Selene Mokrzycki

Szinte bármit megcsinál, könnyű ráhagyni azt a munkát, amit az ember nem akar. Legyen szó leckéről, dolgozatról még a Roxfortban, vagy munkáról már hivatalosabb környezetben. Nem rossz szándékú, sem különösebben haragtartó, nem is nehéz vele kijönni, és ő neki sem célja senkivel sem rosszban lenni, akkor sem, ha éppenséggel nem kedveli az illetőt.
Őszinte, lehet számítani rá, hogy nem csak bólogat, de ki is mondja a véleményét, ha az nem is lesz túl népszerű. Ez kétélű, hiszen egyesek hajlamosak megsértődni, míg mások felismerik Selene-ben, hogy nem ez az elsődleges célja, egyszerűen csak tisztában van vele, hogy a hazugságok törvényszerűen eszkalálódnak.
Kedves, segítőkész természet, nem szokása elfordulni a segítségkérőktől, ami lehet idegesítő is sokak számára, de Selene számára nem lehet kérdés, hogy senkit sem hagyhatnak magára az út szélén. Ambiciózus és törekvő, de nem az a gátlástalan fajta, aki átlép mindenen és mindenkin a célja elérése érdekében. Bár a csapatmunka sosem volt kifejezett erőssége, mégis jobban szeret felemelni másokat, és együttműködni velük, semmint félreállítani őket.
Kissé naiv időnként, ebből kifolyólag optimista szemléletű ember, aki időnként ugyan kisírja magát egy sarokban, de nem hagyja, hogy maga alá gyűrje a depresszió és másoknak is igyekszik segíteni, ha azt érzi, hogy elhatalmasodnak a gondjaik. Tud nevetni és érti a vicceket, bár az emberek többsége szerint a humora meglehetősen gyenge, főként szó- és favicceken tud a legnagyobbakat nevetni.

Maximalista. Ez önmagában meglehetősen megúszós rossz tulajdonság, de valójában nagyon is zavaró, mind a számára, mind a közvetlen környezetének. Nem képes fél munkát végezni, ebből kifolyólag szinte kötelezőnek érzi a túlórázást, ha nem végzett a munkájával, hiába engedik el. Bármibe kezd, a maximumot akarja magából kiadni, így hajlamos már-már kizsigerelni magát a cél érdekében, ez pedig egyeseket vagy irritál, vagy zavar, mert így ők is szükségét érzik annak, hogy feleslegesen próbáljanak minél inkább megfelelni.
Egyesek tudálékosnak is tartják, ami részben igaz, mert minden kérdésre kötelezőnek érzi, hogy ne csak válaszoljon, de elsőként is tegye azt meg. A stréber jelző szinte egész életében végig kísérte őt, és bár a sok tanulás eredménye meg lett, szociális hálója nem túl kiterjedt, a munka és a tanulás sok idejét vette el, amit akár a magánéletére is fordíthatott volna.
Vannak, akik a kényszeres megfelelésvágyát ”nyalizásnak” tudják be. Nem kifejezetten naiv, de könnyű kihasználni a megfelelés vágyát, és plusz munkát sózni rá, ami nem is az ő dolga lenne. Bár nincs túl sok barátja, de szociálisan érett, időnként túlontúl határozottan áll ki az igaza és véleménye mellett, amit egyesek úgy élhetnek meg, hogy rájuk akarja erőltetni a véleményét.

-  Ezt nézni is fáj.
Némi késéssel pillantottam fel a papírhalomról, amivel már hosszú órák óta szemezhettem, de nem mertem az óra felé pillantani. Volt az a rossz szokásom, hogy könnyen elveszettem az időérzékemet, ami miatt gyakran ragadtam idebent.
-  Mész?
-  Megyünk – javított ki Nancy belépve az ajtón, és csak most tűnt fel, hogy fel van öltözve. A papírhalomra bökött az asztalomon. – Kétlem, hogy ez ne lenne itt holnap is.
-  Fontos dolog.
-  Egyesek szerint aludni is az. Na meg enni … mikor ettél utoljára? Ne, inkább ne is válaszolj. Gyere! – sürgetett, mire egy fáradt, de nagyon is hálás sóhajjal álltam fel az asztaltól, de a lábaim annyira el voltak gémberedve, hogy minden egyes lépése olyan volt a ruha fogás irányába, mintha éppen most tanulnék járni.
Nancy csak a fejét rázta, majd legyintett egyet.
-  Inkább kint megvárlak. Ez valami szörnyű.
***
-  Későn értél haza. Ma is – jegyezte meg anyám, miután leültem az étkezőasztalhoz a hűtőből kivett, meg mikrózott maradékkal a kezemben. Apám miatt anyám mindig is mugli eszközöket használt a háztartásban. Úgy főzött és tárolta is az ételt, varázslat nélkül.
-  Sok a munka. Bent voltam végig a Minisztériumba – mondom, sokadszorra, hogy ne aggódjon, de mintha falnak beszélnék. Reméltem, hogy valamivel jobb lesz, ha majd hazaköltözöm és nem lesz egyedül, de csak annyit értem el, hogy így minden nap személyesen éreztethette velem, hogy nem helyesli a pályaválasztásom.
-  Szörnyű. Mi lesz később, ha már most ennyit kell dolgozni?
Nem kell, de ezt nem kötöttem az orrára. Helyette csak megvontam a vállam. Nem volt kevés a munkám, de egyáltalán nem volt elvárt az, hogy ennyit maradjak bent pluszban. Nem szerettem magamnak bevallani, de az is benne volt a folyamatos túlórákba, hogy nem szerettem hazajönni. Apa halála óta nagyon megváltozott minden, anya is inkább csak árnyéka önmagának, a ház pedig inkább hatott mauzóleumnak, mintsem meleg, szeretettel teli otthonnak.
-  Valami veszélyesen dolgozol?
-  Mondtam már, hogy nem beszélhetek a munkámról – feleltem még félig tele szájjal anyám kérdésére. Arról már szerencsére sikerült lebeszélnem, hogy beszélni akarjon a főnökömmel, hogy ne hajtson annyira túl. Nem, mintha anyám ne dolgozott volna sokat, de amint hazaért, a gondolatait már nem kötötte le a munka és túlzottan is ráért aggódni. Ami ugyan érthető, de nem könnyíti meg az életem.
***
- Kösz, hogy vigyáztál rá.
- Semmiség, szívesen tettem – feleltem mosolyogva Bethnek.
Beth anyám szomszédja volt, nem sokkal a szüleim után költözött ide, úgyhogy mondhatni, hogy egész életemben ismertem őt. A lánya Down-kóros, egyedül neveli, így sokat kell dolgoznia és nehézkesen oldja meg a felügyeletet. Ha valamelyikünk itthon van, anyával segíteni szoktunk. A szüleim mindig is igyekeztek jó kapcsolatot ápolni a szomszédjaikkal. Segíts és neked is segítenek, ezt mondogatták mindig.
- Na és milyen a munka? A Minisztériumban dolgozol igaz?
Bólintottam. Csak félig hazugság, elvégre ott dolgozom, csak nem épp az övékben.
- Volt itt néhány rendőr, anyád mesélte? – pillantott rám, de a tekintetemből könnyedén kiolvashatta a választ. – Volt mostanában pár betörés, kérdezősködtek.
Sóhajtottam. Bár akkor kérdezősködtek volna ennyit, mikor megölték az apámat. Nem volt hosszú nyomozás az ügyben, és bár szerettem volna részleteket megtudni, nem adtak ki semmilyen információt. Bizonyítékok hiányában eltemették egy aktahalom mélyére.
- Régen ez jobb környék volt – csóválta a fejét Bethy rosszallóan. Anyám is ezt szokta mondogatni. Én nem sokat tapasztaltam a környék elzülléséből, csak nyaranként voltam itthon, majd a Roxfort végén elköltöztem, és csak nemrég jöttem vissza. Bűnözés mindenhol van, ez alapvetés, ahogy az is, hogy az emberek mindig ugyanazokat okolják: a drogokat, a fiatalokat, a kívülállókat.

Átlag magas, 165 centiméter, vékony, kissé törékeny alkatú lány. Szögletes arcformájú, kissé kiugró arccsonttal, amit édesanyjától örökölt. Megjelenésében is kiütközik a kelet-európai származása, szőke hajú, kék szemű, akárcsak a szülei, de velük ellentétben nem olyan sápadt fehér a bőre, de hideg bőrtónusú. Haja vállig érő, de a kényelem jegyében így is gyakran összefogja, ha nem kell különösebben ügyelnie a megjelenésére. Öltözködése egyszerűbb, szívesebben hord kényelmesebb muglik körében kedveltebb ruhadarabokat, ha éppen nem egyenruhában kell lennie. Nem különösebben szereti a talárt, de elviseli, ha muszáj. Nem hord kiegészítőket, csak hivatalos, ünnepibb jellegű alkalmak esetén viseli őket.