Maya Parkin

Derülátó vagyok, mindig mindennek megtalálom a pozitív oldalát, nem hagyom, hogy bármi az én vagy a társaságom kedvét szegje, elvégre miért is szomorkodjuk, ha más szemszögből biztos van minek örülni is?
Kedves vagyok, mindenkihez van egy-két jó szavam általában, aki figyelemre méltat és a társaságomra vágyik. Nem viszem túlzásba azért, ritka, hogy én kezdeményezzek bárkinél is, aki nem a kviddics csapat tagja vagy nem a szobatársam vagy évfolyamtársam.
Vadóc vagyok, szinte minden rosszaságban benne vagyok, nem tehetek róla, hogy a legjobb szórakozás, a káröröm és valakinek mindig meg kell ezt szenvednie. Szerencsére olyan társaságban vagyok, ahol ezt értékelik, így jó tulajdonságnak írhatom fel.

Őszinte vagyok, ami nem mindenkinek tetszik, elmondom a véleményem, ha kérdezik, nem köntörfalazok és persze szeretek pozitív gondolatokkal tréfálkodni is. Például egyszer egy lánynak levágták a haját és rémesen nézett ki, én meg még ehhez hozzátettem, hogy azért örüljön, hogy nem kopaszra nyírták a haját, mert akkor úgy nézne ki, mintha egy csupasz fenék lenne a fején. Sokan felröhögtek, de a lány nem értékelte a megjegyzésem.
Senkit sem engedek túl közel magamhoz, nem tudom, hogy miért van ez, biztos valami védelmi mechanizmus, mert akit közel engedtem, az folyton hiányzik és fáj a gondolata is, hogy elveszíthetem.

Az igazi szüleimet nem ismertem, ők még csecsem koromban meghaltak valami balesetben, így kerültem az anyukáimhoz. Bizony, két anyukám van, a mai világban ez már elfogadott, én mégsem szeretek erről beszélgetni. Amikor szóba kerül a család, akkor szívesen beszélek a foglalkozásukról, hogy mit csinálnak és mennyire szeretem őket, de többre ne számítson senki, aki nem ismer elég jól engem. Egyetlen egy srác van csak, aki elmondhatja, hogy jól ismer engem, na meg én is őt, a szomszédom Finnegan Pearce. Ettől függetlenül nagyon sok haverom van, rengeteg művészeti dolgot kipróbáltam, az óvodában már kibontakozott az előadó énem, szerettem szerepelni, de csak mint egy tehén vagy egy fa a háttérben, a főszerepet meghagytam azoknak, akik szinte ölni tudtak volna érte. Nem szeretek a középpontban lenni, a reflektor fény alatt, úgy érzem nem erre születtem, csak jó valahová tartozni. Az iskolában szavalás volt inkább, amit kihagytam és áttértem a táncra inkább, ahol hála a magasságomnak általában középső vagy hátsó sorban kötöttem ki. Ez a csapatmunka, hogy együtt csinálunk minden mozdulatot már közelebb állt hozzám, de mégsem volt az igazi. Pár év múlva felhagytam a tánccal és kipróbáltam a kosárlabdát. elég jó volt a gömbérzékem, így nem okozott különösebb gondot, egy középszerű játékosvoltam, nem ebben képzeltem el a jövőmet, számomra nem volt benne elég izgalom, na meg úgyis azt reméltem, hogy felvesznek a Roxfortba, minek pazarolnám erre az időmet. Elég művészi beállítottságú voltam mindezek mellett, szerettem rajzolni képregény stílusban és a zuhanyrózsa is sokat mesélhetne arról, mennyire szeretek énekelni, csak senkise hallja meg, mindent tagadok! Egyik anyám előállt azzal, hogy mehetnék tehetségkutatóba is, mire én csúnyán néztem rá és mondtam, hogy ezt elfelejtheti, azóta nem került szóba ez otthon. Szoktam kis költeményeket is csinálni, általában ha megtetszik egy szám, akkor átírom a szövegét és azt énekelem, de van, hogy több zenét mixelek össze és azt adom elő magamnak. Sajnos ez amolyan otthoni tevékenység, amikor nincs vendégünk. Szóval nem sokszor fordult elő, egészen addig, amíg meg nem tanultam egy némító bűbájt, amit a zuhanyfülkére varázsolva szinte bárhol és bármikor énekelhettem és biztosan nem hallhatta más. Roxfortban elég hamar beilleszkedtem, a szobatársammal Persephone Amira Lestrange-el mondjuk úgy jól kijövünk. Eleinte az orromnál fogva ugráltatott, sokára esett le, hogy milyen is ő valójában. Igazából nem is baj, hogy kiismertük egymást, mert kölcsönösen egymás hasznára lehetünk és ez is egyféle kapcsolat. Én, ha kell megvédem, bár semmi szüksége nincs ilyesmire, de segítek azt a képet fent tartani neki, amit mindenkivel el akar hitetni. Cserében én arany utat kaptam a kviddics csapatba, mint hajtó. Igyekszem minél jobb lenni, nem hoztam még szégyent a csapatra, mindent beleadok és nem csak azért, mert Sephet képviselem ott, hanem Finn miatt is. Nagyon megszerettem a kviddicset egyébként, ami mellett nehéz tanulni, de mindent megteszek, hogy ne maradjak átlag alatt.

Átlagos magasságú vagyok, a testalkatom vékony és izmos, ezért nincs túl nőies alakom, de anyáim szerint még bármi lehet, vannak későn érő lányok. Engem annyira mondjuk ez nem érdekel egyelőre. Általában sportosan öltözködöm, jobb szeretem a nadrágot, mint a szoknyát és ha nem muszáj, akkor nem veszek fel magassarkú cipőt sem. Ha estélyit kellene felvennem, az alatt takarásban is tuti tornacipőt találna rajtam mindenki. Az arcom szerintem átlagosnak mondható, barna őzike szemeim vannak, barna hosszú egyenes hajam van, túl sok törődést szerencsére nem igényel. A smink, az mindig szolid és természetes, nem szeretem kifesteni magam, mert edzés közben úgyis lefolyna rólam és az elég undin néz ki.