ne bámulj bambán! Te is az vagy!
Harmad sorban teszek a szabályokra. Én nem egy olyan tucat termék vagyok, mint itt mindenki más.
Negyedszer pedig zéró humorérzékkel rendelkezem. Ha előttem ejtesz el egy viccet, akkor jobbára csak egy értetlenkedő fintort fogsz kapni. Tudod, mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki napokig töpreng egy poénon, aztán ha rájön valamiféle értelemre benne, akkor lelkesen mindenkinek elkezdi elmagyarázni a lényegét, és onnanstól hivatalosan is halottnak tekinthető az a vicc. Na, ez vagyok én. Jobbára nem szoktam megtalálni a viccek funkcionális logikáját. Ha mégis lenne valami humurszerűm, az is inkább az akasztófahumor és a mély keserű cinizmus fanyar ötvözete egy cseppnyi iróniával fűszerezve.

Életem története

Most komolyan? Azt akarod, hogy esti mesét mondjak? Na, jó. Tudod mit? Amíg elszívom ezt a cigit, maradhatsz, de aztán sipirc az ágy. Nem kell átvenned a rossz szokásaim.

Na szóval, az úgy volt, hogy minden Londonban kezdődött. Ott találkozott anyám és apám először. A többit képzeld el. Szerelem, rózsaszín köd, miegymás.
Aztán összeházasodtak, és anyám terhes lett. Velem. Apám azt mesélte szörnyen hideg tél volt. Aztán jött az a szörnyű baleset. Apám szerint még csak nem is lassított az autó, ami elütötte anyámat. 8 és fél hónapos terhesen. Engem még megmentettek a mugli orvosok, de anyámon már nem segíthettek. Egyedül én maradtam apámnak. Hát így lettem félárva a születésem napján.

A következő majndnem 8 év szinte idilli boldogság volt. Apám nem volt hagyományos apa. Más apák talán barbie babát, és fodros rózsaszín hercegnőruhát vesznek a lányuknak, meg esti meseként Hamupiőéről  Csipkerzsikáról, és más hercegnőkről mesélnek. De én térképeket, íjat, hegymászó felszerelést, lovagló nyerget, mini gyerek tudományos készletet kaptam. Az esti mese is tudományos szakcikkekből állt. Közben pedig bejártuk jóformán az egész bolygót. Egyedül Olaszországban töltöttünk nyaranta hosszabb összefügg időt. Londonba egy mugli isklába jártam évente kétszer egy napra záróvizsgázni az azévi anyagból. Apa tanított otthon, meg az utazások között, de jó volt ez így. Egy csomó más dolgot is megtanított, amit az iskolában nem tanítanak. Például tüzet rakni, vagy hogy ha eltévedsz az erdőben, merre van Észak és merre találsz ki, melyik növény ehető és melyik nem. Hogy mindig sok vizet kell magaddal vinni, akárhová mész, mert az nagyon fontos. Meg hogy hogyan kell bicskával nyársat faragni, és ilyenek. Csoda sok kalandunk volt. Úsztunk a tengerben, és delfinekkel játszottunk. Felmásztunk a hegyekbe szirti sasokat fotózni, és egy rakás ilyen kalandunk volt, minden nap egy új kaland. Rengeteget nevettünk, és boldogok voltunk, csak mi ketten. Még akkor is, ha néha nagyon össze tudtunk veszni. De hát melyik szülő nem veszekedik néha a gyerekével. Biztos te is sokszor hallottad már, hogy mosd meg a fogad, rakj rendet a szobádban, már rég aludnod kéne irány Északkelet az ágyad felé, de rögtön, vagy edd meg a főtt brokkolit (pffúúúj)! De tudod mit, ha itt lenne az apukám, akkor még az undok főtt brokkolit is megenném egy szó nélkül, és rendet is raknék, és időben le is feküdnék aludni, csak lenne még egyszer itt. Csak még egyszer szólna rám. Bármit mondana….

Azt hiszem előre szaladtam. Szóval életem első majdnem 8 éve kalandosan telt. Aztán jött az a borzalmas nap. Tudod melyik. Az, ami hirtelen felnőtté tesz. Az, ami elveszi a tündérmeséket és ártatlan gyermekálmokat tőled. Az, ami végleg, és végérvényesen megváltoztat mindent. Te már többé nem vagy ugyanaz az ember. Nem is leszel már soha.
Akkor is veszekedtünk apával. Olaszországban Riminiben voltunk. Apa a tengerben élő rájákról írt cikket. Én meg összeismerkedtem pár helyi sráccal. Szóval tudod te is, hogy van az. El akartam velük menni, de apa nem engedett. Azt mondta előbb írjam meg a leckém, én meg azt mondtam, neki hogy utálom, pedig nem is volt igaz, csak mérges voltam, mert nem mehettem el. Bevágtam magam mögött a szobám ajtaját. Hallottam, ahogy apa elmegy. Fel sem fogtam, hogy akkor láttam utójára. Csak órákkal később jöttek rendőrök, meg egy néni, a gyámügytől. Én nem értettem mit keresnek a mi bérlakásunkban. Hol van az apukám? Mi történt, és mért nem jön haza? Korábban sosem maradt el néhány óránál tovább. Azt mondta a néni, hogy apának balesete volt, hogy leesett egy szikláról… de én ezt nem hiszem el! Ez biztos nem igaz! Apa sokkal ügyesebb, mint hogy csak úgy leessen. Igazi mászó akrobata. Már igazi sziklafalat is másztunk együtt! Akkor hogyan eshetne csak úgy le?

Nem maradt semmim, és senkim sem. Egyedül vagyok. Semmi sem maradt a boldog, gondtalan gyermek életből, csak egy megkopott szürke fénykép, egy ezüst nyaklánc egy ezüst madártoll medállal, ami az apukámé volt, és a kicsi piros bicska, amit a szülinapomra kaptam apukámtól.
Mire észbe kaptam, már Londonban voltam egy árvaházban. Minden olyan gyorsan történt. Szinte fel sem fogtam. Még aznap éjjel felszálltunk a gyámügyes nénivel az első Londoni repülőre. Semmit sem értettem. Mi történik? Mért nem maradhatok Olaszországban? Hol van az én Camillom? Tudod a lovam. Mert lovagoltam is. Mikor láthatom újra Camillot? Biztos annyira hiányzom neki, mint ő nekem. Mért nem válaszol senki a kérdéseimre?  
Aztán megérkeztünk az árvaházba. A lovamat persze nem láttam soha többé. Majd beleszakadt a szívem, hogy még őt is el kell veszítsem. Ráadásul nem volt ott jó. A nevelők elvették a bicskám, azt mondták egy gyereknek ilyen veszélyes holmi nem való. A nagyobbak folyton piszkáltak, és szekáltak. Nem volt helyem ott. A nálam is kisebbeket még jobban szekálták. Én egyszer hogy megvédjem az egyik kisfiút összeverekedtem egy nálam is nagyobb lánnyal. Végül felrepedt szájjal hallgathattam a hegyi beszédet, és bezártak a szobámba. Nem mehettem még az udvarra sem ki. Ezért elhatároztam visszalopom a bicskám, és lelépek innen. Valami rejtélyes okból akkor éjjel maguktól nyíltak ki az ajtók, és zárak körülöttem. Akkoriban nem értettem, hogy lehetséges ez. De néha-néha történtek velem ilyen fura dolgok. Elvettem hát a bicskám, ez minden vagyonom, és irány az utca… Elvégre egyedül is jobb, mint ott.

Az utca nem az a barátságos hely, mint amire emlékeztem. Nehéz egyedül boldogulni. Azért némi ételt, és cigit mindig lehet lopni. Főleg ha néhány hozzád hasonló bandatag is segít. Graffitizni a parkban szimplán jó móka, a cigizni meg menő felnőttes dolog…
Egészen addig, amíg végül néhány rendőr szó szerint fülön nem csíp. Tudod, mi jön ez után. Egyik nevelő intézet a másik után, egyik nevelő szülő a másik után. De sehol sem jobb, mint előtte. Képtelen vagy bárhol is megmaradni.
A hegek pedig csak egyre gyűlnek benned, és rajtad. Van már minden. Részeg nevelőszülőktől kapott üvegszilánk hegek a válladon, mert azon kell eltörni egy sörös üveget. Néhány a bőrödön elnyomott cigaretta csík helye, és az utcai késpárbajok, és bátorságpróbák hegei a karjaidon. De ami végül nem öl meg, az csak megerősít.
Éltem én néhány hetet erdei barlangban és még az is jobb volt, mint az állami gondozás.

Aztán jött az újabb fordulat. Képzeld először is találkoztam Mercutcioval. Ő egy kleptomániás kicsi vadászgörény. Imádja a csörgő, üres cigis dobozokat. Fogalmam sincs miért, de órákat játszik velük, én meg jól szórakozom rajta.
Aztán ott volt az a bizonyos éjszaka. Az sok mindent megváltoztatott. Épp egy tölgyfa tetején ültünk Mercutióval, a sötét éjszaka közepén, amikor valami mozdult az égen. Egy bagoly szállt le egyenesen az előttem lévő ágra, és a lábát nyújtogatta felém. Mercutióval nem lettek barátok. Először a kis fekete-fehér szőrpamacs fújt, és próbálta elhessegeti a váratlan vendéget, majd az kapott a csőrével a kis emlős felé, mire az bemenekült az levelek és ágak takarásába. De ami ennél különösebb volt az a levél. Még a címzése is különös volt. Én azelőtt soha senkitől nem kaptam levelet.

„Gina Accipiternek, Glasglow, Északi park, tölgyfa” – Ki küldte ezt? És honnan tudta, hogy itt leszek? –A bagoly sárga szemeivel mintha kacsintana nekem. Meg mertem volna esküdni is rá. Mintha arra akarna biztatni „Olvasd csak tovább!” – hát tovább olvastam – „Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola”

Ez csak valami sületlen tréfa lehet. Boszorkányok, meg varázslók nem is léteznek… vagy mégis? Talán azért történnek velem fura dolgok, mert én is az lennék? Nem számít. Még ha szeretném is ezt a jobb életet, amit ez a levél jelenthet, akkor sem tudnám mindazt előteremteni, amit a levél ír. Így ez is csak egy ködös ábránd marad…

Néhány nappal később, és három parkkal arrébb fura érzetem támad. Mintha egész nap követne az a fura macska… Aztán kapaszkodj meg, a macskáról kiderült nem is macska! Egy idős vén nyanya! Először féltem, és még beszélni sem akartam vele, de aztán… nos mintha belém látott volna vagy mi… pontosan tudta mivel foghat meg. Igen visszavitt a Szt. Rita Szigorú Felügyeletű Állami Nevelőintézetbe. De előtte elvitt oda, ahova magamtól sose találtam volna el! Csodás nap volt, és képzeld, mindent megvett a listáról nekem! Bár meg kellett ígérnem visszajövök ide, nem szököm el többé, nem is lopok és cigizek ezután. Na, jó a lopás nem nagy ügy. Arról könnyen leteszek, na de a cigiről is? Az nem fog menni… De talán így is megláthatom azt a másik jobb világot, amiről a magamfajta még álmodni sem merhet…
Ismét egy új év kezdődik a Roxfortban. Vajon milyen izgalmakat rejt a kastély ezúttal? Tudod az elmúlt években igazán vagány kis Griffendéles lettem. Talán éppen ezért igazán sok kalandba is keveredtem, hogy úgy mondjam. Ami meglepő, hogy ezekkel együtt sem rúgtak még ki innen. Tudod az élet itt is olyan, mint máshol, egyszer fenn, egyszer lenn.

Először is elsős koromban sok kapcsolatot alakítottam ki. Na, nem közeli, baráti kapcsolatokat, annyira azért nem vagyunk jóban senkivel. (kivételt képez persze Mercuto és Hadnagy a thesztrál, akit itt ismertem meg) De üzletelni mindig lehet. Például van egy Mardis félvér csaj. Buta szegényke, mint egy hegyi troll. Viszont ha megírom a háziját, akkor hoz cigit. Ez jó üzlet nem? Pedig azért a Mardisokkal baj is tud lenni. Főleg ha pár trollagyúnak eszébe jut alsósokat piszkálni. Na, azt ki nem állhatom. Aljas dolognak tartom a kisebbel kezdeni. Ilyenkor kell a Karvalynak igazán beavatkozni. Még akkor is ha jószerével mindig a gyengélkedőn tett sétával ér véget a móka.
Másodszor vannak más mókák is. Tudom, tudom a házirend. McGalagony már így is annyiszor másoltatta le velem, mint még senkivel szerintem az iskola történetében. Kívülről fújom az egészet. Egy élő szabálykönyv vagyok. Csak épp szabad művész lélek is.

Tulajdonképpen ugyanolyan, vagyis izgalmasabb volt a második, mint az első. Azt viszont kétlem, hogy valaha is meg fog változni a felesleges szabályokról a véleményem. Legfeljebb, ha végre felnövök, és akkor mászkálok a kastélyban, amikor csak én akarok. Komolyan nem értek néhány szabályt. Mégis mi történhetne velem éjjel a folyóson? Elrabol egy mumus? Hahaha…. Vagy mitől Tiltott a Tiltott Rengeteg? Ugyan az erdők nem veszélyesek. Még egy Dél-Amerikai dzsungelben is voltam hét évesen apámmal. Annál semmi se lehet veszélyesebb. Csak a jó öreg McGalagony akad ki, minden alkalommal, ha lebukok. Szerencsére ez nem túl gyakran történik meg.

Na és milyen a többi tanár? Nos, olyanok, mint a tanárok általában. Valahogy értékelik, ha okosakat mondok az anyaghoz, de kevésbé ha szemtelen megjegyzéseim, vagy kérdéseim is hozzáfűzöm. Ez van. Én már csak ilyen vagyok. Ami a szívemen az a számon. Ha értelmetlennek tartok egy szabályt, vagy feladatot, akkor azt meg is mondom. Kár, hogy a tanárok nem találják általában ezt annyira viccesnek, mint az évfolyamtársaim, akikkel együtt ülünk az órákon. Lehet, hogy velem van a baj, esetleg a költői hasonlataimmal? Például a múltkor is mágiatörin megállapítottam, hogy annyi értelme van az 1200 éve halott varázslókról tanulni, mint egy marék döglött doxi szárnnyal hessegetni el egy vérfarkast teliholdkor. Valamiért sajnos a proff. nem értékelte túl jól ezt az elszólásom… Képzelem megint, mit hallgathatott tőle a házvezetőm…
Apropó házvezető, lehet illene szólnom neki, hogy a szemüvege a szekrényben a csontvázon van? Hogy került oda? Természetesen én raktam oda fogadásból. Bezsebeltem két doboz cigit, és egy hónapra való sötétkék tintát érte. Jó üzlet. Amúgy nem lenne vészesen rossz fej, csak ne lenne ennyire zavaróan ember, akivel nem tudok normálisan kommunikálni. Néha az az érzetem nagyon nem értjük egymás nézőpontját. Jut eszembe, alá kéne íratnom vele ezt a kérvényt, hogy évvégén letehessem az RBF-eket….
A gyógynövénytan tanár pálcáját meg elültettem a hármas üvegházban. Hogyhogy minek? Hátha kinő belőle egy pálcafa. Kérdezel butaságot. Természetesen fogadásból. Az egyik aranyvérű libát megbüntette valamiért, és ígért nekem egy vadi új talárt, ha megtréfálom bosszúból. Hogyhogy nem mehetek le a hétvégén Roxmortsba a talárszabászatba? Én is tudom, hogy nincs engedélyem, oké. De elárulok egy titkot. Tudod, nem csak a főbejárat van ám itt… Tudod hol van a púpos banya szobra? Igen az lesz ott a harmadikon… nah vezet alatta egy járat… egyenesen a Mézesfalás pincéjébe. Különben is, nekem senki ne mondja meg, hogy hova mehetek, és hova nem. Azt majd én eldöntöm egyedül. Különben sem volt még új pontosan rám szabott talárom. És nem mondok le róla ilyen apróság miatt, mint a kimenő.
Holnap meg a bájitaltan tanárnő lesz soron. Elrejtek pár speciális saját eszenciás trágyagránátot a ritka alapanyagos üvegszekrényében. Képzelheted mi lesz, ha legközelebb kinyitja… Tudom, hogy zárva tartja azt a szekrényt. Nem is értem mit akadékoskodsz folyton. De szép kis tolvaj lennék, ha egy közönséges üvegszekrényt se tudnék feltörni, úgy hogy ne vegye észre. Különben kell az a 3 tucat csokibéka, és a bájital alapanyag készletem is fel kell tölteni. Ennyi.

Na, tessék teljesen rossz hatással vagy a cigi beosztási ütemtervemre.  Már hármat is elszívtam egy helyett, amíg löktem itt neked a sódert! Szóval most tényleg irány az ágyad! Mi az, hogy nem lehet? Már megint feleselsz, és akadékoskodsz itt nekem! Bepisiltél? Jól van. Ma kivételesen aludhatsz az ágyamban. És itt van Mercutio is. Úgy öleld szépen meg, de csak finoman, gyengéden. Nehogy megfojtsd! Úgy most betakarlak, és aludj szépen. A többi miatt ne aggódj! Senki nem tudja meg. Elintézem. Megígérem. Különben is balesetek előfordulnak. Különösen elsőben, egy idegen, új, ijesztő helyen. Na, ne félj, holnap reggel minden rendben lesz. Ez pedig a mi kis titkunk. Senki se tudja meg. Tudod, még csorba esne a rossz híremen. Na, jó. Jó éjt! Szép álmokat Törpicsek!

Ha tükörbe nézek

Csontsovány szinte anorexiás testalkat. Vörös lobonc. Kék szemek. Mások levetett imitt amott szakadt ruhái, amik jobbára úgy lógnak rajtam, mint tehénen a gatya. Főként fekete közönséges poló, sötét farmernadrág, nyúzott bakancs. Egyetlen értékesnek mondható kiegészítőim a fekete bőr íjász alkarvédőimből állnak. Sosem láthatsz ezek nélkül. Még nyáron a legnagyobb kánikulában sem értve? Hogyhogy mi az oka? Semmi közöd hozzá! Mert csak.
Na, jó figyelj. Kétféle sebheg van. Olyan, amit belül, és olyan, amit kívül hordasz. Nekem mindkettőből van elég, szóval hagyj már lógva, és tűnj a szemem elől!

Családom

Giulio Accipiter. Rómában született. Mugli volt. Miért volt? Mert meghalt te ütődött!  Pedig nagy, és híres ember volt! Ha mondom. Most tényleg nem hazudok. Becsszó. A következő David Attenborough-ként emlegették. Hogyhogy ki az? Én élek barlangban, és te kérdezel hülyéket? Legyen annyi elég, hogy híres természettudós. Nagy hatással volt apámra, és a munkásságára. Nyilván csak ameddig élt. Aztán meghalt, és itt vége a történetnek.

Lucinda Kyra Lestrange. És ennyi. Mit kell folyton értetlenkedni? Ennél többet nem tudok. Illetve de. Apa azt mesélte, hogy a születésem napján halt meg. Miután elütötte egy autó 8 és fél hónapos terhesen, az orvosok engem még meg tudtak menteni, de őt már nem. Ennyi. Hogyhogy a családja? Azokat nem érdekelte sem anyám, sem én, amikor magamra maradtam. Megírták a nevelőotthonnak, hogy nem vesznek a nyakukba egy fattyút. Szóval ennyi. Köszi, de én is tudom, hogy hívják a házvezetőnket. Ne fárassz! Biztos sok család mugli, és varázsló család is él ezzel a névvel. Ne kombinálj itt nekem feleslegesen. Mondtam már, hogy a rokonaimat nem érdeklem. Tehát, ha mégis az, és tudott rólam, akkor ritka szemét, és aljas alak, amit valahogy nem nézek ki belőle. Szóval kattanj le az anyám neve témáról, és a profot se zaklasd vele feleslegesen, értve?!

Elkötelezett kapcsolatban vagyok Mercutioval a vadászgörénnyel, és Hadnaggyal a thesztrállal. Ők a családom. Rajtuk kívül senkim sem maradt.

Apróságok

Kávé, régi pergamen és könyvek illata, gránátalma, menta, az üvegházak enyhe gyógynövény és föld illata.

Egyszer végleg elnyel majd a saját belső sötétségem. Tudod, a saját gyűlöletem táplálta mély haragvó sötét bosszúvágy, és végül teljesen elemészt…
Persze ezen túl azért kialakult bennem egy erős klausztrofóbia. Nem bírom a bezártságot. Olyannyira, hogy olykor az óra közepén képes vagyok felállni, és csak futni, és futni és futni…. egészen a szabad ég alatt a tóig, és azt körbe.
Na és persze ott van a remekbe szabott inszomniám is, amit a remekbe szabott rémálmaim váltanak ki főként. Szóval ne lepődj meg az éjszaka közepén folyosón bóklászó árva madártól…

Irreális vagy reális módon?
Irreálisan arra, hogy az apám éljen, és minden olyan legyen, mint azelőtt.
Reálisan? Hmmm... had gondoljam át. Valami fura bizarr és elcseszett módon arra vágyom, hogy a házvezetőm büszke legyen rám. Hogy ne csak mindig szégyenkezzen miattam, amikor a tanárok sorban állnak az ajtaja előtt, és egymásnak adva a kilincset panaszkodnak róla, hogy megint lógtam óráról, bementem az órára, de minősíthetetlenül szemtelen voltam, éjjel a folyosón kolbászoltam, ismet. És a többi, és a többi... főként a mágiatöri tanárral vannak gondjaim. Azt hiszem sosem fog meggyőzni, hogy a tantárgya hasznos bármire is. Persze vitatkozhatunk róla... Hogy ne, mindig szidás, és büntetés legyen a vége a házvezetői irodában tett látogatásnak. És persze ezt a vágyamat sosem vallanám be nyíltan a házvezetőm előtt. Szóval ssss... ez titok.
Ezen kívül egy otthonra. Tudod egy helyre, ahol szabadon önmagam lehetek. Egy helyre, ahol nem vernek meg csak azét, mert kérdéseim vannak, és többet akarok tudni a Világról, vagy azért mert, máris okosabb vagyok a kelleténél. Vagy csak mert egyszerűen csaprészegek az úgynevezett nevelőszülők. Tudod egy hely, ahol még egy magamfajta szárnyaszegett eltévelyedett madárfióka is kaphat gyógyírt a sebeire, ahol biztonságban lehet, ahol megfelelő iránymutatásra lel....

Ha én azt fel tudnám sorolni... a nap 24 órája is kevés volna. Az vagyok, aki teljességgel lehetetlen időpontokban olvas a könyvtár teljes területén, beleértve a zárolt szekciót is.
Az akinek McGalagony egyszer azt tanácsolta, hogy sportoljon, de a repüléshez tehetségtelen, ezért minden nap pontosan hajnal 4-kor körbe futja a tavat. Sziklát mászik. Bóklászik az egyetlen helyen, amit otthonának hív, vagyis a Tiltott Rengetegben. Thesztrálon és hippogriffen lovagol.
Aki titokban animágiát tanul. Hogyhogy mi leszek? Nem egyértelmű? Karvaly természetesen. Valamikor, valahol, valahogy az utcán rám ragadt ez a becenév. Tudod, ott senki sem használja az igazit. A Karvalyok pedig lenyűgözőek. Szabadok, erősek, függetlenek, nemesek. Semmi sem vethet gátat a szárnyalásuknak. Olyanok, amilyen én is szeretnék lenni. Ha csak madár alakban van lehetőségem rá, akkor is…  
Aki vagányságból bajt kever. Azt mondják nincs olyan őrült fogadás, amibe ne mennék bele. Aki házidolgozatot, és előre kidolgozott dolgozat kérdéseket árul a lustább, vagy kevésssé tehetséges diákoknak. Persze csak jó pénzért. Vagy más hasznos holmikért. Itt is van. Egy elfekvőben lévő bájitaltan házi. Kell? Olcsón megszámítom. Legyen, mondjuk egy jobb penna készlet, és két üveg fekete tinta. Áll az alku?
Akinek mégis csak van némi igazságérzete. Na, nem kell itt nagy hősi dolgokra gondolni egy olyan jelentéktelen senkitől, mint én. Szerintem a süveg alaposan házat vétetett velem. Igaz Épp csak levelet írok az elsős hollós kislány szüleinek, hogy küldjenek valamit, mert honvágya van a kicsinek, kihorgásztam és megvarrtam a másodikos hugrás kabala plüss kulcstartóját, mert néhány felsőbb éves mardekáros viccesnek találta eltépni, és a tóba dobni. Persze másnap reggel mardekáros iskolatáskák úsztak a vízben... Vagy amikor egy kis griffesnek pocsék napja van csokibékát dugok a táskájába, hátha felvidul. A gyengélkedő pocsék hely, szóval az ott sínylődőknek is jár egy csokibéka. Szigorúan az éj leple alatt. Ez is titok! Senki se tudhatja! Még csorbát szenvedne a rossz hírem, és puhánynak tartanának. Na, azt már nem. Különben is jelentéktelen dolgok ezek... szóval sssss.... Titok.

Elvek? Én nem engedhetek meg magamnak efféle luxust. Tudod én maga vagyok az ellentmondás. Maga a paradoxon. Oly sokat, mégis oly keveset tudok. Bátor és vakmerő vagyok, ha kell, mégis félek s könnyezem, ha nem lát senki sem. Ha szorul a hurok végül mindig a jó oldalra állok, pedig fennhangon hirdetem „Nem érdekel! Semleges vagyok!”

Mit nem tennék? Attól tartok ez a körülmények hatására változó fogalom. Régen azt gondoltam sosem hazudnék. Ma megy, mint a vízfolyás. Aztán azt, sosem cigiznék, ma képtelenség egy nap egy slukk nélkül. Aztán meg, hogy sosem lopnék. Ma mégis zsebesnek áll a Világ....

Az emberek. Úgy általánosságban.  Egyszerűen nem tudok velük mit kezdeni. Pedig az állatokkal olyan jól kijövök. Lehet, ha kecskévé változtatnám azt az ostoba trollagyú szobatársam, akkor vele is ki tudnék jönni? Hmm… ez egy tesztelendő felvetés…

Tömören én. Csak próbálok túlélni, és gondoskodni magamról. Egyedül. Úgy ahogy. És persze Mercutiról és Hadnagyról is. Most már nem kell senki, ahogy én sem kellettem senkinek. Ez bűn lenne? Nem tudom. Egy ideje elmosódtak a határok a jó, és rossz között.

Hmm.. a Roxfort házirendje. Meg alapvetően mindenféle szabályszerűség, amikkel korlátok közé akarnak szorítani.
Az olyan nevetségesen gyerekes dolgok, mint a pontverseny, és hasonló bárgyú cukros mézes-mázos motivációk.
Gyerekes klub délutánok. Képzeljétek egyszer a házvezetőmnek az a ritka pocsék ötlete támad, hogy részt vehetnék a vita klubban, mert mindig olyan jól vitatkozom.  De végül felül kellett bírálnia a nézetét, amikor botrányba fullasztottam az eseményt, és onnan is kitiltottak.

Azt hiszem, hogy ez is már csak múlt idő. A volt Olaszorszgi junior sakkbajnok. A volt íjász. A volt junior díjugrató bajok. A volt mini zseni, aki már 4 évesen folyékonyan írt, és olvasott 3 nyelven. Olaszul, angolul, németül. Talán egy kicsit még a latin rendszertan is ment már. A volt 7 éves címlaplány, akiről azt mondták a legfiatalabb környezetvédő, a jövő természettudósa, a jövő globális problémaiak reménybeli megoldója…. mind-mind csupa múlt idő. A múlt dicsősége aligha tér vissza már… Ezen merengeni is kár….  

Legyőzném a klausztrofóbiát. Olyan életet élnék, mint rég. A kiváló tanuló, kiváló sportoló címre hajtó, éltanuló, élsportoló lennék, aki ösztöndíjjal tanul tovább… De legyünk reálisak, erre pont annyi az esély, minthogy megtanulok jól kijönni avval a kecské… izé a szobatársammal. Milyen mekkegés? Én nem hallok semmit… biztos bealudtál, és álmodtad… Izéé… mondom, hogy nem mekegés jön a szobámból. Csak egy félre sikerült kísérlet. Ne is törődj vele…

Nem számít én mit szeretnék. Persze régen sok minden akartam lenni. Sakk világbajok, díjugrató világbajnok, Nobel-díjas természettudós, kalandor, aki beutazza a világot. Ecetera… ecetera… de maradjunk realisták. A senki fattya vagyok. Így foghatom a fene nagy tehetségemet, és feldughatom. Mehetek utcalánynak a Zsebpiszok közbe. Jobb eseten lehetek füvet, és egyéb nem túl legális dolgokat áruló utcai zugárus. Esetleg rúdtáncos, és zugárus felváltva. A mocsok nem felejt, és visszahúz…

Nem soká kitanulja az animágiát is, karvaly lesz, ha végre összejön neki.
Használati útmutató: Reggel ne zavard meg a futását, és ne szólj hozzá az első kávé előtt.
Bármikor lekenyerezhető a következő dolgokkal: könyvek, pennák, különleges pergamenek, gyógynövények, teakeverékek, mások számára fura és bizarr teremtmények, mint pl. a thesztrálok (szörnyen cukinak tartja őket).