Pack(age)

Charlie & Eddie

Az elmúlt évek során, amik egészen rohamosan közelítették meg a két számjegyet, már megtanultam, hogy a kölykök mindig a legváratlanabb helyzetekben és helyzetekből toppannak be. Szedtem össze már majdnem felnőtt fiatalokat borzalmas helyzetekből, biztattam rossz falkák fiatal tagjait arra, hogy csatlakozzon inkább hozzánk, ahol békésebb lehet az élete, és ott volt az a szomorúan sok apróság, akiket mindig Bertie talált az utcán. Merlinre, mennyi kicsi volt nálunk mindig…
A tagok nem igazán voltak állandóak. Akadt, aki csak időről időre megszállt nálunk, így nem is ismertem annyira jól, mint azokat, akik éveken keresztül éltek velem, de bármikor kapható voltam arra, hogy tetőt adjak a sorstársaim feje fölé, ha rászorultak. Aki tudta, hol találja az erdei házat, az azzal is tisztában volt, hogy itt mindig lesz neki hely, ha alkalomadtán elég szűkösen is. De azt hiszem, éppen ezektől a jött-ment vérfarkasoktól hallottam a legcifrább történeteket, amik egy regényt is kitölthettek volna, vagy akár többet is. Milyen szépen is mutatna e Czikornyai és Patza kirakatában az én könyvem, ami ugyanúgy mások életével van tele, mint ahogy Gilderoy Lockhart is mások sikereivel dicsekedett egész életében… Mily’ szerencse, hogy soha nem lenne időm könyvet írni és hogy már régen kihalt belőlem az az extrém dicsőségkeresés, ami egykor sok tettemet befolyásolta.
Ma is vártam valakit. Fogalmam sem volt, mire számítsak, nem tudtam semmit sem az új érkezőről, azt leszámítva, hogy nagyjából annyi idős lehet, mint Hunter. Csak egy levelet kaptam róla egy ismerősömtől, aki úgy gondolta, a srácnak jó helye lesz nálunk, és utalást tett arra is, hogy talán segítségünkre lehet, ahogy neki is sok segítségre van szüksége. Nem mondtam nemet, csak visszaírtam, hogy mikor várom idehaza, onnantól az elnavigálás már a közös kapcsolat feladata lesz.
Addig is, amíg vártam, igyekeztem kitölteni a maradék időmet valami értelmessel is, mert egyrészt nem szerettem a haszontalanság érzését, másrészt pedig akadt is bőven mit tenni a ház körül. Többek között megetetni az egyik kiskecskét, akinek nem jutott elég tej, hála a testvérének, aki meg már most akkora volt, hogy előre féltem tőle, mi lesz, ha felnő. Éppen elpakoltam a kecskeólhoz tartozó apró fészerbe, a kiskecskével a sarkamban, aki mindig, minden emberre rátapadt, mint egy matrica, amikor megláttam, hogy ismeretlen alak érkezik a házhoz vezető úton. Gyorsan leporoltam a kezeimet, mielőtt kimentem volna elé.
- Helló, Eddie vagyok -szóltam felé már a kapun túlról. -Gondolom, téged vártalak ma.