Egy kis járörözés sosem árt

Egy teljesen átlagos nap. Nem történik semmi eget rengető, vagy bármi furcsaság. Első osztályú, hiszen ebből az jön le nekem, hogy jól végzem a feladatom, s nem kell engem helyre rakni. Végül, olykor a vezetőségnek fel kellene ismerni azt, hogy néha minden olajozottan megy a saját kerékvágásában. Mert olykor nem kell tenni semmit, hogy valami működjön, legalábbis az én elméletem szerint.
Ma, újra itt vagyok a munkahelyemen. Nyugodtan sétálok a helyem felé, mikor megpillantok egy felettest és egy kolléganőt. Próbálnék elmenni mellettük, semmi üdvözlő mosoly nélkül. Egy kisebb meghajlást láthatnak tőlem, pár másodpercre, azon a felettes megszólít.
- Ator! De jó, hogy itt vagy! - megtorpanok, mint aki most lopott, s meglepődik, hogy leleplezték a trükkjét. Találkozik a főnökömmel a tekintetünk, s spontán az arcvonásomból leolvasható, hogy mi rosszat tettem, hogy meg lettem szólítva?
- Igen? - valami kommunikáció kell a két fél között, s naná, hogy a legkönnyebbet választom. Kevesebb energiával jár. Ráadásul hiába a felettesem, attól még nem vagyunk kenyeres pajtások, hogy ettől hosszabb gondolatsorban fejtsem ki, hogy figyelek rá.
- Itt van Clarissa, hozzá osztalak be járőrözéshez. Szerintem mindkettőtöknek jól esne, egy közös munka. - Mi? Vele? Feltűnik a sérült tagja, s nézek fönökömre, hogy ezt komolyan gondolja? De hiába szugerálom erősebben, csupán ráteszi a tenyerét a vállamra.
- Tudom mit érzel, de védd meg a bajtól. Zsebpiszok közben lesz a járőrözés. - én elegánsabb helyre számítottam, de egyből a legalja jut nekem. Nem jó kilátások ezek, s én rögtön nyúlok egy szál cigarettáért. Kell valami, ami megnyugtat engem. Egy fiatal nővel kell szolgálatot teljesíteni, aki ráadásul még sérült is. Ennek a főnöknek utáa dolga akad, s rögtön kiesünk az érdeklődési körből. Szájamhoz rakom a cigarettát, mikor megpillantom Clarissa intését. Elindulok vele, szájamban a dohány. Remélem ettől helyre fog állni az erőegyensúly. Egy jó sok utazás során érkezünk meg zsebpiszokba, ahol már a dohányvégét pöfékelem, néha Clarissa felé, néha meg a járókelőkre. Hirtelen megtörik a csöndet, s én alapból nem vagyok felkészülve az ilyen helyzetekre.
- Höh? - a franc! Hát nem kiesik a szájamból a cigaretta! Savanyú képpel veszem tudomásul, de próbálok valami értelmeset mondani.
- Jah, nem vagyok hozzászokva, hogy van valaki, akivel közösen kell elvégezni a feladatot. - mikor kifejti, hogy már nem vagyunk közömbösek egymás számára, akkor én  nagyot nézek rá. Ezt meg honnan veszi? Szerencsére elmondja, hogy beszéltünk párszor. Én azokat nem nevezném beszélgetésnek, sokkal inkább puhatolózásnak.
- Tíz éve nincs társam,  te vagy az el...ső? - tényleg el kell gondolkoznom, hogy az elmúlt évek során, kit tekintettem társnak. Sajnos mindegyik gyorsan jött és gyorsan ment. Mindig valami helyes képű csapott le a társnőmre, vagy találtak közös hullámhosszra a férfi partneremmel.
- Tudomásom szerint, itt vagy te? Nem? - meghökkentő a kérdése.

Érdekes járőrözésnek lehetek tanúja, nálam fiatalabb nő személyében, akit úgy hívnak, hogy Clarissa. Nincs vele különösebb gondom, eddig csupán pár szavas beszélgetéseink voltak, mint hogy mit gondolsz az időjárásról? Meg sok más hasonlóhoz. Azonban a mai nap furán ki akar velem cseszni, mert a felettesünk meglátja benne a tökéletes, hozzám illő járőrtársat. Ezzel nincs semmi gond, ki vetne meg maga mellől egy ilyen csinos teremtést? Ha lehetne, akkor én biztosan jelentkeznék. Ám nem! Ennyire én sem vagyok társaim gyűlölője, bizakodok benne ki fogom bírni mellette. Megérkezünk az átvizsgálandó terepre, ahol jobbára érzem a felelősséget, hogy Clarissa nehogy megint pórul járjon. Elkezd beszélni, s ha azt hinnéd, hogy szíven ütöttek a szavai, akkor tévedsz. Mélyen megkönnyebbülök, hogy nem tart annak. Azonban amire az arcom rögtön szint vált, az a egyszeri partnerek kifejezése. Tekintetem rögtön őt méri végig tetőtől talpig, s cseppet sem palástolom előle.
- Aha – válaszolok tömören, s ezt a művészetet már 10 éve tökéletesítettem erre a szintre, hogy ilyen lényegre törő legyen. Folytatnám a saját megjegyzéseimmel, de egyelőre megkímélem őt, sokkal inkább a hallgatag befogadót játszom továbbra is. Megtudom, hogy hasonló cipőben járunk, mindketten magányos járőrözök vagyunk. Én nem érzem, hogy az lennék, mellém nehéz megtalálni a tökéletes partnert. S előhozakodik a személyem ősellenségével, a story meséléssel. Én nem tartom magam beszédesnek, sőt olykor nehézségekbe ütközök a kifejezéssel. Úgy vélem, hogy nem nevetne, vagy élvezné azt a bizonyos storyt. Tudom, most lehetne az ujjaim köré csavarni a fiatal fejét, de több ok is ellene szól. Munkatársak munkaidőben nem enyeleghetnek, másik, hogy én eléggé agglegény vagyok, harmadik pedig, van egy sötét foltom az erőszak.
- Inkább beszélgessünk, mert pocsék történet mesélő vagyok, inkább halálra unnád magad a részletek mesélése miatt. - mondom ki neki kerek perc, nem kell ezen semmit sem szégyellnem. Ráadásul most mondjak neki nemet, mint későbbiekben. S hogy visszatérjünk a beszélgetésre, rögtön elmondom a saját részemről ezt a partneres és társas dolgot.
- Szerintem főnökünk nem egy napra akart minket összerakni minket, hanem addig, míg meggyógyulsz. Addig valószínűleg másokon keresztül figyelni fog ránk, mennyire vagyunk jók együtt. Mellém nehéz társat szerezni, rendszerint ha nőt osztanak mellém, akkor munkaidőn kívül már egy sármos auror társunk tenyeréből eszik, s legtöbbször elérik, hogy összekerüljenek. Kit tudja, hogy mit hazudnak rólam, hogy elérjék a dolgot. Sosem leszek rá kíváncsi. Ha meg férfi van, akkor meg az én kommunikációs képességeimnek híja miatt, 1 hónap után kérik, hogy kell nekik egy igazi társ, aki nem hallgatag. - fejtem ki itt a tapasztalatim fiatalabb auror társamnak, bár ki tudja, hogy ő mit hallott rólam, vagy mit meséltek neki.
- Én meg azt mondom, hogy a beszéd elveszi a figyelmet, hogy egy hamarabb elmormolt varázslatot észrevegyél időben. Hányszor, de hányszor nem haltam meg miatta. Ez egy törvény nálam, hasznos ezen helyen is. - ránézek Clarissára, hogy vajon mennyire tud engem eddig követni.
- Elutasítod, hogy eleve legyen társad? Sok esetben a társad menthet meg téged, ha nagy bajba kerülsz. Én kivétel vagyok, de engem a törvényeim védenek meg. - itt aztán befogom a szám, mert így is sokkal többet beszéltem, mint előző héten bárkivel.

 

Oh, hogy az a! Jól kifogtam Clarissa Wilkinson kisasszonyt, aki jól láthatóan nem kedveli a csendben végrehajtott tetteket, egészen pontosan a figyelést a környezetre csukott szájjal. Minden nőnek ördögi szája van, s azt nem értem, hogy nem fáradnak bele a nap végére? Ráadásul számomra kész varázslattal ér fel, hogy beszélés közben hogyan fog érzékelni a környezetében egy varázslatot, ha beszéddel elvonja saját magától a figyelmet. Nagy rejtély, s úgy érzem, hogy nem akarok a végére járni. Számomra elég egyértelmű, hogy a sérülését a figyelmetlenség miatt kapta be, s tudom én sem vagyok tökéletes. Nekem is lehetnek olyan tényezők, ami miatt bajba kerülnék. Clarissa rögtön kijelenti, hogy ő bizony nem lesz az én társam. Magamban ingatom, hogy ő szintén valami daliás hercegre vár, de számomra teljesen oké.
- Elkezdtem egy macskának storyzgatni még régen, másnapra már halott volt. - jelentem ki az ő védelmére, azonban ez a női nyomás a részéről nem tetszik. Gondolataimba merülök, miközben pöffentek párat a levegőbe, ránézek újból Clarissára, s adjak neki egy esélyt? Lecsekkolom a törvényeim, s áhá, ott van elásva a visszafogás. Kihúzom a listából a törvényt, s megszólalok.
- Eljössz velem inni, munkaidő után, ha elkezdek mesélni neked történeteket? - még ivópajtásom sem volt még, meg úgy  női társaságom az ivásban. Vajon kapható-e rá, vagy sem? Ezt itt a nagy kérdés. Végezetül a csinos munkatársam hosszan kifejti nekem a véleményét, hogy ő miként látja a helyzetet.
- Szóval könnyen feladod, hogy megérts engem, s nem bajlódsz a magamfajtával. Világos. Igazán köszönöm a bókot – kiköpöm a cigarettám, ami már régen leégett, s következő mozdulatom, hogy eltaposom. Tekintetem közben a környezetet nézi, nehogy lemaradjak valami csúnya varázsmozdulatról. A beszélgetésünk kezd mélyebb rétegeket szántani, mint a felszín. Kiderül, hogy bizalmi problémái vannak, s ez nyílt titok? Nem tudott eddig senkiben megbízni? Rögtön az egésznek teljesen más kimenetele van, s amilyen mosdó, olyan a törölköző. Nyomok egy sóhajt, mert most hallhatja először igazán az én bajom.
- Én meg tartok az érzelmektől, s abból fakadó gyengeségre. A körülöttem levő kötelékek megszűnésétől. Érzelmekkel annyi mindent be lehet befolyásolni, s a legaranyosabb legkedvesebb gyerekből is kihozhatja a szörnyeteget. - hirtelen megállok, s Clarissa szemébe nézek bele komolyan. Ő most betekintést nyerhetett a saját világomba, egy kis részébe. S ha már nagyon akarta hallani a történeteket, akkor én belefogok a sajátomba.
- Harmadik járőrtársam azért halt meg, mert érzelmileg közel állt hozzám. Ki vallaná be, hogy kavar a munkatársával? Minden szép volt, minden jól ment. Beszélgetés és munka. Azt hittem találtam valakit az életemben, de nem. Figyelmetlen voltam, nem vettem észre a merénylő férfit, akit üldöztünk. Ő ugrott elém, mosollyal arcán. Elkaptam utána az alakot, de szívem szerint megöltem volna. - ökölbe szorul a kezem, s nem állok meg. Nem tajtékzok, s nem ordibálok, csupán jelzem, hogy nem szeretem az érzelmeket.
- Azelőtt meg szüleim halála viselt meg, halálfalók műve. - az mozdulatlan arc, s érzelmektől mentes ábrázat, most tele van azokkal.
- A hibáimból tanulva jutottam idáig, de senki sem vette a fáradtságot és időt, hogy törődjön velem. S nem is szeretnék érzelmeket. - behunyom a szemem, s elszámolok magamban tízig. Sóhajtok egyet, s utána pedig mivel jó pár perc kimaradt a figyelésből, így körültekintek. Teljesen bizonytalanná válok, hogy ezek után mit mondhatnék, s pótcselekvés gyanánt, inkább rágyújtok egy cigarettára.
- Menjünk – talán hülyén jöhet ki a soron következő szavaim.
- Csinos nő vagy, s szívesen járnék veled, de...az a érzésem már, hogy nem nekem találták ki az érzelmeket, sok hibám van és volt. - s itt végképp leállok a beszéddel.

 

Én nem tudok több mindenre figyelni, csakis a környezetemre. Nekem nincsenek ilyen szuper rejtett nőies képességeim, de szerintem így van rendjén. Én másban tűnők ki, mint például az erőszakos fellépésben, bár nem hinném, hogy ez bárkinek példa értékű lehetne. A siker garantált, egy életre bevésődik az illető agyába az én arcom, s a kettőnk közötti mérhetetlen tudásbeli különbség. Mert az erőszaknak van egy kis testvére a tehetetlenség, s együtt járnak és kelnek. Szóval nem biztos, hogy meg tudja magát védeni. Persze találkoztam már én megannyi fajta -féle erősségű varázslóval, s legtöbbször a szívósságom miatt kerültem ki győztesen.
- Te szerettél volna történetet hallani, megkaptad. Most meg úgy teszel, mint akinek nem tetszik. Rövid történet, s nem volt időm utánajárni a végére, mert más dolgom volt. Átkot mi? Úgy nézek ki, mint aki fütyörészve átkokat szórok szerencsétlen jószágokra? - teszem fel a kérdésem, s csak ingatni tudom a fejem, hogy Clarissa mibe gondolt bele? Meg egyből arra gondol, hogy én vagyok a ludas. Semmi varázsigét nem mondtam rá, amitől megdögölhetett volna. Utána meg itt van a másik, hogy ő a kérdésem hallatán, majdnem orra bukik.
- Ki mondta, hogy randi, vagy leitatás lenne? Megiszunk egy kört, ultra lassan, hogy nehogy fejedbe szálljon az ital, s közben mesélhetünk egymásnak. - van itt baj nála fejben, ha már ennyitől rosszat sejt. Biztosan nem engednék a közelébe senkit, nehogy azt higgye, hogy akarnak valamit tőle. Ráadásul ezt teljesen nevetve közli velem. Mi lett ebből a fiatalságból? Persze olykor látom, hogy egyesek falják nyalják egymást az utcán, üzletekben és ki tudja még hol.
- Tudod mit? Bocsáss meg, hogy voltam annyira bátor, hogy rákérdeztem nálad egy kis kikapcsolódást, beszélgetésre hívást. - úgy tűnik számomra, hogy elszakad nála szintén a cérna szál, s végre kimondja, hogy mi áll a háttérben. Így már teljesen világos, hogy minek vagyok szemtanúja. Valaki nagyon ügyesen beleturkált az elméjébe, s össze-vissza túrta a szálakat.
- Biztosan rémes élmény lehetett – ez a napnál is világosabb, hogy valami trauma érhette, s nem hinném, hogy alaptermészete ez lenne. Ha meg igen, akkor tévedni emberi dolog. S amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Ezt szokták mondani, ha már képes volt ennyit elárulni, hát feltárom a saját undorító férgemet, ami attól a naptól hordok, mikor bekövetkezett az egész.  Szóval sajnálja, de ez megint csak egy érzelem, ami két fél között áramlik. A károsult és egy teljesen olyan személy között, aki nem volt része az eseményben. Valakik együttérzésnek nevezik, én pedig csak nyűgnek.
- Sajnálattal nem fogok tovább jutni, az élet akadályain. Ami meg a halálfalókat illeti, jobb ha távolról nagy ívben kerülnek. - jegyzem meg Clarissának, s remélem lejövünk az érzelmek országútjáról. Ami azt illeti jól megráncigáltuk egymást, ebben a bő 10 percben.  Mikor kijelenti, hogy egyikünk sem szeretne társat, akkor én még rácifrázok a szavaira.
- Nekem jól jönne egy, csak az érzelmeket hagyjuk ki belőle. - látom, hogy mennyire feszült, így nem feszítem tovább a húrt nála, sőt magam módján bókolok neki. Nem várt eredményt hoz, mert kinevet. Szóval most valójában hova jutottunk, itt ebben a nagy szájháborúval? Mikor befordulunk a sarkon, akkor megcsap egy szag, s mit sem törődve a női érzésekkel, de megállítom őt kézzel. Próbálom őt a derekánál fogva visszahúzni, már ha nem ellenkezik.
- Meg fogjuk őket nézni, de csapdát sejtek. - ha már ilyen közelben van, hát a fülébe suttogom szavakat. A karom erősen tartja a karjaimban.
- 19.dik törvény. Sose menj oda számítható útvonalon, inkább keress helyet, ahol jó rálátás van az eseményekre. - hangom komoly, s pöffentek egyet. Jól látható, hogy gondolkozok, mit lehetne csinálni jelen helyzetben. Érzem, hogy ficánkolna az óvó karjaimban, de rászólok.
- Maradj nyugton, nem tudok tőled gondolkozni. - s idegesen arcába fújom a füstöt. Lassan elengedem, s nem szólok semmit egyelőre. A jó ötleteknek idő kell.