Aeren Halvor Jørgensen

Az én apukám egy igazi szuperhős. Olyan mint Batman, vagyis inkább Superman! Na de lássuk is, hogy miért gondolom ezt én így.
Apukám nagyon erős. Nem csak a karja, hanem a... izé lelke is. Ő orvos, szóval sok csúnya dolgot látott már, és még mindig nagyon vidám tud lenni. Meg mikor anya elment, akkor is,  mindig csak azt nézte, hogy nekünk jó legyen. Mindig mindenben a mi érdekünket nézi, azt akarja, hogy nekünk nagyon jó legyen.
Mindig nagyon sokat mosolyog, és állandóan viccelődik, ez nélkül el sem tudnám képzelni, hogy ő ő legyen. Mindig sokkal jobb a kedvem, ha vele vagyok, mert mindig nagyon jól tudja, hogy mit kell mondania, hogy ne szomorkodjak. Ha mégis rossz a kedvem, vagy bármelyikünknek, akkor habos kakaót csinál, meg palacsintát és addig töm minket édességgel, míg el nem felejtjük hogy szomorúak voltunk.
Nagyon meg lehet benne bízni, sosem adja ki a titkainkat, még a másikunknak sem. Pedig megtehetné, mert amúgy nagyon szeret beszélni, de nagyon megbízható, és ezért én is szívesen bízom meg benne. Ő tudja egyedül, hogy halálosan szerelmes vagyok... izé mindegy.
Nagyon türelmes is amúgy. Akármekkora butaságot csinálunk, ő mindig türelmesen elmagyarázza, hogy miért volt ez butaság, és sosem haragszik meg semmiért. Nagyon békés és kedves, még a pókokat is mindig inkább kiviszi a kertbe, és nem öli meg őket.
Nagyon szeretem az apukámat, mert szerintem nagyon jó ember. Ha nagy leszek, szeretnék olyan lenni majd, mint ő. Olyan kitartó, bátor és kedves, mint ő.

Apám nem egy nagy stílusikon. Sőt, szerintem kifejezetten unalmasan öltözködik, pedig amúgy döglenének utána a csajok, ha kicsit odafigyelne magára. Mert amúgy magas és még mindig jó karban van, bár eresztett egy kis apuka pocakot, de azért közel sem undorító vagy ilyesmi. Ha nem lenne az apám és normálisan öltözne még eskü be is jönne. Ez kicsit betegen hangzott.
Szóval a haja fekete, néhány miattunk odakeveredett ősz hajszállal, a szeme kék, mint az olvadó gleccser és úgy a fejszerkezete összességében...  rendben van. Kábé olyan kettő méter magas lehet, bár még sosem mértem le centire, hogy mennyi az annyi. Mármint érted, a magassága na. Nemröhög. Széles váll, kerek fenék, összességében szerintem tök oké. Főleg ha még edzene is kicsit. Lépjünk tovább.
Szóval mint említettem az öltözködés nem megy neki. Farmert hord pulóverrel, ha kell ha nem. Mondtam már, hogy vegyen néhány cuki mintás inget és máris tíz évet fiatalodik, meg ne csak azt unalmas apukafarmert hordja, hanem próbáljon ki valami mást is, de mintha a falnak beszélnék eskü. A cipői is hitványak, van neki nagyjából egy olyan, amiben hajlandó vagyok vele mutatkozni, a többi pocsék. Ha belegondolok amúgy, mikor ünneplősbe vágja magát akkor néz ki egyedül valahogy. Van rendes öltönye, még egy rendes lakkcipője is, szóval ha ki kell csicsáznia magát akkor a legjobb.

Jaj hát persze hogy tudom, hogy hogy ismerkedett meg apa és anya! De ehhez elölről kell kezdenem.
Szóval apa Norvégiában született, de mikor három éves volt a nagyiék úgy gondolták, Angliában jobb helyen lesznek, így összecsomagoltak és puff, elköltöztek, kész. Szóval igazából itt nőtt fel, norvégul nem is nagyon beszél, legfeljebb néhány szót, ha minden igaz. Nőtt, növögetett, aztán kiderült róla, hogy varázsló. A nagyiék mindig elmesélik, mennyire meg voltak lepve, hiszen a papa bankár, a mama pedig boltos néni, szóval eszükbe sem jutott volna, hogy a fiuk különleges. Megkapta a levelét a Roxfortba, a Hugrabugba került, mint anyu. Anyu félvér volt, szóval neki nem volt nagy meglepetés hogy boszorkány.
Apa először harmadikban vallott szerelmet, de erre anyu nem emlékszik. Hatodévben jöttek össze, és aztán össze is házasodtak, mikor húsz évesek voltak. Négy évig próbálkoztak, és megszületett a nővérem, Sofie, rá három évre én, majd még három évvel később az öcsikém, Mattie. Így éltünk szépen öten két évvel ezelőttig, mikor kiderült, hogy anyu megint gyereket vár. Én nagyon örültem neki, hogy lesz még egy kistesóm, bár apuék nem szerettek volna több gyereket. Mindenesetre megszületett a kisebbik öcsém, Aleksander. Szóval így már hatan lettünk, de nem sokáig élvezhettük sajnos.
Anyu elment. Apu szerint egy csúnya betegség vitte el, amin nem tudtak már segíteni sajnos. Mostanra azért egészen jól megszoktuk a helyzetet. Hiányzik anyu, de apu mindent megtesz, hogy semmiben sem érezzük a hiányát. Megtanult egy csomó mindent, amit nem lett volna muszáj, de a kedvünkért mégis bevállalta. Most épp igyekszik megtalálni az összhangot a munka és a család közt, amíg apu dolgozik, addig Aleksre a nagyiék vigyáznak, hogy ne kelljen aggódnia állandóan.