Alden I see the moon - Oh, when you're looking at the sun
Az én életem más, nem a szokványos, és tudom, hogy ezzel még nehezebb a kapcsolatunk annál, mint amilyen amúgy lenne. Özvegy tanár, aki engem is tanított, most pedig egy titok vagyok az életében, amit nem tudom, meddig lehet húzni. Hazudnék, ha azt mondanám, minden este ezen rágódom, de gyakran, az biztos. Amikor nem beszélünk este telefonon, vagy napközben nem küldünk vicces szelfit a másiknak, eszembe jut, vajon mit csinál, és kivel csinálja. Hogy amikor átölel, és a szemembe nézve elmondja, mennyire büszke rám, akkor az igazi-e. Ilyenkor pedig, amikor a pattogós cukorkától és a csókjaitól megrészegülten táncolok előtte a kihalt utca kellős közepén, totál hülyeségnek gondolom a kétkedéseimet. - Lefotózlak, állj oda és adj neki egy puszit - nevetve tolom a férfit az egyik szobor mellé. Ritkán vagyunk együtt nyilvános helyen, akkor is csak éjszaka, az ehhez hasonló kihalt kis városokban. Szóval ezeket az alkalmakat szeretem kihasználni. Nevetni, ölelkezni, fotókat készíteni. Mindent, amit máshol, más időben nem tehetünk meg. Olyan ez, mintha egy másik világban élnénk csak ketten, mert amíg titokban tartjuk ami köztünk van, más megoldás nincs. - Most már elmehetnénk nappal is valahová... - jegyzem meg miközben visszanézem a képeket, amiket készítettem róla és a szoborról. Tééényleg nem akarok az a barátnő lenni, aki ráerőlteti a másikra az akaratát, ahogy azt sem, hogy lesifotósok elől kelljen bujkálnia, de basszus, három év az három év. Én csak szeretném úgy fogni a kezét, hogy ne legyen ciki, ha más is meglátja az éjszaka mászkáló, magukat összepisilő csöveseken kívül, akik amúgy azt sem tudják, melyik az előre, nem hogy ki vagyok én, vagy kinek a fia ő. Tudom, tudom, "de a gyerekek", ők nem tudom, hogy fogadnák a helyzetet, de honnan is tudnám, ha még csak az ötlet sincs felvetve az ismerkedésre? Miközben tovább haladunk, megfogom Alden kezét, a másikkal pedig a számba öntök egy adag cukorkát. Gyerekkorom egyik kedvence, az a fura érzés, amivel bizsergeti a nyelvem. Ráncolom tőle kicsit az orrom, majd hirtelen megtorpanok az újságosbódé mellett, ahol elhaladunk. - Hogy mi vagyok? - felháborodva teszem fel a kérdést a világmindenségnek, miközben ráfeledkezem a bódé oldalára kiragasztott újság címlapjára és a szalagcímre. "Úton a Hill-baba?"
Más lett az életem amióta ő beköltözött a szívembe és új értelmet adott szinte mindennek ami azelőtt valaki más szerepe volt. Őszinte leszek az elején amikor megismertem őt, csak a többi diákhoz hasonlított, figyeltem rá de nem ilyen szemmel mint most. Talán a Sors akarta, hogy észre vegyem őt és az életem része legyen vagy azt, hogy visszajöjjön és az orrom alá dörgölje, hogy valóra váltotta az álmát. Lehet, hogy ez a határozottság kellett a változáshoz vagy nem is tudom. Most itt belegondolva, hogy ha másképpen alakultak volna a dolgok, talán most nem is tudom, biztosan egy befásult és morcos tanár lennék, aki a megmaradt családtagjainak él. De így van egy aprócska részem nekem is a fontossági listámon. Az ilyen és ehhez hasonló titkos pillanatok mindig feltöltenek energiával. Fiatalabbnak érzem magam. Amikor meg nincs itt mellettem, akkor meg száz évet öregszem és semmilyen kedvem van. – Lefotózhatsz de nem csak szobroknak akarok puszit adni. – hagytam neki, hogy a szobor mellé toljon, de nyilván nem áll szándékomban tényleg puszit adni a szobornak csak úgy tettem, mintha. Vidáman bolondoztunk. Még több ilyen időt szeretnék vele tölteni, de tudom, hogy hol a határ és valószínűleg csak akkor fogom megkérdezni őt, amikor a legkevésbé sem számít rá. – A nappal a kíváncsiak időszaka, az éjszaka a szerelmeseké, nem tudtad? – csak tréfálkozom, nyilván tudja, hogyan értem. Már ismer, tudja, hogy a kíváncsiak alatt a lesifotósokat értem és a szerelmeseket pedig magunkra. De azzal is tisztában vagyok, hogy három éven át titkolni a kapcsolatunkat egy kicsit fárasztó lehet. Őszintén már én sem tudom, miféle kifogással álljak a gyerekek elé, hogy milyen elintézni valóm van, amiért nem velük töltőm a szabadidőmet. Igaza van. – Elmehetünk valahová nappal is, nem ellenzem. – mosolyodok el, amikor megfogja a kezem és cukorkát önt a szájába. Ilyenkor inkább egy felnőtt kislánynak tűnik, egy határozott felnőtt kislánynak, aki hamar átvált a cukiból a meglepett de inkább felháborodott nagy lánnyá. Kíváncsian felvonom a szemöldökömet amikor az egyik újságos bódé előtt meglát valamit és felteszi a költői kérdését. – Csak egy rossz pletyka lehet. – a kirakat elé állok, hogy valamennyire eltakarhassam előle a Hill-babás kérdést. – Különben is Morton-Hill-babának kellene ott szerepelnie, ebből is látszik, hogy kamu az egész. – persze tudom nagyon jól, miért nem szerepel ott a családnevem, mert még nem kevertem bele magam ilyesmibe. – Menjünk inkább tovább. – javaslom, bár nem tudom mennyire szeretné terelni a Hill-baba témát.
Vendég
Csüt. Jún. 24, 2021 7:42 pm
Alden I see the moon - Oh, when you're looking at the sun
Mindketten tudtuk, mibe megyünk bele amikor fejest ugrottunk a kapcsolatunkba, de egy pillanatig sem bánom. Ez az egyetlen dolog, amiben türelmes tudok lenni, mert tudom, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk azután, hogy felvállaljuk egymást. Legfőképpen a gyerekeitől kell félnünk. Nem szeretném, ha bármelyikük is megharagudna az apjukra. Ezek a gondolatok nem tűnnek csak úgy el egyik pillanatról a másikra, hisz folyamatosan kételkedek benne, vajon tényleg komolyan gondolja-e velem, vagy csak szórakozásra vagyok jó neki. Általában ahogy ezt végig gondolom, utána rá is ébredek, milyen hülyeség ezt feltételezni. Szóval inkább próbálom jól érezni magam és annyi emléket gyűjteni, amennyit csak lehet. Nevetve, ölelkezve és egymás kezét fogva. - Tényleg? - kérdezek vissza meglepetten. Nem hittem, hogy tényleg rá fog bólintani és esetleg még komolyan is gondolja, hogy fényes nappal együtt mutatkozhatunk valahol. Őszintén? Nem akarom felhozni a családját, hogy először nekik kellene bemutatnia. Egyelőre bele sem élem magam túlzottan, nehogy pofára esés legyen a vége. Inkább elszórakoztatom magam a pattogós cukorkával. Fogalmam sincs mikor muglisodtam el ennyire. Elég hamar eltereli a figyelmem a hírlapos bódé kirakatában függő magazin és annak a címlapja. Huszonnégy évesen eszemben sincs gyereket vállalni, főleg nem úgy, hogy a lehetséges apával egyelőre teljes titokban tartjuk a kapcsolatunkat. Mondjuk egy pillanatra felszalad a szemöldököm, mert szavaiból egyértelműen arra következtetek, hogy esze ágában sem lenne velem családot alapítani. - Alden! Kövér vagyok? - és mégis ez a legnagyobb probléma, amire ez a szalagcím felhívja a figyelmemet. Lenézek a hasamra, aztán a képekre. - Szemetek...épp a pizzériából jöttem ki - morgom magam elé, és eleget téve a férfi kérésének, inkább elengedem ezt a butaságot. Csak egy újabb pletyka, amiből pénzt tudnak csinálni, semmi több... - A tényleges Morton-babák jól vannak? - kezdek el érdeklődni a családja felől, mert ha személyesen nem is ismerem őket, Alden sokat mesél róluk. - Várják a nyári szünetet? Tudok nektek koncertjegyeket intézni, ha szeretnétek megnézni a Weird Sisterst.
Őszintén már nem volt szívem titokban tartani őt a családom előtt, úgy gondoltam, hogy tudniuk kellene róla. Csak még nem gondoltam végig, hogy melyik legyen az az alkalom. Valószínűleg valamikor a nyáron kellene, amikor mind otthon vagyunk és valószínűleg még az apám is a közelben van. Valahogyan neki is el kell mondanom, hogy én tovább léptem és nem vagyok annyira velejéig romantikus és régimódi, mint ő, aki vár éveken át, vár és nem történik semmi. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy esetleg bemutatom az öregemet valakinek, aki szintén egyedül van és a munkájának él, mint ő, viszont néha még ő is megáll szünetet tartani. Mostohaanyának persze nem fogadnám el, de legalább boldog lenne Llewelyn Morton is, nem gondolna a múltra egy pillanatig sem. – Tényleg. Kinézhetünk egy dátumot, amikor ráérsz és mindenkinek rendben van. Persze nem szeretném elmondani nekik, hogy ki az akit be akarok mutatni nekik, de arra gondoltam, hogy esetleg együtt. Bár szólhatok előre nekik. – lehet, hogy az lenne a legbiztosabb, mert nem szeretném ha Zoe előtt kezdenének el faggatózni róla. Ismerem nagyjából a gyerekeimet, az apámat is… Szándékosan terelem el a figyelmét a plakátról, nem kell hinnie mindennek amit lát egy ilyesmin. Én például mindig megnézem, hogy ki terjeszt rólam pletykákat, és ha tudom róla, hogy nem igaz, akkor nem veszem magamra. Zoe-t meg majd rá kell valahogy vennem, hogy ő se vegye fel ezeket. Igaz neki reagálnia kell valamit ezekre az állításokra, míg nekem nem. – Nem vagy kövér, miből gondolod ezt? – nemlegesen meg is rázom a fejem, hogy érezze tényleg komolyan gondolom és valóban úgy gondolom, hogy nincs semmi baj a testalkatával. Méghogy kövér. – Emmaline versenyezni van, lejár az egyik és már jelentkezik is a következőre. Nagyon eleven. Emerson pedig elvan a kviddiccsel. Jövőtől szeretné megnézni a Roxfortot a legutóbbi beszélgetésünkből legalábbis ezt vettem ki. – persze így nehéz lesz a körmére nézni Emerson-nak, de remélhetőleg nem kell majd azonnal rivallót küldeni neki, ahogy megérkezik és eltelik egy hét. Azt amúgy se szeretnék, ha nem muszáj. – Persze, gyerekként én is nagyon vártam a nyári szüneteket. Jól hangzik a Weird Sisters koncert, de csak akkor, hogyha te is velünk jössz. Különben téged is szívesen meghallgatnánk. – pillantok rá reménykedve, egy kicsit, hogy esetleg nem előttem lesz lámpalázas.
Más lett az életem amióta ő beköltözött a szívembe és új értelmet adott szinte mindennek ami azelőtt valaki más szerepe volt. Őszinte leszek az elején amikor megismertem őt, csak a többi diákhoz hasonlított, figyeltem rá de nem ilyen szemmel mint most. Talán a Sors akarta, hogy észre vegyem őt és az életem része legyen vagy azt, hogy visszajöjjön és az orrom alá dörgölje, hogy valóra váltotta az álmát. Lehet, hogy ez a határozottság kellett a változáshoz vagy nem is tudom. 
