Colors are the smiles of nature

Imádom a természetet, ahogy a túrázást is. Pontosan ez az amit hiányolok azóta, hogy Londonba költöztem: a város gyönyörű, és rengeteg látnivaló van, de azután a jó pár év után, amit utazással töltöttem, egy idő után természetes az, hogy vágyom valami másra, valami olyanra, amit nem találhatok meg a város nyüzsgő forgalmában. Akármennyire is szeretem az embereket és figyelni azt, ahogy a természetes közegükben mozognak, néha igenis hiányzik az az időszak, amikor csak egyedül voltam kint a szabadban, mindenféle emberi behatás nélkül, élvezve azt, hogy senki nem szól hozzám. Ez ugyan most nem teljesen valósul meg, de ugyanúgy élvezem, ha nem jobban, ugyanis Suzie társasága feldob, akármennyire is idegesítő néha az összes nővérem. Úgy van szükségem az együtt töltött időre, mint egy friss,  hideg pohár vízre egy meleg napon.
- Mikor fogsz leszokni erről a Bubukázásról? - Kérdezem némiképp puffogva, és még a szemeimet is teátrálisan forgatom. Tudom, hogy soha nem fog erről leszokni, de meg vagyok róla győződve hogy ez is egy magyarázat arra, hogy miért nem tudtam egy komoly barátnőt szerezni. Legalábbis szeretem ezzel hitegetni magam. Közben egyből lelassítok, majd meg is állok, hogy tartsunk egy kis pihenőt.
- Nem vagy formában.   - Jegyzem meg szemtelenül vigyorogva, de szeretetteljesen piszkálom csak. Velem valóban nehéz lépést tartani, én teljesen hozzá vagyok szokva a hosszú túrákhoz, a hegymászáshoz, és minden egyéb olyan dologhoz, ami másoknak talán problémát okozna.

- Ühüm.   - Bólintok rá egyből a felajánlására és át is veszem tőle az üveget, hogy igyak pár kortyot. A hidratáltság fontos. Asszem.
- Gyakrabban kellene túráznod, akkor nem fáradnál ki ilyen hamar.   - Csóválom meg a fejem mosolyogva, de amikor újra megindulunk, akkor direkt hozzá igazítom a tempómat, hogy ne fárasszam ki még ennél is jobban. Nem az a célom, hogy a végén soha többé ne akarjon velem jönni.
- Igazán nincs mit. Nekem is nagy szükségem volt már erre, kicsit hiányzik Svédország és az ottani tájak. - Vallom be halkan nevetve.
- Meg kellene látogatni valamikor anyáékat, a kis tesónkat is szeretném már látni, biztos nagyot nőtt azóta.   - Mondom elgondolkozva egy kicsit, miközben én is szorosan visszaölelgetem a nővéremet. Máskor talán húznám ezért a számat, de mivel most nincs itt senki, hogy figyeljen minket, így máris egyszerűbb így kimutatnom a szeretetemet iránta.
- Nem szédítek senkit. - Horkanok fel kicsit a kérdését hallva. A szerelmi életem egyenesen katasztrófa,
és nem tudom mit tehetnék ellene, hogy ez megváltozzon. Ami nagyon bosszantó.

- Most komolyan a nem létező szerelmi életemről akarsz hallani? Vagy a szexuális életemről? Nekem egyik se hangzik túl jó témának. - Mondom kicsit fintorogva.
- Azon kívül, hogy mindent elrontok, amit el lehet rontani egy kapcsolatban, nincs nagy újság. Neked biztos több mesélnivalód van, mint nekem és különben sem akarnám elrontani a jó hangulatunkat.   - Igyekszem magamról elterelni a témát, hiszen ezen a téren tényleg szánalmasan rossz vagyok. Bár nem igazán értem, hogy miért, valahogy sosem jön össze igazán semmi komoly.
- Vigyázz, nehogy legurulj, ha már eddig eljutottál.   - Kapom el hirtelen a derekát és emelem át egy viszonylag nagyobb gyökéren mielőtt megbotlana benne, mindenféle nehézség nélkül, hogy aztán akadálytalanul folytathassuk tovább az utunkat.
- Mikor lesznek újabb unokaöcséim, vagy unokahúgaim? - Kérdezem egy játékos vigyorral. Le sem tagadthatnám, hogy mennyire örülnék egy ilyesfajta gyarapodásnak a családban. Imádom a gyerekeket, nem hiába lógok annyit Alvával is, amikor csak az időm engedi.  

A megjegyzésére önkéntelenül is felnevetek: nem is ő lenne, ha ezt nem jegyezte volna meg.
- Na, most már cuki is vagyok.   - Csóválom meg a fejemet. Nem feltétlenül ezzel szeretném leírni magam. A “cuki” kifejezést, pontosan olyanokra használják, aki valószínűleg nem sok mindent fog elérni az életben, főleg akkor ha ezt férfiakra mondják. Azt pedig határozottan nem szeretném, hogy velem is ez legyen később a helyzet.
- Szépen kérlek, ha sikerülne egy komoly barátnőt szereznem, ne égess be előtte majd a Bubukával, meg a cukival, még csak az hiányzik, hogy ezzel is el kergessétek mellőlem.   - Kérem inkább viccelődve, mint komolyan. Eszem ágában se lenne bemutatni nekik senkit, egészen addig, amíg biztos nem vagyok abban, hogy a lány képes megmaradni mellettem mindazok ellenére, amit a nővéreim mondanának neki a gyerekkorunkból. Azzal mindenkit el tudnának kergetni, aki nem gondolja elég komolyan velem az egész kapcsolatosdit. Biztos, hogy az lenne az első dolguk, hogy beavatják abba, amikor lefogtak és hárman egyszerre sminkeltek ki, mondván hogy én tökéletes leszek arra, hogy gyakoroljanak rajtam. Arról  nem is beszélve, hogy ezt az egész folyamatot még meg is örökítették az utókornak, hogy örök életemre zsarolni tudjanak vele. Hiába próbáltam, nem tudtam elpusztítani a bizonyítékot: olyan biztosan őrzik, hogy még csak a közelébe se jutottam a destruktív terveim végrehajtásához.

- Ez is tény. Téged nem kergettek annyit azok a rohadt kecskék, mint engem. Valamiért utáltak, mindig engem támadtak be.   - Csóválom a fejem nevetve.
- Én benne lennék, tudod jól. Te vagy mostanában túlságosan is elfoglalt. Én csak egy egyszerű művész vagyok, aki egész álló nap rajzolgat.   - Persze nem teljesen gondolom ezt komolyan, igenis elég durva követelmények vannak az akadémián még a mágikus festészet szakon is, de azért az valóban igaz, hogy nekem jóval több szabadidőm van, mint neki. Nem könnyű a gyógyító szakma. Ráadásul neki egy párkapcsolatban is helyt kell állnia, az nekem pedig nem veszi el az időmet. Szóval lényegében időm, mint a tenger.
- Ez egy jó ötlet, biztos örülnének annak, ha mind a ketten beállítanánk pár napra.   - Értek egyet fellelkesülve a gondolatra.
- Hiányzik, hogy megdögönyözzem Kaysát.  Fogadok, hogy meg sem fogjuk őt ismerni, ha végre hazakeveredünk. - Mosolygok szeretetteljesen.
- Egyébként apát is meglátogathatnánk Franciaországban. Hiányzik Párizs és az ottani nyüzsgés. Ráadásul az közelebb is van.   - Elmélkedek ezen egy kicsit.


- Miért kellene biológiai szempontból nézned a szexuális életemet?   - Kérdezem némiképp fintorogva az elképzelésre.
- Fúj. Ennyire perverz soha nem leszek, azt hiszem. Egyébként sem tartom magam perverznek, az hogy hülye szituációkba kerülök és talán… talán egy totál vadidegen mellett ébredek fel, akinek még a nevére sem emlékszem, hogy aztán reggel is… na mindegy. Szóval a lényeg, hogy nem vagyok perverz. Csak az univerzum összefogott ellenem, azért történnek velem ilyenek. Nem direkt tapiztam le azt a lányt sem a könyvtárban, az is Picasso a sün galád műve volt.   - Bizonygatom ezt inkább már csak magamnak, de lehet jobb lesz, ha inkább befogom a számat, mert csak további témát adok neki, amin tud majd csámcsogni legközelebb.
- Valakinek figyelnie is kell rád, amikor épp nem én szerencsétlenkedek és töröm magam össze. - Vonogatom meg a vállamat, de azért jól esik, hogy ezt mondta miután olyan hősiesen megmentettem az orra eséstől.

A hirtelen megtorpanása és az, hogy levágja magát a földre teljesen váratlanul ér. Talán valami rosszat mondtam? Kisebb fajta pánikkal meredek rá, ez a pánik pedig csak fokozódik, amikor Balzacnak nevez. Itt komoly baj van. Miért nem vettem ezt eddig észre? Mi válthatta ki ezt belőle? Miért ennyire érzékeny a gyerek témára? Teljesen össze vagyok zavarodva, de habozás nélkül csatlakozok hozzá a földön és húzom magamhoz egy szoros ölelésbe.
- Hé… minden oké?   - Kérdezem gyengéden, miközben belesimítok a hajába.
- Valami rosszat mondtam? Ha igen, akkor sajnálom.   - Mondom kissé elkeseredetten, mert továbbra sem nagyon értem ezt a hirtelen és erős reakciót.
- Tudok valamiben segíteni? - Kérdezem kissé tehetetlenül, mert sosem voltam igazán jó a vigasztalásban.
- Kérsz egy kis vizet?   - Veszem elő újra az üveget, de fél kézzel még így is szorosan ölelgetem, egy pillanatra sem engedem ki a karjaimból igazán.