So... What happened last time?

Jagger & Nate

So... What happened last time?

Gondolataimba merülten érkeztem Roxmortsba, és sétáltam végig az utcán a Szellemszállás felé. Totál össze voltam zavarodva, és volt bennem egy hatalmas adag szkepticizmus azzal kapcsolatban, mit is keresek én itt most, tulajdonképpen. Múltkor lett volna az első igazi randink Jaggerrel - már ha nem számítjuk a meccs utáni aftert -, és hát, elég érdekesen alakult. Kábé egy órát ha együtt töltöttünk, ami tök jó volt, mikor felbukkant valami csávó, ő meg fogta a cuccát és lelépett vele. Én meg ott maradtam hoppon, pakolhattam össze a pokrócokat, és tök hülyén éreztem magam, mikor visszakullogtam a koliba. Nem tudtam, mi történt, hogy miért hagyott faképnél, majd valamikor órákkal később kaptam egy egysoros levelet, hogy majd személyesen elmondja mi volt ez, és jöjjek a Szellemszálláshoz. Nos, én eljöttem, de nem voltam egészen biztos benne, hogy milyen magyarázattal szolgál majd. Mármint most komolyan. Lelépett a randinkról egy csávóval, aztán meg küld egy üzenetet, hogy találkozzunk... Mire kéne gondoljak? Az első találkozás után azt hittem, soha többé nem látom, akkor is olyan gyorsan tűnt el, hogy megszólalni nem volt időm. Aztán mióta megtudtam hogy ő tulajdonképpen egy kviddics-szupersztár, volt bennem egy nagy adag kétely, hogy mit is akarok én tőle, de sikerült félretennem, és eltöltöttünk egy tök kellemes estét a tavernában. Végre sikerült randira hívnom, el is jött... Majd puff, a buborék kipukkadt, lelécelt, a bennem levő kisördög meg rágta azóta is a fülemet, hogy totál idióta vagyok, ha azt hiszem, hogy ez a csaj komolyan vesz engem.
De nem akartam hallgatni a kisördögre, hinni akartam, hogy az a furcsa, mámorító érzés, amit a közelében éreztem, az alatt a két és fél találkozás alatt, igenis jelent valamit. Magam sem tudtam, hogy mit, de el lehet menni szó nélkül amellett az érzés mellett, hogy elvette a józan eszemet? Hogy amikor vele voltam, megszűnt a külvilág? Szóval kíváncsi voltam a magyarázatára, bár tudtam, hogy alig ismerjük egymást, csak nemrég találkoztunk, és igazából nem tartozik nekem semmivel. De azért mégis, főleg, ha már ő írta, hogy személyesen elmondja, reméltem hogy megindokolja az eltűnését, ami miatt aznap éjjel csak álmatlanul birtam forgolódni az ágyamban. Röhejes, tudom, hisz csak egy lány... De valahogy mikor mellette voltam, azt éreztem, hogy ő nem csak egy lány...
A Szellemszállás mellett a korlátnak dőlve vártam, hogy megérkezzen. Kicsit előbb jöttem, mint kérte, mert nem szeretem, ha rám kell várni, így volt időm tisztázni a gondolataimat, felkészülni arra, milyen lesz a találkozás. Sokkal idegesebb voltam, mint a randink előtt.

Jagger & Nate

So... What happened last time?

Ahogy megláttam őt közeledni, ellöktem magam a korláttól, és tettem pár lépsét felé. Láttam az arcán, hogy ez a beszélgetés nem sok jót ígér, láttam, ahogy szinte már unott mozdulattal kivette a fülhallgatót a füléből, és zsebre dugta. Esküszöm, a várakozás alatt, míg itt ácsorogtam, mindenre felkészültem. Felkészültem arra, hogy minden tök jól alakul, és tök reális magyarázata van arra, hogy miért lépett le egy sráccal a randinkról- Felkészültem arra, hogy ideér és közli, hogy bocs, de van más. Szóval jóra, rosszra egyaránt felkészítettem magamat, hogy ne érjen meglepetés. Ez persze a kedvemet és a hangulatomat nem igazán fokozta fel; lehet nem ártott volna a találkozás előtt a Három Seprűben legurítani valami töményet.
Mikor a közelembe ért, és rámnézett, először éreztem azt, hogy a mosolya tud fájni. Nem volt őszinte, erőltett volt, ami megerősített abban, hogy valami rosszra kell készülnöm. Akaratlanul tettem felé egy lépést, de annyira összezavart, mind a múltkori hirtelen eltűnésével, mind a mostani arckifejezésével, hogy nem mertem megérinteni.
- Dehogy... - ráztam meg a fejem kérdésére. - Én jöttem hamarabb.
Ahogy felpillant rám, és tekintetünk összetalálkozik egy pillanatra megdobban a szívem. Bármennyire is azt üvöltötte minden porcikám, hogy most fogja darabokra zúzni a szivemet, és azt mondani hogy ja amúgy a palija vitte el a randinkról, vagy valami hasonló, vagy csak magában azt, hogy nem vagyok elég jó hozzá, mégis, akartam a tekintetét, látni akartam, az enyémhez láncolni azokat a gyönyörű szemeit. De most teljesen másként hatott a pillantása mint az eddig alkalmakkor. És miután lesütötte a szemét, majd visszanézett rám, méginkább más volt: szúrós. Mintha haragudna.
Mint mondtam: azt hittem, a beszélgetés minden lehetséges kimenetelére felkészültem. Jóra, rosszra, egyaránt. De amit ez után mondott, na arra esélyem sem lett volna felkészülni. Egy pillanatig csak néztem magam elé bambán, és picit félrebillentettem a fejemet.
- Jagger, te mégis miről beszélsz? - kérdeztem vissza halkan. Őszintén foglalmam sem volt, milyen andalgásról beszél. - Egyáltalán nem nézlek hülyének. Akkor jártam utoljára az Abszol úton, mikor megismerkedtünk. Fogalmam sincs, mit láttál, de engem mással andalogni biztos nem. - lepillantottam a kezeire, melyek szavai nyomán pirosodni kezdtek, és egy pillanatra elgondolkodtam, hogy lehet, hogy hátrálnom kéne, de nem tettem. A tekintetét kerestem, és reméltem, bármennyire dühös amiatt amit látni vélt, látni fogja a szemeimben, hogy őszintén beszélek.
- Komolyan, szerinted ha más után kajtatnék, most eljöttem volna? Akkor pont nem érdekelne mi volt olyan sürgős a múltkor... De itt vagyok, mert érdekel. Mert érdekelsz... És biztosíthatlak róla, hogy az egyetlen lány vagy, aki érdekel. - persze nyilván, ha nem akarja elhinni, vagy ha dühből gondolkozik, akkor mondhatok bármit, akármilyen őszinték is a szavaim. Jelenleg azt is elfelejtettem, hogy az eredeti kérdés az lett volna, hogy ő kivel lécelt le. Egyszerűen nem akartam, hogy elhigyjen rólam valamit, ami nem igaz. Nem akartam, hogy azt higyje, hogy bármilyen más csajért lazán félrelökném azt az érzést, amit az elmúlt találkozásaink alatt mellette éreztem. Amit eldöntöttem, hogy mindig érezni akarok újra, és újra. Miért tennék olyat, ami ezt szabotálhatja? Még mindig nem hátráltam, és átfutott az agyamon, hogy ha az kell ahhoz, hogy elhigyje, őszintén beszélek, akár fel is gyújthat. Mondjuk azt inkább elkerültem volna, de nem úgy, hogy megfutamodok. Nem akartam félni tőle.
- Kérlek Jagger. Mielőtt tűzgolyóval dobálnál meg... Megtennéd, hogy elmeséled, mit láttál pontosan? - Az az igazság, hogy a szívem mélyén tudtam, hogy csak az időt húzom, de reméltem, hogy a válaszadás helyett nem gyújtja fel a fejemet. Az a baj, hogy hiába láttam az Üstben, hogy megperzseli egy fazon szakállát, eddig egyszer sem merült fel bennem hogy a benne lévő tűz nem csak vonzó, és kellemes lehet, hanem veszélyes is, hiszen nem gondoltam volna, hogy valaha ellenem akarja majd használni. Mert ismertem magamat, és tudtam, hogy nem tennék olyat, amivel bánthatom. Most pedig teljes képzavarral álltam előtte, mert tényleg nem tettem semmi rosszat, és mégis az a veszély fenyegetett, hogy máglyán égek el...

Jagger & Nate

So... What happened last time?

Bár arra felkészültem lélekben, hogy ebből a beszélgetésből nem fogok jól kijönni, de az okra, ami miatt így lesz, arra nem. Azt hittem, ha dob is, az azért fog történni, mert... nem is tudom. Én, az egyszerű srác, nem vagyok elég jó hozzá. Amit a kisördög a fülemben azóta pusmogott, hogy azon a meccsen megláttam berepülni a pályára. Na de hogy azért mert... megcsalom??? Mármint komolyan, ha nem vette volna el az eszemet egyetlen pillantásával, akkor sem tennék ilyet. Sem vele, sem mással. Így tehát nem is értettem, hogy miről beszél, mert amit mondott az rám nem volt igaz. Egy pillanatra eltorzult az arcom.
- Ha biztos vagy benne, hogy engem láttál, és nem mást, akkor igen, Jagger, rosszul láttad, mert én nem voltam ott. - Nem hiszem, hogy azzal, hogy egy profi fogójátékos szemét, és látását kritizáltam jobb fényben tüntettem fel magam, de ez volt az igazság. Azóta, hogy lelécelt a randinkról ki sem tettem a lábam az Akadémia területéről. Mondanám, hogy Bailey a tanúm rá, de nem volt végig mellettem, szóval csak a saját lelkiismeretem az, ami viszont tiszta volt. Mert tényleg nem érdekelt más hetek óta, csak ő. És hosszú ideje először ő az egyetlen lány, aki érdekelt. El is mondtam, úgy éreztem, muszáj kimondom, de láthatólag nem hatotta meg. Ahogy megrázta a fejét, én is megráztam az enyémet, de addigra ő már hátat fordított nekem.
- Nem szépítem. Ez az igazság... Mióta megismertelek, még csak gondolni sem tudok másra, nem még, hogy mással töltsem az időmet... - jóllehet, nyálasnak hangoztak a szavaim, de egyáltalán nem éreztem annak őket, mert tudtam, hogy mindegyik igaz. Eleve nem vagyok az a tipusú ember, aki hazugságok mögé rejtőzik, világ életemben büszke voltam a feddhetetlen őszinteségemre, amivel gyakran még túlzásba is esek. Akkor pont neki ne mondanék igazat?
Szinte már úgy éreztem, könyörgök, mikor arra kértem, mondja el mit látott. Mert nem tudtam hová tenni az egészet. Nem hittem, hogy csak kitalálta volna, hisz látható volt minden rezdülésén az irántam érzett dühe, amit nem éreztem kiérdemeltnek. Ahogy visszafordult felém, és beszélni kezdett többféle érzelem suhant át rajtam. Első szavai nyomán meghökkentem, majd mikor megláttam az arckifejezését, ahogy rám nézett, mintha éles tőrt mártottak volna a mellkasomba. A zárószavai pedig bárdként hullottak a nyakamra. Komolyan, ennél az is jobb lett volna, ha elevenen felgyújt. Hírnevet? Trófeát? Pletykalapokat? Komolyan azt hiszi, hogy csak azért kezdtem közeledni felé, mert híres?
- Téged! - mondtam ki arra a kérdésére a választ, hogy mit akartam, de addigra már újra a hátát mutatta felém, és elindult a falu irányába. Elég volt egy pillanat ahhoz, hogy mérlegeljem, hogy a becsületem, a méltóságom, vagy ő a fontosabb jelen pillanatban számomra. Szerintem mondanom sem kéne, mi maradt alul, noha egyáltalán nem éreztem megalázónak, hogy becsületem védelmére kelve, és irányomban indokolatlanul megtört bizalmának visszaszerzéséért hosszú, szinte már futó léptekkel indultam utána.
Megelőztem, és szembe fordultam vele.
- Téged akartalak. Semmi mást. - magam sem tudom, mi ütött belém, de megfogtam a csuklóját, és a tenyerét a mellkasomhoz nyomtam. Éreztem a bőréből áradó forróságot, és mélyen a szemébe néztem. Nem akartam elengedni, nem akartam, hogy faképnél hagyjon. - Őszinte vagyok hozzád Jagger. Mikor először megcsókoltalak a Foltozott Üstben, azért tettem, mert úgy vonzottál magadhoz, mint fény a lepkét. Nem tudtam akkor rólad semmi mást, csak a keresztnevedet. Hogy hírnevet akarnék, vagy trófeát? Akkor tudtam meg, hogy egyáltalán híres vagy, mikor megláttalak berepülni a pályára a Falcons mezében! - nyilván gondolhatja magában, hogy az mégis hogy lehet, de basszus! Nem tehetek róla, hogy leszarom a bulvárhíreket. Regényeket olvasok, nem újságokat... - És őszintén, ez a tény számomra sokkal inkább ijesztő, mintsem vonzó. Ijesztő, mert azóta is azon kattogok, hogy vajon felérnék-e valaha hozzád. Hogy vajon méltó vagyok-e arra, hogy egyáltalán rám nézz. - mélyet sóhajtottam, de továbbra is csak fogtam a csuklóját, és egyre erősebben szorítottam a mellkasomat a tenyeréhez. Nem akartam, hogy elmenjen, mert féltem, akkor sosem lesz lehetőségem elmagyarázni neki, mit is érzek pontosan mikor vele vagyok, és hogy miért nem akarnék soha másra mosolyogni, csak rá. - Tudom, most egyáltalán nem tartasz méltónak a társaságodra, de kérlek, higgy nekem, mikor azt mondom, nem mosolyogtam senki másra rajtad kívül, és nem is akarok! A fivérem, na ő megtenné, mert akkora szoknyapecér, hogy általában nem érdekli, hány lányt bánt meg egyszerre. - igazából elég szarul érintett, hogy ilyet kell mondjak Bailey háta mögött, mert az ikertestvérem, és imádom, olyannak, amilyen, de attól még igaz volt. - De én nem Bailey vagyok. Nem égetem két végén a gyertyát, és nem jártam az Abszol út közelében azóta, hogy megismertelek. Ha csak a felét érezted az együtt töltött idő alatt annak a vonzalomnak, amit én kettőnk között érzek, akkor hinned kell nekem. Basszus, komolyan, miért lennék akkora barom hogy feladjak, vagy elbasszak valamit, ami ennyire jó??? - az az igazság, hogy ebben a pillanatban is azt éreztem, hogy vonz magához. Ami már csak azért is volt fura, mert a szeme az imént sokkal inkább sugallta azt, hogy takarodjak az útjából, de mégis... Persze, tudtam, hogy úgy érzi csalódott bennem, és hogy haragszik rám, de valójában nem haragudhatott rám valami miatt, amit nem követtem el. Csak kerestem szüntelenül a tekintetét, még akkor is, ha nem akartam, hogy újra úgy nézzen rám, mint mielőtt hátat fordított volna nekem. Megvető pillantásának még csak a gondolatától is a hideg futkosott a hátamon.
Elszorult a torkom, és elengedtem a csuklóját. Már-már könyörgő szemekkel néztem rá. Tudom, hogy nem lehet elveszíteni valamit, ami sosem volt az enyém, de annyira jól alakult minden, erre... És a legrosszabb, hogy fogalmam sem volt arról, mi történt.
- Kérlek... Higgy nekem... - suttogtam felé.

Jagger & Nate

So... What happened last time?

Láttam rajta, hogy szétveti az ideg, éreztem a megvetést a tekintetében, hallottam a hangján hogy jelenleg a pokol legmélyére kíván. Tudtam, hogy ha hagyom, hogy elmenjen akkor soha többé nem látom, és nem akartam, hogy ez egy hülye félreértés miatt történjen meg. Muszáj voltam tenni valamit. Jobb híján utána futottam, megállítottam, és... Nos elkezdett belőlem kibukni minden gondolatom, ami hirtelen átsuhant az agyamon, és csak mondtam, és mondtam, hogy mit érzek. Egy levegővételemnél kérte ugyan, hogy hagyjam abba, de nem tehettem. Nem tehettem, mert tudtam, hogy akkor elmegy, és azzal vége, és esélyem sem lesz soha megmagyarázni, mekkora félreértés ez. Mikor úgy éreztem, már nem tudok mit mondani, és feltette a kérdését, egy pillanatig csak néztem rá, majd lassan bólintottam.
- Igen... hisz már mondtam... emlékszel? Amikor a meccs utáni afteren találkoztunk... - ahogy belenéztem a szemébe, mintha picit megnyugodott volna, de nem igazán tudtam értelmezni az arckifejezését. Kételkedett, amit igazából teljesen meg tudtam érteni. Mikor elfordította a tekintetét felsóhajtottam.
- Nem szoktál hozzá, hogy megbízz emberekben... igaz? - kérdeztem halkan, és érdeklődve néztem rá. - Nézd, ha esetleg lenne nálad veritaserum, kérés nélkül felhajtanám, és ugyan ezt mondanám. De ha jól sejtem nincs, szóval... - kicsit félve érintettem meg a kezét, hogy megfogjam, nem tudtam, elhúzza-e vagy sem, de szerettem volna, ha rám néz. - ... adj esélyt, hogy hosszútávon bizonyítsak. Kérlek.
Lehajtottam a fejemet, és a cipőm orrát kezdtem szuggerálni, majd újra igyekeztem felvenni vele a szemkontektust, mielőtt megszólaltam.
- Nem akarom újra azt érezni, hogy nem láthatlak többé...

Jagger & Nate

So... What happened last time?

Mikor megérintettem a kezét, és nem húzta el, hanem megfogta, és rám nézett, újra az a kellemes melegség töltött el, mint korábban, valahányszor hozzám ért. Azt akartam, hogy ez az érzés sose változon meg. Örültem, hogy végighallgat, és végre nem gyilkos, szúrós, megvető tekintettel néz rám, mint az imént, bár a zavarodottságot még mindig láttam rajta. Aztán közelebb lépett, átkarolta a nyakam, és megcsókolt, engem pedig elöntött a boldogság. Gyengéden megsimítottam az arcát, majd átöleltem, és viszonoztam a csókot, majd mikor elhúzódott, és kiskutya tekintettel bocsánatot kért halványan elmosolyodtam.
- Nem haragszom, megértem. De én pedig ígérem, hogy sosem fogok okot adni arra, hogy valaha úgy haragudj rám, mint az imént. Ígérem, hogy nem játszom, és nem élek vissza a bizalmaddal. - válaszoltam, és közben minden puszija után egyre nyugodtabb lettem, és szélesedett a mosolyom. Végül én zártam a sort, és egy lágy csókot leheltem a homlokára.
Ahogy kimondta, hogy a bátyja rabolta el tőlem a randiról, és hogy mi miatt egyszerre leesett az utolsó kő is a szivemről, és elnevettem magam. Nem őt nevettem ki, nem is akartam, egyszerűen a helyzet komikumával már nem lehetett mit kezdeni, csak nevetni rajta. Komolyan egymás testvéreire voltunk féltékenyek?
- Hát, Bailey-től én is féltenélek, szóval meg tudom érteni a bátyádat. Ha legközelebb látni vélnél engem, egy másik lánnyal az oldalamon, kérlek, csak menj oda és gyújtsd fel a fivérem haját. Néha igazán megérdemelné. - mondtam még mindig kuncogva a dolgon, majd kicsit komolyabb arcot öltöttem magamra.
- Tudod, azóta, hogy a bátyád kimentett téged a randinkról, egészen mostanáig, hogy el nem mondtad, el nem tudtam képzelni, hogy kivel mentél el, és ez alatt a pár nap alatt már minden rossz megfordult a fejemben... Szóval, teljesen megértem, hogy kiakadtál, mikor azt hitted engem látsz mással... - vallottam be töredelmesen, és kicsit lesütöttem a szemem. Jól lehet, hogy ő azért akadt ki, mert azt hitte kihasználom, bennem meg a féltékenység dolgozott, mégis, szerintem hasonló érzés lehetett bennünk. Mélyen belenéztem a szemébe, és újra megsimítottam az arcát, miközben mély levegőt vettem.
- Jagger... most, hogy ezt megbeszéltük... nem akarsz lemenni a faluba, hogy vegyünk egy nagykiszerelésű pisztáciás Bogoly Berti féle olvadós csokit, és az elfogyasztása közben átfordítani ezt a jelen találkozónkat egy olyan randiba, aminek a végén én kísérlek haza, nem pedig a testvéred?

Jagger & Nate

So... What happened last time?

Furcsa belegondolni, hogy az egész találkánk úgy indult, hogy a legrosszabbra számítottam. Ami mondjuk majdnem be is következett, hála Bailey-nek. Esküszöm, amint találkozom vele, megint tartok neki egy fejmosást. Aztán most mégis, újra úgy nézhettem a szemébe Jaggernek, mintha más sem létezne a világon. És számomra nem is létezett más jelen pillanatban. Egyszerűen csak éreztem, hogy feltöltött lélekben a csókja,hogy átölelhettem végre, és persze, hogy nem úgy néz rám, mintha fel akarná gyújtani a fejemet. Örültem, hogy sikerült tisztáznunk mindkét irányból a félreértést, hogy én sem kacsintgattam más felé, és ő sem a palijával lépett le a randinkról, hanem a testvérével.
Megjegyzésére kicsit elhúztam a számat, már csak önkéntelenül is, ahogy átfutott az agyamon a gondolat, hogy milyen lenne mással látnom. Nyilván, most,  hogy tudtam, hogy a srác akivel legutóbb faképnél hagyott a tesója, nem voltam féltékeny, hülyeség is lett volna. De azt akartam, hogy velem alkosson egy párt, mert bármi más opció még elképzelve sem tetszett. Pontosan ezért éreztem azt, hogy itt az ideje végre randiznunk, persze, ha ő is akarja. Ahogy egyre szélesedett a mosoly az arcán, én annál csillogóbb szemekkel néztem rá, majd elvigyorodtam a kérdésére.
- Igen, Lestrange, randira hívlak. És nem ér lelépni. - persze, csak vicceltem, ezt jelezve nyelvet is öltöttem egy pillanatra, de tényleg jó lett volna végre egy tisztességes randevút eltölteni vele. Elvégre kár lett volna bármi másra elfecsérelni ezt a szép napot, most hogy szent a béke köztünk, mikor amúgy egymás társaságát is élvezhetjük.
Ahogy ujjait az enyémek közé fonta megdobbant a szivem, és szorosan mellette maradva elindultam vele a falu felé. Furcsa érzés volt kézenfogva sétálni vele. Ami azt illeti korábban sosem szerettem kézenfogva sétálni, mindig kényelmetlennek éreztem, bár hozzáteszem, eddig nem is volt lány, akire úgy néztem volna, mint rá. Most mégis azt éreztem, hogy soha többé nem akarom elengedni a kezét, és mindig így akarok az oldalán sétálni.
Felvetésére egy pillanatra elgondolkoztam, majd bólintottam.
- Ami azt illeti, tetszik az ötlet. Szivesen megismerném Jerichot, hátha utána nem akar majd mindenárom megmenteni tőlem. - vigyorodtam el, majd hozzátettem a másik oldalt is. - És... Szeretnélek bemutatni Bae-nek. Szóval... Mit szólnál, ha valamikor beülnénk négyesben sörözni mondjuk a Három seprűbe? - vetettem fel a konkrét ötletet, bár nem voltam biztos benne, milyen lenne egy négyes találkozó. Tekintve, hogy abból, hogy Jericho Baileytől ki akarta menteni Jaggert, valamiért arra következtettem, hogy ismeri, és nem kedveli a fivéremet. De annyi baj legyen, majd maximum játszom a villámhárítót.
A következő kérdésére felvont szemöldökkel pillantottam rá.
- És...? Nem rémlik, ami azt illeti. Én messzire kerülöm Bae hódításait, hogy még csak esélyt se adjak a keveredésre. Nekem meg... nos nem igazán volt még kapcsolatom, ami azt illeti. - kicsit elhúztam a számat. Nem azért, mert bántam volna, hisz azért nem volt kapcsolatom, mert nem akartam. Még korábban a Roxfortban volt egy időszak, mikor elkezdtem randizgatni, de nem igazán éreztem azt, hogy kifejezetten kéne egy kapcsolat, így hamar fel is függesztettem. Most először, Jagger mellett éreztem azt, hogy úgy igazán akarok valamit egy lánytól. Tőle, és egyedül csak tőle.
Közben lassan beértünk a faluba, és én automatikusan a Mézesfalás felé vezető úton indultam el, hisz csokit ígértem, és hát a találkozónk kezdetére azzal pont nem készültem. A csokit pedig hol máshol szerezhetnénk be, ha nem ott? Ahogy egyre több ember lett körülöttünk, lepillantottam egymásba kulcsolt kezeinkre, majd elmosolyodtam, és még közelebb húzódtam hozzá.