Rabastan Lestrange

Azért nehéz megválaszolni ezt a kérdést mert egyáltalán nem érdekel az, hogy ki mit gondol és hogy ki mit szeret bennem. Ha nagyon megerőltetem magam akkor mondhatom azt, hogy talán csodálatra méltó az, ahogy kitartok az eszméim mellett és rendületlenül, megingathatatlanul védem az aranyvér tisztaságát. Elitélendő és megbocsájthatatlan dolog az, ha egy tisztavérű, arisztokrata varázsló avagy boszorkány összeszűri a levet egy félvérrel vagy ami még rosszabb egy sárvérűvel de ami meg a legalja az pedig, hogy egy teljesen varázstalan személlyel. Még a gondolatától is kiráz a hideg és hányinger kap el.
A jó tulajdonságaim közé tudnám sorolni azt is, hogy bátor és vakmerő vagyok. Ha egy helyzet húzóssá válik és szerencsével tudnám azt túlélni vagy épp bőrrel megúszni akkor én bizony megfogom próbálni. A 19-re bármikor lapot fogok húzni. Feltalálom magam és elég jó problémamegoldó készséggel rendelkezek ez bizonyítja a két szökésem az Azkabanból. Mondjuk az első segítséggel, a második pedig a dementorok elzavarása után már mondhatjuk, hogy gyerekjáték volt. De viszont kétszer sikerült, nem igaz? Csináld utánam.

Húhúhú, na ezt még napestig is tudnám sorolni ha nagyon muszáj lenne, mivel elég gyűlölt személynek számítok a társadalom egy részében. Pedig nem értem az okát.
Kegyetlenség? Hazugság. Csak a Szent Mungóig kínoztuk szegény házaspárt szemrebbenés nélkül. Mondjuk inkább játéknak, egy kis mulatságnak. A kegyetlenség az olyan csúnya és erős szó.
Manipuláció? Ez sem igaz. Nem szerettem manipulálni másokat, inkább az Imperiot használtam. Az könnyebb és gyorsabb megoldás. Szóval eddig ez is egy nagy X, mivel hamis az állítás.
Gyilkos? Nem, nem. Kikérem magamnak! Hogy szokták a muglik mondani? Parancsot teljesítettem csak és mindent a jó cél érdekében tettem, védtem a varázsvilágot az egyre erősödő, undorító varázstalanoktól. Újabb hamis állítás.
Gyerünk, mondjatok még ilyen szavakat és nagyon szívesen megmagyarázom, hogy miért is nincs igazatok velem kapcsolatban. 1-0 Rabastannak.

Az esőcseppek dallamai árasztották el a Szent Mungó szülőszobáját, az ablak védelme alatt. Talán az év legviharosabb napján jöttem a nagyvilágra s lehet, hogy a borús hangulat miatt lettem én is ennyire negatív személyiség. Óriási öröm töltötte el a családot, hiszen már több éve próbálkoztak a szülők de soha nem jött össze nekik a gyerek. Így már sok-sok próbálkozás után letettek az erőlködésről és úgy voltak vele, hogy majd jön amikor jönnie kell, ha meg kifutnak az időből akkor meg Merlin nem akarta, hogy tovább vigyék a családnevet. De az én nagy szerencsémre azt akarta így nagy harc árán de kibújtam a kis vackomból. Már születésemtől kezdve hiperaktív gyerek voltam, szegény gyógyítót ott rúgtam ahol csak értem.
Teltek múltak az évek, mindent megkaptam amit csak akartam elég volt elengedni egy kisebb hisztit és már ott is termett a kezeim között. Talán ezzel a rossz tulajdonságukkal, hogy megadtak a gyereküknek mindent, fektették le a gonoszságom alapköveit, mert akármennyire szépítjük az egészet az be kell vallani, hogy nem tartozom a jó emberek közé.
Soha nem kaptam az a neveltetést, hogy az aranyvér a minden és undorodni kell a sárvérűektől s a vérárulók még a kutyáknál is rosszabbak. Mindig azt hajtották, hogy minden ember egyenlő és a túlélés érdekében remélik, hogy nem tisztavérű egyént fogok majd magamnak választani feleségként. Addig ameddig el nem kerültem a Roxfortba, én is így vélekedtem hiszen egy kisgyereknek mi a legnagyobb visszajelzés? Ha az édesapja azt mondja, hogy büszke rá.
Nagyon reménykedtek abban, hogy megtöröm a családi hagyományt és végre egy nem mardekáros fiút fog kiállítani a családunk, de sajnos nagyot koppantak. Soha nem fogom elfelejteni, hogy amint már a Teszlek Süveg közelébe mentem már mondta is a házam nevét. Éppen csak a fejem fölé emelték és már ordította torkaszakadtából, hogy MARDEKÁR!
Elkezdtem az első évemet és elég hamar kiderült az ellentét köztem és a többi aranyvérű mardekáros között az én felfogásom miatt amit belém traktáltak. Aztán milyen egy fiatal kisfiú? Mindig a tömeg után megy. Ezért én is elkezdtem fennhordani az orromat és szépen lassan már a védjegyemmé vált. Nem volt nálam kékvérűbb egyén az egész évfolyamban.
Persze amint hazamentem nem örültek ennek a felfedezésnek, de már akkoriban sem lehetett velem beszélni. Amit a fejembe vettem annak úgy kellett lennie és szépen lassan elkezdtem lenézni a saját anyámat s apámat. Nem tudtam megérteni, hogy miért nem büszkék arra amik.
Minél nagyobbá cseperedtem annál több balhéba volt részem és annál nagyobb kört alakítottam ki magam mellé akik eltudták vinni a balhét ha azt kértem tőlük. Minden kis kihágásban megtalálható volt Rabastan és az ő bandája. Élveztem, rettentően élveztem a hírnevet. Minden ujjamra jutott egy leányzó, mindig másnak fogtam a derekát. Aztán pedig egynap az én drága édesapám előállt egy házasodási tervvel. Igen jól gondolhatjátok, hogy egy nem olyan háttérrel rendelkező egyénről volt szó, mint amilyen én. Talán itt tört el mind a kettőknél a mécses, mert hát a lány és leendő apósomat nem éppen szép jelzőkkel illettem. „Takarodjatok innen ti csóró sárvérűek, előbb venném el feleségül a házimanónkat!”


Szilánkok mindenhol… harag, indulat, félelem, bosszúszomj. Fekete falakkal körülvett fekete alakok érzelmei ezek. Nem tudják, hogy mi tévők legyenek. Nem tudja senki, hogy merre induljanak. Eltűnt a iránytűjük, eltűnt az aki kivezetné őket a sötétségből, az aki egy új korszakot hozhatott volna el. A Sötét Nagyúr az egyik pillanatról a másikra felszívódott. Hiába a Jegy, nem tudjuk őt hívni. Akármit próbálunk, akárhogy keressünk és kutatunk egy nyom sincsen ami hozzávezetne. Biztos, hogy nem talált legyőzőre a mi Urunk, ő legyőzhetetlen. Átkok repülnek a fejünk fölött, ablakok robbannak ki. Mindenki tőr, zúz, pusztít maga körül, hogy ezzel palástolja a kétségbeesését.
Bellatrix! Nem emelem meg a hangomat de minden szem felém szegeződik, mivel eddig egy árva szó sem hangzott el. A kezeimet ökölbe szorítom és csak fújok egyet a levegőbe. Majd felveszem a szokásos jeges pillantásomat ami már a védjegyemmé vált és úgy tekintek a rokonomra.
-Hogy megtudjuk mi történt ki kell kérdeznünk egy Rend tagot. Ők úgyis tudják, ha a Nagyúr legyőztetett.  Persze utána jöttek azok a kérdések, hogy hol találhatjuk meg őket és, hogyan tudjuk őket elkapni. Az egyik kezemet ráteszem a közeli szék támlájára, a másikkal pedig beletúrok a hajamba és úgy nézek végig a jelenlévőkön.
-Mivel a tartózkodási helyük ismeretlen így nincs más választásunk, minthogy előcsalogassuk őket. Most egy hirtelen támadásra nem számítanak. Csak romboljatok. Én, Bellatrix, Rodolphus és Barty pedig az árnyékból fogunk támadni. Várjuk a megfelelő alkalmat és aztán kettőt megragadunk és hopponálunk. HA sikerült akkor felküldöm a Sötét Jegyet az égre akkor pedig visszavonultok. Utána nincs értelme tovább öldökölni, mert most ebben a pillanatban nem veszthetünk több embert. Addig nem míg meg nem tudjuk azt, hogy mi is történt.
Legtöbbször ellenkezés szokott érkezni vagy a szokásos, hogy ki tett meg téged főnöknek és a többi rosszmájú megjegyzés. De most nem. Tudják, hogy ez egy épkézláb terv és sikerülhet. Az időpontot természetesen a nap leszállta után tettem meg mivel ekkor nagyobb az esélyünk nekünk a rejtőzködésre. Az Abszolút főutcája lett a célpont. A Nagyúr engedélye nélkül nem mertem megtámadni a muglikat, mert lehet, hogy ez is a terve része, hogy eltűnik.
A csuklyámat a fejemre húzom és két ujjammal intek. Ez a jelforma jelenti az akciókezdetét. Másodperceken belül már robbanások zaja borítja meg az Út gyönyörű és megnyugtató csöndjét. Zöld fénycsóvák a jajveszékelő emberekre és Depulso-k az épületekre. Nem kellett sokat várni és már érkezett is a viszont válasz a felkérésünkre. A zöldet felváltotta a piros. Én is előhúztam a pálcámat és csak vártam a megfelelő pillanatra. Morgolódva kellett visszarángatnom Beatrixot. Nem éppen a türelméről híres, de a kegyetlenségébe párját ritkítja és most ez kell majd nekünk.
Kis idő elteltével pedig megláttam a lehetőségünket. Egy nő és egy férfi sarokba szorítva de harcolt vállvetve és az összhangon látszott, hogy nem ez az első alkalom. Minden varázslat, minden bűbáj és átok egymásra volt hangolva és egymásra épült. Ha éppen nem egy akció közepén lennénk talán még azt is mondtam volna, hogy lemegyek kérek egy autogramot.
-MOST! S már ugrottam is elő a rejtekhelyünkről és a pálcámmal intettem s valamelyik társam pedig követte a cselekedetemet.
-Petrificus totalus! Célba talált mind a kettő mivel látótávolságon kívül voltunk és nem számolt velünk senki. Egy halvány félmosollyal az arcomon pillantottam le a megmeredt testükre aztán pedig az égbolt felé emeltem a pálcámat.
- Morsmordre! Kirajzolódott a jelképünk, eltakarva a holdat. Mindenkitől csak halk kuncogást hallhattak a Rend tagjai, mi pedig el hopponáltunk a két szerencsétlennel a kijelölt házba.

- A pálcájukat őrizd meg! Még jól jöhetnek, ha netalántán meglepetések érnének minket. Persze erre kicsi volt az esély. Ezt a házat minden védőbűbájjal elláttuk. Csak az jöhetett ide be akit mi akartunk és akkor amikor akartuk. Nem győztük a véletlenre most nem lehetnek ballépések és bénázások. Mindenkinek koncentrálnia kell arra a feladatra amit adtam neki, mert csak akkor fogunk tudni hatékonyan együtt működni és csakis akkor tudjuk kiszedni ezekből azt, hogy mi történhetett a Sötét Nagyúrral. Miután feloldottuk a kőbálvány varázst egyből folytattuk is egy kábító átokkal, hogy könnyebb legyen a kikötözés. Két szép szék tökéletes választás ami egy varázslattal a súlya többszörösére nőtt, így akárhogy fognak kapálózni a fájdalom s gyötrelem miatt ez bizony nem fog felborulni. Ha kell akkor ülve fogják magukhoz ölelni a halált.
Mind a négyünk pálcája a kezében és úgy körözünk körülöttük, mint a kiéheztetett hiéna falka egy darab hús körül s mindenki csak arra vár, hogy ki fogja az első lépést megtenni.
- Hol van a Nagyúr? Mi történt vele? Semmi válasz, ó viszont az a tekintet. Soha se fogom tudni kiverni a fejemből. Az a gyilkos szempár. Hátborzongató de egyben egy olyan érzést vált ki belőlem amit nem tudok leírni. Öröm, boldogság, de egyben pedig talán félelem?
Elmosolyodtam és intettem Bellatrixnak, hogy kezdheti. Bizony bizony, csak erre a pillanatra várt. Minek tegyem én, ha itt van erre egy úgymond specialista? Nagyon gyorsan történt minden. Kés villant, bőr felszakadt. Csepp…csepp…csepp. A vér szépen lassan de a padlón koppant cseppek formájában. Arcuk egy kis részen felhasítva, csak egy kis vágás semmi több. Ez csak az előjáték.
- Hol van a Nagyúr? Tettem fel megint a kérdést. Újra semmi. Hümmögtem egyet aztán csak egy kisebb mosoly varázsolódott az arcomra.
- Rendben nagyfiú. Akkor nézd végig ahogy a feleséged szenved. Hármuk közül valamelyik pedig már ki is mondta a főbenjáró átkok egyikét. A Cruciot. Egyetlen egyet sem pislogtam úgy néztem végig a szenvedését. Azt ahogy a nő a kínok kínját állja ki. A férjnek egy könnycsepp hullott ki a szeméből de akkor sem árult el semmit. A Mrs.Longbottom pedig két jajveszékelés között csak annyit tudott kinyögni, hogy semmit.
- Na akkor most csere! S már a pálca fordult is a férfi felé. Újabb jajveszékelések, tőlünk pedig csak harsány nevetés. Nekünk ez volt az igazi móka, ez egy színdarab, egy gyönyörű festmény. Ez a kielégíthetetlen vágy.
- Csak annyit kell tennetek, hogy elmondjátok. Aztán el is engedünk titeket. Néhány év múlva, persze ha megéritek akkor pedig csak nevetni fogtok ezen. Életetek egyik nagy kalandja. Csapom össze a tenyeremet vigyorogva. Na most pedig már kaptunk választ is. „Nem tudunk semmit”. Haladunk haladunk. Megoldottuk a nyelvüket.
- Ejj, ejj. Sose tanulnak? Kezdjük el egyszerre a kínzásukat, majd csak valamelyik nyelve megered a másik fájdalma láttán. Ha meg nem, akkor kidobjuk őket valahol. Pálca előreszeg, fény villan. JAJJ JAJJ JAJJ! ÁÁÁÁÁ!

Külsőd, stílusod leírása, minden, ami kívülről látszik.