Festeni olyan számomra, mint másnak levegőt venni. Úgy érzem, hogy szükségem van rá ahhoz, hogy ne bolonduljak meg a magánytól, hiszen lehet, hogy Panka ott volt nekem, de az mégis más, mintha valakit a barátomnak nevezhetnék. Életem egyik legnagyobb félelme mindig is az volt, hogy egyedül leszek, talán ezért is jelent meg Panka az életemben. Én a nyüzsgéshez voltam szokva, otthon egy percig sem volt csend és ez hiányzott. Itt senki sem akart mellettem lenni. Éppen ezért, szokásomhoz híven kiültem a parkba, hogy festhessek. Kinéztem magamnak egy padot, ami elég messze van a többiektől, akkor talán nem zavarom őket. Nem szerettem volna megint sírni előttük, a maminak meg végképp nem szerettem volna szólni. Az nem lenne túl nagylányos, pedig elvileg már úgy kéne viselkednem. Vagyis Gild egyik barátja ezt mondta, hallottam ám. Lecsücsültem a padra és Panka segített kitenni szépen az összes festékemet. Sok szín sorakozott előttem, ettől máris jobb kedvem lett. Feltűrtem a ruhácskám ujját és a kezembe vettem az ecsetet. -Látod Panka, itt pont jó lesz csücsülni, mert le tudom festeni a tavat. Vagy majd, ami lesz belőle. -kuncogtam halkan. -Szerintem a citromsárgával fogom kezdeni Panka, az a legszebb szín a világon. De ezt tudtad úgyis. -kuncogtam tovább magamban. Ott ültem a sárga kis ruhácskámban és nagy ecsetvonásokkal lassan telítődött a vászon. Ez volt a mami és apuci legeslegjobb ajándéka. Nekem pedig elszalad az idő, jó volt hallgatni Panka dúdolását, észre sem vettem, hogy kihagytam az ebédet a nagy festésben. Már nem is tudtam, hogy mit terveztem eredetileg lefesteni, csak húztam a vonalakat. Talán ez a jó abban, ha az ember lánya el tud veszni minden apróságban, ahogyan apuci is tette, amikor alkotott. Éppen letettem egy kicsit a vászont a padra, hogy nyújtózkodjak egy kicsit. Jó érzés volt, mert már órák óta ültem ugyanúgy és picit fájni kezdett a hátam. Egy lány közeledett felénk, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Végül is, az udvaron bárki lehetett bármikor. Csak abban reménykedtem, hogy nem beszólni szeretne nekem. Úgy tűnt, hogy nem. Viszont valószínűleg nem figyelt, mert nekiment a citromsárga festékemnek és az természetesen felborult. És hova máshova borulna, ha nem rá a majdnem kész festményemre? Szomorúan emeltem fel a vásznat, és a szemeimet elöntötték a könnyek. Nem akartam sírni, de olyan érzés volt, mintha az előző órákban semmit sem csináltam volna. -Hát, akkor… Majd festek újat. -vontam meg a vállam szomorkodva. -Én nem haragszom rád, de tényleg. Panka is látja rajtam, hogy csak szomorú vagyok. Ott ül a padon. -mutattam Panka irányába. Reméltem, hogy ez a lány nem néz le azért, mert Pankát esetleg… nem mindenki látja őt úgy, ahogyan én. Pedig ott volt, a maga teljes valójában a kék hajával és a szeplős pofijával. -Szerintem inkább elrakom a biztonság kedvéért a többi festéket, mielőtt kiborul még egy és a maminak sok újat kell vennie. -motyogtam a lánynak és elkezdtem egyesével rácsavarni a festékekre a kupakot, úgy, ahogy apuci tanította.
Vendég
Csüt. Feb. 18, 2021 9:39 pm
Millie & Arya
Kicsit fáradtan sétálok a parkban, igyekszem a többiektől távolabb vonulni, magam előtt tartva az egyik tankönyvemet. Muszáj tanulnom és mozognom közben, az üléstől már fáj a derekam és a friss levegő is hiányzott már, valahogy az átváltozás után jobb szeretek kint lenni a szabadban. Egy tízes skálán talán nyolcast kapnék nyúzottság terén, kicsit látszódik csak a telihold okozta átváltozás gyötrelme és fáradalma. Bizony, nem olyan, mint amilyennek elképzeltem vagy ahogy a filmekben látni, átélni sokkal rosszabb ezt az egészet. Ahogy haladok nekimegyek egy padnak és valamit felborítok. Fordulok is meg és összecsapom a könyvet a kezemben. - Ó, sajnálom! Véletlen volt, nem akartam! - Szólalok fel, amint meglátom, hogy szegény lány, szinte könnybe lábad a szeme és majdnem sír is, tönkretettem az alkotását majdnem. A pálcámért nyúlok gyorsan, menteni a menthetőt. - Wingardium leviosa! - A sárga festék, ami még nem száradt rá szépen lebegni kezd és a felborított tartójába vissza is engedem, milyen jó, hogy minden varázsigét ennyire vágok és ilyen jól tudom alkalmazni. - Talán még megmenthetjük! - Előveszek egy zsebkendőt és a képet áttörlöm, így halványan lett csak sárgább, de teljesen menthető szerintem, nem kell elölről kezdenie az egészet. Egész aranyos, hogy nem haragszik és a képzeletbeli barátjához beszél, legalábbis úgy vélem Panka az, mert én nem látom. - Azt hiszem Panka szégyenlős és nem mutatja meg magát nekem, de sebaj, majd te közvetítesz. Én Millie vagyok. - Nyújtom felé a kezemet, ha már így alakult, akkor már bemutatkozom, a barátja nevét már közölte, talán a sajátját is elárulja. Nem találkoztam még vele órán, szóval gondolom nem elsős, mint én. - Segítek, ha nem gond. - Még megvárom a válaszát, mielőtt önállósítom magam és segítek lezárni a festékeket, elvégre tényleg nem lenne jó, ha felborulna még másik is. Remélem nem drágák ezek a festékek és nem állnak anyagilag rosszul. Tudom milyen a nélkülözés, bár már nem kell átélnem, de mégis jobban átérzem a hasonló sorsúak helyzetét. - Te másodéves vagy? - Érdeklődöm, elvégre ő is olyan fiatalnak néz ki még, mint én. Talán csak az öltözködésem miatt néznek engem idősebbnek olykor, de az unikornisos pizsamám másról árulkodik.
Vendég
Hétf. Feb. 22, 2021 4:17 pm
Millie & Arya
Igazán nem szokásom sokáig haragudni senkire sem, még akkor sem, ha valami rosszat csinál. Ez a kislány biztosan nem szándékosan tette! Szerintem egyáltalán nem akart gonoszkodni, csak nem vett észre engem, vagyis a padon heverő dolgaimat. -Semmi baj, nézd, nem is sírok. -motyogtam a lányra pillantva. Ámulva néztem őt, ahogyan elmondott egy varázsigét és a citromsárga festékem visszarepült az üvegbe. Hogy ez nekem nem jutott eszembe… De milyen jó, hogy neki igen, így nem kell újra csinálnom a festményem! -Nagyon szépen köszönöm, hogy megmentetted a festményem. -mosolyogtam rá a lányra. -Szóval izé… ezért úgy gondolom, hogy pár apró javítás után téged illet meg. Neked adom. -ajánlottam fel neki vidáman. Igazán megérdemelné. A szemem sarkából láttam, ahogyan Panka egyetértően bólogatott, ő is jó ötletnek tartotta, hogy ez a kicsit sárga festmény ezé az aranyos kislányé legyen. Nélküle most bizonyára a pad szélén ülve sírnék és megint kinevetnének a nagyok, azt pedig nem szerettem volna, nem egy túl kellemes érzés. -Az lehet, Panka nem mindig mutatkozik meg elsőre, szerintem van abban valami, hogy szégyellős. Majd megmondom neki, hogy nem kell annak lennie. Egyébként Arya vagyok. -megfogtam a kezét és szépen megráztam úgy, ahogyan a mamitól is láttam. Bólogattam, hogy persze, segíthet nyugodtan, sőt, nagyon is jól esett, hogy nem kinevetett, hanem egyből felajánlotta a segítségét. Ha nagy leszek, meghálálom neki. Egyelőre csak a festményemet tudtam neki felajánlani. Szerencsére sikerült mindegyik dobozra rácsavarni a tetejét, így ketten együtt sokkal gyorsabban haladtunk. -Szerintem tegyük is vissza a táskámba, mielőtt lába kélne az egyiknek, rendben? Megtartod kérlek a táskát, amíg belepakolok? -szépen egyesével a kezembe vettem a festékeket meg az ecsetemet és elraktam. Jobb ez így. -Igen, most kezdtem a második évemet. Gild pedig már a hatodikat kezdte el, szóval ő szokott nekem segíteni. Egyébként Gild a bátyám, ő a harmadik Gilderoy a családban. Szerintem, ha én kisfiú lettem volna, akkor én is Gild lettem volna. -kuncogtam vidáman, feldobott az, hogy Millie-nek nem volt egyetlen rossz szava sem hozzám. -És te? Most kezdted a Roxfortot? És milyen? Tetszik? Melyik házba kerültél? Ne haragudj, megint túl sokat beszélek… Érdekelt minden, amit mondani akart. Tényleg ennyire jó érzés az, ha valaki nem piszkál téged? Olyan rég volt ilyen, hogy már szinte el is felejtettem, milyen normálisan, valaki társaságában eltölteni a délutánt.
Vendég
Szomb. Feb. 27, 2021 3:46 pm
Millie & Arya
Ahogy rám pillantott a motyogása közben, hogy nézzem, nem is sír, még kellemetlenebbül éreztem magam, mert ezek szerint egy ilyen tragédia elég érzékenyen érinti általában. Sikeresen beletrafáltam egy érzékeny művészi lélekbe, persze nem direkt. Csak gyengéden rámosolyogtam, mert általában a mosoly, az mosolyt csal mások arcára is, feldobja a napjukat, mivel ez egy kedves gesztus. - Ugyan, ha már leöntöttem, ez a legkevesebb, hogy segítek megmenteni! Nagyon ügyes vagy, bár nekem lenne érzékem a festészethez. - A kis varázslatom jól sült el, szeretem, hogy minden, amit tanulunk olyan széleskörűen felhasználható. Egy pihe reptetése csak a kezdet, ez már jóval több tőle, majd biztos elmesélem valamelyik testvéremnek ezt. - Tényleg nekem adnád? - meglepődöm kicsit. - Ha tényleg így szeretnéd, akkor örömömre szolgál majd a kép! - A szobám amúgy is olyan üres, szóval egy kép jól mutat majd ott, főleg, ha van története is, talán még a végén megszerzem az első barátom Roxfortban, csak ne ítéljen el ő is, amint kiderül, hogy mugli születésű és vérfarkas vagyok. - Nem baj az, ha valaki szégyenlős, tényleg megvan a maga bája, de itt vagy neki te, hogy kisegítsd! - válaszolok, mintha olyan természetes lenne, hogy valakinek van egy láthatatlan barátja. Talán, ha sokáig egyedül lennék és nem lenne új családom, én is ilyen lennék. - Milyen szép neved van Arya. Hogy néz ki Panka? Mesélsz róla, hogy el tudjam képzelni őt? - remélem nem veszi magára a dolgot, de érdekel, hogy fest ez a láthatatlan lény, ember egyáltalán? Vagy lehet, hogy egy mágikus lény, akit csak a gazdája láthat, ki tudja, már elég jól ki tudom tárni az elmém minden furcsaságra. Közben segítek lezárni az üvegeket, majd megfogom a táskát, hogy elpakolhasson. - Persze, megfogom. Mióta festesz? - Érdeklődöm, mert elég komolynak tűnik a felszerelése és hát nem is olyan az alkotása, mint egy óvodás pálcikaemberkés rajz. Mindenki másban tehetséges, ezt már a szépségversenyen megtanultam. Sose feledem, hogy mennyire tetszett a szteppelés, mégis képtelen voltam rá, nekem kétballábam van ahhoz. - Ó, az jó, alig várom, hogy másodéves legyek és mások legyenek az újoncok, meg hát addigra már rengeteg dolgot fogok tudni én is. - Kicsit irigylem ezért, de mindennek eljön az ideje és nem leszek türelmetlen, mert az nem vezet előre. Kis lépések kellenek, folyamatos kis lépések. - Valahol hagyománya van ennek, hogy az apa vagy anya nevét tovább vigyék a gyerekek, bár könnyű ebbe belezavarodni, vicces lehet egy családi összejövetel nálatok. - Mosolygok rá, nem akarom én megbántani ezzel, de hát a Gildre a báttyjai mind odafigyelhetnek, biztos külön megszólítást használnak egymásra. - Igen, ez az első évem és nagyon új nekem ez a világ meg minden, de nagyon élvezem! A hollóhátba kerültem, szerintem azért, mert szeretek tanulni és semmi baj, nem rohanok semerre, szóval igazából ráérek beszélgetni veled, azaz veletek. - Nem lenne illő kihagyni Pankát, bár már lehet elment, ki tudja ez hogy működik. - Egyke voltam, de örökbe fogadtak és lett rengeteg tesóm, az ikrek ide járnak és ötödévesek, nekem ők szoktak segíteni, amikor előre próbálok tanulni és pótolni, sajnos időnként el kell tűnnöm az órákról, ami nem túl jó, de hát ez van... Én is sokat fecsegek. - elkuncogom magam és talán túl sokat is beszéltem magamról, általában szeretem ledarálni, hogy többet ne kerüljön szóba a múltam, nem szeretek arról beszélni, a jövőben kell élnem. - Szóval, te melyik házhoz tartozol és milyen ott? - még nem láttam a Hollóhátban, szóval kizárt, hogy ottani lenne, talán hugrabugba tenném a művészet miatt, de sose lehet tudni, nehéz megmondani kiben mi lakozik és a Süveg mit lát bennünk. - Te szeretsz itt lenni Roxfortban? - érdeklődöm tovább, mert ő is ezeket kérdezte és engem is érdekel az ő szemszöge.
Vendég
Szer. Márc. 24, 2021 9:42 am
Millie & Arya
Nem tudom, hogy miért vagyok ennyire érzékeny, de amióta az eszemet tudom, azóta mindig sírtam valamin, úgyhogy nem is ez volt a meglepő. Hanem az, hogy itt van ez a lány és velem is maradt pár szó után. És nem rossz szavakat mondott nekem. Merlinre, tényleg ilyen az, ha kedves valaki az emberrel, aki nem a családtagja? Panka már szinte családtag, olyan régóta velem van. De láttam Pankán, hogy ő is örül annak, hogy Millie itt maradt velünk. -Festeni nem olyan nehéz szerintem, ha van kedved, egyszer majd megtanítom neked! Csak kell hozzá ecset meg vászon meg festék és máris kész vagy! Vagyis… én így szoktam festeni. -ez lehet, hogy csak nekem ilyen egyszerű? Biztos azért, mert szépen át tudom adni a vászonnak az emlékeim. Na mindegy. -És igen, nagyon szeretném, ha a tied lenne. Mert segítettél és izé… nem nevettél ki. -mosolyodtam el szélesen. Panka mögöttem bólogatott, hogy ügyes vagyok. Ha így haladok, akkor lesz végre egy igazi barátom! Ez határtalan izgalommal töltött el. Nekem? Barátnő? Imádnám, ha lenne kivel játszanom a tanítás után és valaki, aki ilyen kedves. Aki kedves, az rossz ember nem lehet, valami ilyesmit mondott a mamim. -Panka izé, segíts. -néztem rá, még mindig a padon csücsült és a lábát lógatva magyarázott. Értem én, nem könnyű ez így, de próbálkozni fogok. -Szóval Panka képzeld el, már most magasabb nálam, pedig egyidősek vagyunk. Négy éves korom óta a barátnőm. Kék haja van és szeplős. Aranyos lány, szinte minden percben velem van, szóval szerintem kedvelni fogjátok egymást, ha majd több időt töltünk együtt. -reménykedve néztem Millie-re, nem szerettem volna elijeszteni magam mellől. Lehet, hogy kisebb léptekben kéne haladnom vele? Jajj, nagyon tapasztalatlan vagyok én a baráti kapcsolatok kialakításában. Mivel Millie segített, tényleg hamar megvoltunk az elpakolással. Így már legalább le tudunk ülni a padra, ha szeretne. Nekem jó állva is, kicsit sokat ültem a festményem miatt, de majd ő le tud ülni és ez a fontos. -Két-három éve a mami vett nekem festékeket, mert nagyon megtetszettek. -megvontam a vállam. Ha majd bővebben érdekli, megmutatom neki a számomra oly kedves emléket. Mosolyogva és nagyokat bólogatva hallgattam, hogy miket mesél nekem. Olyan jó volt ott ülni vele! Boldog voltam, és ilyen régen nem fordult elő. A családi összejöveteles mondatára felnevettem. Hát igen, nagy a család, néha mindenki elrontja a másik nevét. Az egy vicces dolog. Sokat mesélt és ez nekem nagyon tetszett. Mintha nem akart volna itt hagyni és ez valahogy új érzés volt számomra, de nagyon boldoggá tett. Ha majd megengedi, hogy segítsek neki festeni, akkor azzal meghálálom neki, hogy ilyen kedves velem. Biztosan örülni fog neki és majd lesz mit mesélnem Gild-nek meg a maminak és apucinak. Pankának majd nem kell mesélnem, mert ő látta, hogy mi történik és azt hiszem, ő is velem együtt örült. -Nem beszélsz sokat, én igazából… Örülök neked Millie. -egy kicsit elpirultam és inkább elfordítottam a fejem. Megszokás. -Én Griffendéles vagyok, nem tudom, hogy szeretem-e. Nem sok mindenkivel beszélgettem eddig, de néhány ember egészen kedves, mások meg olyan kis gonoszok. Leginkább Pankával szoktunk leülni a kandalló elé és tanulunk vagy rajzolok. Néha Panka modellt áll nekem… Tényleg, akkor van képem Pankáról, majd meg tudom neked mutatni, hogyan is néz ki! -izgatottan pillantottam a táskámra. De vajon tényleg érdekli ezt a kislányt a rajzom? Majd megvárom, hogy mit szól és ha szeretné, akkor megeresem a rajzaimat Pankáról. -Azt hiszem, hogy az órákat szeretem. Meg a nagy parkot és… Ennyi, mást még nem sikerült megszeretnem. -a lábamra néztem, kissé elszomorodtam a gondolattól. Én második éve vagyok itt és még egyetlen jó dolgot sem tudok felmutatni. Eddig miért nem vettem észre ezt a lányt? Talán eltűnt a csúfolódások sötét függönye mögött ez a kedves arc. A táskámhoz nyúltam és kivettem belőle egy almát, amit lehoztam magammal a parkba, hogy egyek valamit. Meg akartam osztani Millie-vel. Nem nagy dolog, de mással nem tudok szolgálni. -Ketté tudod szedni? Mert akkor neked adom az egyik felét. -mosolyogtam rá kedvesen. Barátkozós gesztusnak megteszi, vagyis ebben reménykedtem. Panka bőszen bólogatott, én pedig hittem neki.
Vendég
Szomb. Május 01, 2021 11:39 am
Millie & Arya
- Én még sose festettem, a zsírkrétát is elvették tőlem, hogy kenjen össze magam, de biztos jó lehet, bár kell hozzá némi tehetség is. - Bizony, attól hogy húzok pár vonalat, még nem leszek festő, ellenben Aryával, aki egész szépen használja a színeket és olyan művészinek tűnik az alkotása annak ellenére is, hogy milyen fiatal. Akiknek láttam a műveit kiállításokon, azok mind halottak és felnőttként alkottak valamit, szerintem Arya is ilyen művésszé válhat, ha nem hagyja a festészetet. - Egyszer mindenképpen fessünk együtt majd valahol! - Legalább lesz végre legközelebb valakivel, mert eddig nem nagyon jött össze a barátkozás mással. Csak a tanuljunk együtt és néma csendben olvasunk egymás mellett-ben kimerült minden kísérletem. Azonban én egyedül jobb szeretek tanulni, főleg kint a friss levegőn, ahol jobban fog az agyam, kell az oxigén. - Már miért nevettelek volna ki? - nézek rá értetlenül kicsit, szegény lány, hogy még ezért is hálás akar lenni, pedig csak figyelmetlen voltam és hát én csak segítettem helyrehozni a zűrt, amit okoztam. Azt hiszem ő még nálam is szerencsétlenebb barátkozás terén, talán ez az én szerencsém, még a végén lesz felsőbb éves barátnőm. - Milyen szép lehet Panka, a szeplőket meg mindenki szereti! - Bizony, anyám még képes volt szeplőket is sminkelni rám, mert úgy nagyobb eséllyel nyerhettem a szépségversenyeken, kicsit bele is borzongok a gondolatba. Annyira nem akartam most rá gondolni, meg a többire sem, szóval inkább csak Pankát próbáltam elképzelni, amire volt időm azért pakolás közben. - És milyen hosszú haja van? Göndör vagy egyenes, esetleg hullámos? Meg milyen kék? - Kérdezek még párat azért pakolás közben, hogy jobban el tudjam képzelni a barátnőjét, aki négy éves kora vele van. Én is akartam képzeletbeli barátnőt régen, de nem tudtam elképzelni senkit sem, elég gyenge a fantáziám, az unikornisoknál meg is áll a tudományom. - Mi tetszett meg bennük? A színek vagy láttál festményeket is? - érdeklődöm, amiket elraktunk színeket, azok mind nagyon szépek voltak az tény, bármelyiket el tudtam volna képzelni egy jó képen. - De ha sok lesz, szólj nyugodtan, néha bele tudok lendülni a fecsegésbe, nem szeretnélek untatni mindenfélével, ami nem is érdekel. - megvakarom a tarkómat is kissé szégyenlősen, nem tudom mi van velem, de zavarba jövök kicsit attól, hogy ő örül nekem. Lehet el kellene neki mondanom, hogy amúgy egy vérfarkas vagyok, mert így kiesnek napok, amikor eltűnök és közeledik is a következő ilyen, nem véletlen tanultam előre most. - Persze, hogy érdekel, mindenképpen látni szeretném, legalább nem képzelem el rosszul őt - kedvesen mosolygok Arya felé, hogy majd mindenképpen mutassa meg. Az, hogy pont van nála kicsit meglep, de örülök neki, legalább nem lesz téves képem erről a Pankáról. - Annyi tanulnivaló van, én se láttam még sokat Roxfortból, sőt, ha nem látom a rajzod, szerintem fel sem néztem volna arra. - Mutatok a képen látható táj felé, amit megörökített a griffendéles lány. Látom, hogy elszomorítja, hogy nem sok dolgot szeretett meg még itt, pedig nyitottabb szemmel jár, mint én. - Nekem a klubhelyiség és a könyvtár van csak meg, az udvaron is a könyveket bújva sétáltam eddig, sose néztem még körül, pedig szép az udvar is - körbe is tekintettem rajta gyorsan, amikor szóba hozta. - Lehet többet kellene kimozdulni tanulás nélkül a kastélyból - mosolygok Aryára, elvégre én is mióta itt vagyok már és mégsem néztem még szét, csak sodródom egyi teremből a másikba. - Remélem sikerül - az almáért nyúlok és az ujjam a tetején és alján beakasztom, majd megpróbálom ketté törni, általában ez a felnőtteknek könnyen megy, de láttam már gyereket is. Szerencsére az alma nem erősebb nálam, így félbe töröm két egyforma részre. Egyiket visszanyújtom. - Köszönöm. De jó, hogy nálad van alma, régen minden nap ettem gyümölcsöt, mostanában meg valahogy nem adja magát, hogy magamnak kellene gondoskodni róla, azt hiszem a tanulás fontosabb lett, pedig az egészség is fontos. - Viszont, ha már ő ilyen kedves velem és barátkozunk, mert ez már olyasmi az már biztos, talán meg kellene osztanom vele a titkom. Kicsit szorongok, de csak kibököm, jobb most, mint később koppanjak. - Arya, valamit el kell mondanom magamról... Nem annyira nagy titok, mert van aki tud róla, de senkinek se szoktam elmondani, viszont tudnod kell róla, miért tűnök el néha... - ez nehezebb mint gondoltam, a lábamra figyeltem eddig, de kíváncsi vagyok mit szól hozzá, szóval erőt veszek magamon és felnézek rá. - Mielőtt Roxfortba jöttem vérfarkasok támadták meg a családom, én megúsztam csak meg egy harapással, de emiatt vérfarkas lettem. - Ezért kerülnek is sokan inkább, pedig tényleg nem bántok senkit, amíg megvan a főzetem legalábbis. Érdeklődve várom, hogy most erre mit lép majd, elijesztem vagy máshogy alakul.
Vendég
Csüt. Május 06, 2021 8:41 pm
Millie & Arya
Egy kicsit sajnáltam az előttem lévő kislányt. Milyen gyerekkora lehetett, ha rajzolni sem engedték? Pedig az a legjobb dolog a világon. Vagyis számomra, nekem ezzel telt az egész eddigi életem, hogy a fantáziámat használva alkottam valamit. Festés, rajzolás, játékok… Egyszer még apucinak is segítettem tervezni valamit. -Az nagyon jó lenne, nagyon örülnék neki Millie! -lelkendeztem. Talán tényleg lesz egy barátnőm? Ez olyan izgalmas és olyan boldogsággal tölt el. Régen éreztem ekkora boldogságot, szinte szétfeszítette a mellkasom. Ennél jobb napom nem is lehetne. Ezek után már azt sem tartottam bajnak, hogy a festményem sárga volt. Mert Millie-nek így is tetszett és csak ez számított ebben a pillanatban. -Mert a felsőbb évesek nagyon gonoszak tudnak lenni. És jobb félni, mint megijedni, nem igaz? -kérdeztem meg a lánykát. Volt olyanhoz is szerencsém, hogy valaki kedvesnek nézett ki, de aztán kicsúfolt. Azért reménykedtem benne, hogy Millie-vel más lesz a helyzet. Talán leszünk olyan jó barátnők, akik majd, ha nagy felnőttek lesznek, akkor is együtt fognak játszani. A Pankát dicsérő szavaira csak bólogattam. Panka tényleg szép volt, egyszer még én is megpróbáltam kékre színezni a hajam, de az én barna hajamat semmi sem fogta be. Hátha majd Millie és én ki tudunk találni valamit rá. Jajj, nem kéne ennyire előre szaladnom. -Hát, azt hiszem a hullámos a jó szó rá. Mert nem olyan egyenes, de nem is olyan göndör, mint nekem. Bár szerintem ez nekem ilyen genetikai dolog, nem tudom, nem értek nagyon hozzá. Csak azt tudom, hogy apucinak és a maminak is ilyen nagyon szép haja van, szóval nekem és Gildynek is ilyen. És izé… olyan sötétkék, de ilyen szép kék, érted. Ha nem raktuk volna most el a festékeimet, akkor kikevernék neked egy olyan színt. Reméltem, hogy nem beszélek nagyon sokat, de Millie érdeklődőnek tűnt. Ez is új volt számomra. Még egy tulajdonság, amit szinte elsőre megkedveltem Millie-ben. -Hát izé… Mindkettőt láttam a boltban. Én… szóval nekem van egy ilyen különleges képességem. Én tudok olyat csinálni, hogy megérintem az arcod és megmutatom neked az egyik emlékemet. Ezáltal meg tudnám mutatni neked a rajzboltos emlékem. -lenéztem a kezeimre. Lehet, hogy ezt nem kellett volna így elsőre elmondanom neki, mert a végén még ezzel fogom előzni magam mellől. Azt pedig kicsit sem szerettem volna. Megráztam a fejem, nem beszélt túl sokat. Szerintem pont eleget beszélt, mármint szívesen hallgattam őt. Inkább én féltem attól, hogy túl sok mindent mondok neki és itt fog hagyni engem. A táskámba nyúltam és elővettem a kis füzetkémet, amit magamnál hordtam mindig, hogy tudjak bele rajzolni. Végül is, az ihlet bárhol és bármikor megszállhat, nem szeretném elszalasztani a lehetőséget. Átnyújtottam Millie-nek és addig érdeklődve hallgattam őt, amíg arról magyarázott, hogy mennyi mindent nem látott a Roxfortból. Egyszer majd egy unalmasabb napon körbevezetem. esetleg lehetne egy nagy kalandunk is abból, hogy felfedezünk titkos helyeket. -Jajj de ügyes vagy Millie! Tök jó, hogy szét tudtad szedni. Jó étvágyat hozzá, remélem finom lesz. -mosolyogtam rá és az almába haraptam. Annyira nem is volt savanyú, szóval örültem neki, hogy jót sikerült kiválasztanom. -Akkor majd legközelebb beülök melléd az asztalhoz, mondjuk ma vacsoránál és akkor eszünk megint együtt gyümölcsöt, rendben Millie? Almát meg narancsot… Minden finomat. -talán egy kicsit túl lelkesen is mondtam ezt neki, de tényleg ennyire nagyon szerettem volna, ha barátok leszünk és több időt töltünk együtt. -Mondjad Millie nyugodtan. Előre is megígérem, hogy a titkod biztonságban lesz nálam. Ígérem, még Pankának sem fogom elmondani. -felmutattam a kisujjam, becsszót mutatva a lánykának. Ennek valószínűleg semmi értelme nem volt, de csak tudta, hogy mire gondolok. Bólintottam egy nagyot és megvontam a vállam. Ettől egy cseppet sem változott a szememben. Ugyanaz a kedves lány volt, mint eddig. -Most ettől meg kéne ijednem, vagy micsoda? Ne haragudj Millie, de ebben számomra nincsen semmi extra. Ettől még ugyanúgy szeretnék majd melléd ülni vacsoránál. De örülök neki, hogy megosztottál velem egy titkot. -mosolyogtam rá. Így máris szorosabbnak éreztem a barátságunkat, hiába csak most találkoztunk. -Megölelhetlek? -szinte meg sem várva a válaszát közelebb húzódtam hozzá és átöleltem Millie-t. Máshogyan jelen pillanatban nem tudtam jobban kifejezni a támogatásomat az irányába.
Vendég
Szer. Aug. 11, 2021 8:33 am
Millie & Arya
Még jó, hogy nem kérdez rá, mégis milyen gyermekkorom volt, mert kicsit nehéz lenne elmagyarázni ebbe a varázsló világban nevelkedett varázshasználóknak, hogy egy muglinak mit jelent modellnek lenni és miért is olyan jó ez. Mondjuk nekem annyira nem volt jó, sokkal jobban szeretem a mostani életemet, még ha kicsit átkozott is vagyok a vérfarkasos dolog miatt. - Akkor ezt meg is beszéltük! - Egy közös mókázás már előre el van könyvelve, mert bár szeretek tanulni, az mégis csak magányos tevékenység, ellenben ez már közös, még sose csináltam semmi közös gyerekhez méltó dolgot, mint a rajzolás és a festés, itt az ideje kibontakoznom, még ha tehetségem valószínűleg nincs hozzá. - Igen, a házakba sorolás utáni első vacsoránál is volt egy felsőbb éves, aki megtréfált a buta muglis kérdésem miatt, azt mondta, hogy a beavatási szertartásnál jó ha úgy készülök, hogy úszni is kell, de szerencsére nem volt semmi ilyen. Mondjuk nem aludtam egész este és másnap nagyon fáradt voltam. - Annyira mondjuk nem viselt meg a dolog, mosolyogva is emlékszem vissza erre, elvégre én kevertem magam ilyen helyzetbe, sokat kell még mindig tanulnom erről a világról. - Viszont ő tanította meg nekem a lebegtetés bűbájt utána a klubházban, meg még pár alap varázslatot, így órán már villoghatok a tudásommal. - Igen, kicsit stréber vagyok, szeretek előre tanulni, na meg muszáj is ugye a vérfarkasos dolog miatt, de hát ez van, imádok tanulni! - Aham, a hullámos olyan szép, néha nekem is olyan a hajam, ha előtte pár napig mondjuk be van fonva a hajam, de amúgy én elégedett vagyok ezzel az egyenes hajjal is, szeretem kiengedve hordani. - Ültem már eleget hajcsavarókkal a fejemen, hogy göndör és gyönyörűen megformált hajam legyen nem kevés hajlakkal rögzítve, mondanom sem kell, hogy az sem hiányzik, sokkal jobb és szebb a természetes haj, örülök, hogy Arya is ilyen büszkén beszél a hajáról, amit örökölt, végre nem azt kell hallgatni, hogy mennyire nem elégedett valaki azzal, amit kapott. - Tényleg? Ez nagyon szuperül hangzik! Megmutatod? - Nekem nincs semmi extra képességem sajnos, de nem Arya az első a varázsvilágban, aki tud valami olyat, ami nem mindenkinek adatott meg. A felsőbb éves srác például pálca nélkül varázsolt. Ez viszont sokkal jobb attól, mert egy emléket meg tud osztani másokkal és nem is kell hozzá más, csak egy érintés. Nagyon érdekel ez az egész, fel is csillant a szemem, remélem megmutatja nekem a festékboltos emlékét. - Tényleg nagyon szép Panka! - Jegyzem meg, mikor meglátom a képet róla a rajfüzetben, elvégre elég jó leírást kaptam róla, így felismerem. Arya nagyon tehetséges ebben. - Ugyan, csak a jó technika kell és te is szét tudod szedni! - Legközelebb majd megmutatom neki, hogy kell és rájön, hogy nem nagy dolog ez. - Neked is jó étvágyat. - Beleharapok az almába, majd kis rágódás után, mikor lenyeltem a falatot kibököm, hogy vérfarkas vagyok, úgyis megtudná idővel, meg hát el is tűnök, meg megviselten kerülök elő telihold után, szóval jobb, ha tőlem tudja meg és még elmenekülhet. A reakciója azonban meglep és csak pislogva állok egy pillanatig. - Sokan kerülnek emiatt, meg a felsőbb évesek se piszkálnak ezért. - Mondom a föld felé pillantva, nem mindenki akar vérfarkassal barátkozni, főleg akinek ilyen tragikus körülmények közt alakult így a dolog. - Ő... Persze. - Kicsit meglep, ahogy megölelt, de ez nem maradt viszonzatlan, visszaöleltem, jól esett, hogy ő nem fél és még így is barátkozni velem, szerintem most már simán elmondható, hogy barátnők lettük ettől a pillanattól. Na de mostantól hogyan tovább? - Mihez lenne kedved a vacsoráig? Csinálhatnánk valamit. - Ha már így összejöttünk, akkor folytassuk is a napot így, tanulni tudok majd a vacsora után is kicsit még.
