Always hungry at night

Nem tudtam aludni, jobbra és balra forgolódtam az ágyamban, amikor eldöntöttem éjjeli portyára megyek. A prefektusok bizonyára már elintézték éjszakai teendőjüket és az olyan éhes kis jószágok, mint én, ilyenkor nyugodtan kisurranhatnak. Igyekeztem úgy felöltözni, hogy még véletlenül se csapjak zajt, nem szerettem volna, ha a szobatársaim közül valaki felkel vagy a többiek, akiknek sikerült mély álomba merülni. Fárasztó napom volt, de a szemeim képtelenek leragadni, mintha nem tudnám mit jelent az alvás és a pihenés fogalma. Pedig délután még fáradt voltam, mindent megadtam volna azért, hogy aludhassak egyet, de nem megy. Éhes vagyok. Noha a konyhán nem az anyukám főz. Nem eszem meg mindenki főztjét, emiatt van az, hogy némely hónapban leadok egy kilót, a másikban, amikor minden úgy van elkészítve, ahogyan azt én szeretem, felveszek plusz két kilót. Félre értés ne essék, nem vagyok sovány attól, hogy válogatós vagyok. Amit szeretek abból akár három-négy tányérral is meg tudok enni. A ma esti vacsora meg, egyszerűen finom volt. Muszáj lesurrannom és ennem belőle egy kevéskét még, talán segít az alvásban, mert elmúlik ez a szörnyű gyomorkorgás s, nem kell többé forgolódnom az ágyamban. Elkészültem, ez volt az első megkönnyebbülés érzetem ma éjszaka, már csak az éhségemet kellett csillapítanom és békésen aludhatok ma. Legalábbis reméltem, hogy utána sikerül elaludnom végre. Holnap korán kelek, Miyu-t korrepetálnom kell bájitaltanból és háromszor kell elmondanom neki valamit, hogy tényleg megértse. Szeretek az unokahúgommal lenni, olyan viccesen néz rám, amikor nem biztos abban mindent jól tesz. Utánozni persze tud, ez a szerencséje és hamar tanul, de mindenkinek elkel a segítség. Néha úgy érzem még nekem is, szükségem volna valakire, aki megmondja, mit hogyan tegyek. Jó döntéseket akarok hozni, ennyi az egész, de egyre több butaságot viszek véghez észrevétlenül. A szüleim nem lennének büszkék rám, ha minden egyes tettemről tudnának, ami rám tartozik és nem rájuk. Már sikerült a lépcsőket és folyósokat járnom, amikor magam mellett valaki mást is megláttam. Túl lassan és óvatosan somfordálok, de még a legkedvesebb kisállatom is képes észrevenni engem, ha elhagyom a szobámat. A macskám az, mint valami detektív követett engem, ezért elmosolyodtam és felvettem a karomba. Bizonyára ő is éhes, ezért nem hagyhatom magára. Szeretem a kis kedvencemet, egy részem képes volna bántani azt, aki gonosz szándékkal közelit felé. Utálom az állatkínzókat, éppen ezért mindig gondoskodom a házi kedvencemről. Tehát a macska most elmaradhatatlan része volt az éjszakai portyámnak, legalább addig sem leszek egyedül. Már az alagsorban voltam, amikor pislákoló fényt láttam meg a konyha közelében. Nem lehetett pont most, pont itt egy tanár. Az ki van zárva. Ha mégis, akkor nekem végem. Nem kaphatnak el az éjjeli portyáimon! Pont ezért a falhoz simulva lestem be a konyhába. Megnyugodtam, amikor nem egy tanárt vagy az egyik személyzetet láttam itt. Csak egy lány. Talán Ayame az? Nem kezdtem el ilyesmin gondolkodni, letettem a macskát a földre és az általam Ayame-nek hitt lány háta mögé osontam. Az ismerőseimet sosem ijesztem meg, tudom Ayame mennyire ideges, ha a szívbajt teszem bele éjnek idején, ezért csak kedvesen megöleltem őt hátulról.
– Ne félj, csak én vagyok. Te sem tudsz aludni?