favor and return | marco x flora

Nem mondom, hogy nem idegesít, hogy Bagman még az iskolaújságot is beszabályozza, aminek következtében másodjára írom át az interjúmat és hagyok ki belőle olyan lényeges dolgokat, amiket igenis fontos lenne átadni az olvasóknak. De persze nem először közölte burkoltan, hogy szerinte felzaklatná a diákokat, egy interjú, ami kapcsolatos a politikával, Briggs-ékkel vagy szóba kerül benne Kyle esete, esetleg a tavaly nyáron történtek. Még senki nem látta, hogy miben mesterkedem, máskülönben már rég nem itt ülnék, hanem büntetőmunkán vagy eltiltás alatt. Nem szeretem és nehezen is viselem a cenzúrát. Persze tudom, hogy Chrispy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy jól működjünk a körülmények ellenére is, de ő sem mindenható. Más kérdés, hogy valószínűleg ezt a dobásomat még ő sem díjazná. De az emberek kíváncsiak, miért ne adhatnánk nekik választ a kérdéseikre? Az talán jobb, ha össze vissza pletykálnak?!
- Kész, ezt én így nem csinálom... Ez egy rémálom... - dobom le a pennámat a kéziratra, amin így jókora paca keletkezik. Igazából nem számít, mert annyiszor kurtítottam már rajta, hogy a lényege csaknem el is veszett. De esküszöm, hogy nem állok jót magamért, ha az utolsó  pillanatban kell dobnom a témát és készítenem egy "hogy sikerül a cserediákoknak beilleszkedni?" rovatot az interjúmnak fenntartott helyre. Eljátszottam egyszer, kétszer, többször nem vagyok hajlandó. Csak egy kicsit kell visszavennem a kritikai hangvételből, gyerünk Flora az menni fog. Muszáj.
A probléma csak annyi, hogy még magával Judas Maddennel is szívesebben csinálnék interjút, minthogy ferdítsek a valóságon. Oké, ez talán elhamarkodott kijelentés lenne a részemről, de legalábbis fontolóra venném. Ő úgyis bírja a nyomdafestéket sem tűrő megjegyzéseimet. Más kérdés, hogy rá a kutya sem lenne kíváncsi, hacsak nem arról faggatnám, hogy milyen lejönni a szerről, amit ugyebár Bagman a legnagyobb jóindulattal és azzal az ürüggyel sem támogatna, hogy ezzel erősíthetjük az iskola prevencióban nyújtott szerepét.
Előre görnyedve hajtom a fejem a padra, a homlokom a hideg faburkolathoz ér, mintha azt remélném, hogy így könnyebben át tudom gondolni, mekkora fába vágtam a fejszémet. Briggs-féle fába. De mind hiába, csak két dolog jár a fejemben. Madden, aki szokás szerint böki a csőrömet meg az, hogy be kell fejeznem estig ezt az egészet. Egész addig sikerül bent vergődnöm a szerkesztőségben, hogy azt sem veszem észre, hogy nem vagyok egyedül.
- Ümm.. Marco? - pillantok fel zavartan. Nem tudom mit gondolhat vagy mennyit látott, de csak azt remélem, hogy nem lettem a homlokom közepéig tintás. Az kellemetlen lenne, a megjelenésemre ugyanis még mindig háklis vagyok.
- Jó is, hogy jössz... Már kerestelek délután a klubhelyiségben. Nagy munkálatokban voltál? - érdeklődöm, miközben biztos, ami biztos megtörlöm a homlokomat, nehogy röhejesen nézzek ki. De lehet, hogy ezzel már el is késtem.

Ostobaság lenne azt gondolnom, hogy semmi következménye nem lesz annak, ha egy politikától nem mentes cikket ültetek a suliújságba. Én pedig nem vagyok ostoba, ráadásul ügyelek a részletekre is. Ez viszont nem jelenti, hogy nem bosszant, ha valamit sokszor kell átírnom. Ki ne érezné bosszantónak, ha azt tapasztalja, hogy az órák óta szépen komponálódó cikke egyszer csak szétesik a kezei között.. Egy interjúnál ugyanis nem könnyű finomítani a részelteken. Mégsem adhatok Harper szájába olyan mondatokat, amiket sosem mondana ki. Minden esetre elég határozott vagyok, és tudom, hogy a merész húzásomnak egyszer még meglesz a gyümölcse. De be kell látnom, hogy ez talán túl nagy falat ahhoz, hogy csak úgy gyorsan a végére érjek és holnaputánig elfelejtsem, hogy egyáltalán közöm volt ehhez.
A padon gyötrődésemet és a gondolatmenetemet is Marco szakítja félbe, de a szokással ellentétben, most épp nem vagyok haragos emiatt. Egyébként is tanácstalanul ücsörögnék itt még pár percig vagy óráig. Bár úgy látom, hogy egyik lába itt a másik már ott, mégis megszólítom őt.
- És hogy sikerültek? Lefogadom, hogy jól... - lépek mellé, hogy meglessem őket. Vagy azt, amelyiket épp látom és nem takarja a többi. Annyira nem vagyok pofátlan, hogy bele is túrjak. Minden esetre tényleg tehetségesnek, sőt mi több szenvedélyesnek tartom Marcot. Ez a szenvedély pedig a fotózás. Legalább annyira él ennek, mint én az írásnak, az ilyesmit kiszúrja az ember.
- Csak meg akartam kérdezni, hogy halad a Morgan-hadművelet? Sikerült már képet készítened hozzá? Tudod, az interjúhoz. - pontosítom, hogy mire is gondolok. Bár talán nem nagy meglepetés, mert mostanában sokat beszélek róla, elvégre majd egy évembe telt, hogy végre válaszoljon a kérdéseimre, még annak ellenére is, hogy minden adandó alkalmat megragadtam, hogy elcsípjem a profot. Nem adja olyan könnyen a bőrét.
- Oké, nem csak ezért kerestelek.. - vallom be aztán kicsit hezitálva. - Biztos láttad mit művelt Madden az őszi ki-mit-tudon... - forgatom a szemeimet látványosan. Más talán romantikus gesztusnak tartaná, én viszont nem vagyok oda azért, ha ország-világ előtt kinyilvánítja valaki, hogy totál belém van zúgva, ráadásul mindezt egy nekem címzett dalban teszi. Ez pedig bosszút kíván. Még akkor is, ha valahol mélyen belül azért talán van esély rá, hogy egy kicsit kedveljem azt a szerencsétlent.
- Szeretnék kérni egy szívességet tőled! - folytatom aztán, mielőtt még véletlenül hosszadalmas Judas-téma következne. Vissza se akarok gondolni rá. Se arra, hogy hányféle módon szegte meg akkor és azóta is a házirendet. Csodálom, hogy Bagman még nem penderítette ki az iskolából. Talán Mcgalagony keze van a dologban.. - Mint griffendéles a griffendélestől. Vagy barát a baráttól.

Néha úgy irigylem a tehetségét, tényleg elég jók lettek, ő meg nem elég magabiztos, mert ezek TÉNYLEG nagyon jók lettek. Engem is vonzott a fotózás világa, de egyéb bokros teendőim közepette azt már sehova nem tudtam volna bepasszintani. Így is előfordul, hogy kések az edzésről vagy a megbeszélésről vagy a próbáról... Igazából azon csodálkozom, hogy ezt még bárki képes tolerálni.
- Klassz, mutasd! - lelkesedem fel egyetlen pillanat alatt és figyelem, hogy pakolja a képeket ide-oda mígnem meg is találja Morgan profot teljes valójában. Kértem tőle portréképet és teljes alakosat is, de igazából csak előrelátó voltam, mert nagyon jól tudom, hogy épp olyan nehéz őt lencsevégre kapni, mint amilyen nehéz volt befűznöm őt az interjúra, szóval még az is lehet, hogy pár évig nem hajlandó majd semmi ilyesmiben részt venni. Hacsak nem jön egy következő Flora Travers, aki meggyőzi majd.
- Ezek zseniálisak! - kerekednek ki a szemeim. Oké, tényleg nem vagyok meglepve Marco tehetségén. Nézegetem a képeket, kiválasztom azok közül is a kedvenceimet, majd mikor csak három marad, elgondolkodva bámulom őket. - Nem tudok dönteni. Majd Chrispy megoldja.. - legyintek rá. Én bármelyikkel szívesen publikálom a cikket, afelől semmi kétségem. Bár talán látatlanban is rábíztam volna a háztársamra a feladatot, elvégre eddig sosem okozott csalódást. Egy dolog pipa.
- Na igen, jó kis beszédtémát adott mindenkinek... - húzom el a számat. Rám van írva, hogy annyira nem örülök ennek, de akkor és ott nem tudtam mit tenni. Ellenben eszembe jutott egy ötlet, csak sajnos - vagy nem sajnos - szükségem van hozzá egy srácra, aki elég jóvágású ahhoz, hogy akár a pasim is lehessen. És itt jön a képbe ő.
- Tudod, hogy nem vagyok gonosz, ugye? Sem szívtelen szörnyeteg... - kezdem talán kissé furcsán a dolog felvezetését, minden esetre azért haladok vele ilyen lassan, mert azt sem tudom melyik végén kezdjem.
- Szóval arra gondoltam, hogy hálából Madden egészen kedves, ámde idegesítő akciójáért, megérdemli, hogy borsot törjek az orra alá. Jelen pillanatban azt hiszem megállapodtunk, hogy barátok vagyunk, de ha róla van szó, semmiben sem lehetek biztos. Te pedig, Marco.. Legjobb tudomásom szerint hetero vagy és szingli... - próbálok úgy fogalmazni, hogy elég világos legyen neki, mire is gondolok anélkül, hogy ki kellene mondanom.