Music is a piece of art that goes in the ears straight to the heart

Myron & Suzie

Sometimes music is the only medicine the heart and soul need.

Ki tudja hány órája már, de jó ideje ügyeletben voltam. Erről nem csak az asztalomon sorban álló kávéspoharak árulkodtak, hanem a szemüveg a fejemen. Csak akkor szoktam felvenni a fekete darabot, hogyha már olyan fáradt voltam, hogy nem láttam rendesen magamtól. Most pedig tényleg nem tudom hány órája mászkáltam a kórtermek között, mire kaptam pár szabad percet, amiben az első dolgom volt meginni egy kávét, a második pedig egy sms elküldése volt Shawn számára. Hiányzott ő is és az ágyam is.
De persze nem is lenne ügyelet az ügyelet, ha nyugiban tudnék lenni egy kicsit is. Öt percig üldögéltem az asztalomnál és üzengettem Blájennel, amikor az egyik ápoló lélekszakadva rohant be az irodámba. Nem mondom, nem kicsit ijedtem meg, pedig hozzá kéne szoknom az ilyenekhez lassan. Komótosan feltápászkodtam, az asztalra tettem a kiürült kávéspoharat és utána indultam. Amíg kiértünk a recepcióra, felvilágosított, hogy egy úriember lezakózott a színpadról és valószínűleg agyrázkódása van. Fejcsóválva hallgattam őt, nem tudtam elképzelni, hogy ez hogyan lehetséges. Nincsen ott valami biztonsági cucc, ami az ilyen baleseteket megakadályozza?
Amíg ezen gondolkoztam, megpillantottam az ágyon fekvő ember és egy pillanatra a lélegzetem is elállt. Már nem azért, mert olyan súlyosnak tűnt a baleset, hanem azért, mert nagyon ismerősnek tűnt az ember. Gyorsan a pulthoz fordultam, ahol éppen az adatokat ellenőrizték és áthajolva az asztalon elolvastam a nevet.
Tudtam én, hogy valahonnan ismerős ez az ember! Myron, a Weird Sisters frontembere. Csak azok nem hallottak róluk, akik eddig barlangban éltek. És én nem éltem barlangban, pontosan tudtam mindent az előttem fekvő emberről. Nagyon szerettem hallgatni a zenéjüket és minden álmom volt, hogy egyszer kijussak egy koncertjükre. Bár ez az utóbbi időben a háttérbe szorult, mert ami szabad percem volt, azt Blájen meccsein töltöttem. Ez szerintem érthető, nem?
-Jó estét Mr. Wagtail, ma én leszek az orvosa, mit szól hozzá? -mosolyogtam rá vidáman. Gyorsnak kellett lennem, ha én akartam vele foglalkozni. Mondjuk a másik opciója egy gyakornok lett volna, aki bejött szólni nekem. Meg egy idősebb gyógyító, de nem gondoltam, hogy ő ismerné a Weird Sisters-t, szóval nem aggódtam annyira. Ha ügyes vagyok, akkor még egy aláírásom is lesz az est végére.
-Tud beszélni? Látja, hogy mennyit mutatok? Nézzen kérem az ujjaimra. -csak a szokásos rutinműveleteket végeztem el rajta, hogy megállapítsam, tényleg van-e agyrázkódása. -Magamhoz veszem a papírjait és bemegyünk a kettes kórterembe, rendben? Szüksége van támogatásra? -nem voltam biztos benne, hogy tudna egyedül járni, így fel kellett erre is készülnöm.
Lassan lépdeltem a kettes fele, amíg gyorsan átnéztem a papírjait. Nem tűnt úgy, hogy bármi komoly baja lenne, de ha már behozták, akkor az a minimum, hogy teljes állapotfelmérést végzek. Nyilván nem szeretném, ha figyelmetlenségből kiengedném úgy, hogy nincsen jól.
-Rendben Mr. Wagtail, abba a székbe kéne leülni. El tudja mesélni, hogy mi történt? -hiába volt leírva a papírra, tőle kellett hallanom, így pontosabb segítséget tudtam nyújtani. Izgatottan ültem le vele szembe, hiszen nem minden nap találkozhat az ember az egyik kedvenc zenészével. Alig vártam, hogy majd beszélgessek vele, ha majd egy kicsit jobban lesz.

Myron & Suzie

Sometimes music is the only medicine the heart and soul need.

Éppen ideje lett volna hozzászoknom a híres emberekhez magam körül. Mármint Shawn jegyeseként elég sokszor találkoztam híres játékosokkal, hiszen minden szabad percemet a meccseken töltöttem. És mint rájöttem, ők sem sokkal másabbak, mint én, csak a rajongók emelik őket olyan magasra képzeletben. Nekem pedig egyetlen rajongóm volt, mégsem éreztem máshogy magam. És ezzel valószínűleg a többiek is így vannak; Shawn is és Myron is.
Csakhogy nekem tartanom kellett egy etikettet a Mungóban, nem tegezhettem le rögtön mindenkit, még így is fújtak rám amiatt az eset miatt, amikor Shawn-t behozták és én a kávémat a padlóra ejtve szaladtam oda hozzá.
-Bent lehetsz Myron, de amíg itt kint vagyunk, nem tegezhetlek. -suttogtam oda halkan, miközben felemeltem az ujjaim. -Ne poénkodjon Mr. Wagtail, muszáj tudnom, hogy mennyire látja jól az ujjaim, abból le tudom szűrni, hogy mennyire súlyos a dolog. -magyaráztam neki fejcsóválva. Hát, ez nehéz este lesz így.
Hiába olvastam a lapokat útközben, sűrűn odapillantottam felé, hogy minden rendben van-e, reménykedtem, hogy nem most szeretne hányni vagy elájulni. Egyik sem lett volna túl kellemes, valahogy ennyire fáradtan nem tartottam egy cseppet sem viccesnek.
Megkönnyebbültem fújtam ki a levegőt, amikor végre leült a székre. Ott némileg biztonságban volt. Bólogatva hallgattam őt, de annyira szórakoztatóan adta elő magát, hogy nem bírtam magamba fojtani és hangosan felnevettem.
-Bocsi Myron, de ez nagyon… Szép megfogalmazás volt. -levettem a szemüvegem és úgy nevettem tovább. -Egy pillanat és lenyugszom.
Elfordultam, hogy ne kelljen látnia azt, hogy mindjárt belefulladok a röhögésbe, és úgy tettem, mint akinek hirtelen fontos dolga van a lapjaival. Csak az után mertem megszólalni, miután sikerült viszonylag komoly képet vágnom.
-Szóval… Ha lassú vagyok, akkor ne haragudj rám, de már kezdek nagyon fáradt lenni. Egyébként nincsen semmi komoly bajod, szimplán csak egy agyrázódás, amit seperc alatt rendbe lehet hozni, viszont lehet, hogy bent kell tartanunk téged az éjszaka hátralevő részére. Csak azért, hogy elkerüljük az esetleg újra jelentkező panaszokat. Rendben lesz így Mr… Myron? -semmiképpen sem szerettem volna elengedni őt úgy, hogy még rosszul van, az rossz medimágusra vallott volna, én pedig nem szerettem hibázni. Mindig igyekeztem pontos lenni, mind a bájitalok adagolásában, mind… mindenben?
-Fülcsengés, látászavar, szédülés? -soroltam fel neki, hogy mik a klasszikus tünetek, hogy véletlen se felejtsünk el semmit sem. Meg hát, ha nem ismerem a tüneteit, nem tudom megmondani, hogy súlyos-e a dolog, ránézésre nem volt az, de ki tudja, alattomos dolgok ezek a balesetek. Az egyik percben azt érzed, hogy minden rendben van, a másikban pedig sírsz a fájdalomtól.
Az a baj, hogy az agyrázkódás tipikusan egy olyan dolog, amin nem lehet mágiával segíteni. Persze kísérletezni lehetett volna, de én maradtam inkább a legkézenfekvőbb megoldásnál. Néha a kevesebb több, vagy valami ilyesmi. Így hát tényleg a legegyszerűbb dolgot tettem, ami eszembe jutott ilyen rövid idő alatt.
-Tessék Myron, idd ezt meg. -nyújtottam át neki egy pohár vizet, majd a pálcámmal legyintve egy nedves kendőt varázsoltam elő és a fejéhez raktam. Csak egy kis jeges borogatás, az sosem árthat az embernek.