A legtöbb nap olyan, mint a mai. Káosz. Ritka alkalom az, amikor minden a terv szerint alakul, és nem húzza keresztül semmi a számításait. Félreértés ne essék, valójában imádja a munkáját és az életét, csak hát lehetne valamivel könnyebb. Annyi viszont kétségtelenül boldogsággal tölti el, hogy a gyerekei örömmel töltik az idejüket a bestiáriumban, és ugyan oda kell figyelni rájuk, mit ügyködnek, a kapcsolatuk az állatokkal mindkettejüknek olyan, akárcsak édesanyjuknak. Ma, ezen a szép szombaton Annie egyedül van a bestiárium azon részében, ahová nem engednek látogatókat, és el van szeparálva. Sammy és Laney tegnap elutaztak a nagyanyjukhoz, ő vigyáz most rájuk. Mióta a kislány is elérte azt a kort, hogy már képes az anyja nélkül létezni, szívesen töltik a testvérek együtt a hétvégét a cirkusznál. Olyan ez számukra, mint egy nagy kaland, és Annelie addig szusszanhat egy kicsit. Persze ez az a nap, amikor a bestiáknak meg kell kergülni, mintha csak éreznék, hogy legtöbbjüknél fürdés lesz. Inkább azt kellene felírni, milyen bestiából nem gondoz egyet sem a fiatal nő, szóval jó nagy számmal lehet számolni. De hát mihez kezdene magában, ha nem velük foglalkozna? Így délutánra már ő is épp úgy néz ki, mintha a tóban fürdött volna. Félig felkötött haja itt-ott nedves, kusza, a kötényét már rég félredobta, hisz teljesen elázott és összekoszolódott. Egyelőre sejtelme sincs róla, hogy pont most nem akarna így kinézni... - Rub, ne szökj el! Kérlek, ne csináld ezt, mindjárt kész vagy... - sóhajt egyet, majd kézfejével kisimítja homlokából az oda tapadt hajat. A kölyök holdborjú felé pillant, egy rövid ideig farkasszemet néznek, aztán úgy ugrik rá, mint vad a prédára, és visszaviszi a kádba.
Vendég
Szomb. Feb. 20, 2021 11:47 pm
Annelie & Lucas
Egy pillanatig sem hittem, hogy jó ötlet lesz meglátogatni őt, mert a levelekben távol tudtam tartani magam tőle, tisztes távolságban, de most itt ezen a helyen, valami nagy csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy meggondoljam magam. Eljöttem végül, kis hezitálás után de végül arra jutottam, hogy megölne a kíváncsiság, ha elkerültem volna őt és a bestiáriumát. Különben is ismertem Anna-t. Ő is ismert engem. Ennél fogva megengedtem magamnak egy kis lezserséget. Nem öltöztem ki túlságosan, mintha csak egy hétköznapi látogatás lenne, csak körülbelül egy éves kihagyás után újra. Azóta sok minden változott, csak mi maradtunk örök-állandók és végtelenül magányosak, még akkor is, ha voltak körülöttünk személyek. Két magányos lélek, tartson össze ugyebár. Bár egyáltalán nem szerettem volna, hogyha tolakodásnak veszi a jelenlétemet és a túlzottan baráti segítségnyújtásomat. Bár előtte nem kell nagyon titkolóznom, voltak apróságok, amiket levélben nem szívesen hoz fel az ember. Például, hogy tönkre ment a kapcsolata, vagy meghalt valakije, még a legborúsabb hangvételű beszélgetésben sem hozza fel, papíron se, nemhogy szemtől szemben történő beszélgetésben. Hogy fogom én ezeket a dolgokat tisztába tenni előtte? Nos, az jó kérdés. A legutóbbi levelében arra kért, hogy jöjjek ide, mert Noak kisajátított magának egy sárkánytojást, ami nem az övé természetesen, de feltámadtak benne az ösztönei. Mindenki, még az olyan sárkányok is, mint amilyen Noak vagy akár agresszívabbak nála, hajlamosak „kezes báránnyá” változni, hogyha egy sárkánytojásról van szó. Erre persze okvetlenül kíváncsi vagyok, mármint magára a látványra, ahogy védelmezőn trónol a fészkében és nem hajlandó megmozdulni Anna-nak. Amikor megérkezem kissé céltalanul bolyongok a bestiáriumban, mozoghatnék sokkal otthonosabban is itt, ha egy évvel ezelőtt nem csinálok orbitális butaságot. Oh és még mennyit fogok a mai nap során! Zajt hallottam az egyik irányból, nyilván Anna hangját amint valamit csinál, nem jöttem rá, hogy mit, mert közelebb kellett mennem ahhoz, hogy láthassam őt. Persze, hogy azonnal pattanok oda mellé és köszönök neki s, közlöm, hogy létezem és itt vagyok mellette valóban is. Persze van egy olyan érzésem, hogy ha túl sokáig csodálkozom és nevetgélek halkan Anna akcióján, akkor valaki észre fog venni és el fog árulni engem, talán az örömtől, hogy végre újra láthat vagy mert mérges rám amiért képes voltam ilyen sokáig távol lenni és nem megmutatni az ábrázatomat. Akárhogy is, végignézve Anna-t van itt mit tenni. Nem csak Noak-kal, hanem a többi bestiájával is. – Nem lenne egyszerűbb ha megvesztegetnéd őt étellel? – szólok közbe a mosdatásba és okoskodom, persze, mert ez könnyebb volt, mindig is.
majd lesz jobb is | ? szószám | |
Vendég
Vas. Feb. 21, 2021 7:38 pm
Lucas
Nagyon fiatalon, szinte gyerekként tudta már, hogy ha eljön az ideje, akkor bestiákkal szeretne foglalkozni. Akkoriban még a cirkusznak élt, persze azt tervezte, hogy minimum harminc éves koráig le sem mászik a kötélről. Aztán amikor megtörtént a baleset, nagyjából akkor omlott össze az élete is. Elvesztette Lucast, de új kapu nyílt ki előtte azzal, hogy nem tért vissza a cirkuszba. Felfedezett magában olyasmiket, amikről nem is tudott, és valahogy sorsszerű volt, hogy itt köt ki. A saját bestiáriumában, olyan élőlények között, akik nem tudnak csalódást okozni. Akkor is nyugodt, amikor körülötte minden a feje tetejére áll, hisz itt mindig mindent meg lehet oldani. Olyan még nem volt, hogy egy fürdetés kifogott volna rajta, hát most sincs ez másként. Úgyis ő fog győzni, Rub pedig elégedetten és tisztán mehet vissza a szüleihez. Kisebb sokk éri viszont akkor, amikor megpillantja vendégét. Nem számított az érkezésére, nem ma, nem ilyen formában. Persze ismeri, tudhatta volna, hogy nem fog előre szólni, mikor toppan be, csak megjelenik, ahogy azt mindig is tette. Így viszont ott áll előtte, nyakig vizesen, még csak nem is illatosan, egy igazi katasztrófa. Mellkasa pedig fel akar robbanni a sok érzéstől, amit a férfi puszta jelenléte kivált belőle. Egyszerre érzi magát annak a gyereknek, aki Lucas mellett volt, a nőnek, akivé vált mellette, és az összetört senkinek, akivé akkor lett, mikor ő elhagyta. Az első szerelmet sosem felejti el az ember, ott él benne haláláig, és semmi sem tudja felülírni. Még a fájdalom sem, amit ugyanaz az ember okozni tud. Ennyi év után pedig már ködös az emlék, az érzéseire emlékszik csak, de rég elengedte. Azokat, amiket tettek egymással, és a férfit is. Ez az ember viszont itt áll előtte, és ugyanazzal az okostojás fejével magyaráz bele Annelie dolgába, mint ahogy mindig tette. Évek teltek el a tavalyi bál óta. Csak egyetlen tánc volt, de úgy él benne az emlék, mintha csak tegnap lett volna. Jó fél percig ledermedve áll, a meglepettségtől azt is elfelejti, hol van. Igazság szerint még a válaszlevél után sem hitte el, hogy újra fogja látni. - Ezt már kibírja - válaszol, majd visszafordul a holdborjúhoz és folytatja az utolsó felvonással. - Szegénynek hetente kell fürdenie a bőre miatt...de ezt téged nem érdekel, ne haragudj. A munkájáról napestig tudna beszélni, csak hát általában az emberek vagy nem kíváncsiak rá, vagy nem értik, amit összehord. Hamar végez az utolsó műveletekkel, aztán pálcája segítségével megszárítja a bestiát, és saját magát is. Így némileg jobban fest, Rub pedig szaladhat vissza a családjához. - Szia, egyébként - mosolyog Lucasra. Olyan érzése van, mint egy első randis kislánynak, egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel. - Köszönöm, hogy eljöttél. Tudod milyen, ha valamit a fejébe vesz. Talán rád jobban hallgat... Igazából nem ismerem fel, milyen tojást nevelget, és félek, hogy kikelti. Nem szeretné megváratni a férfit, de néhány pálcaintéssel elintézi még, hogy ne hagyjon rendetlenséget maga után. Csak a fejével int, hogy kövesse, és így, hogy előre megy, legalább Lucas nem láthatja rajta az izgalmat.
Vendég
Szer. Ápr. 21, 2021 12:34 am
Annelie & Lucas
A magam módján izgultam egy kicsit ettől az egésztől, komolyan mondom. Pedig nem volt mitől úgy őszintén. Szinte a fiatalkorunkat egymás mellett éltük le, pontosan ezért nem tudom mihez kezdjek magammal akkor abban a pillanatban, hogyha meglátom őt. Pontosabban tudom mit kellene tennem, de túlságosan zavaros körülmények között váltunk el egymástól, amit mai napig nem szívesen sorolok a kedvenc megtörtént eseményeim közé. De fel kellett készülnöm minden eshetőségre. Egy pillanatig se görnyedt meg a hátam amiért csak most van bőr a képemen ideállítani. Határozottan elhessegettem a kevésbé fontos érzéseket és inkább úgy döntöttem, hogy nem veszek róluk tudomást és mélyen elnyomom őket az elmémben, hiszen most az volt a legfontosabb, hogy végre találkozhatok Vele. Látnom kellett már. A levelekben ugyanis nem igazán érezhettem a közelemben őt, nem érezhettem egy pillanatig úgy magam, mintha igazán élnék. Csak az kellett, hogy ide jöjjek és ez az egész hely magával rántva ámulatba ejtsen. Miért voltam én ennyi ideig távol? Olyan érzésem van, mintha hazatérnék. A világ egy kicsit nyugodtabb hellyé válik és eszem ágában sincs már elmenekülni Tőle. Persze sok olyan dolog van, amit nem akarnék abba hagyni, ilyen a munkám is. Ezét kellette választanom, vagy a hivatásom vagy a „család” és mind tudjuk, hogy a hivatásom mellett döntöttem és újra amellett döntenék. Mert ennyire kegyetlen vagyok. A megjelenésem is okkal történt, okkal voltam itt, de igazából más is érdekelt már. – Ugyan, mindig is túl ellenszenves voltál velem ezzel kapcsolatban. Már miért ne érdekelne? Amíg te mondod őket, addig érdemes lehet meghallgatni. – ismételten hozza a formáját, de nem is számít, inkább ilyen legyen, mint búskomor. Ebből még fel tudom emelni őt, de a búskomorságból, már nem olyan biztos. – Szervusz Anna. – visszamosolygok rá. Nincs más választásom, egyszerűen nem hagy más lehetőséget. Fiatalnak érzem magam és… – Nem vagyok sárkányokkal-suttogó, de hátha elfogadja a cserémet. – természetesen nem jöttem üres kézzel, de ezt még Anna-nak nem kell tudnia. – Hol van most? – kíváncsiskodtam, de úgy érzem hogyha követem őt akkor hamarosan választ kapok a kérdésemre. Csak ki kell várnom a megfelelő alkalmat.
majd lesz jobb is | ? szószám | |
Vendég
Kedd Jún. 22, 2021 9:27 pm
Lucas
Rég volt már az, hogy ők ketten szerelmesek voltak egymásba és boldogan éltek együtt, kéz a kézben sétáltak, a társaik irigykedtek rájuk. Aztán Lucas elhagyta, és Annelie-re rátalált a szerelem, megint. Valószínűleg ez az ő sorsa, hogy minden férfi elhagyja, hogy összetörjön a szíve és csak a bestiák közelében lehessen boldog. Elvégre a férje, aki örök hűséget esküdött neki abban a kis erdőben, akivel két kisgyereket neveltek, hát ő is úgy gondolta, minden fontosabb Annelie-nél és a családjuknál. A szabadságot választotta, és Annie a mai napig úgy érzi, megérdemelte, mert egyáltalán eszébe jutott mást szeretni a természeten kívül. Ennek ellenére abban a pillanatban, hogy meghallja Lucas hangját, kihagy egy ütemet a szíve és kamaszlányhoz hasonlóan reagál a megjelenésére. Mintha megint tizenhét éves lenne, aki élete első szerelemére úgy néz, akárcsak egy istenre. Lelkesen magyarázza el, mivel foglalkozik éppen, ez viszont csak számára furcsa és kellemetlen. A férfi mosolyát látva elfogja a boldogság. Tudja, hogy nem kellene ilyen álmokban ringatnia magát, Lucasnak ott a felesége, meg hát egyébként is Noak miatt jött. Miközben elindulnak így ketten a sárkány kis kuckója felé, megigazítja a haját, amiben néhány tincs vizes, néhány pedig kócos. Nem akarta a legjobb formáját hozni, de azért ennyire alul sem múlta volna önmagát, ha tudta volna a férfi érkezését. - Szeretgeti a tojását odabent - mutat végül az egy szinttel lejjebb fekvő beugró részre, ahol Noak kibélelte magának a helyet szalmával és takarókkal. - Noak! Nézd, kit hoztam - mosolyogva fogja meg Lucas kezét és húzza oda a falhoz. Ahogy megállnak, gyorsan elkapja a kezét, majd zavarában hátra tűri a haját. Szerencsére a sárkány ahogy meglátja Lucast, kezdi beazonosítani, és lassan magára hagyva a tojást megközelíti őt. Szagolgatni kezdi, majd néhány másodperc elteltével maga alá gyűri és lelkesen nyalogatni kezdi az arcát. Annelie nevetve nézi végig a jelenetet. Apa és fia újraegyesülése. Pont, mint régen. - Úgy látszik még mindig te vagy a kedvence - állapítja meg a férfit figyelve. Attól nem fél, hogy Lucas ne tudná leküzdeni magáról Noakot, ezért szépen megvárja, míg kiörömködik magukat.
Vendég
Hétf. Júl. 12, 2021 2:15 pm
Annelie & Lucas
Mintha semmi sem változott volna itt, ahogy körbe nézek, az egy évvel ezelőtti emlékek jutnak az eszembe. Ahogy a gyerekek szaladgálnak Noak közelében, felmásznak a hátára és élőcsúszdának használják őt. Vicces az egész emlék, csupa kacagás és móka, ellentétben a mostanival. Furcsa párhuzam húzódik meg a közelmúlt és a mostani esemény között. Csupa víz, de még így is azt a jellemet mutatja, amit régebben is. Egy pillanatig sem nézem őt le ezért, hiszen látszik, hogy dolgozik és dolgozott, gondozta a hőn imádott legendás állatait. Én pontosan így vagyok a sárkányokkal, a közelükben minden olyan nyugodt, függetlenül attól, hogy egyes egyedek milyen heves természettel rendelkeznek. De nem félek egyiküktől sem. Tűzelementalistaként elég röhejes lenne, hogyha a saját „elememtől” félnék és kétségbeesett lennék, ha meglátok egy vérengző sárkányt magam előtt. Jó persze sosem az a célom, hogy felbőszítsem őket. Tudni kell bánni velük, még az olyan elevenekkel is, mint amilyen Noak, akihez Annelie odahúz nagy lelkesedéssel. Kíváncsian guggolok le Noak elé, amint Annelie elengedi a kezem, egyrészt kíváncsi vagyok arra, hogy vajon még felismer és szeret-e egyáltalán. De a választ hamar megkapom. Kicsit megszagolgat, magára hagyja a tojást – Amíg elcsalom, próbáld zsebre vágni. Nem lenne jó, ha egy olyan tojást nevelgetne, aminek a lakója veszélyes lehet rá nézve is. – mi sem kellett ehhez több, Noak egyből letámadt a szeretetével és bármennyire is el kellett volna löknöm magamtól vagy egy kicsit megfékezni, nem tettem. Valahol ő is hiányzott nekem. Tudtam, hogy vele kapcsolatban csak erre számíthatok. Tiszta sárkánynyál lettem. De azt hiszem így már Annelie se fog panaszkodni, hogy tiszta vagyok és minden tökéletes rajtam, míg ő csurom víz. – Azt meg hiszem. – kétlem, hogy Noak elenged, viszont addig is van némi esélye Annelie-nek megszerezni a sárkánytojást. Noak engem megenni úgysem fog, vagy legalábbis nem ez a terve. Csak gondolom végig szagol, hogy rájöjjön megcsaltam-e őt valakivel vagy sem. De nyilvánvalóan nincs olyan hozzá hasonló sárkány akit megérezhetne most rajtam az extra erősségű szaglásával. – Nyugalom Noak. – végigsimítok a fej tetején. – Nem hiszem, hogy díjazná ha most ellökném magamtól. Esetleg ha tudod rejtsd el egy rongy alá a tojást, kicsit később jobban szemügyre veszem. Most Noak az első úgy érzem. – elnevetem magam, mert ez a csodálatos „kis” sárkány elkezdett újra nyaldosni és rémesen csikis vagyok a nyakam alatt.
majd lesz jobb is | ? szószám | |
Vendég
Kedd Aug. 31, 2021 11:22 pm
Lucas
Néhány percre összeáll a kép, a kirakós minden darabja a helyére kerül. Ők ketten, kiegészülve a sárkánnyal, önfeledten. Mintha csak most lett volna, hogy Annelie a feketepiacon megszerezte a tojást. Sok-sok idő eltelt azóta, mióta útjaik elváltak, hát még azóta, hogy Noak apjául választotta a férfit. Annie sem volt biztos benne, hogy a sárkány meg fogja ismerni, de ő persze már idő előtt megérzi a közeledtét. Mivel Lucas szakértő, így a nő nem mond neki ellent. Bólint, mikor arra kéri, csempéssze ki Noak rejtekéből a tojást, amíg nem figyel. Magától a sárkánytól nem fél, nincs rá oka, ellenben a haragától már annál inkább. Eddig a leghosszabb éhségsztrájkot Lucas távozása után folytatta, akkor hetekig nem volt hajlandó semmit elfogadni, amit emberanyja adott neki. Míg a pasik ölelkeznek, Annie Invitot használva magához veszi a tojást. A forró héjból ítélve nem sokáig fogja húzni a lakó, ha hamarosan nem gondoskodnak a melegítéséről. - Persze, máris - bólint, bár mindketten ugyanarra gondolnak. Úgy gondolja, egy percre magukra hagyhatja a fiúkat, amíg ő visszaszalad a felső szintre, és jó alaposan bebugyolálja a tojást. Egy kibélelt kosárba rakja, melyben korábban egy krup pihent, aztán biztonságba helyezi a többiek elől egy védőbűbáj alatt. Nem szeretné, ha megismétlődne, ami Noakkal történt. - Biztonságban van, betakartam és kosárba raktam, egyből tudod vinni így magaddal - mondja, miközben lelép az utolsó néhány lépcsőfokról. - Ti itt haladtatok már valamit? Hm, Noak? Nem leszel ám papuci - közelebb lép fiához és megvakargatja annak füle tövét. Ebből pedig másra gondol, tekintete a férfira vándorol. - Jut eszembe. Nálatok még mindig nincs tojásrakás? - utal arra, hogy legjobb tudomása szerint Lucas és a felesége még nem alapítottak családot.
A legtöbb nap olyan, mint a mai. Káosz. Ritka alkalom az, amikor minden a terv szerint alakul, és nem húzza keresztül semmi a számításait. Félreértés ne essék, valójában imádja a munkáját és az életét, csak hát lehetne valamivel könnyebb. Annyi viszont kétségtelenül boldogsággal tölti el, hogy a gyerekei örömmel töltik az idejüket a bestiáriumban, és ugyan oda kell figyelni rájuk, mit ügyködnek, a kapcsolatuk az állatokkal mindkettejüknek olyan, akárcsak édesanyjuknak.
| 
