These are amazing creatures

Fortune & Nico

These are amazing creatures

Lassacskán év vége felé jár az idő, és az az igazság, hogy engem annyira lekötött az átkok és ellenátkok tanulmányozása az utóbbi időben, hogy kellően elmaradtam más tárgyaim beadandójával. Tettem mindezt annak ellenére, hogy kedvelt időtöltéseim közé tartozott a legendás állatok békés megfigyelése is - hát nem véletlenül vettem fel azt az órát sem. Arról nem beszélve, hogy az erre az órára kért legalább két beadandó mellett, még Asztronómiára is el kéne készítenem egyet, szóval úgy éreztem, hogy ideje hozzákezdenem.
Ennek érdekében indultam ma el az erdő széle felé, ahol tudom, hogy a birtok thesztrál-állománya szokott pihenni a tisztáson, hogy rászánjam a napot, és lefirkáljam őket. Mondanám, hogy lerajzoljam, na de hát én meg a rajztehetség. Mégis ez volt az egyik legszimpatikusabb téma. Feltételezem nem sok évfolyamtársam fog thesztrált rajzolni: annyira nem gyakori, hogy 15 évesen valaki már tanúja volt a halál pillanatának. Ami persze egyáltalán nem baj, nekem sem volt éppen életcélom, hogy láthassam ezeket az egyébként lenyűgöző, és egyben bizarr állatokat, de ha már így alakult... Mért is ne lógnék ki a sorból, és miért is ne rajzoljak törpegolymók, meg bólintér helyett valami olyat, ami ezeknél jóval ritkábban, és kevesebb ember tekintetével figyelhető meg? Bár monjuk lehet, hogy egyszerűbb volna, ha a bólintért választanám. Anatómiailag mindenképp. De hát sosem állítottam olyat, hogy nem vagyok mazochista.
Lábammal magam előtt rugdosva egy kavicsot, és szememet meredten azon tartva haladtam rutinos léptekkel a tisztás felé. Sokszor időztem ott az évben, a birtok egyik legnyugodtabb helye, ahová nem járnak emberek. A legtöbben vagy azt sem tudják, hogy a thesztrálok léteznek - akik nem járnak Legendás Lények Gondozása órára, és nem is látják őket -, pusztán a rengeteg fenyegető közelségétől tartanak, akik pedig látják ezeket a szárnyas paripákat, a legtöbbüknek borsódzik tőle a hátuk, így ha nem muszáj nem merészkednek a közelükbe. Pedig szerintem a maguk módján egész aranyosak, és nem éppen elvetemült vadállatok. Ezen békés nyugalom és magány hiányára kaptam fel a fejem a kavicsról, mikor a tisztás széléhez érve emberi hangot hallottam a kedvenc helyem felől, de azért nem álltam meg.
Miss Duvalt, a Legendás Lények Gondozása tanárnőmet pillantom meg közelebb érve, ahogy épp kedvenc lényeimmel foglalkozik, és halkan megköszörültem a torkomat.
- Jó napot tanárnő! Ne haragudjon, ha megzavartam. Én éppen csak az önnek szánt beadandómat jöttem elkészíteni - szólaltam meg halkan, nehogy megzavarjam az állatokat, majd zavartan körbepislogtam. - De ha most nem alkalmas, visszajöhetek később is... - Az a nagy igazság, hogy semmi kedvem nem volt visszamászni a kastélyba, mert tök szép idő volt, vágytam a friss levegőre, és a csendre, meg a thesztrálok megnyugtató jelenlétére, szóval reméltem, hogy nem küld el. Ennek érdekében még egy mondatot hozzáfűztem a mondanivalómhoz. - Vagy akár segíthetek is, ha tudok valamiben.
Egyébként is érdekelt, hogyan trenírozzák a fogatok vontatására őket, és hát az etetésüktől sem undorodtam, mint mások. Aztán meg ha már úgyis felvettem az órát, az ismeretükön kívül, talán a gondozásukról is ragadna rám valami.